Tolna Megyei Népújság, 1985. június (35. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-22 / 145. szám

1985. június 22.

KÉPÚJSÁG 7

Nem boszorkányság - összefogás

— Itt ülök és nézem, hogyan jönnek-mennek az emberek.

— Mióta él itt — kérdezem.

— Csak 64 éve — mondja és összecsippenti a szemét.

— Itt is született?

— Itt.

— Milyen emberek lakják Pusztahencsét?

— Nincs lógós ember a faluban — mondja. — Szegény falu volt ez, cselédemberek lakták. Aztán nézze csak a szomszéd házát, palota. Horváth Laci építi, — leginkább a két keze munkájával — ezt a házat.

Pár perc alatt „kis népfront” jön össze a pad előtt. Ott van az idegenből idetelepedett — ma már lokál- patrióta téeszelnök, Csanády Attila. Később jön Németh János bácsi felesége — az öreg hírvivője és társa. A tanácsi kirendeltségvezető Virágh Zoltánná.

Virágh Zoltánná mondja:

— Szép és fejlődő község a miénk. Olyan segítőtársaim vannak, mint Takács Gyuri bácsi, aki nyugdíjasként társadalmi elnökhelyettes és Németh Jánosné, a szociális gondozónő, meg természetesen a termelőszövetkezet elnöke.

Az előbbi kijelentések kellenek is, mert János bácsi éppen az elnököt „szorongatja” a kultúrházzal, meg ezzel a felemás úttal itt az Űj sorban, a buszfordulóval, ahova csak két kocsi beton kellene. Bárkivel beszéltem a faluban, mindenki a hiányról beszélt, a féltés szólt belőlük. Ha már egyszer újból megindult a felemelkedés útján Puszta- hencse, akkor „ütni kell a vasat”.

— Ha megalakul az elöljáróság — mondja Virágh Zoltánná — akkor majd azt „szorongatják” az emberek és nem a dorogi tanácsot.

Ebben a mondatban nincs harag, inkább azt érzem, hogy a kirendeltségvezető együtt él a faluval, érzi — helyben lakó — a gondokat, ismeri az embereket, tudja: tenni akarnak, ehhez pedig támogatás kell, irányító és vezető. Az elöljáróság pedig erre való.

Nincs panaszáradat. Panasz van. Olyan, amit megoldani érdemes és lehet.

Csanády Attilával ülünk szemben egymással. Azt kutatom, hogy miként válik lokálpatriótává egy fiatalember, aki csak rossz hírét hallotta ennek a közösségnek. Akit másfél évi főagronómu- si beosztás után választottak meg elnöknek, aki az első pillanatban letelepedett itt a

Bagó-hegyi változások

Az idegenből jött ember lokálpatrióta lett

A homok szétfolyik és mégsem enged. A kocsiút mély, mint egy tankcsapda. A kerekek megmerítkeznek a vendégmarasztaló homokban, a gyalogjáró lába bokáig süllyed.

A szem azért gyönyörködik. A kertek üde zöldek, a házak fehérre meszelve, a kerítések kiigazítva. Az udvarok felsöpörve ... mintha vendégeket várnának. A vendégek pedig megjöttek már. Bagó-hegyen egyre több az idegen, akikből majd lassan bagó-hegyi válik. Még akkor is, ha csak hétvégi háznak vették meg a düle- dező, romos épületeket.

Azt mondják, bagóért lehetett itt venni házat. A paksi atomosoknak nagyon megfelelt. A betonrengetegből kikerültek ide a zöldellő határba, az akácfákkal övezett hegyre — dombocska az, csak milyen jólesik hegyet emlegetni.

