Tolna Megyei Népújság, 1985. július (35. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-16 / 165. szám

1985. július 18.

KÉPÚJSÁG 5

Diákok az aisóhetényi ásatásokon

FIATALOK

FIATALOK

FIATALOK

FIATALOK

(TUDÓSÍTÓNKTÓL)

Alsóhetény (az egykori Iovia) csendes kis falucska Dombóvártól tízegynéhány kilométerre. Ilyenkor nyáron azonban megélénkül a település, s annak határa. Hat héten keresztül diákok vannak itt napról napra, ök a falutól nem messze lévő SüLlyedtvár elnevezésű terű. létén folyó ásatás résztvevői.

Itt 1969. és 1970. között végzett először ásatást Soproni Sándor. A feltárások egy évtized elteltével kezdődtek újra, immár építőtábor formájában.

Dr. Tóth Endrét, a Magyar Nemzeti Múzeum régészét, az ásatás vezetőjét kérdezem az itt folyó munkákról:

— Eriről a római kori erődről először Römer Fló- ris, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója adott leírást az 1860-70-es években, ö gyalogszerrel járta az országot, kérdezősködött a helybeliektől régi márványfarag- ványok, pénzek után. így akadt ennek az erődnek a nyomára.

A dombóvári és a pesti diákokon kívül, akik háromszor kéthetes turnusokban, 35-40-en dolgoznak itt, a szombathelyi főiskola végzett diákjai, valamint az ELTE néhány régészhallgatója is itt van.

— Kérem, mondjon valamit az erődről.

— Ez az erőd 490x500 méter alapterületű, négyszög alakú, római kori katonai tábor, amelyet a 4. században építettek. Az erődben egy 500 fős gyalogos csapat állomásozott. Azonfelül katonai utánpótlásbázis, élelmiszer- összegyűjtő hely is volt. Az ilyen erődökben szálltak meg a birodalmon belül mozgó hadsereg katonái. Az itt élők húsfeldolgozással, mezőgazdasági eszközök gyártásával, hadiruhák készítésével foglalkoztak. A dunai védelmi vonal meghatározott szakaszát látták el. Ilyen jellegű erőd mindössze három található a Kelet-Dunántúlon: Tatabánya közelében, Ság- váron és itt, Alsóhetény ben.

— A feltárási munkák során milyen leletek kerültek elő, s mit tart fontosnak közülük?

— Az ásatáson nagy meny- nyiségű sírkőtöredéket találdr. Tóth Endre n

tunk, sok köztük a jó állapotban lévő márvány), amelyek egy összefüggő temető sírkövei. Az ilyen jellegű faragványok a Dél-Dunántú- lon nagyon ritkán találhatók, ebben látom a jelentőségüket. Ismerjük a temető helyét, ami azért fontos, mert számunkra az innen előkerülő használati tárgyak, ékszerek, egyéb eszközök mondanak a legtöbbet az erődben egykoron éltekről. A sírokból ép üvegedények és gyöngyök kerültek elő, valamint birtokunkban van kétezer érme is.

— Mik az idei tervei?

— Ebben az évben tervezzük a központi sírkápolna feltárását, amely egy hat- szögletes, félkörszentélyes épület volt. A terület nagyon kedvező, az egészet meg lehet kutatni, mert nincs beépítve.

— Kik támogatják, s milyen intézmények segítik a tábor munkáját?

— A dombóvári diákok építőtáborozását a dombóvári tanács, a pesti diákokét pedig a Budapesti Művelődési Központ dotálja. Valamint nagy segítséget kapunk a Magyar Nemzeti Múzeumtól, a szervezésben és a diákok felügyeletében pedig dr. Szőke Sándor tanártól. Az elkövetkező években is számítunk a dombóvári Gőgös Ignác Gimnázium tanulóinak részvételére, akik évek óta hasznosan segítik az itteni munkákat.

A gyerekek között kérdezősködve sokan elmondták, hogy nagyon jó ez a tábor, ilyen helyen igazán élvezet a munka. A városi művelődési központ az étkezésről, szállításról, rossz időben pedig a kényszerű munkaszünet hasznos eltöltéséről gondoskodott, a jól végzett munkát pedig könyvutalványokkal ismerték el.

Kép és szöveg: KONRÁI) ZSOLT

Újságok és emberek között

Otthon igen korai vekkerrel, a munkahelyen — az egyik szekszárdi újságosbódéban — pedig pénzcsörgés- sel kezdődött az első nap. És még rengeteg minden. Egy

ambiciózus gimnazista egy

hónapig tartó munkaviszonya; sok öröm és megannyi bosszúság a kedves vevővel, miatta, nélküle. Elet 2—3 négyzetméteren, egy csupa- újság helyiségben.

Már a legendás első napon feltűnt (nem volt újdonság, csak rettentően szemet szúrt), hogy nem vagyunk egyformák. Abból is fontos következtetéseket lehetett levonni, hogy ki, hogyan közeledik a bódéhoz, hogyan nézi meg a kirakati újságokat, miként köszön, (ha erre méltat), hogyan nem, és az sem mellékes, hogyan vásárol. Kialakultak a kategóriák, hiába küzdöttem ellenük.

Nem is gondoltam volna, hogy ilyen önérzetes vagyok, ha valaki nem nyitotta köszönésre a száját, még gonoszkodni is tudtam. Apró kis kekeckedések voltak, a kedves vevő talán észre sem vette — engem mindenesetre megnyugtatott — „visszakaptad”. Ez a visszakapod — méregmirigy kialakult bennem, vagy csak most tört a felszínre? Érdekes, egyáltalán nem zavart a kétszáz Jó napot! vagy Jó reggelt! egymás után. Néha még csodálkoztam is azon,, hogy fér belém ennyi kedvesség, mert van egy-két régebbi „úgy bokán rúgnálak” ismerősöm, akivel most mégis édesen elbeszélgettem. A szeszélyes hangulatváltásokat pedig végleg el kellett rejtenem. Olykor sikerült páncélszekrénybe zárni, olykor csak a véka alá tudtam bekergetni.

Furcsa, hogy az „intézményesített” kereskedelemben a pult mögött egy elszemélytelenedett eladó áll, vagy éppen ül, mint én. Pedig méltatlankodtam eleget: ember vagyok én is.

Rengeteg ember meg tudott nyílni, és beszélgetett — no, nem mindig — velem, hanem általában valakivel, akit talán soha többé nem lát. Hiszen találkozhattunk akár a bódétól két méterre, és még ők sem mindig ismertek meg, vagy csak a köszönés erejéig. De elég a dobogásból.

Sokan, sőt, majdnem minden ember, ha valamilyen újságot keres: nem azt kérdezi meg, hogy van-e, hanem azt, hogy nincs? Mégis nehéz volt tudomásul venni, hogy nincsen.

Mikor kinek árusítottam a „kultúrát”? Reggel a munkába sétáló, igyekvő, rohanó időszakban a lakótelepről és környékéről a dolgozó korosztálynak. Délelőtt főként a kis- és nagymamáknak, valamint a gyerekeknek. Ök és a fiatalok a délután vásárlói is. A hatórai zárás előtt a hazafelé sétáló, igyekvő, rohanó emberek rohamoznak, bár ez már nem olyan vérre menő, mint a reggeli csúcs.

Leginkább a napilapok fogynak. Tulajdonképpen fogy mindegyik másik is, de volt olyan, amiről bizony le~ kellett fújni a port.

Nem mondhatom, hogy hírlapárusságommal mindenki jól járt (különösen, akinek nem tettem el újságot), de a többi eladó és én mindenképpen.

Mert ígérem, rendes vevő leszek, és azokkal, akik ezt egy életen át csinálják, elismeréssel fogok kezet.

PÁLINKÁS JUDIT

Az oldalt összeállította: Hazafi József.

