Tolna Megyei Népújság, 1985. június (35. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-29 / 151. szám

1985. június 29.

'tolna"' _

6 NÉPÚJSÁG

I

— Elnézést a rendhagyó kérdésért — szeret játszani?

— Szeretem a játékot, és úgy érzem, sokszor szükség is van rá, de amikor az élet „sűrűjében” vagyunk, akkor komolynak kell lenni.

I

— Akkor most játsszunk egyet!

— Állok elébe.

I

— Bepillanthatunk a pénztárcájába?

— Tessék. Nyolcszáz forint lapul benne.

— Ez biztonságérzetet ad?

— Természetesen.

— Ha átvitt értelemben is, de a pénz meghatározó szerephez jutott az életében. Beszéljünk akkor a pénzről, a pénzügyi szakember szemüvegén keresztül.

— A pénzintézeti munka alapja és eszköze a pénz, nélkülözhetetlen a gazdasági életben. Meghatározza az emberek mindennapi kapcsolatait, életét és boldogulását. A pénz komoly eszköz, sokan azt hiszik, hogy értenek is hozzá és ebből fakadóan nagyon sok könnyelműség is adódik használatából.

A boldoguláshoz vezető út egyik eszköze, de a boldogtalansághoz vezetőé is.

I

— Kérem, mutassa be nekünk a szövetkezetét!

— Szövetkezetünk 1960-ban alakult, Tevel és Vidéke Takarékszövetkezet néven. Az új üzlethálózatunk és központunk Bonyhádon 1980-tól üzemel, azóta Völgységi Takarékszövetkezet a nevünk. Gyakorlatilag a működési körzetünk a városrai, Tevel, Bonyhádvarasd, Kisdorog, Závod, Lengyel és Kisvejke környékére terjed ki, a megye 16 takarékszövetkezetének egyike a miénk. Jelenlegi betétállományunk 89 millió forint, ami rekordösszeg, ha figyelembe vesszük, hogy 1982-ben még 57 millió volt. Szorosan összefügg a munkánk a környező üzemek gazdálkodásával — mind a termelőszövetkezetével, mind az ipari üzemekével — jobban izgulunk a szövetkezetért, a BONY és a Cipőgyár exportterveiért — mint az átlagember. Fő munkánk a betétek gyűjtése és kölcsönök folyósítása. 1A múltban lépés- hátrányban voltunk az OTP- vel szemben, de ma már az OTP-hez hasonló feltételek mellett kedvezményes, nagyösszegű építési és egyéb építési jellegű kölcsönöket is folyósítunk családi házak építéséhez, amit július 1-től terveztünk. Bonyhádi tagjaink száma négyezer fölött van, összes taglétszámuk 6400. A gázprogram keretében sok lakóingatlant kötnek rá a földgázvezetékre, ezt a beruházást is tudjuk segíteni.

I

— Valóban lényeges váltó- zásokat hozott ez az év.

— A takarékszövetkezeti mozgalomra jellemző a sokoldalú munka, amit igyekeztünk jelentősen szélesíteni és bővíteni.

I

— Mi mindennel foglalkoznak még?

— Tevel körzetében az állami biztosító megbízásából biztosítási díjbeszedéssel, biztosítások kötésével. Másik

terület, ami szintén kötődik a pénzintézeti munkához, az idegenforgalom. Tavaly széles körben utaztattuk ügyfeleinket külföldre és beföldre egyaránt. Jogosan lehetünk büszkék a hirdetési munkánkra is, mind a bonyhádi, mind a teveli kirendeltség fogadja a Népújságban hirdetni kívánó lakosság igényeit. A megyében a takarékszövetkezetek által felvett hirdetések hatvan-hetven százalékát nálunk adták fel. Foglalkozunk még Skála ajándékutalványok árusításával, valamint a téesz által felvásárolt hízómarhák és sertések vételárát is mi fizetjük ki megállapodási szerződés alapján.

I

— önök partnerei, vagy vetélytársai az OTP-nek?