Paks — ki gondolta volna — felemelkedést hozott ennek a falunak. A lassan pusztuló, sorvadó Pusztahen- csének. Pedig ezt a községet senki sem akarta elsorvasztani, inkább csak az ott lakók bizalma rendült meg a település iránt. Vagy a gazdaság — gazdagság hiánya? Régen munkaalkalmat nagyon messze találtak: Szek- szárdon, Székesfehérváron, Dunaújvárosban. Aki mozdult, az ezekben a városokban találta meg a „kenyeret”, s hamar el is költözött. A fiatalok továbbtanultak, szakmájuk szerint semmit sem végezhettek ebben a

homokos, nehezen termő földben.

Aztán jött az országos hír. A rossz hír. A bagó-hegyi boszorkányról. Megnőtt az idegenforgalom: televíziósok, újságírók és érdeklődők jártak erre. A szégyent az ösz- szefogás követte. „Mi sem vagyunk alábbvalók senki emberfiánál”, mondogatták. És igazuk volt. Mert ma is, azt mondja egy idős paraszt- nénk a „boszorkány” volt szomszédja: „Az szégyellje magát, aki hülyeséget mondott”.

Nem Bagó-hegyért jöttem ebbe a faluba. De először a heggyel kell tisztába jönni és csak azután tudja az ember a pusztahencsei változásokat megérteni. Csak akkor veszi észre az épülő házakat, a lebetonozott Új sort.

A hír szárnyakon járt és nemcsak jót hozott. Bizony letelepedtek itt olyanok, akik még ma is századeleji állapotok között élnek... de nem ez jellemzi a közösséget. Velük is boldogulnak majd, ha munkára tudják szoktatni őket.

Németh János újságot olvas a kerítés melletti pádon. És aki az újságot olvassa, az a mi emberünk.

Horváth László állami gazdasági dolgozó épülő háza

A Bagó-hegyi utca

Németh János: „Csak ülök itt és nézem az embereket”

Sáfrány Istvánné: „Járda kellene ide is”

faluban, szép szolgálati lakást kapott és tisztességet is hozzá, de ezt már nem kapta: megszolgált érte.

— Hamar rájön az ember arra, hogy az 1100 lakosú faluban 600 ember valamilyen formában kapcsolódik a szövetkezethez. És ha ez így van, akkor a szövetkezetnek keli lenni a központnak, az összetartó erőnek. Amennyiben ezt fölvállalja a szövetkezet, akkor az elnöknek be kell illeszkednie a falu életébe. Akkor viszont már kész tények vannak: fontos minden ember, fontos a falu közérzete ... az, hogy a kultúrház alkalmas-e közösség befogadására, hogy az utcák járhatók legyenek, hogy a parkok, vagyis a közterületek tiszták legyenek ... legyen sportkör, labdarúgócsapattal ...

Tiszta sor. Értem az elnököt, értem a pusztahencseie- ket.

Olyan csapdában vannak, ami a csapdák közül a legjobb. Csak akkor emelkedhet, fejlődhet tovább a falu, ha a termelőszövetkezet is fejlődik, ha ott jó a hangulat, akkor jó a faluban. Kicsi közösség, kicsi termelőszövetkezet. Az összefogás annál erősebb lehet, ha akarják, ha nem vitatkoznak olyanon, amin nem kell, ha azok a köztiszteletben álló emberek — akik a közért tesznek is.

Fönt Bagó-hegyen a közki. folyó kútból zubog a víz. Talán ezzel a vízvezetékkel kezdődött minden. Az hozta vissza az embereket, vagy segített a rossz hír is, a gazdasági kényszerűség, hogy ma a faluban élni — ha van tisztességes alapellátás — mégiscsak könnyebb. Sok munkával gyarapodni lehet és ha gyarapodunk, akkor már érdemes többet tenni, akkor érdemes a faluért is áldozni.

Sáfrány Istvánné, a Bagóhegyi bolt vezetője sorolja, hogy mi kellene még.

— Tartós fogyasztási cikket vennének, ha lehetne hitelre is. Mosógép, centrifuga, hűtőgép és Simson motor ... Az ellátás mellett beszélni kellene — és most kihasználja a téesz-elnök jelenlétét — a járdáról is, mert itt Bagó-hegyen is kellene járda, ahhoz, hogy az ember tiszta lábbal mehessen le a faluba ...

