Tolna Megyei Népújság, 1985. június (35. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-22 / 145. szám

1985. június 22.

e^ÉPÜJSÁG

Múltunkból

— Ügy hiszem, először is avassuk be az olvasókat némi „szakmai titokba”. Igaz, hogy a szakmai nem igazán szakmai dolog, a titok pedig nem igazi titok. Arról van szó, hogy áruljuk el, hogy pontosan mikor beszélgettünk.

— Helyes. Június 10-én, hétfőn délelőtt. De nem mindegy?

I

— Tulajdonképpen igen. Csakhogy gyakran kérdezik az Olvasók, hogy mikor készülnek ezek a beszélgetések.

— És általában mikor?

— Erre több variáció van. Ha a beszélgetés valamilyen eseményhez, évfordulóhoz kötődik, akkor a megjelenés előtt néhány nappal. Ameny- nyiben nem, akkor előfordul, hogy két-három héttel megelőzi a beszélgetés a megjelenés időpontját. Fontos, hogy úgy készüljön, hogy a nyomdába időben kerüljön az Írás, hiszen a szombati 16 oldalas újság egy részét — szemben a nyolc oldalassal — nem a napvilágra kerülés előtti napon szállítjuk . .. Tehát a „titok” után megkérdezem, hogy mit csinált június g-án?

— Azon kívül, hogy magam is választottam tanácstagot és országgyűlési képviselőt, dolgoztam. A szekszárdi 1. számú választó- körzet szavazatszedő bizottságának voltam a tagja. A napnak még most is a hatása alatt vagyok... Az emberek többsége pontosan tudta a választás menetét és igen megfontoltan, sőt felkészülten jöttek tanácsi, országgyűlési képviselőjüket megválasztani.

I

— Honnan tudja, hogy fel- készülten?

— Mert határozottságukból érződött. És elárulom azt is, hogy a beszédfoszlányok is igen érdekesek voltak.

I -*

— Általában férj, feleség együtt jöttek. De érkeztek együtt barátok, jó ismerősök is. A halk félszavak, vagy a név csöndes említése egyértelműen azt jelentette, hogy a jelölőgyűléseken kívül is sokat beszélgettek a jelöltekről, hogy elmélyülten latolgatták már a választást megelőzően.

I

— Mit gondol, hogy miért kérték fel a szavazatszedő bizottságba?

— Minden valószínűség szerint a ;,népfrontos” múltam miaitt.

I

— Mi az, hogy múlt? Ügy tudtam, hogy most is körzeti népfrontbizottsági elnök.

— Áprilisig az voltam. Persze, nem azt mondom, hogy szakítottam ezzel a munkával, hogy hátat fordítok a népfrontmozgalomnak, de az elnöki tisztségről úgy érzem, le kellett mondanom. Részben azért, mert nem akarom halmozni a funkciókat, másrészt pedig az az indokom, hogy az ember a társadalmi megbízatásokat is tőle telhetőén teljesítse maximálisan. S mivel munkahelyemen, az AGROKER- nél január 22-én megválasztottak párttitkárnak, úgy éreztem, hogy főként az első időben mindkét tisztségnek nem tudnék szívem szerint eleget tenni. Másként pedig értelmetlen az egész .. .

I

— S hogy alakult az „utánpótlás” a Hazafias Népfront Bizottságban?

— Péter Bencze István lett az elnök, feleségem, aki már régóta aktivista, a titkár. Magam pedig szívesen segítem munkájukat. Tehát nem szakítom meg a sort, amiit már 1974-ben elkezd- te'm. Ugyanis akkor keresett meg Eszenyi Antalné — a Hazafias Népfront Szekszárd Városi Bizottságának akkori titkára — és kért, segítsek a körzeti bizottságok szervezésében. Szívesen tettem, mivel a népfrontmunka jellege közel állt hozzám, hiszen nem egy szűk csoport tevékenysége, hanem minden réteget képvisel, egy cél hajtja a mozgalom minden tagját — a köz érdekében.

I

— Fiatalon lett egy 130 főt foglalkoztató munkahely párttitkára. Hány éves?

