Tolna Megyei Népújság, 1985. június (35. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-22 / 145. szám
1985. június 22. NÉPÚJSÁG 5 Kívánságaink Nem hinném, h°gy tévedek amikor azt mondom,----------------------------- hogy az emberek legtöbbjének igen s ok kívánsága van. Talán nem annyi, mint hajszála, de jócskán. S a kívánságok szép sorjában valósággá válnak, viszont rendelkeznek azzal a „tulajdonsággal”, hogy maguk helyébe nyomban újabbakat léptetnek, sőt arra is képesek, hogy önmagukat megsokszorozzák, felnagyítsák az idők folyamán, ezenkívül megújhodásinak, s a kor szellemének megfelelően új köntösben ismét jelentkezzenek. Mondhatjuk erre, s csak mondjuk is, hogy ez az élet rendje, így van ez jól, hiszen kívánságaink — közös és egyéni — bizonyosfajta hajtóerőt jelentenek életünkben. Csakhogy a hajtóerő úgy jelentkezik, hogy kívánságaink, mondhatjuk céljaink, nem önmiagulkat működtetik, hanem azok irányítói, okos befolyásolói, megvalósítói mi vagyunk, csak mi lehetünk — magunk. Jót mosolyogtam néhány héttel ezelőtt, amikor fültanúja voltam három kis srác beszélgetésének, pontosabban „kívánsághangversenyének”. A szekszárdi Séd. patak partján, a Babits utcai hídnál beszélgettek, s az egyik azt mondta, hogy bármit megadna azért, ha a bizonyítványába egyetlen kettes érdemjegy sem kerülne. Reménykedve a csodában — úgy tűnt, hogy a kettesekkel szemben csak a csoda segíthet — ábrándozni kezdett a szülők által beígért versenybringáról. Másik társa őszintén csatlakozott a kis szeplős álmodozásához, mire a harmadik határozottan a következőket mondta: „Ahhoz többet kellett volna tanulni !” S ugye, mi felnőttek is hajlamosak vegyünk az ábrándozásra, s a legfőbb gond az, hogy amire vágyunk}, gyakorta szeretnénk, ha az egyik pillanatról a másikra valóság lenne, mégpedig úgy, hogy tennünk érte szinte semmit sem kellene. Nem szeretném, ha bárki is félreértene, vagy azzal vádolna, hogy általánosítok. Eszembe sem jut általánosítani, hiszen jó tudom, hogy a munkahelyek miféle célokkal, tervekkel dolgoznak, a családok is megtervezik a jövőt, legyen szó nagyobb beruházásról), avagy a nyári szabadság eltöltéséről. A kisebb kollektívák is terveznek, álmaikat nem tévesztik össze a valósággal. Találkoztam és beszélgettem nemegyszer olyan szocialista brigáddal, akik — szinte úgy tűnt — erőn felül vállalnak, és persze teljesítenek. Teljesítik a saját kívánságaikat, céljaikat. Egyik brigáddal kapcsolatban hadd emlékezzem vissza néhány mondatban egy számomra meglepő és igen szimpatikus dologra. A brigádnaplóról esett szó, mire határozottan kijelentették, hogy nekik az nincs, és nem is lesz. Bizonyára jó és szép az emlékeket tartalmozó napló, de helyette ők egy spirálfüzetet tartanak, s abba írják a számukra fontos eseményeket. S a napló dekorálása helyett inkább az általuk patronált idős házaspárhoz látogatnak, akiknek rajtuk kívül aligha van valakijük. De soroltak miég számtalan hasznos „saját megbízatást”, melynek szívesen tesznek eleget — a maguk és mások örömére. S most fordítsuk más irányba a szót. Mégpedig a megvalósult kívánságainkra, álmainkra. Azokra, melyekre jószerével az idősebbek emlékeznek. A fiatalok csak az ő elbeszélésükből és olvasmányaikból tudhatnak róluk, hiszen a negyven esztendővel ezelőtti vágyakról van szó. Azok közüli is csak egyet ragadok ki: a munkanélküliségre gondolok, melynek következménye a kilátástalanság, bizonytalanság volt, no és a megaláztatottságok sora. És tegyük kezünket a szívünkre, alig jut eszünkbe, hogy örüljünk annak, hogy van munkánk, dolgozhatunk, további álmokat szőhetünk. Mert nálunk mindenki szociális biztonságban élhet, teljes a foglalkoztatottság. Kívánságaink sorába tartozott és tartozik a demokrácia további szélesítése, mely mindannyiunk érdeke és vágya. De hát az eredmény létrejöttében feladata nem „neki” és nem „őneki” vannak. Hanem a dolgozók százezreinek, millióinak van beleszólása „a kérdések eldöntésébe, a végrehajtás ellenőrzésébe, saját sorsuk intézésébe. Mély meggyőződésünk, hogy ez rendszerünk politikai erősítésének fő útja.” (A XIII. pártkongresszus anyagából.) S e szavaknál gondoljunk csak az új választójogi törvény érvényesítésére), a választásra, s a mai pótválasztásra. Nem hiszem, hogy bárkiben kérdésként merülne fel az, hogy ez esetben is közösen kellett teniniünlk (!) a szociálisba demokrácia fejlesztéséért. S tények igazolják, hogy tettünk is. Visszakanyarodva mondandóm első részéhez, s hozzátéve azt, hogy nem vádolok senkit, csak együtt gondolkodásra invitálom az olvasót, elmondok egy jelenséget. Mert azt hiszem, hogy arról van már szó. Gyakran hallani egy-egy félkész lakótelepen élőktől, hogy micsoda dolog, hogy nem épülnek a játszóterek, nincsenek parkok, s egyátalán miért van mindez? Azt mindenki pontosan tudja; hova kellene az árnyat adó fa, hova a csúzda, hova a cserjék. Azt is, hogy a tanács, vagy a költségvetési üzem a bűnös a hiányos- ságoíkért. Azt viszont kevesebben (?), hogy parkot, játszóteret egy-egy lakóközösség is építhet, melyhez a szükséges anyagokat meg is kapják. S ezek az óhajok összefogással — van rá számos példa — rövid időn belül valósággá válhatnak. Nem akarom leegyszerűsíteni a dolgokat, s nem mon---------------------------dóm azt, hogy gyakran várjuk a dolgok m egvalósulását anélkül, hogy a kisujjunkat mozdítanánk érte, ment az csak féligazság lenne. Magam is jól tudom, hogy vannak olyan kérdések, melyekbe egyenként nem avatkozhatunk bele; melyekért egyenként, tízenként, vagy akár ezrenként sem tehetünk semmit. De erőnket, akaratunkat hozzáadhatjuk, s hozzá is kell adnunk bizonyos célok megvalósulásához. Viszont vannak szép számmal olyan ügyek, amelyek véghezvitelével igenis minden állampolgárnak konkrétan kell tennie — természetesen a „lakhely szerinti illetékesség” szerint, avagy valamilyen kisebb közösség — munkahelyi kollektíva, brigád, község, intézmény, család ...— tagjaként. S ha valóban alkotó módon, megfontoltan, jó szándékkal veszünk részt kis- és nagy ügyeink, közös- és magánkívánságaink intézésében, illetve teljesítésében, akkor ki-ki magának kicsit saját — kívánságot teljesítő — tündére is lehet. S kívánom, hogy legyünk is azok mindannyian. VÁRÉPÍTŐK Igaz a vár csak homokvár, s mint olyan módfelett múlandó, de a lelkesedés és a hév, amivel építik a gyerekek: csodálatos. I lde lesz a tornya vagy a Szervezetten megy a munka, hiszen mindenki tudja a bástyája dolgát Remélem semmit nem rontunk el Egész jó lett ... s az alkotó pihen — vhm — Összpontosítás Még egy jó kis hajrá Sikerfiit