— A kapcsolat partnerinek mondható. A párhuzamos munka szinte napi kapcsolatokat takar, hiszen közös az érdekük, mégha más feltétel- rendszerről és lehetőségekről is van szó.

I

— Segíti az OTP a munkájukat?

— Minden esetben. Jó példa volt erre a takarékossági világnap alkalmából szervezett közös vetélkedő, az OTP, a posta és a szövetkezet dolgozói között.

I

— A „kis testvér” igyekszik utolérni az OTP-t? Ez versenyt is jelent, amiből a lakosság kerülhet ki győztesként.

— Ez egyértelmű, de nem jó kifejezés a verseny szó. A mi szövetkezetünk egyértelműen nyereségérdekeltségű, a gazdálkodás hatékonyságából fakadó a megítélés is, míg az OTP állami pénzintézet. Nálunk a szövetkezeti jelleg dominál, így nem is lehet összehasonlítani e módon a két intézményt.

I

— Hogyan lett önből takarékszövetkezeti elnök?

— Ehhez jó adag szerencse is kellett, mert önmagától ezek a dolgok nem adódnak.

— Milyen szerencséről beszélhet ön?

I

— Az édesanyám a szövetkezeti mozgalomban, a bonyhádi áfésznél dolgozott. Én már ekkor belekóstoltam a szövetkezeti mozgalomba. A nyári szünidőt mellette töltöttem, megismertem a kollektívát, ám a középiskola elvégzése után egy kis kitérő következett, a nagymányo- ki tanácsnál dolgoztam. Szerencsémre ez is jó indítás volt, mert megtanultam a pénzügyi munkát, a precizitást és pontosságot. Innen az áfész-hez kerültem. ami mindig a szívem vágya volt •— szövetkezeti dolgozónak lenni, a mozgalom munkájába bekapcsolódni... Itt kezdődött a szerencsém, ilyen vonatkozásban, mert hamarosan szakszervezeti titkár lehettem. A KPVDSZ Tolna megyei bizottságánál — me- gintcsak a közösségért — a megye közösségéért dolgozhattam és innen kerültem a jelenlegi helyemre. Szerencse a szerencsében, hogy hazajöttem. Semmiképp sem mondhatom, hogy az akartam lenni ami vagyok, csak az lehettem.

I

— Kevesen mondhatják el, hogy a hobbijuk egyben a szenvedélyük is. Arra utalok, hogy valamikor nagy zenész volt.

— Nagy zenész soha sem voltam, csak lelkes. Ez ma is így van, és úgy érzem, az életem csak ezzel lehet teljes. Az Animátó zenekarnak voltam alapító tagja.

I

— Kanyarodjunk vissza a takarékossághoz, a pénzhez. A Brauer család vett már fel kölcsönt?

— Természetesen. Meggyőződésem, hogy ma kölcsön nélkül egyetlen család sem létezhet, így természetesen mi sem. A dolog pikantériája, hogy a családi házunk OTP kölcsönnel épült.

I

— Nem panaszkodhatnak, Fortuna elég sokszor bekopogott már a szövetkezethez.

— Értem a kérdést — de, hogy szerencse vagy sem. azt igazán nem tudom megmondani, mindenesetre jól jött a szövetkezetnek is, hogy két év alatt öt személygépkocsit nyertek tagjaink. Talán a jó munka és a szerencse kezet fogtak egymással. Bízom .abban, hogy ez a jövőben is így lesz. Munka nélkül nincs szeI

— Maradhatunk továbbra is a szerencsénél?

— Igen. Egy nagyobb ösz- szegű totónyertesünk is volt, aki közel 300 ezer forintot nyert.

I

— Egy „profi” totózóról van szó?

— Nem. Az az érdekessége, hogy egy nagymama nyerte, aki szinte laikusként töltötte ki a szelvényt.

— A beszélgetésben többször is szóba került a közösség. Sokat jelent Önnek a

közösség?

