Tolna Megyei Népújság, 1985. július (35. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-16 / 165. szám

* NÉPÚJSÁG 1985. július 16. Moziban Fantom az éjszakában Bruce Malmuth filmjének ugyan Fantom az éjszaká­ban a oíme, de a benne sze­replő fantom nemcsak éjjel dolgozik. Bár szereti az éj­szakai mulatókat, -pillangó­kat, az elegáns ruhákat és drága italokat, azért ő nap­pal is mindig akcióra kész, résen van és ellene az át- lagrendőmek semmi esélye. Még szerencse, hogy nem is átlagrendőrrel kerül szem­be, hanem egy olyan szuper­zsaruval, mint .akit a női szíveket megdobogtató Syl­vester Stallone jelenít meg. És itt jutottunk el oda, ahol már nem szabad a filmről többet mesélni, hogy érdek- feszítő legyen a történet a majdani nézőnek is. Annyit azért elárulhatok, hogy a gyakorlottabb mozinézőnek nem okoz majd túl nagy fej­törést kitalálni a végkifejle­tet. Főleg akkor, amikor a film közepén az .alkotók egy nyilvánvaló logikai bukfenc­cel, teljesen megmagyaráz­hatatlan véletlennel segíte­nek a szimpatikus, és ezért minden együttérzésünket ki­érdemelt rendőrön. Mert az csak valami külső sugallat lehet, ahogy az általa addig csak fényképen látott terro­ristát egy éjszakai klub vil­iózó, színes fényei között felismeri, annak ellenére, hogy az előtte alapos plasz­tikai műtéten ment keresz­tül, és a .néző a tanú rá, egy cseppet sem hasonlít előző arcához, lényéhez. Könyv Kelemen Sándor: Börtönlázadás E kisregény története nem sok szálon futó cselekmény. Az író a híres sátoraljaújhe­lyi börtönlázadáshoz kapcso­lódva egy cselédlány szerel­mének, hősies helytállásá­nak és értelmetlen halálának történetét beszéli el. Az ere­deti dokumentumokra tá­maszkodó, izgalmas fordula­tokban bővelkedő, hitelesen megrajzolt cselekmény 1943 nyarán kezdődik. A doktor úrék gellérthegyi villájára egymaga vigyáz a regény fő­szereplője, Juli, a cselédlány. Váratlanul látogató érkezik: egy rokonszenves fiatalem­ber a doktorék lányát kere­si, hiába. Juli összebarátko­zik Dusánnal, aki látogatá­sait megismétli, sétáikból szerelem szövődik. Amikor a fiúnak el kell utaznia, bő­röndjét a lányra bízza... A lány a bajt hozó csoma­got a Dusánnal közös sétái­kon megismert barlangba rej­ti. Julit letartóztatják, majd a vizsgálati fogságból a sá­toraljaújhelyi börtönbe vi­szik. Rabtársai, a bebörtön­zött kommunisták befogad­ják... A lány a börtönből való kitöréskor velük tart, de a menekülés iszonyatos: „Mire Dusán rádöbbent, hogy nem emberre, hanem kutyá­ra kellene lőni, már meghúz­ta a ravaszt, szinte abban a pillanatban rajta volt az ál­lat. Villámgyors fordulattal fogai közé fogta Dusán csuk­lóját, s a földre szorította. Messzire gurult kezéből a pisztoly... Egy villanásnyi ide­ig látta még a fölfelé igyek­vő katonákat, azután magá­val rántva a kutyát, lezu­hant vele a mélybe.” Mint az antik tragédiák sokat szenvedett hősei, Juli az átélt szörnyűségektől megtébolyult. Bomlottságá- nak tragédiája, hogy nem éli meg az igazi bosszú igazság­tevő világosságát; elborult el­mével lövi halomra az isme­retlen nyelven beszélő kato­nákat. A vég görög drámák han­gulatát idézi: „Nem akadt a faluban négy férfi, aki a