Akik a VIT-re utaznak

A tanuló

Vida Ibolya iskolája, — a paksi Vák Bottyán Gimnázium a KISZ KB vörös vándorzászlójának büszke tulajdonosa. Ez a tény adott lehetőséget egy — arra érdemes — tanuló moszkvai utaztatására. A választás egyöntetűen a 3. osztályt nemrég befejező diáklányra esett. Vida Ibolya egyszer már járt külföldön, érdekességként jegyeztük meg; szintén jutalomutazáson vett részt az NDK-ban, kiemelkedő közösségi munkája alapján. Nem járunk messze az igazságtól, ha kijelentjük, hasonló okok játszanak közre jelenlegi „kiküldetésében” is. Egyaránt tagja a városi KISZ-bizottságnak, az íKB- nak, nyaranta különböző titkárképző tanfolyamokon vett részt — az idei kivételével. Eev — mondjuk nem egészen váratlanul érkezett — levél változtatta meg a már megszokott programot.

— Bár szüleim sohasem bontják fel tudtom nélkül a hozzám érkezett leveleket, most, amint meglátták a borítékon a KISZ KB pecsétjét, nem tudtak ellenállni a kísértésnek — meséli Vida Ibolya. Természetesen utólag nem tiltakoztam, hiszen a VIT-re szóló meghívót tartalmazta a boríték.

Vida Ibolya

Azóta kevés a szabad ideje, minden tevékenységet háttérbe szőrit az utazásra történő felkészülés.

— Azt hiszem, kevés időt töltök majd alvással Moszkvában. Tizenöt színesfilmmel és több mint háromszáz darab jelvénnyel felszerelkezve indulok a VIT színhelyére — fejezi be a beszélgetést Vida Ibolya.

SZERI A.

Gondozószerepben

Az idős és magányos emberek számára az olyan — látszólag könnyűnek tűnő — feladat Is gondot okoz, mint például a rendszeres étkezés megoldása. Ezzel kapcsolatban örömmel üdvözölhetjük a Tamási Városi Tanács intézkedését, melynek nyomán harminckét idős emberhez jut el naponta a meleg étel.

Ahogyan azt Kiss Józsefnétől, az öregek napközi otthona vezetőjétől megtudtuk, az étkeztetés Jelenleg 32 gondozottra terjed ki. A közeljövő tervei közé tartozik újabb 20 gondozott mindennapi meleg étellel való ellátása. Az ebéd pontos időben történő kiszállítása, 1? éves diáklány, Hajós Erzsébet feladata. A Tamási Béri Balogh Adám Gimnázium 3. osztályos tanulója nyári szünidejét ezzel a munkával tölti. Naponta 20 házhoz kelt bemennie az éthordókkal, és általában délután 2 óráig sikerül a kijelölt helyekre eljutnia. Az emberekkel való foglalkozás kíván némi kapcsolatteremtési képességet. Ügy látszik, Hajós Erzsébet rendelkezik ezzel, hiszen — bár csak július 1-én kezdte a munkát — mindenütt régi ismerősként, és örömmel köszöntik. Reméli, igy lesz ez jövő nyáron is, mert egy év múlva ugyanitt szeretne dolgozni, amíg tart a vakáció.

s£ A.

Szembenézni a tényekkel

Szerelmes gimnazisták

Magán- vagy közügy?

A szülők általában álszemérmesek, vagy legalábbis nyíltan nem hajlandók beszélni a gyerekeik szerelmi életéről. Különösen a lányos anyák intézik el a dolgot azzal, hogy megbotránkoz- nak a „mai lányok” viselkedésen, szabados életmódján, de amikor jön a kérdés, hogy a tiéd, vagy az övé, szerelmes-e, rendszerint az a válasz, „ő még gyerek”, ilyesmi meg sem fordul a fejében. Az anyák hajlamosak fiaikat is gyereknek tekinteni, az apák meg büszkélkednek vele, ha már „nőz- nek”. Akkor jön a meglepetés, ha útban van a gyerek és nősülni vagy fizetni kell.

— Két évvel ezelőtt írtunk a gimnazisták szerelmi életéről, egy második osztályban folytatódott felmérés és beszélgetés alapján. Már akkor is meglepett, hogy a pedagógusok többsége menynyire nyíltan, őszintén nézi és látja is a helyzetet, menynyire segítőkész a gyerekekkel kapcsolatban. Nem tagadják le a tényeket, de nem találnak szövetségesre a szülőben. Szexuális felvilágosítás van, bár a szakemberek keveslik.

*

Két évvel ezelőtt a harminctagú, 16 évesekből álló lányosztályban tízen éltek felnőtt szerelmi életet, az

osztályfőnök több történetet — név nélkül — elmesélt ugyan, de azok nem kerülhettek bele a riportba, éppen tapintatból, nehogy a környezetük felismerje őket.

A téma egyik kiindulópontja lehetett volna az a mondat, amit az akkori osztályfőnök mondott, de szintén nem jelent meg. A gyerekek jó része 16 évesen, biológiailag érett, felnőtt nő. Többen közülük érzelmileg és szellemileg is azok. Érthető, ha találkoznak a nagy szerelemmel. Akkor következik a nagy kérdés, hogyan tovább? Tanulás következik, hiszen aki szellemileg is érett', az már tudja mi akar lenni. 23—24 éves, mire befejezi tanulmányait, aztán még mindig csak arra házasodhatnak, amit a szülők nyújtani tudnak. Azt mondta a tanárnő, hogy „nem lehet 10 évig fontolgatva élni”, és ebben igaza volt. A tanárnő akkor még hajadon volt és igazán nem tudhattam miért mondja. Hamarosan kiderült, hogy „könnyen beszél”, három hónap múlva férjhez ment és hamarosan gyereket szült. Most gyesen van.

Tanítványai kedvesek, érzelemgazdagok voltak és teljesen visszaigazolták, hogy jelentős lehet az eltérés a biológiai életkor és az érettség között, mert voltak, akik még nem is csókolóztak, de mindenki az „Igazit” várta és romantikus nagy szerelemre vágyott. A legfőbb bizalmasuk általában maga a fiú volt, akivel jártak, aztán a • barátnő, végül a nővér és unokanővér, harmadiknak következett — három-négy esetben — a szülő, az apa vagy az anya személyében.

Egy párhuzamos osztály tanára kíváncsiságból megcsinálta a saját osztályában a kis tesztet, bár már előre kijelentette — ezt sem írtam meg akkor — hogy az ő osztálya még kisgyerekekből áll.

*

Mi történt két év alatt? Ugyancsak kérdőív alapján akartam megtudni, megtalálták-e közben az igazit, milyen gondjaik vannak? Ezek közé tartozott az is, egyáltalán hol tudnak találkozni a fiatalok és zavartalanul eltölteni néhány órát. Mit szólnak a szülők ahhoz, hogy felnőttek a gyerekek? Az osztályfőnök — az új — ismét kedvesen fogadott, kiderült, hogy éppoly jól ismeri az osztályát, mint elődje, és egyébként is gazdag, hasznosítható pedagógiai tapasztalatokban. Másnapra kiderült, hogy igazgatói engedély kell a dologhoz. Megkaptam, de az igazgató nem volt nagyon lelkes. Tulajdonképpen akkor értettem meg a helyzetét, amikor kiderült, hogy a lányok név nélkül sem hajlandók „nyilatkozni”. Két éve, — mivel azért sokan tudták, hogy melyik osztály válaszolt —, sok megjegyzés, bántás érte őket a többi gyerek, a tanárok és a szülők részéről. Elég sokféle és kevésbé kinyomtatható jelzőt alkalmaztak rájuk. Ennek, és éppen most érettségi előtt nem akarták ismét kitenni magukat. A harmadik, tulajdonképpen jogos érv, hogy magánügy a szerelmi életük, nem óhajtanak róla beszámolni senkinek.

