Tolna Megyei Népújság, 1985. június (35. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-15 / 139. szám
4 NÉPÚJSÁG 1985. június 15. Építőanyagokból megnyugtató az ellátás Az ajtókból, ablakokból jó a választék, mintegy 30 típus a kínálat a Tüzép dombóvári telepén A tél végén, amikor arról írtunlk, hogy máiként látták el tüzelőanyaggal a szokatlanul nagy télben a lakosságot a Dél-dunántúli Tüzép telepeiről szénnel, fával, nem sok jót írhattunk. Ugyan érkezett rendszeresen szén, de a lakosság készletei haimar elfogytak. Ám az építőanyagokból jó volt akkor is az ellátás. A tavasszal kezdődött építkezések sem tudták „megrendíteni” a telepek árukészletét. Mivel az utóbbi években nőtt a lakosság építési kedve, egyre újabb anyagokat kelleltít a Tüzépnek gyártatnia, és életbe léptettek néhány új szabályt is, erre is felkészültek. A tél végén azt ígértük, hogy a nagy építkezések idején majd ismét visszatérünk a témára, amikor már valójában fogytán lesz az anyag a telepeken. Nem ez történt. Amint az alábbiakban láthatjuk, építőanyagokból az ellátás megnyugtató. A Dél-dunántúli Tüzép Vállalat Tolna megye területén gazdag áruválasztékkal várja az építkezőket, szinte minden termékből ki tudják elégíteni a magánlakás-építők anyagigényeit, melyre kiváló biztosítékot jelent a vállalat anyagbiztosítási megállapodásos rendszere. Ennek keretén belül „alaptól a tetőig” vállalják az építőanyagok ütemes szállítását. Ez az értékesítési forma biztonságot nyújt az építtetőknek is. Kötőanyagokból (cement, mész, mész- hidrát) a készletek bőségesek, a vásárlók igényeit ki tudják elégíteni. Ugyanezt elmondhatná a vasbetonárukról. Sokféle gerendatípus kapható a telepeken, beleértve a közkedvelt „E” jelű gerendákat is. A födém- szerkezetekhez szükséges be- tonbéléstest is korlátlanul kapható. Fallazóanyagaktoól a vásárlói igényeket összességében ki tudjuk elégíteni, a hazai áruaiap mellett import termékek is szerepelnek kínálatukban. A vásárlók körében igen keresett cikk az új hőszigetelési szabványnak megfelelő proton falazóblokk, éhből a termékből az igényeket nem minden esetben lehet kielégíteni. Ilyenkor a helyettesítő termék mellé különböző korszerű, utólagos szigetlőanyagokat ajánlanák. Ilyenek a perlit, isolyth kőzetgyapot lemez, páran szigetelőlemez stb., melyekből gazdag a választék. Szegett tetőcserépből a hazai árualap összességében nem fedezi a keresletet, kínálnak azonban import (osztrák) betoncserepet, mely termék kiváló minőségben, gazdaságosan alkalmazható, a gyártó 30 év garanciát vállal a termékre, amely a telepeken széles választékban, többféle színben kapható. A faanyagok közül tetőfa (rúdía, állványfa, fűrészelt gerenda) és tétőléckinálatuk jó, fenyő-fűrészáruból az igényeket összességében ki tudják elégíteni, jelenleg a colos áruból a kereslet meny- nyiségben meghaladja a kínálatot. Minden típusú és méretű vb-gerenda kapható Nyílászárókból mind meny. nyiségben, mind választékban a vásárlók igényeit ki tudják elégíteni. Szem előtt tartva az új hőszigetélési szabvány követelményeit, az e célra megfelelő termékek bőséggel szerepelnek kínálatunkban. Így a Dunatherm ablakból a teljes választékot, nagyobb telepeken a magasabb esztétikai