gyalulatlan deszkából készült koporsót, ahogy illik, kivitte volna vállán a temetőbe”. ■Kitaláltsága ellenére vére­sen valósághű és sajnos ak­tuális is ez a film. Aki ol­vassa az újságokat, naponta hall hasonlót, és 'kénytelen elismerni a tenroristaeÍLlenes kommandó vezetőjének igaz­ságát, hogy a kegyetlen, mindenre elszánt bűnözők­kel, terroristákkal szemben csak a legjobban felkészült, hasonlóan hidegvérű, tétová­zás nélküli rendőrök vehetik fel a harcot. És a film azt is kimondja, hogy gyilkosak ellen csak gyilkolva lehet célt elérni. Ebben kételked­ni a jegyzetírónak — köz­vetlen tapasztalatok hiányá­ban — joga, még ha a meg­oldást nehezen is tudná el­képzelni. Mindenesetre a fő­szereplő rendőr, aki addig A nyári hónapok egyetlen szekszárdi színházi eseménye volt ez az előadás, de ez sem színház, hanem kabaré, a mű­faj természetes kötetlenségét követve, egymás mellé állított magánszámok sorozata. Az együttest is szemmel látha­tóan a véletlen sodorta egy­be, tulajdonképpen bárki bár­kivel helyettesíthető, mert a siker az egyéni teljesítmé­nyeiken múlik. Nem rossz, nem is különösebben kiemel­kedő, mindenki tudja azt, amivel ezen az estén kiruk­kol, azt pedig senkinek nem jutna eszéb számon kérni, hogy miért ez a műsor állt össze: humorunk pillanatnyi­lag erre képes. Kivételt Mar­kos György és Nádas György kettőse jelent, rájuk is épül a műsor: feltehetően még Pluszmunkára kértem fel éppen egy hete néhány is­merősömet, barátomat. Arra kértem őket — mindannyian megrögzött rádióhallgatók —, hogy egy rádióshét termésé­ből válasszák ki és mondják meg nekem, hogy melyik és milyen típusú adás fogta meg őket a legjobban, me­lyik szolgáltatta a legtöbb információt és melyik lett társa borotválkozás és gép­kocsivezetés vagy egyéb te­vékenység közben. Közel sem tudományos és forrásigényű felmérésemben a megkérdezettek közül számarányban legtöbben a Jó reggelt című szolgáltató magazinműsort nevezték meg. Mindig is sejtettem, hogy kevés olyan adás van, amelyet egy egész ország hallgat, ez azonban kivétel ez alól. Magam sem tudom már el­képzelni napjaimat a Jó reg­gelt nélkül. Ha nem csaló­dom, a Napközben kivételé­vel ez a nonstop zenével szabdalt 209 perc borít el bennünket a legtöbb hazai és világpolitikai hallanivaló- val, egyúttal igazi hajtás elé állítva az adás napi szer­kesztő műsorvezetőit. csak az utcai bűnözők ma­gányos vadásza szerepben tetszelgett, ha ellenkezéssel is, de elismeri az okfejtés igazát. Itt próbáltak az alko­tók némi drámát becsem­pészni az egyébként tucat­krimi történetbe, de az áb­rázolás elnagyoltsága, felszí­nessége miatt drámáról egy­általán nem, esetleg némi belső konfliktusról, könnyen elaltatott lelkiismereti láza­dásról beszélhetünk. így hát létrejöhet a rengeteg paradi­csomlét és piros festéket fel­használó végkifejlet, és a néző nyugodtan hazamehet a moziból. Látott egy filmet, ami könnyű nyári szórako­zásnak elmegy, de ha nem látta volna, sem lenne sem­mivel sem szegényebb. sok jókedvű percet szereznek közönségüknek. A nem éppen szerencsés elnevezésű Defekt együttesről is — együttes? ketten vannak — ezt mond­hatjuk el, egy-két év múlva, amikor maguk is majd mint a 'kezdetre tekintenek vissza arra, amit sokat ígérőén csi­nálnak ma. A rendezők sajnos, nem mérték fel a terem hang­teherbíró képességét, így a túlerősítés gyakran érthetet­lenné tette a szöveget. A közönség zsúfolásig meg­töltötte a színházat, pótszé­kekre 'is szükség volt, amit egyaránt betudhatunk a hu­mor iránti kifogyhatatlan igénynek, és a színházi esték utáni vágynak, amivel ez a nyár adósunk marad. A megkérdezettek meg­jegyzést is fűztek a Jó reg- gelthez. Mert mindegyiket, igaz, hogy minden reggel meghallgatják, ám vannak olyan napok, amikor a mű­sorvezető stílusa hangszíne és mondatformálása tovább ma­rasztalja rádióközeiben őket, mint az előző napon. Ezután következtek a nevek. Csep­pet sem új fölfedezés, hogy egy-egy napi műsoron fel lehet fedezni a szerkesztő személyiségét, valamint azt, hogy a zeneirodalom mely ágát szereti-kedveli. A legtöbb szavazatot ket­ten kapták, Dombóvári Gá­bor és Papp Endre. (A jegy­zet írója versenyen kívül az elsőre adja le voksát.) A mi­értre válaszként én pedig azt kaptam, hogy Dombóvári Gábor férfiasán búgó hangja jókedvet sugároz. A televízió népszerű Ablakjából közis­mert Papp Endre hangjának hallatán a megkérdezett mindjárt látni is véli a cím­zett vastag bajuszát. Abban teljes volt az összhang, hogy e rádióműsor minden száma világszám. És nemcsak azért, mert rádiós napilap. szűcs A Madrigálkórus sikere Kimagasló eredményt ért el a Szekszárdi Szövet­kezeti Madt igálkórus az észak^walesi Llangollen- ben, iahol a Művelődési Minisztérium, a Kórusok Országos Tanácsa és a SZÖVOSZ megbízásából hazártk kórusmozgalmát képviselte a július 9—14- ig megrendezett, nemzet­közi zenei versenyen. A három kategóriában induló szövetkezeti együt­tes ia női és a vegyes kórus kategóriában megnyerte a versenyt; azaz teljesítmé­nyüket első díjjal jutal­mazta a zsűri. A folklór­együttesek versenyében II. díjat kaptak. A sikeres szereplés után, ma este érkezik haza az ismert szekszárdi együttes. Szobrászok Tamásiban A Tamási Galéria közös kiállításra hívta meg azt a hét szobrászt, akinek köz­téri alkotása látható a vá­rosban: Farkas Pált, Gyeney Juditot, Juhos Lászlót, Kiss Nagy Andrást, Rácz Editet, Szabó Ivánt és Várady Sán­dort. A hét szobrász 11 mű­vel gazdagította a várost, ami önmagában is azt mu­tatja, hogy az elmúlt évek során Tamási sokat tett azért, hogy szép környezetet teremtsen lakóinak. A mű­vek száma eggyel több: Pát- zay Pálnak is van szobra Tamásiban, még pedig na­gyon szép helyen, de most már ideje lenne kiszabadíta­ni a liget lombjai közül. A kiállítás természetesen nem jelent egységes színvo­nalat, a rendező Lippai Ta­másnak nem is ez volt a célja, egyszerűen a város „szobrászait” akarta bemu­tatni, azokkal a művekkel, amelyeket elküldték erre az alkalomra. Különböző alko­tói felfogások, művészi tem­peramentumok találkoznak a tárlaton, amit épp ez tesz változatossá és izgalmassá. A művészek közül Szabó Iván a legidősebb, a legtöbb elismerésben is neki volt ré­sze. A városi pártbizottság előtt álló emlékmű alkotó­ja itt elsősorban dekoratív Tinódijával és három kisebb plakettjével örvendezteti meg a látogatót, Kiss Nagy And­rás zárt tömbökben formál­ja szobrait, ez jellemzi itt kiállított kisebb alkotásait is. Farkas Pál, akinek hatá­sos Béri Balogh Ádámia áll a tamási gimnázium előtt, az elmúlt években számos jeles alkotással hívta fel magára a figyelmet, mint legutóbb Senoáról. a múlt századi hor- vát íróról készített portréja, amit Pécsett állítottak fel. Ennek gipsze is látható Ta­másiban, s egyebek között kiállította szellemes érembe komponált Variációit is. Váradv Sándor egy kife­jező Gulácsy-portréval szere­pel, több kisplasztika mel­lett, Rácz Editnek pedig két finoman megmunkált bronz­figurájára figyeltünk fel, amiben szépen egyesül sa­ját szándéka és a Ferenczy Béni-hatás. Juhos László szobrai közül a Madarak érett alkotás. Gyeney Judit munkái közül elsősorban az Életfa című plakett tetszett, azzal együtt is, hogy több munkájáról a mesterségbeli gondokat is le lehet olvasni. Szép a kiállítás, s azt mu­tatja, hogy ebben a kisvá­rosban elevenen él a művé­szet iránti tisztelet és meg­becsülés. Erről beszélt a megnyitón Fiáth Attila, a vá­rosi pártbizottság első titká­ra is, hangsúlyozva, hogy a gazdasági gondok nem csök­kenthetik azt a szándékot, amely műalkotásokban gaz­dag, szép, tiszta és csendes várossá akarja tenni Tamá­sit, hogy lakói valóban ott­honra leljenek benne. Cs. L. A szekszárdi Nagyvilág filmszínház ezen a héten mutat­ja be A tirnovói cárnő cimű bolgár történelmi filmet Pódium Ka ba ré CS. Rádió Favorit a Jó reggelt Tévénapló Dosztojevszkij Korán megtalálta hangját, a Goldjakin úr hasonmása már igazi remekmű, bár a kortárs Belinszkij kedvetle­nül olvasta, s kizárólag a fantasztikumot látta benne. Ha előzményeit keressük, Gogolra kell gondolnunk, mindenekelőtt a Pétervári elbeszélésekre (Az orr, A köpönyeg), amelyekben a fantasztikum egy lelkiállapot keretét jelenti csak, épp úgy, mint Dosztojevszkijnél, mert Goldjakin címzetes tanácsossal nem történik sem­mi mesébe illő, egyszerűen szembesül saját vágyaival, s el kell buknia, mert a cári Oroszország tudathasadá­sos valóságában kész szerepek voltak, s ebből a körből nem lehet kitörni. Goldjakin megpróbál egyezkedni hasonmásával, de az egész világgal találja szemben magát, s ebben az ellenséges közegben a téboly is ter­mészetes befejezése az életnek. Három Dosztojevszkij-történetet láthatunk magyar— olasz közös vállalkozásban, ennek volt első darabja A hasonmás. A kerettörténet talán felesleges, maga a film azonban, amit hárman írtak, és Franco Giraldi rende­zett, a legjobb Dosztojevszkij-feldolgozások egyike. Okosan él a film minden lehetőségével, ugyanakkor meg tudja őrizni a regény atmoszféráját, annak iröni- kus-tragikus hangvételét. Mindehhez azonban szükség van Darvas Iván kivételes művészetére, aki félelmetes erővel ábrázolja Goldjakin boldogtalan-boldog életét, s bár kitűnő alakítások vonulnak fel a filmben, elsősor­ban az a szerepük, hogy Goldjakin vergődésének adja­nak nyomatékot. Kinek az igazsága? Müller Péter tévéjátéka számos kérdést vet fel, ame­lyekre nehéz válaszolni. A Szemenszedett igazság tör­ténete valamikor XIV. Lajos, a napkirály korában ját­szódik, de ennek nincs különösebb jelentősége, mert