A homok szétfolyó és marasztaló. A pusztahencsei embereket marasztalja ... hosszú idő után gyarapodik a falu lélékszáma: 10—12 házat építenek a főutcán ...

Semmi boszorkányság nincs a dologban — csak összefogás.

HAZAFI JÓZSEF Fotó: GOTTVALD KÁROLY

Nagykereskedelmi portya

A vevő szava parancs

A Mecsek Élelmiszer- és Vegyiáru Kereskedelmi Vállalat száztíz dolgozója közül is már kevesen emlékeznek az alapításra és a jogelőd vállalat múltjára. Nemhogy az a vásárló, aki az innen szállított élelmiszer, vagy ve. gyiáru-féleségeket — kereskedőnyelven: árucikket valamelyik boltban vásárolja meg.

A megyénkben lévő nagykereskedelmi tevékenységet folytató vállalatok közüli portya e havi állomása Szek- szárdon van, a Mátyás király utcában. A pécsi központú nagykereskedelmi vállalat egyik fiókja a szekszárdi. Horváth János igazgatóval beszélgetek.

*

— Nemrégiben fióktestvérünknél, Dombóváron jártam, gondolom tevékenységükben nem, de elhelyezkedésükben és adottságaikban különböznek tőlük.

— örültem, hogy elsőként róluk olvastam, mert nagyon szép eredménnyel zárták az elmúlt évet.

— Maradjunk maguknál. Mivel kezdené a fiók-önélet- rajzot?

— Nevünk is mutatja, hogy kétfajta tevékenységi

körünk van. Lerakatunk felépítésén is jól látszik ez, a vállalat egyik oldalán az élelmiszer, a másikon a vegyi főraktár van. Az előbbi áruk forgalmazása teszi ki forgalmunk és bevételünk háromnegyedét, míg a másik a maradék egynegyedet. Darabszámra, ez tízezer árucikkfajtát jelent.

— Nagykereskedelmi partnerek, tehát a boltok ide is jönnek önökhöz. Nem mindig volt ez így. Mikor változott a nagykereskedelmi vállalatok pozíciója?

— A ’68-as gazdasági mechanizmus évében ez már jelentkezett. Most pedig az árukínálat annyira megnövekedett, hogy mi is kínálati pozícióba kerültünk, s az a helyzet, hogy nekünk kell a vásárló után menni. Vállalatunk hét főhivatású utazója keresi fel meghatározott beosztás és ütemterv szerint az ellátási körzetet, melyek magában foglalják Szekszár- dot, Paksot, Bonyhádot, valamint azok városkörnyéki községeit. Természetesen megyén kívülre is szállítunk. Ha számot akarnék mondani, akkor azt válaszolnám, hogy mintegy ezer vevőt jelent ez, a boltoktól kezdve az öregek napközi otthonával bezárólag. Mindenütt az utazók kezdik a munkát.

— Ezek szerint az eredményesség szempontjából rajtuk sok áll vagy bukik.

— Munkánk nagymértékben függ tőlük, szorgalmuktól. A munkájuk nagyon meglátszik a mi árukészletünk, kínálatunk és forgalmunk alakulásán, s nem utolsósorban a boltok árukészletén is. A boltok között nincs fontossági sorrend, ám, egy nagyobb területet ellátó üzlet vagy áruház elsőbbséget élvez. Utazóink mellett rendkívül fontos árukísérőink munkája is, hiszen ők is a mi képviselőink. Egy bolt jogosan várja pénzéért azt az árut, amit kért, olyan csomagolásban, amilyennek lennie kell. Ha kevesebb, vagy sérült árut kap, ráadásul árukísérőink nem olyan hangnemben beszélnek a boltvezetőkkel, mint az elvárható lenne, ez nagyban sérti cégünk presztízsét, de meglátszik összforgalmúnkon is. Az utazók és a kísérők összesen húszán tartják a követlen kapcsolatot a vevőkkel.

— A többi száztíz pedig...

— A láthatatlan vonalban, az adminisztrációban, a raktárakban, a csomagolóban és másutt dolgozik.

— Milyen eredménnyel zárták az elmúlt évet?

— Nyolcszázötvenöt millió forintot forgalmaztunk. Kevesebbet, mint a dombóváriak. Az idén kitűztük magunknak a 920 millió forintos tervet. Eddig, az év öt hónapja alatt már 360 milliónál tartunk. Érdekes, hogy három éve csak értékben nőtt a forgalmunk, nem pedig kiszállított súlymértékben.

— Ha így mondja, akkor az ember az áremelkedésre gondol először.

— Ez így nem pontos. Az az igazság, hogy az elmúlt évek alatt nagyon megnőtt az áruk kínálata, választéka és színvonala. Nemcsak az árszínvonal-változás, hanem az igényesség felé is halad a kereskedelem.

— Nagykereskedelmi portyaútjaim során voltam olyan helyen, ahol szerettek volna néhány árucikktől megszabadulni. Önök hogy vannak ezzel?

— Szerintem a kereskedelemben nincs rossz vagy jó áru. A közellátásért vagyunk, amely befolyásolja a

közhangulatot. Tehát nem választhatunk. Mindennek kell lenni, amit az emberek akarnak. Jól felfogott érdekünk, hogy igenis megfeleljünk a vevők — kiskereskedelmi egységek — elvárásának. Akár alapvető cikkekből, akár például az importból nincs az a mennyiség, amit el ne tudnánk adni.

— Jól felfogott érdek, így fogalmazott az előbb. Ám mit gondol, amikor a vevők vagy a boltok szidják a FÜSZÉRT-et?

— Ha jogos, akkor igazuk van, hiszen a vevő szava parancs. Ha nem tudunk ennek teljes mértékben megfelelni, akkor keressük a hibát. Hogyan lehetne jobban? Nem vittük pontosan az árut, hiányzott a csomagból néhány darab. Ez mind baj. Ennek sem szabadna előfordulnia. Arra törekszünk, hogy az ilyen hibákat kiküszöböljük és a vevők, a vásárlóközönség parancsaira megfeleljünk.

Ezért vagyunk százharmincán.

— Amiből, ha jól tudom, sok az adminisztrátor dolgozó.

— Csakhogy nálunk ez is mást jelent. Az alapítás óta változatlan a készletnyilvántartás és sok a papírmunka. Mindent, de mindent kézzel végeznek dolgozóink. Persze, sokat segítene a gépesítés,

amely a tervek szerint a VII. ötéves tervben megkezdődik.

— Fióktestvérünknél járván is ugyanilyen árucsomagolást tapasztaltam. Ott is sok áru a csillagos ég alatt alszik, kevés a fedett raktár és egyebek.

— Mi is így vagyunk. Tízezer négyzetméter alapterületű raktárral rendelkezünk, ellenben ennek a fele fedetlen. Télen is innét kell kivenni és berakni az árut. Kézzel kell emelgetni a szállítmányokat, rakodógépeink közül a legfiatalabb hét- és tizenhét éves. Ez is az oka annak, hogy nem tudunk kellően kvalifikált emberekkel dolgozni. A régieket, az alapítókat a hűség, a szakmaszeretet köti ide. Várjuk az újakat is, és most már egy új belépőnek — most van két ilyen fiatalember — háromezret tudunk alapként fizetni. Ehhez még tegye hozzá, hogy a városon kívül vagyunk.

Röviddel tizenegy múlt. A szállítás egyfolytában zajlik. A Belkereskedelmi Szállítási Vállalat, valamint néhány magánfuvarozó viszi a címzetteknek az élelmiszereket és a vegyi ci kkeket.

SZŰCS LÁSZLÓ JÁNOS