Nézzünk meg akkor egy másik gimnáziumot. Ott már volt kiindulási feltétel, hogy az újságíró maga sem kíváncsi arra, kik írták a válaszokat, csak a kész eredményt kapja meg. Kitértek a téma elől, hogy a gyerekek most tanuljanak, ne vonjuk el a figyelmüket az érettségitől.

*

A tanárok egyébként, az iskola nevének elhallgatását kérve, készséggel válaszoltak minden kérdésre, ismerik a helyzetet, és változatlanul segítőkészek. Ügy gondolják, másodikban a tanulók fele él felnőtt szerelmi életet, negyedikben pedig kevés kivétellel mindenki.

A családi viszonyok minden korábbinál zavarosabbak. Nem az említett két osztályban, hanem általában, az osztályok tagjai egyhar- madának valamilyen formában rendezetlen a családi élete. A legmagasabb a válások aránya, ezzel együtt, vagy ettől függetlenül magas az alkoholizmus, a felelőtlen életmód. Az utóbbi években többször előfordult, hogy a gimnazista elmenekült otthonról, nagyszülőkhöz, kollégiumba, nagynénihez. Arra is van példa, hogy albérletbe a szerelméhez. Az úgynevezett rendes családokban is alig jut idő a gyerekre. Lehet, hogy merész a vélemény, de pedagógus mondta, hogy az ő osztályában egyharmad a zavaros család, mostohaapával, anyával, élettársakkal, egyharmad érzelmileg nem törődik a gyerekével és csak engyharmad a meleg, érzelemgazdag családok aránya.

Ezért — is — van az, hogy némely lány lefekszik egy jó szóért, mert tartozni akar valakihez, aki figyelmét feléje fordítja. Az alkalom és a szokások is sok meggondolatlanságra ösztönzik a fiatalokat. Alkalom az ivásra és aztán sok minden másra, az építőtábor, különösen rossz véleménnyel vannak a pedagógusok az Express-tá- borok légköréről: azokban kifejezetten „illik” szabadosán viselkedni. Csak annyi kívánkozik a véleményhez, hogy azért ott sem kötelező.

Pontosan ez az a pont, ahol közüggyé válik a dolog, hiszen a jövőről van szó, és egy korosztály lelki és testi egészségéről. Panka József, a megyei kórház szülészeti-nőgyógyászati osztályának vezetője.

— Megdöbbentő a kép és

nem is igen találok rá magyarázatot. Az utolsó három évben megduplázódott a 18 év alatti korosztályban a művi terhesség-megszakítások száma: 1982-ben 109, 1983- ban 127, tavaly pedig 203 ilyen műtétet kellett elvégezni a megyében. Azt aligha kell magyarázni, hogy a durva beavatkozásnak egy természetes életfolyamatba, vannak közvetlen és távlati veszélyei is. A szakemberek véleménye az, hogy az első terhességet ki kell hordani.

— Miben látja a megoldást?

— Csakis a megelőzésben, ennek pedig döntő láncszeme a nevelés. Korszerű eszközök, biztonságos megoldások vannak, érthetetlen, hogy a fiatalok miért nem élnek velük. Mostanában sok a felelőtlenkedés a Postinorral, ami, mint a neve is mutatja, esemény utáni tabletta, de csak havonta négyszer!

— A gyerekek úgy tudják. 18 év alatt nem írják fel a fogamzásgátlót.

— Ez nem igaz, 16 év felett a nőgyógyász a testi érettség alapján eldönti, hogy felírja-e vagy sem. Tudom, hogy Szekszárd kis város, sok az álszemérmesség, de a mamák az AB-bizottsághoz nem szégyenük elkísérni a lányaikat? Orvosaink vállalkoznak mindenfelé felvilágosító előadásra, ha szükséges, lehet többet is szervezni, de a nevelés úgy hiszem a szülők és az iskola feladata. Sokkal több felelősségre kell nevelni a fiatalokat önmagukkal szemben!

IHÁROSI IBOLYA