Tolna Megyei Népújság, 1985. június (35. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-08 / 133. szám
©ÍnÉPÜJSÁG 1985. június 8. Rejtélyes találkozás a tenger mélyén A Fekete-tengeren 100 méteres mélységben dolgoztak a szovjet hidronauták a „Ben- tosz—300” tengeralattjáró kutatóihajó fedélzetén, amikor egy óriási méretű kígyóhoz hasonló ezüstös színű lényt vettek észre az ablaknál. Egy óriási hal, vagy egy, a tudomány számára ismeretlen élőlény volt-e, ezt sajnos nem sikerült kideríteni, mert mire előkerült a fényképezőgép, a „csodalény” villámgyorsan eltűnt a mélyben. A „Bentosz—300”, amelynek a fedélzetéről az óriási tengeri élőlényt észlelték, egy önjáró tenger alatti laboratórium, amely felmerülés nélkül hosszú ideig tartózkodhat a víz alatt. A „Bentosz” fő feladata halkészletek tanulmányozása, a halak eloszlásának és viselkedésének vizsgálata, a lehalászás mértékének kijelölése. A hajót a legkülönbözőbb műszerek mellett többek között felszerelték a tenger zajait, a tenger élőlényeinek hangjait rögzítő és vizsgáló rendszerrel is. A „Bentosz” legénysége 12 fő. Közülük öten tudományos kutatók. (APN—KS) — fi ívílagitotoroviy fényei Kamcsatka egyik nevezetessége, a petropavlovszki világítótoronyi amely idestova 245 éve fogadja az Ava- csonszki -öbölbe befutó hajókat. Elnevezését a torony a közeli csendes-óceáni kikötőről — Petropavlovszk-Kam- csatszkról — kapta. Valamikor régen, még a város 1740. évi alapítását megelőzően a hajók irányítását egy közönséges tábortűz, később egy fatorony biztosította. A 140 méteres torony tetején kilenc kanócos lámpát helyeztek el, amelyeknek fényét sugárzók erfősítették fel. A mai formájában a világítótorony közel száz éve üzemel. Van itt rádiójelző, sziréna és sok más korszerű technikai berendezés. A régi ködharang, amely évtizedeken keresztül megbízhatóan teljesítette feladatát, ma már a helyi múzeumban látható. Az elhaladó hajók a torony fényjelzéseit az éjszakai órákban 50 kilométeres távolságból is érzékelhetik. Szovjet mezőgazdaság - új irányítás? Fontos politikai állásfoglalásokból és a szovjet sajtóban az utóbbi időben megszaporodott cikkekből ítélve a Szovjetunióban érlelődik az agrárgazdaság irányításának átalakításai a jelenleginél egységesebb, a mai széttagoltságot csökkentő felügyelet alá vonása. Mihail Gorbacsov főtitkár még áprilisban, gazdasági vezetőkkel megtartott találkozóján szólt arról, hogy növelni kell az agráripari komplexum minden egységének kölcsönös felelősségét. Az SZKP KB áprilisi plénumán elhangzott beszédében arra is rámutatott, hogy az intézményi érdekek felülkerekedése miatt a járási és területi agráripari egyesülések sokszor nem tudnak kellően ösz- szehangolt, a mezőgazdaság és a hozzá kapcsolódó ágazatok komplex fejlesztését szolgáló intézkedéseket hozni. Amire a pártkongresszust előkészítő, az ország helyzetét átfogóan elemző KB-tanácskozáson miár csak időhiány miatt sem kerülhetett sor, azt megtették a központi szovjet sajtóban az utóbbi időben szép számban megjelent cikkek. Ezek a mezőgazdasági irányítási rendszer hiányosságait elemezve rámutattak a hivatali széttagoltságnak, a szűk intézményi érdekek felülkerekedésének káros hatásaira. A gyakran igen éles hangú írások elsősorban azt kifogásolták, hogy a mezőgazdasági termelést túlságosan sok felügyeleti szerv irányítja. A mezőgazdasági minisztérium mellett külön minisztérium felügyel a zöldség- és gyümölcstermesztésre, a mezőgazdasági termények begyűjtésére, a hús- és tejiparra, az lélelmiszeriparra. Minisztérium áll a mezőgazdasági üzemeknek dolgozó országos talajjavítási hálózat élén, s külön országos főhatóságok irányítják a kolhozok és szovhozok gépeinek karbantartását, a műtrágya- és nővényvédőszer-ellótást. A sok főhatóság egymásnak ellentmondóé érdekeinek szövevényében nem ritkán a legfőbb cél szenved csorbát, az a törekvés, hogy a szovjet mezőgazdaság a hozzá kapcsolódó feldolgozóiparral minél kisebb ráfordítással, minél több jó minőségű termékkel lássa el az országot. Az Izvesztyija egyik legutóbbi számában szenvedélyes hangú cikkben tárta fel ennek a hatékonyságcsökkentő mechanizmusnak a főbb összetevőit A. Dubko, a grodnói terület egyik kiemelkedően jó kolhozának elnöke, a Szocialista Munka Hőse, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának tagja. Beszámolt arról, hogy három évvel ezelőtt, 1982 tavaszán, a Szovjetunió élelmiszerprogramját elfogadó KB-plénum után a mezőgazdasági üzemek vezetői megváltásként fogadták a járási és magasabb szintű agráripari egyesülések létrehozásáról szóló döntést. A határozat szerint ezek feladata az, hogy összefogják, koordinálják a kolhozok és szovhozok, valamint a számukra kisegítő munkát végző gép- és vegyianyag-ellátó vállalatok tevékenységét. A cikkíró véleménye szerint ami végül ds nem sikerült, az az igazi egyesülés létrehozása. A különböző országos hatáskörű irányítószervek alá rendelt gazdasági egységeknek megmaradtak a maguk sajátos, legtöbbször nem is a lehető legtöbb és legolcsóbb mezőgazdasági termeléshez kapcsolódó érdekeik. így fordulhat elő, hogy a vegyszeres növényvédelemért felelős, a kiszórt növényvédő szer és műtrágya menmyisiége alapján dotált szerv, a Szelhozhimija helyi vállalata kötbért fizettet a kolhozelnökkel, aki megakadályozta, hogy szakadó esőben szórják ki, s így tökéletesen feleslegesen elpazarolják a gazdaságának szánt műtrágyát. A leszámlázott javításért a fizetséget felvevő, a gépek karbantartásáért felelős Szel- hoztyehnyika sem visel semmiféle anyagi felelősséget ■azért, hogy az általa állítólag remidbe tett traktor a szántási időszak közepén a hanyagul végzett munka miatt egyszerre csak leáll. Ráadásul a kényszerűségből vele végeztetett munka kétszer-háromszor annyiba kerül, mint a kolhozok és szovhozok korlátozott kapacitású műhelyeiben végrehajtott javítás. így történhet meg az is, hogy az átvevő szervek feldolgozói igényeket figyelembe vevő előírásai szerint 570 kilogrammosra kell nevelni azt a szarvasmarhák amelyik gazdaságosan csak 470 kilogrammig takarmányozható, s amelynél a mázsányi többletsúly elérése annyiba kerül, mint egy másik állat 470 kilósra hizlalása. E tapasztalatok alapján állapítja meg A. Dubko: csak papíron vagyunk partnerek az agráripari egyesülésben, de nem a valóságban. Pedig ez lenne az igazi sikerhez vezető megbízható út. Nagy dolgokban nem szabad félúton megállni, de mi nem is ott, hanem az út elején álltunk meg. FAZEKAS LÁSZLÓ Agrárreform és szövetkezetesítés Kubában Kfúbában május 17-ét az egykor oly elmaradott vidéki területeket és nyomorúságos paraszti élet átalakításának jelképeként is számon tartják: 1959. május 17-én hirdették ki az első agrárre- form-törvényt, majd 15 évvel később ugyanazon a napon mondta el Fidel Castro az országos szövetkezetesíté- si mozgalmat elindító beszédet. Az ország mintegy nyolcmillió hektár mezőgazdasági művelésre alkalmas területe a forradalom győzelme előtt 160 ezer gazdaságból állt. A földbirtokosok 1,4 százaléka rendelkezett az összes földterület 47 százalékával; a birtokok 39 százaléka 10 hektárnál kisebb volt, s az összterület 2,3 százalékát tették ki. A földtulajdon koncentrációját és az észak-amerikai tőke meghatározó szerepét mutatja; hogy a Cuban American Sugar Co. és még 12 amerikai cukortermelő vállalkozás tulajdonában volt 1,17 millió hektár, a földterület 13 százaléka. A nincstelen parasztok életkörülményeinek megjavítása a forradalom egyik elsődleges célja volt: az 1959-es agrárreform-törvény megszüntette a latifundiumokat és 400 hektárban állapította meg a földtulajdon felső haltárát. Százezer paraszt jutott földhöz. Állami tulajdonba került a földterület mintegy 40 százaléka. A latifundiumokat azonban nem osztották szét, hanem állami gazdaságokként működtették tovább azokat. Kubában ugyanis a „föidéhség” csak a régi telepes gazdákat, bérlőket és haszonbérlőket jellemezte. A forradalom idején egy jelentős mezőgazdasági bérmunkásréteg — közel 500 ezer ember — élt a szigetországban. Ok nem vágytak földtulajdonra, követeléseik munkáskövetelések, bér- és szociális jellegűek voltak. Az 1959-es törvény biztonságot is adott a kisbirtokosoknak arra, hogy méltányos áron el tudják adni termékeiket. Az állam vetőmaggal látta el őket, kölcsönöket adott a kezdeti időszakban. E változások ellenére továbbra is fennmaradt az országban jelentékeny pénzügyi forrásokkal rendelkező agrárburzsoázia, amelynek jelentős része szembehelyezkedett a forradalommal, sőt támogatást nyújtott az ország egyes részein akkor még tevékenykedő ellenforradalmároknak. Ezeknek a kísérleteknek a semlegesítésére és az agrárreform folytatása céljából hozták meg 1963 októberében a második agrártörvényt, amelynek végrehajtása után 70 százalékra növekedett az állami tulajdon részaránya, míg a kistermelők — a felső birtokhatárt 67 hektárban állapították meg — a földterület 30 százalékát mondhatták magukénak. (Mára ez az arány valamelyest módosult az állami szektor javára.) A két agrárreform-törvény kihirdetése közötti években már létrejött néhány szövetkezet, több cukortermelő körzetben (ezek azonban — főleg szervezési hiányosságok miatt — rövid életűek voltak), és más társulási formák is alakultak, de a föld továbbra is az egyéni gazdálkodók tulajdonában maradt. A szövetkezetesítés kérdése a hetvenes évek közepén merült fel ismét Kubában. Fidel Castro 1974. májusi beszédében hangsúlyozta, hogy megértek a feltételek egy új fejlődési szakasz megkezdésére a mezőgazdaságban, de a szövetkezetesítést csak a teljes önkéntesség érvényesítésével lehet megvalósítani. A Kubai KP 1975-ös, I. kongresszusa szerint a magasabb szintű termelési formákra való áttérés nem csupán gazdasági, hanem társadalmi szükségszerűség is, hogy javítani lehessen a parasztok életfeltételein. A kisparasz- tok nemzeti szövetségének 1977. májusi kongresszusától számítják Kubában a mező- gazdasági termelőszövetkezetek országos szintű, gyakorlati megszervezésének kezdetét. Akkor kétmillió hektárnyi terület volt magánkézen: 87,5 százaléka a parasztok, a többi a munkások* az alkalmazottak tulajdonában. A Kubai Nemzeti Bank kedvező hiteleket nyújtott, a mezőgazdasági, valamint a cukoripari minisztérium gépekkel, műszaki szakértők küldésével segített az új szövetkezeteknek. Mostanáig több mint 1400, elsősorban cukornád-, kávé- és dohánytermesztéssel foglalkozó termelőszövetkezet jött létre, a magántulajdonban levő földterület 64 százalékán. A szövetkezetek tagjai kétszer-háromszor annyit termelnek, mint amikor egyénileg gazdálkodtak, jövedelmük is jóval nagyobb. Kubában ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy önmagában nem cél a szövetkezetek számának növelése; sokkal inkább kívánják megerősíteni a meglévőket — továbbra is az önkéntesség elve alapján — új tagok belépésével, a közös földterület növelésével és mindenekelőtt még hatékonyabb gazdálkodással. Huszonötmillió jugoszláv az ezredfordulón Az előrejelzések szerint Jugoszláviának 2000-ben 25 millió 150 ezer lakosa lesz. A népszaporulat üteme továbbra is csökken és a gyarapodás csak évi 0,6 százalék lesz. A népesedési, gazdasági és szociálpolitikai intézkedéseknek köszönhetően kisebbednek majd az egyes körzetek közötti népszaporulatbeli különbségek. A hatvan éven felüli lakosság részaránya a jelenlegi 12 százalékról 18 száza-. lékra emelkedik, s a 65 éven felüliek részaránya is meghaladja majd a 12 százalékot. Növekszik az átlagéletkor: a nőké 75, a férfiaké 70 év lesz. Emellett tovább csökken a csecsemőhalandóság. Változásokra számítanak a lakosság szociális és gazdasági megoszlásában is. Az ezredfordulón az eddiginél is kevesebben dolgoznak majd a mezőgazdaságban. Ugyanakkor a más ágazatokban foglalkoztatottak száma mintegy 4 millióval növekszik. Azzal számolnak, hogy a társadalmi össztermék 43 százalékát az ipar adja majd. (Jelenleg 40 százalékban részesedik.) A mezőgazdaság részvétele az össztermék megtermelésében a mostani 16 százalékról 13 százalékra csökken. Változások következnek be az életszínvonalban is. A számítások szerint az ezredfordulóig évente átlag 4,4 százalékkal emelkedik az életszínvonal. Ez valamivel lassúbb növekedés, mint az 1980-ig terjedő időszakban volt, ám az 1981—1985 közötti évekhez viszonyítva gyorsuló növekedést jelent. Viktoria Kotyelnyikova technikus a kristálygömb-priz- mák tisztaságát ellenőrzi A petropavlovszki világítótorony, a kamcsatkai hajósok vezérlő csillaga