— Harmincnégy.

— Tudom, hogy furcsa éppen Öntől megkérdezni, hogy a párttagok miért Bálint Istvánra szavaztak? De nyilván» ismeri az indokokat.

— Igaza van. És nagyképűnek is tűnhet erről beszélni. Így csupán annyit, hogy idén teljesen új vezetőséget választottunk. Korábbi közéleti tevékenységemet ismerték munkatársaim, jól tudták, hogy ismerem a megyei vállalatokat, azt is, hogy korábban szocialista brigádvezetőként is már láthattam a vállalat egészét érintő dolgokat.

— S azt is tudták, hogy nem egy izgága típus, hanem kiegyensúlyozott, megbízható és céltudatos ember. S nyilván szakmai tudását is elismerik. Ezt bizonyítja egyebek között az is, hogy tavaly kinevezték a géposztály helyettes vezetőjévé. Tehát az új munkahelyi beosztást követte a párttitkárrá választás ... Hogy van? Nem fáradt?

— Nem vagyok fáradt, s köszönöm, valóban jól vagyok. Persze, hogy jól, hiszen mindkét megbízatás elismerést jelent. Azt viszont hozzá kell tennem, hogy az első időben gyakran voltam időzavarban. Noha a párttitkári feladatok nem voltak ismeretlenek előttem, ugyanis a munkahelyi főnököm volt az elődöm. így láthattam, sőt át is éreztem a feladatokat, pontosabban azok súlyát, jelentőségét. És tőle nagyon sok segítséget kaptam, de ugyanezt mondhatom a munkatársaimról, a vállalati vezetőségről és a városi pártbizottságról.

I

— Egy hasznos tanfolyamot említett.

— Igen, a pártbizottság szervezte február közepén. A vállalatirányítás időszerű kérdései témakörben. Szó volt, sőt izgalmas előadásokat hallgathattunk a gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztéséről ; a vállalati jövedelemszabályozás és keresetszabályozás új módszereiről és várható hatásairól; a tőkeátcsoportosítás és eszközáramlás lehetőségeiről, de nem maradhat ki a sorból a pártszervek és -szervezetek szerepe a vállalatok életében című téma sem. Később, május vége felé pedig a megyei pártbizottságon vehettem részt azon a kétnapos képzésen, melyet az újonnan megválasztott párttitkároknak szerveztek. Mindkét továbbképzés hasznát érzem napról napra.

I

— Mennyire változott az élete, mióta megválasztották az AGROKER párttitkárának?

— Fogós kérdés ... Részben nagyobb lett a felelősség, s úgy érzem, többet várnak tőlem most, mint korábban, de én magam is többet várok el magamtól. Nagyobb lett a beleszólási jogom — ugyanakkor a kötelességem is — a vállalat dolgaiba. Egyszerűen kötelességem átlátni a vállalat egészét, hogy például az üzemi négyszög ülésein hozott döntések mindig a legjobbat akarás tükörképei legyenek, hogy a döntések szükségességéhez és hasznosságához ne férhessen kétség ... Szóval jobban le vagyok terhelve, mint korábban. Viszont ezt csöppet sem panaszképpen mondtam.

I

— Szokott hazavinni munkát?

— Gazdaságit nemigen. Ha úgy hozzák a határidők, akkor bentmaradunk túlórázni. Olvasnivalót azt gyakran viszek haza.

I

— Mivel foglalkozik a géposztály?

— A mezőgazdasági gépeket, eszközöket forgalmazzuk.

— Gyakran túlóráznak?

— Nem. Elsősorban csúcsidőben, azaz év elején. Akkor igazoljuk vissza a gazdaságoknak a gépeket. De a túlóránál tartva el kell mondanom, hogy az részünkről nem mindig áldozat. Tény, hogy a szabad időnkből megy rá, ugyanakkor előfordul, hogy prémiumot kapunk. Tehát a túlóra kölcsönös dolog.

I

— Nemcsak a pénzről, de arról is eszembe jutott a család. Ügy tudom, két gyermekük van.

— Igen. Zsolt 1973-ban született, Gábor pedig 1975- ben.