— Ügy érzem, meghatározó mind a munkámban, mind a hobbimban, vagy a magánéletemben. A mi munkakollektívánkhoz kerülve kétszeresen is hazakerültem, (egyrészt már a szüleim is itt születtek), másrészt a munkatársaim között ketten is középiskolai osztálytársaim voltak. A kollektíva sokat segített a beilleszkedésben, a hazatalálásban és azóta is tart ez a jó kapcsolat. A szövetkezet munkasikere — a kiváló szövetkezet cím elnyerése, a fennállás 25. évfordulóján — mind ennek köszönhető. Viszonylag kevesen, tízen vagyunk, és köztük egyedül magam vagyok férfi.

I

— Lehet egy férfi kilenc nő között „próféta”?

— Nagyon nehéz, de nem is akarok „próféta” lenni, én munkatárs szeretnék maradni, és úgy érzem, ez eddig meg is valósult.

I

— Bonyhád kis város. Szinte mindenki ismeri a másikat. Egy ilyen vezetői beosztásban számítanak a személyes kapcsolatok?

— Minden beosztásban számít, mert sokszor egy baváti beszélgetés előbbre vihet egy ügyet, mint a hivatalos levelezés. Itt Bonyhádon mindenképpen és egyértelműen

előny, hogy majdnem mindenki ismer. Sokan Janikának szólítanak, és én büszke vagyok erre, mert ez megtiszteltetés. Sokan meg azt

mondják: Brumi. Jobb mintha azt mondanák: A Brauer kartárs.

I

— A becenév még a zenészévekből ragadt Önre?

— A Janikát megintcsak édesapámtól örököltem, a becenevemet a zenészévek hozták.

I

— Ezek szerint többszörös örökös, és a család meghatározó szerepet kapott az életében.

— Ez egyértelmű. Mind a szülői indíttatásom, mind a családom meghatározó az életemben. Az ő segítségük nékül — elsősorban a feleségemre gondolok most — semmiképp sem tudnék egész emberként helytállni a munkában és én hat évig tanultam egyfolytában.

— Jól tudom, hogy a feleségét a zenének köszönheti?

— Igen. A zenén keresztül ismertük meg egymást, és a zene ma is közös kapocs. Sokszor előfordul, ha mindketten kicsit nyugtalanabbak vagyunk, akkor közös családi zenéléssel pihenjük ki a nap fáradalmait. A kislányom és kisfiam is zenét tanul.

I

— Néhány év múlva elképzelhető a családi kvintett?

— Jó volna hinni, hogy erre valamikor sor kerül.

I

— A pénz volt az egyik kulcsszavunk. Anyagi megbecsülés . . .?

— A képességeimhez mérten anyagilag és erkölcsileg — mert a kettő elválaszthatatlan — is meg vagyok becsülve, elismerik a munkámat.

I

— Hogyan ítéli meg a szövetkezeti tagok anyagi helyzetét?

— A mi tagságunk megfelelő anyagi eszközökkel rendelkezik — ha szabad úgy fogalmazni — gazdag és szorgalmas ez a közösség.

I

— Voltak már olyan helyzetben, hogy nem tudtak fizetni?

— Ilyen még nem adódott, minden jogos kölcsönigényt ki tudtunk elégíteni.

I

— Mit jelent az, hogy jogtalan kölcsönigény?

— Nem a hitelpolitikai céloknak megfelelően történik igénylés. Ha valaki autót vásárol és kölcsönt kíván tatarozásra felvenni... Ez nem megoldható. Erre nemet kell mondanunk.

I

— Hogyan lehet ezt kideríteni, ha nem mondja el a kölcsönigénylő?

— Megvannak az eszközeink, a társadalmi bázisunk. Előtte tájékozódunk a jövedelmi és családi viszonyok felől és ellenőrizzük a kiadott kölcsön felhasználásának módját is. i

— Tagja vagyok a szövetkezetnek- Ha tízezer forint kölcsönt szeretnék felvenni, annak van valamilyen akadálya?

— Semmi. Kellő igazolások bemutatása után egy órán belül a rendelkezésére állunk.

— Akkor köszönöm a kölcsönigénylő lapot, és a beszélgetést.

Szabó Sándor

Múltunkból

A közelmúltban méltattuk a Baranya Megyei Levéltár kiadásában megjelent munkásmozgalmi monográfiát, amelyben sok Tolna megyei vonatkozású adatot olvashattunk. Megyénk munkás- és parasztmozgalma ezer szállal kötődött a déli szomszédhoz. S most Dél-Dunántúl történetét tárgyaló újabb kötettel gyarapodott a könyvtár: T. Mérey Klára „Dél-Dunántúl iparának története a kapitalizmus idején” című művével.

Az ipartörténettel foglalkozó tanulmány Tolna—Somogy—Baranya—Zala megyék iparának fejlődését tárgyalja és veti össze a négy megye adatait.

A mű három fő fejezetben tárgyalja az ipar fejlődését. Az elsőben a tőkés fejlődés sajátosságait taglalja Dél- Dunántúlon. Ebben a részben a tőkés ipar kialakulását ismerhetjük meg, majd nyomon követhetjük az ipar változásait. Ezt követően — a második fejezetben — az első világháború, valamint a forradalmak hatásáról olvashatunk. A harmadik fejezet három részből áll: a látszatkonjunktúrától a gazdasági válságig; a gazdasági válság kirobbanásától a második világháborúig, és a második világháború hatásáról.

Az ipar fejlődése ellentmondásos volt. Az 1870—1881 közötti időszakban az iparral foglalkozók száma növekedett, miközben a munkásság létszáma — a statisztikai besorolás szerint — mintegy 16 ezerrel csökkent a térségben.

Mérey Klára iparági bontásban vizsgálja az ipar szerkezetét, az egyes iparágak fejlettségét, vagy elmaradottságát. Kimutatta, hogy Baranya megyét kivéve kiemelkedő szerepet játszott a ruhaipar ebben a térségben. Szabók, cipészek, csizmadiák sokasága dolgozott a térségben. A népességet tekintve Tolnában a második helyen volt az élelmiszeripar. Fejletlen volt, viszont itt a kő-, a föld- és agyag, valamint az üvegipar — Tolna az utolsó helyen állt. Ugyanakkor a négy megyéhez viszonyítva a Tolna megyei építőipar az első helyen szerepel. (Tolna, Bátaszék, Hőgyész jelentős építőipari központok voltak.)

A szerző megállapítja:

.. már a 70-es évek második felében kialakult Dél- Dunántúlon egy olyan iparnak a képe, amely zömmel kisipari jellegű ugyan, de elszórtan már gépeket alkalmazó gyárak vagy gyár jellegű ipartelepek is voltak". Bizonyítja, hogy ezeken a munkahelyeken rendszerint alacsony munkáslétszámot foglalkoztattak, s a munka gyakran idényjellegű volt. Nem meglepő, amikor összegezésben olvashatjuk: „Az 1876-ban kialakuló kép e területen még a feudalizmus korának jellegzetes jegyeit mutatja”.

A század utolsó évtizedében felgyorsult a gyáripar fejlődése. Megyénk azonban nem dicsekedhetett, mert amíg Baranya és Pécs 43, Somogy 25, Zala 28 gyárral rendelkezett, Tolna mindösz- sze 8 gyártelepet mondhatott magáénak 1898 ban. Ebből a kő- és agyagiparban 3, a bőriparban li, a fonó-szövő iparban 1, a ruházati iparban 2, és az élelmiszeriparban 1 gyárunk volt.

Ez a lépéshátrány megyénket tovább kísérte a XX. század első évtizedeiben is. A közölt statisztikai adatok szerint 1913-ban Baranyában 22, Somogybán 14, Zalában 15 ipari részvénytársaság működött, Tolna megye mindössze hetet mondhatott magáénak, egyet-egyet a villamosipar, a kő- és agyagipar, a ruházati ipar, az élelmiszeripar, a nyomdaipar, a vendéglátóipar és az „egyéb” ipar területén. Nem mutat jobb helyzetet az sem, ha a gyárak gépi ellátottságát vizsgáljuk. Megyénk 1910-ben az utolsó helyen van. A motort használó ipartelepek száma mindössze 27 (Somogybán 33, Zalában 39, Baranyában 69), s a gépek lóereje is nálunk a legkevesebb — mindössze 1567 (Baranyában 5420, Somogybán 2839, Zalában pedig 3225).

Az adatok részletes elemzése jogot ad a szerzőnek arra, hogy levonja a következtetést: „Ezen a területen az iparon belül a kisipar, illetve a kézműipar súlya és jelentősége sokkal nagyobb volt, mint Dunántúlon, vagy Magyarország területén”.

S mi történt a lakossággal? Kimutatja Mérey Klára, hogy Zalában, Somogybán és Baranyában több olyan település volt, amely gyorsan fejlődött. Zalában a népesebb településeken élők száma 34 év alatt több mint 47 ezerrel emelkedett. Pécs is gyorsan növekedett, Mohács ebben az időben mintegy 40 százalékkal vétette magát észre. Kaposvár 6649-ről 24 124-re növelte lélekszámát, Barcs is jeleskedett. Szigetvár fejlődése lassúbb ütemű volt. S mit mond a szerző Tolna megyéről? Idézzük:

„A lakosság népesebb településre költözésének legalacsonyabb, sőt feltűnően alacsony mértéke figyelhető meg Tolna megyében. A történészek óhatatlanul a kortárs közgazdász (ifj. Leopold Lajos) szavai csengenek a fülébe: tönkrement a megye kisipara, és a modern, új ipar a megyén kívül született meg. Mi az oka ennek a jelenségnek? Elsőként az tűnik fel, hogy a megyén belül a nagyobb létszámú településeken sincs egyenletes fejlődés. Dunaföldváron pl. 34 év alatt a lakosság közel 300 fővel csökkent. A megyeszékhelyen Szekszárd lakossága is 11 069 főről mindössze 14 847 főre növekedett, ez a szomszédos Somogy székhelyéhez viszonyítva rendkívül alacsony szám, amibe bizonyosan belejátszott a bortermelő város esetében a filoxéra pusztítása is.”

A szerző mindössze Dom- bóvárott, Bátaszéken és Pakson talált említésre érdemes változást. Tolna, amely nagy reményekkel várta a XX. századot), csalódott. A Duna szabályozása miatt kiesett a forgalmas útvonalból, Bonyhád fejlődése a kereskedelmi, közlekedési viszonyok megváltozásának esett áldozatul.

Nem várhatunk lényegesen más „besorolást” az 1000 főre jutó ipari keresők számának alakulásában sem, annak ellenére, hogy számuk 55 (Somogybán csak 47, Zalában 42). Ebben az esetben az a fontosabb mutató, hogy az iparosodó településeken mennyi az ezer főre jutó ipari kereső száma? Ez már semmi vigaszt nem nyújt a számunkra, ugyanis 1900-ban és 1910-ben a népszámlálási adatok a negyedik helyre teszik csak a megyét. 1900-ban az iparosodó településeken Somogybán 85, Zalában 96„ Baranyában 100, addig Tolnában csak 71 személy jut. S amíg 1910-ben Baranya 116, Zala 107, Somogy 95, Tolna szinte nem is mozdult, 74 a létszám. Ez mutatja, hogy a fejlődő településeink nem tartottak lépést a szomszédos megyék valóban fejlődő településeivel .— Elmaradtunk . ..

Nem folytatjuk Mérey Klára tanulmányának Tolna megyére vonatkozó adatainak ismertetését. A fentiek is csupán arra alkalmasak, hogy jelezzük, nagyszerű ipantörténeti munka jelent meg Dél-Dunántúlról. Mintegy évszázadnyi időt tekint át a szerző, mindvégig vizsgálva az iparszerkezet alakítását, alakulását, keresi az okokat a gyorsabb fejlődés esetében, de megteszi ezt az elmaradókkal is. Joggal mondhatjuk: ettől kezdve, ha valaki az ipar történetével kíván foglalkozni, ezt a művet kézbe kell vennie. Kézbe kell venni a kötetet akkor is, ha a felszabadulás utáni időszak iparosításával foglalkozunk, mert a kiinduláshoz szükséges adatok a Mérey- tanulmányban találhatók meg.

K. Balog János