igényeknek megfelelő Sofatherm ablakot is kínálják. A 2—3. negyedévtől szép kivitelű jugoszláv zsalús ablakok érkeznek telepeikre. E termékek mellett a „hagyományos” nyílászárók is megtalálhatók. Belső ajtókból is széles a választék, a hazai termékek mellett esztétikus román, jugoszláv és cseh portékát is árulnak. Bejárati ajtókból a Baranya Megyei Állami Építőipari Vállal&t által gyártott zsa- lúleveles, soproni eloxált díszléoes, valamint Sofatherm hőszigetelt termékek vannak a telepeken. Tolna megyében a hálózatfejlesztés területén fontos állomás az új Tüzép-áruház megnyitása, melyet június 25-én 8 órakor adnak át az építkezőknek, lákásfelújítók- nak, kerttulajdonosaknak. Az áruház Tolnán nyílik, építőanyagok, faanyagok, szerszámok, szerelvényárük, kerti szerszámúk, élekítromos cikkek nagy választékával várják a vásárlókat. —Pj— Fotó: GK át jó. Emlékszem a Házra. A Házra, ahol a gyermekkorom eltelt. Emlékszem az Udvarra, ahol játsz- —— hattunk. Csodálatosan nagy udvarra emlékszem. Futóversenyeket tartottunk itt, padokat állítottam föl akadályok gyanánt, a nálam fiatalabbaknak — Tominak, Karesznak, Gyurinak — képességükhöz illő előnyt adtam. Egy időben még mértük is a részeredményeket apám kopott, bordó vekkerén, melyen volt ugyan másodpercmutató, de a vén*, rozoga szerkezet nem kedvelte a mi rohanó tempónkat, az ide-oda rángatást, ő a hasán fekve szeretett járni. Ezért aztán anyám elkobozta tőlünk a ki-kifulladó időmérő szerkentyűnket: azóta is babonás tisztelettel nézek minden igazi stopperórára. Egy furcsa gátlás is kialakult bennem, talán ezért nem lettem soha nagy futó: ha stopperral mérték az időmet, a futásomat, valahogy lassabban futottam, begörcsöltem, elnehezedtek a lábaim, a mozdulatsor rendezetlenné vált. S ez nemcsak képzelődés nem ám! Onnan tudom, hogy nem primitív öncsalásról van szó, hogy a nálamnál jobb időket futó barátaimat (ellenfeleimet!) simán megvertem, ha nem volt stopperóra a közelünkben. De a vén vekkert azért néha kiloptuk a szobából, és titokban mégiscsak mértük az időnket. Az udvar nemcsak futásra volt jó, másra is. Például nyártól őszig volt gyümölcsünk. Igaz, a kertből kellett lopni. Az udvart a kerttől egy embermagasságú, feketére festett léckerítés választotta el, a lécek közül némelyik kiforgatható volt a helyéről. Vagy azzá tétetett általunk. De én a kerítésen is át tudtam mászni. Ennél jobb és egészségesebb kalandot ma se kívánok magamnak, se másnak. Hogy a kertbe miért csak titkon lopakodhattunk be, azt igazából máig sem értem. Hiszen azt a rengeteg gyümölcsöt csak egyszer-egyszer szedték le a háziúrék, s mindig adtak belőle az udvar gyerekeinek is. De gyümölcsfa nemcsak a kertben volt, volt az udvaron is. Két birsalma elöl, mindjárt az utcafronton, aztán egy meggyfa, végül egy diófa. Paradicsomi gazdagság, egészség! A diófáról ugrálni is lehetett, mert alatta porhanyós, könnyű, homokos föld volt, a meggyfáról már nem volt ajánlatos, mert ott keményre taposott, örökké árnyékban álló, kiszáradhatatlan nedves föld volt. égette a (meztelen) talpunkat, ha mégis megkockáztattuk a leugrást. Viszont mindkét fa tetejében jól fújt a szél. A diófa magasabb volt, minit a meggy, de a meggyfáról beláthattunk a szomszédok lakásába. Jó szomszédaink voltak, engem, legalábbis így éreztem, szerettek. A Vittich bácsi — az ő unokája volt a Tamás, a Tomi — egyszer elkezdett barkácsolni Tomi születésnapjára egy hatalmas, igazi vonatot. Hogy honnan szedte a hozzávalókat), az rejtély. A mozdony el is készült; a botrány akkor tört ki, mikor igazi keskeny nyomtávú bányasínekkel kezdett hazajárni az öreg ezermester. Akkor Vittich néni óriási patáliát rendezett. Tomi is, én is fölmásztunk a meggyfára, ki-ki a maga „fészkébe”, mert mindkettőnknek megvolt a maga helye a meggyfán, s onnan hallgattuk a két áldott jó ember perlekedését. — Há tolvaj maga, vagy mi a rosseb, hogy síneket hord haza? Börtönbe akar kerülni? — Maga ne féltsen engem. Ha megúsztam a szocdem- séget, megúszom eat a néhány ócskavasat is. Hogy a börtön mi lehet — úgy igazából —, azt ott fönn, a meggyfa szellős szabadságában nem tudtam Tominak elmagyarázni. Tomi négyéves volt, s én se voltam még iskolás. Da, hogy a szocdemség micsoda volt, s hogyan függött össze a hazahordott vonatsinekkel, azt húsz-harminc év múlva — talán mostanában — kezdem megérteni. — Szóval ezért lett maga kommunista? — támadott egyre erősebben Tomi nagymamája. — Magának sose jön már meg az esze, azt tudom, de legalább engem ne rángasson bele semmibe. — Ezt már a verandán beszélgették közvetlenül alattunk. — Hol van Tomi? Arra ügyelne inkább! Meglátja, még baja esik, ha örökké azzal a csavargóval mászkál! Apáti Miklós: udvar Ez a csavargó csak ón lehettem, senki más. A sző, a kifejezés nem sértett. Apám, ha csak tehette, sokszor mondta vasárnap délelőttönként; „Gyere, menjünk csavarogni!” Anyám meg morgott), dühösen pörgött „Már megint csavarogni! Én meg takarítsak, ebédet főzzek, mossak, vasaljak!” Aztán anyám mindig megenyhült, kérdezte, hogy hányra jövünk haza az ebéd miatt. „Ebédre itthon leszünk...” mondta apám, diplomáciai érzékét csak csodálni tudtam. Ebéd akkor volt, amikor hazajöttünk a csavargásból. Volt, hogy a kiserdőbe mentünk, voll, hogy Kőbányára, volt, hogy Kertvárosba az Öcskös- höz, volt, hogy a Valériára, a Manciékhoz, Péter öccse családjához, s volt, hogy... egy nénihez. A néninek szép háza volt, és egy nagy lánya, a Rózsi. A néninek csipkés terítőjű asztalai voltak, képek a falon, disznók, nyu- lak az udvaron. Leginkább az udvaron, a nyulak előtt szerettem álldogálni. Apám és a néni a szobában maradtak lemezjátszóztak, a régi tűket apám cserélte újakra, egy zöld, cifra mintájú fémdobozból. Csoda-e, ha szerettem csavarogni? S aki szeret csavarogni, az ne sértődjön meg, ha azt mondják rá, hogy csavargó. Integettem, gesztikuláltam, hadonásztam, mutogattam Tominak, hogy maradjon csendben. Itt fönn a fán biztonságban voltunk, s a felnőttekkel, Tomi nagyszüleivel bújócskázni nem is olyan rossz vicc. Vittich néni, ha meg- dühödött, fúriaként ment neki az öregnek, elmondta mindennek, talán még hazaárulónak is. Vittich bácsi tűrt és hallgatott és összeeszkábálta azt a mozdonyt, aminek még kéménye is volt, fütyülni is tudott, igaz, lábbal kellett hajtani, de egy gyereknek így is nagyon jól megfelelt. Próbáltuk hajtani a csupasz földön, de vaskerekei besüllyedtek a kiskert áldott homokjába, elakadtak kőben, sárban, tégladarabban. Hiába, no, kellettek azok a sínek), a mozdony csak sínen itud járni, ezt láthattuk mi is, mert láttunk jó néhány igazi vonatot. — Ezek a sinek már nem kellettek senkinek. Az őr is tud róla a telepen. — Tud, mert adott egy húszast neki, hogy hallgasson! És ha a kommunisták elkezdik keresni ezt sint, akkor az a részeges őr megijed, és megmondja, hogy Vittich úr vitte el őket, az az áldott szívű nagypapa, az a keszeg kommunista. És akkor idejön a rendőrség, és elviszi magát, lehet maga akármekkora kommunista^ és elviszi a mozdonyt meg a síneket, talán még Tomikát is, és akkor mit mondjak az apjának, a fiamnak? Hogy maga egy vén agyalágyult, nyugdíjba parancsolt ezermester? — Nem lesz semmi baj, ne féljen ... — Nem lesz, de nem ám, mert azokat a rozsdás vackokat estére eltakarítja innen, vagy olyat teszek, hogy magam is megbánom! Tomika sírva fakadt a fán. Hiába pusmogtam neki csöndesen, hogy ne bőgjön, hogy elhallgasson, Tomika keservesen sírt. Vittich néni fölpattant), Tomika alá állt, fölkiabált: „Jöttök le azonnal? Meglátja a házinéni, aztán elzavar minket innen”. Tomika lekászálódott ügyesen, az alsó ágról nagymamája emelte le, nekem ugranom kellett. Mezétlábra. Csípett a hideg, kemény föld. Ott álltam én is, de velem nem (törődött senki. Apám és anyám dolgozott, egyedül csellengtem otthon. Tomika a nagymamája ölében is sírt, nem bírta abbahagyni. Nagyapja vigasztalta. — Ne félj, Tomika, nem lesz semmi baj. Majd kapsz születésnapodra valami mást. Égy favonatot. — De nekem a vasmozdony kell! ' — No jó. Az öreg Vittich bácsi a néhány méteres síndarabokat párhuzamosan egymás után illesztette, tengelytávolságra nyitva egymástól, párbaj rárakta a mozdonyt. Tomika fölült a mozdonyra, a nagyapja hátulról segített a lusta mozdonynak. Tomika boldogan fütyült, haladt vagy két-három métert, aztán elfogyott a sín. A mozdony megállt, zökkent is egy csöppet. Ott álltam, egészen közel. Jól láthattam, hogy ehhez a mozdonyhoz nekem semmi közöm, s az én apám ilyet nem tud építeni, nekem ilyen mozdonyom már sohasem lesz, a torkomat sírás fojtogatta, és arra gondoltam, hogy mennyivel jobbak a futóversenyek, azokat én rendezem, és Tomikának hiába adok előnyt, mégis mindig én győzök, mert csak annyi előnyt kap, amennyit, igaz, erőm végső megfeszítésével, de még éppen behozhatok, én Tomikát mindig le fogom győzni, hiába volt magasugró az apukája, én is megtanulok magasba ugrani, távolba már tudok, magasba se lehet sokkal nehezebb, csak spárga kell hozzá, semmi más, és abban még előnyt se lehet adni, mert valaki vagy átugrik valamit vagy sem, spárga van otthon, nekem nem kell a Tomika, menjen a mozdonnyal ahová akar, magasba egyedül is lehet ugrani, egészen egyedül, egészen magasba, és előnyt se kell... Másnapra az öreg szétszerelte a mozdonyt, a sineket el- takarítetta, az udvart fölseperte, úgy, hogy hálistennek, nem jött a rendőrség. Mi történt még? T avasz lett, virágoztak a kertben a fák, a meggyfák elhullott szirmai miatt gyakrabban kellett az - udvart fölseperni. Apámtól kaptam egy igazi, több vagonból és mozdonyból álló favonatot, két hónapig túlórázott érte. Mi történt még? Nem emlékszem. j