bármely korba beilleszthetők ezek a szereplők. A kosztüm fontosabb, mint a kor, a történetből pedig az igazságnak kellene kivilágolnia, csak éppen azt nem tudjuk meg, hogy kinek az igazságáról van szó. Az új bírónak ugyanis egy gyilkossági ügyben kellene igaz­ságot szolgáltatnia, sorra hallgatja ki a tanúkat, de mindenki következetesen hazudik, s amikor ebben a fölösleges szövevényben megtalálja, sőt, ki is végezteti a tettest, kiderül, hogy nem történt gyilkosság. Vígjáték? Al-krimi? Vagy pedig mélyebb mondani­valót, súlyosabb tanulságot rejteget? Az igazság nem mindig olyan átlátszó, amilyennek szeretnénk, az em­beri kapcsolatok megítélését a kor is motiválhatja, mi­ként az igazságszolgáltatást is. Itt azonban egészen másról van szó, pontosan nem is tudjuk, hogy miről. Ez a hebehurgya bíró az igazság megszállottja, a tisz­tesség bajnoka, csak éppen nem tudjuk, hogy szeret­nünk kellene-e, vagy jobb, ha közönyösen szemléljük kapkodását. Kleist Kohlhaas Mihálya (Sütő András dolgozta fel A lócsiszárban) megszállottságával együtt tragikus hős, Brest város bírája azonban olyan gyer­meteg módon viselkedik, hogy szánni sem tudjuk. Pe­dig a szerző, Müller Péter, sok mindent ráaggat a so­vány történetre, de minden idegenül lóg rajta, mi pedig legalább azt megnyugodva vesszük tudomásul, hogy Hector Ravalier bíró felesége megszökött a kapitány­nyal. Cs. L Magyar táncosok a nagyvilágban Már tizenöt éve, hogy a Magyarok Világszövetsége szervezőmunkájának eredményeként első ízben talál­koztak Budapesten a külföldön működő magyar nép­tánc-együttesek. Igaz, az akkoriban mutatkozó szerény érdeklődés és korlátozott lehetőségek következtében mindössze hat tánccsoport érkezett a magyar főváros­ba. Változnak az idők, azóta a rendezvény szétfeszítette önnön kereteit, s az idén már öt világrészre kiterjedő selejtezőkön kerül sor a legjobbak kiválasztására. Mindezt megtudhattuk a vasárnap délutáni Magyar táncosok a nagyvilágban című műsorból, amely a kél évvel ezelőtti találkozó legérdekesebb pillanatait rög­zítette. Nyugat-Európa számos országából érkeztek akkor a vendégek a gödöllői helyszínre, magyarok és nem ma­gyarok egyaránt. Az előbbiek esetében magától értető­dő volt az indíttatás: újbóli találkozás azzal a kultúrá­val, melyhez — ha tudat alatt is — ezer szállal kö­tődnek. A tánccsoportok tagjainak legalább a fele azonban angol, francia vagy német nemzetiségű volt. Mi az oka a magyar folklór iránt megmutatkozó, világ­szerte tapasztalható érdeklődésnek? Az egyik megszó­laltatott riportalany szerint nagyra értékelik külföl­dön a táncainkból áradó vitalitást. Nyilvánvaló, hogy ez csak egy érv a sok közül. Másról lehet itt szó. Az utóbbi évtizedben nemcsak népművészetünk került reflektorfénybe. Növekvő nem­zetközi tekintélyünk — melyet társadalmi, politikai, gazdasági eredményeinknek köszönhetünk —, jó hírün­ket öregbíti a világban. Ez az elismerés és érdeklődés mindaddig nem csökken, amíg a valóságnak megfe­lelően értékeljük önmagunkat, s ugyanakkor gond­jainkról is nyíltan beszélünk —, úgy, ahogy ezt eddig is tettük. SZERI ÁRPÁD

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents