Tolna Megyei Népújság, 1985. június (35. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-08 / 133. szám

1985. június 8. “Képújság s Munkavédelem — embervédelem Nem hiszem, hogy akárki szót emel „önkényem” el­len, mondván, ne nevezzem a munkavédelmet embervé­delemnek. Nevezhetem, hiszen a biztonságos munkavég­zés hatályos szabályai megvalósulván, azt a dolgozó em­bert védik, akinek legfőbb érték mivoltát sajnos olyan időszakban deklaráltuk — ha kellett, ha nem —<, ami­kor az elv érvényesítéséinek tárgyi, személyi feltételei még meglehetősen hiányosak voltak. S a szervezett mun­kavédelem inkább ígérte magát, mintsem érvényesült. Az idősebbek jól emlékezhetnek erre az időszakra és arra, hogy sok helyütt az alapfokú munkavédelmi isme­retekkel rendelkező munkavédelmi felelős ténykedése ki­merült abban, hogy a munkába lépőkkel aláíratta a sza­bályzatot, de anélkül legtöbbször, hogy az aláírót ösztö­kélte volna annak elolvasására is. Így némi túlzással ugyan, de a mélyvízbe dobottak közül az maradt meg, aki úszni tudott, s ha bekövetkezett egy-egy súlyosabb, mond­juk csonkulásos, vagy halállal végződő üzemi baleseti, megkezdődött az a fajta kötélhúzás, amiben a legfőbb érték húzta a rövidebbet, az üzemi baleset olykor súlyos anyagi következményei miatt. Újságíróként magam is sok ilyen esetet idézhetnék itt, ha nem céllal vetettem volna papírra a címet. Az eddig elmondottakkal is csupán utal­ni bátorkodtam arra, hogy munkavédelem dolgában sem mellékes a honnan hová kérdése, így bőven lesz megírni- valója — ha úgy tetszik megörökíteni valója — annak, aki egyszer elhatározza megírni a három évtizede még csak „mezőgazdasági” előnevű Tolna megye e vonatkozá­sú történetét. Históriája lehetne ez a tanulmány annak is, hogy legszebben szóló jelmondataink egyikét miként emeltük — emeljük valódi trónra. Itt és most az új­ságírónak az a dolga, hogyha röviden is, de regisztrálja azokat a változásokat* melyek garantálni képesek a mun­kavédelem szabályainak megvalósítását közel húsz ta­nácsi vállalatnál és a helyi tanácsok tizenegy költségve­tési üzemének a Minisztertanács 1979. novemberében hozott és hatályba 1980. január 1-gyel lépett rendelete alapján. Nem volt sem egyszerű, sem gyors eredmények­kel kecsegtető munka megteremteni az említett körben a munkavédelem rangját. Felül kellett vizsgálni a munka- védelmi tevékenységet szabályozó belső, vállalati uta­sításokat, s ez legtöbb esetben megkövetelte azok kiegé­szítését, módosítását, vagy új szabályzatok készítését. S ahol ilyen volt az adósság, ott ki kellett alakítani a mun­kavédelmi szervezetet, s ami ezeknél is fontosabb volt: színvonalasabbá, hatékonyabbá kellett tenni a munka- védelmi oktatást, az ezekhez kapcsolódó vizsgáztatáso­kat. De a „tartozik” rubrikában szerepelt ezenkívül a nyolcvanas évek elején a munkavédelmi ellenőrzések, az üzemi balesetek kivizsgálásának tartalmi javítása is. Két és fél évvel ezelőtt, 1982-ben a vállalatok, üzemek, intézmények már életbe léptették az ágazati szakszerveze­tek és felügyeleti szervük jóváhagyásával elkészített új munkavédelmi szabályzatukat. Ezt követően a megyei tanács felügyelete alá tartozó gazdálkodási egységek három év alatt 85 millió forintot fordítottak baleset­elhárításra, 44,8 milliót az üzemegészségügy, a munka­körülmények javítására, az anyagmozgatás korszerűsí­tésére 25 milliót, s további 27 millió forintot használtak föl épületeik, útjaik állagának javítására. Munkavédel­mi célokra közel 200 milliót „költöttünk”, s aligha meg­lepő, hogy a vállalatok* költségvetési üzemek fizették az oroszlánrészt, 150 milliót. Arányos-e az anyagi, erkölcsi ráfordítással az a javulás, amit ma elkönyvelhetünk a munkavédelem javára? A válasz, is, is, mert 1982-ben javult a helyzet, rá egy évre romlott, de tavaly ismét a javulás tendenciái