I

— S ha jól számolok, édesapjuk pedig 1951-ben.

— így van. Gordisán születtem 1951-ben.

— Nem is tudom miért, de úgy gondoltam, hogy szekszárdi. Szóval annyira szekszárdinak tűnik.

— Egyébként valóban annak érzem magamat. Tetszik is a város, szeretem a munkahelyemet, a munkámat. Kötődök a városhoz, a barátokhoz, családunk boldogan él... Lépésről lépésre haladunk előre, egzisztenciát teremtettünk. Kell ennél több?

— Lényegében nem. Nem hiszem. Persze, a válaszom vonatkozik mindarra, amiről még beszélgettünk. Szóval a szórakozási lehetőségek megtalálására, avagy arra, hogy a gyerekek szívesen járnak a Zrínyi Utcai Általános Iskolába, vagy, hogy szép lakásuk van a Székely Bertalan utcai KISZ-lakótelepen . . . S most kérem, kanyarodjunk vissza Gordisára.

— Szívesen, csakhogy már Drávaszabolcsot mondok, mivel ott végeztem az általános iskolát, ahonnét Bajára kerültem, mint mezőgazdasági gépszerelő szakmunkástanuló. Majd visszamentem Drávaszabolcsra, a Dózsa téeszbe gépszerelőnek, s csak 1970-ben kerültem Szekszárdra sorkatonai szolgálatra.

I

— Es Itt Ismerkedtek meg

feleségével?!

— Nem! ö is drávaszabol- csi. Együtt jártunk általános iskolába.

— Es egy padban ültek.

— Mégcsak nem is egy padsorban. Egy KISZ-ren- dezvény volt a faluban 1969- ben. Attól számoljuk közös múltunkat és közös jövőnket.

I

— Most már többet nem találgatok, mert soha nem sikerül ráhibáznom a dologra, így azt kérem, folytassa közös múltjuk elbeszélését.

— Együtt jártunk és megegyeztünk, hogy mindketten folytatjuk a tanulást, mégpedig a mohácsi mezőgazda- sági technikum harkányi kihelyezett tagozatán. Aztán bevonultam, s a katonaságnál is igyekeztem megfelelni az elvárásoknak. Gondolom, hogy ezért engedélyezték, hogy tanuljak, hogy hetenként egy napot járjak konzultációra. Amikor egyéves katona voltam, összeházasodtunk. Képzelje el, 17 nap szabadságot kaptam. És végül nem az eredeti tervet valósítottuk meg, nem Pécsre költöztünk, hanem kikötöttünk Szekszárdon. Feleségem a várdombi téeszben üzemgazdászként, én pedig itt, a Jóreménység Téeszben gépcsoportvezetőként dolgoztam. Az AGROKER-hez 1976. július I-én jöttem át. A nejem pedig a KSZE Növénytermelési Rendszer Tolna megyei egységénél műszaki ügyintéző.

I

— Tehát sem a városban, sem a környéken nincs rokonuk. Ha színházba, moziba mennének, vagy társaságba, a gyerekekre ki vigyáz?

— Most már nem olyan nagy gond. De korábban sem volt az. Ugyanis négy évig laktunk albérletben, s a házinénivel igen jó, baráti kapcsolatba kerültünk. Ha programunk adódott, ő rendezte a gyerekeket, s nemcsak az albérletes időben. Utána is eljött hozzájuk.

I

— Könnyen teremt kapcsolatot? Ügymond, barátkozó típus?

— Azt hiszem, igen. Társaslény vagyok. És szerencsés is. Mert általában fenntartom a barátságokat. És számomra ez nem is nehéz.

I — Hobbija van?

— Szőlészkedünk, kertészkedünk. A szabad idő jó részét kimeríti. Szívesen csináljuk és hasznos is.

— Igen elfoglalt ember. Munkája egész embert követel, úgyszintén a társadalmi megbízatása. Sokat foglalkozik a gyerekekkel, s megtermelik a háztartáshoz szükséges zöldségféléket, sőt most a nyáron — pontosan ezekben a napokban — pince építésébe kezdtek.

— Mindez családi háttér nélkül nem menne. A feleségem megértése, segítése nagyon sokat jelent.

I

— S ha fordítva lenne? Ha ő lenne az elfogultabb?

— Az sem jelentene gondot.

I

— Kívánok további Jó munkát, sikereket — gondok nélkül.

V. HORVÁTH MÁRIA

Az ötven esztendővel ezelőtt megjelent megyei hivatalos lap közleményei között tallózva — már csak tekintélyes terjedelme miatt is — felfigyel az olvasó az 1935. május 3-án kibocsátott engedély-okiratra. A vármegye főjegyzője által aláírt, tíz évi érvénnyel bíró okirat az államvasutaknak adott engedélyt arra, hogy társasko- csi-gépjárművállalatot tartson üzemben Tolna megye területén. Az engedélyezett járatok útvonala: Dunaföld- vár—Solt—Fülöpszállás; továbbá Szekszárd—Tolna—

Paks—Bölcske—Dunaföldvár; a másik útvonal: Szekszárd —Zomba—Hőgyész—Tamási —Felsőireg—Nagyszokoly; a megye déli részén húzódik a harmadik útvonal: Szekszárd —Bonyhád.

Az engedély szerint kiegészítő járat is indítható: Felsőireg—Siófok; Dunaföldvár —Solt; Tolna—Tolnamözs; továbbá Hőgyész—Szakály— Hőgyész között.

Az okirat előírja az államvasutak részére, hogy az említett távokon naponta legalább egy fordulót köteles biztosítani. Ezeken az útvonalakon — a szükségtől függően — kirándulójáratok „egyes városok és vidékek látványosságainak bemutatására szolgáló, úgynevezett körforgalmi járatokat is indíthasson, amelyek megtekintésre, vagy szórakozásra szánt rövid tartózkodások után ugyanazokat az utasokat a kiindulás helyére visszaszállítja”.

A vállalat köteles menetrendet készíteni, amely a megállóhelyeket és az érkezési-indulási időpontokat tartalmazza. A megállóhelyeket táblákkal kell jelölni. Ä cég kisebb mennyiségű darabárut is szállíthat. Az útvonalakon kizárólag magyar gyártmányú kocsik közlekedhetnek. Járatkimaradás esetén a vállalat köteles tartalék kocsit üzemeltetni. A kocsikon pótkereket kell elhelyezni. A viteldíj 12 fillér kilométerenként.

Ha az utak rosszak és emiatt lehetetlenné válna a a gépkocsik közlekedése, a vállalat a jövedelem kiesése miatt kártérítési igénnyel nem léphet fel.

A megyének jogait a többi között a következőkben foglalta össze az okirat: „A rendfenntartására illetékes hatóság intézkedési joggal felruházott képviselője tűzvész, árvíz, zavargás és ha- onló rendkívüli körülmények esetében a vállalat gépjárműveit, felszerelési tárgyait, üzemanyagkészletét, és általában a vállalat működéséhez szükséges mindennemű berendezést és annak személyzetét közérdekből igénybe veheti és a szükséghez képest belátása szerint felhasználhatja.”

A gyermektartási díjak behajtása

Fél évszázaddal ezelőtt sem fizettek szívesen gyermek- tartási díjat azok, akiket családjuk sorsa nemigen érdekelt. Ha lehetett, kivonták magukat az ilyenek a törvényes kötelezettség teljesítése alól. A megye árvaszéke úgy érzékelte, hogy a hatóságok sem tesznek meg mindent a gyermektartási díj behajtásáért. Ezért 1935. február 7-én kelt és az elöljáróságokhoz eljuttatott levélben felhívta a figyelmet arra, hogy egyes elöljáróságok a tartásdíjak végrehajtása

ügyében kiadott határozatokat nem hajtják kellő szigorral végre, különösen „a kisebb jövedelmű atyákkal szemben gyakran vesznek fel nemleges zálogosítási jegyzőkönyvet, a lefoglalt ingóságok biztosítását, behor- dását elmulasztják és minden megtorlás nélkül elnézik a lefoglalt zálogtárgyak elidegenítését, elhasználását. Emiatt a jogerősen megállapított tartásdíjakat nem hajtják be, s ezáltal az arra jogosult kiskorúk létfenntartását veszélyeztetik”.

Az árvaszék felidézi az 1925. évi VIII. te. 23. §-át, „amelynek alapján minden jövedelem, tehát a létminimumon alul is — felerészben gyermektartásdíjra lefoglalható”. Figyelmezteti a gyámhatóság az elöljáróságokat, hogy a jövőben a tartásdíjak behajtását soron kívül sürgősen eszközöljék, az ingóságokat és minden jövedelem felét foglalja le, a lefoglalt zálogtárgyak biztosítását azonnal eszközölje. Ameny- nyiben bárki a zálogtárgyakat, vagy a lefoglalt jövedelmet a végrehajtás alól elvonná, az illetővel szemben a törvényes megtorló eljárást azonnal tegye meg.

A levél befejező részében az árvaszék közli, hogy „ha kell, a legmesszebbmenő eljárással is biztosítani fogja a tartásdíjak behajtását” még a hatóság alkalmazottaival szemben is eljárást kezdeményez a cél érdekében, ha hanyagságot, mulasztást tapasztal.

A tbc

megfékezéséért

A megye törvényhatósági bizottsága 1935. április 29-én tartott ülésén a következő határozatot hozták:

„A vármegyénk alispánja előterjesztésének kisgyűlé- sünk javaslatánál fogva helyt adunk és ehhez képest elhatároztuk, hogy Szekszárdon létesítendő tüdőbeteggondozó intézet céljaira a vármegyei régi közkórház főépületének azokat a helyiségeit (számszerint három helyiséget) melyekben ezidőszerint a Stefánia Anya- és Csecsemő védő Intézet van elhelyezve, annak kiköltözése folytán használatra átengedjük, egyben ezeknek a helyiségeknek fűtését és világítását a vármegyei háztartási alap terhére elvállaljuk, végül pedig a tüdőbeteggondozó intézet berendezésének és felszerelésének Szekszárdra való szállításával felmerülő költségeket a vármegyei háztartási alap 1935. évi költségvetésének terhére engedélyezzük (jótékonysági és hazafias célú kiadások rovata).”

Fegyelmezetlen bizottságok — elvont összegek

Az alispán, Perczel Béla 1935. december 2-án felhívta Szakcs, Harc, Diósberény, Sióagárd, Gyönk, Kistormás, Miszla, Apar, Kéty, Kisvej- ke, Máza, Szálka és Váralja községi iskolán kívüli népművelési bizottságait, tegyenek igazoló jelentést, miért nem feleltek felhívására, miért nem jelentettek munkájukról, terveikről. Az alispánt felhívás figyelmen kívül hagyása fegyelemsértésnek számított, s ez rendszerint szankciót vont maga után.

Az alispán a népművelésre fel nem használt összegeket a községekben zárolta, és utasítást adott arra, hogy a megadott csekken fizessék be a vármegyei alapba.

Erélyes hangú alispáni utasítás

Az alispán nem lehetett jó kedvében, amikor megírta a 13 066/1935. számú, július 22-én kelt levelét. Valószínűleg bajban volt a vármegye, nem volt elegendő pénze. Minden eszközt igénybe kellett venni, hogy feltöltsék a kasszát.

„Utasítom a községi elöljáróságokat és a városi adóhivatal közegeit — írta az alispán —, hogy a közadók behajtása körül fennálló hivatali kötelezettségeiknek a legnagyobb lelkiismeretességgel és teljes buzgalommal tegyenek eleget, mert ameny- nyiben e téren részükről mulasztást, vagy éppen hanyagságot tapasztalok, velük szemben fegyelmi jogkörömben és teljes szigorral fogok eljárni.”

Az erélyes hangú felszólítás végén felhívta a főszol- gabírák és a városi polgár- mester figyelmét, hogy az adófizetés teljesítését figyeljék, s mulasztás esetén ők maguk is alkalmazzanak megtorló intézkedéseket.

K. Balog János