érvényesültek. Nem volt például Tolna megye tanácsi intézményeinél, vállalatainál, a felügye­lete alá vont gazdasági egységeknél 1982-ben sem halá­los, sem csonkulásos baleset. Nyolcvanháromban viszont három halálos és négy súlyos csonkulásos baleset fordult elő. Az egyik halálos baleset a faddi tanácsnak azt a dolgozóját érte, aki munkából hazafelé tartva lett közúti baleset áldozata. A másik halálos baleset a bátaszéki nagyközségi tanács költségvetési üzemében szabálytalan munkavégeztetés miatt történhetett meg. A következ­mény: munkáltatói fegyelmi, jutalommegvonás, szabály­sértési bírság, amit az SZMT szabott ki, de sor került büntető eljárásra is. A harmadik halálos közúti baleset a Szekszárdi Városgazdálkodási Vállalat vétlen dolgozóját érte munkába jövet. Csonkulásos baleset ez évben a nyomdában, a TOTÉV-nél, a Kommunális Szolgáltatónál és a bonyhádiak költségvetési üzeménél történt, valahány esetben a testi épségükben károsodottak hibájából. (A dolgozó forgó gépbe nyúlt, áramütés érte. szabálytalan anyagmozgatást végzett.) Tavaly kettőre csökkent a cson­kulásos, üzemi balesetek száma, hárman azonban meg­haltak, s ezek közül kettőben vétlen a Simontornyai Bőr­és Szőrmefeldolgozó Vállalat és a Szekszárdi Városgaz­dálkodási Vállalat. Az viszont változatlanul a munkavé­delem — embervédelem alanyának a felelősségérzete kö­rüli gondjainkat dokumentálja, hogy a súlyos és kevésbé súlyos balesetek elszenvedői gyakran figyelmetlenségük, urambocsá’ könnyelműségük folytán lettek főszereplőivé a baleseti jegyzőkönyveknek. Pedig primitív és mégis nagy igazság, hogy aki maga nem törekszik épkézláb em­ber maradni, azt a munkavédelmi felelősök dandárai sem tudják megóvni az üzemi balesetektől. A dolgozó ember közreműködési készsége nélkül az ellenőrzések, számonkérések* szankciók csak félsikerűek lehetnek. A szabályok betartása ugyanis a dolgozó emberek dolga, elsősorban ők előzhetik meg a baleseteket a munkavé­delmi szabályok betartásával, a védőeszközök használa­tával. S még valamivel, aminek erősítését nem követel­hetjük elégszer és ez a valami a munkafegyelem. Akár hiszik, akár nem, a munkafegyelem megsértése is vég­ződhet halálos balesettel. Tavaly volt ilyenre példa, ami­kor is munkaidő alatt vállalt maszekmunkát egyik szek­szárdi vállalat két dolgozója. Egyiküket az általuk hasz­nált gépkocsi fékhibájából eredően érte halálos baleset. Hát ennyit, továbbgondolásra, de ezt jó szívvel, az embervédelem fontosságának biztos tudatában! — ó» — A II. század elején épült a római légió »Thermae Malores”-« (nagyobb fürdője) Barangolás Eszak­Immár másodszor vehettünk részt a megyei országjárás­vezetők bejárótúráján, amelyet az idén a TIT, a Babits Mi­hály művelődési központ és a COOPTOURIST baráti köre szervezett. Az idei program összeállításakor a szervezők gondoltak arra is, hogy az ismertebb tájegységek mellé kevésbé ismertek is kerülhessenek. Képriportunkban az utazni vágyóknak egy kis ízelítőt adunk a budai római fürdőtől kiindulva, Zsámbékon, Tatán és Győrön át, a ke­vésbé ismert Szigetközbe, majd onnét Pápára látogatva. Kapfinger András képriportja A XIII. század közepén építették a gótikába áthajló zsámbéki templomot Zsámbékon található az ország egyetlen lámpa­gyűjteménye A nemzetségi monostorok kialakult típusának leg­korábbi példája a lébé- nyi apátsági templom A termékenység szobra, Borsos Miklós alkotása, művelnek győri múzeumá­ból Pápa nemcsak Közép-Eu- rópa legszebb copf stílusú főteréről híres, hanem a nemrégiben helyrehozott gyönyörű kékfestőmúzeu­máról is Hédervár. a szigetköz »fővárosa”. A régi vár helyén és anyagának felhasználásával a XIX. század közepén Kölier István építész építette a ma látható kastélyt Zsigmondi alatt épült a négyaaroktornyos tatai vár Győr, óváros

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents