Tolna Megyei Népújság, 1985. május (35. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-07 / 105. szám

2 rtEPÜJSÄG 1985. május 7. Az Akadémia közgyűlése (Folytatás az 1. oldalról.) akadémiai kutatási tevékeny­ség eredményességére is. A költségvetési támogatás és a beruházási ráfordítások reál­értéke csökkent, s mindez akadályozta a tervek teljes körű végrehajtását. A Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézetei, valamint a támogatott egye­temi kutatóhelyék az 1980. évi közgyűlés óta e nehézsé­gek ellenére is számos jelen­tős tudományos kutatási eredményt értek el. A főtitkár a továbbiakban szólt a kutatási tevékenység hatékonyságának a fokozásá­ról. Láng István végezetül az Akadémiának a nemzetközi tudományos munkamegosz­tásban való részvételét érté­kelte. Ezt követően Somos And­rás átadta az Akadémiai Aranyérmet és az Akadémiai Díjakat. A Magyar Tudományos Akadémia elnöksége az 1985. évi Akadémiai Aranyérmet Szentágothai Jánosnak ítélte oda a neuroanatómia, az ideghálózatok elemzése, az idegi szabályozások funkciós anatómiája területén végzett kutatómunkája nemzetközi­leg elismert eredményeiért, tudományos iskolateremtő munkájáért, négy évtizedes kiemelkedő oktatói tevékeny­ségéért, és az Akadémia ve­zető testületéiben mintegy 20 éven át — ezen belül az Aka­démia elnökeként csaknem egy évtizeden keresztül — ki­fejtett magas színvonalú tu­dománypolitikai, tudomány­irányítói tevékenységéért. A díjak átadása után Ma- róthy László emelkedett szó­lásra. Bevezetőben tolmá­csolta a Központi Bizottság­nak, személy szerint Kádár Jánosnak, az MSZMP főtit­kárának, és a Miniszterta­nácsnak az üdvözletét és jó­kívánságait, s külön köszön­tötte Szentágothay Jánost a kiemelkedő tudományos és közéleti tevékenységéért ka­pott Akadémiai Aranyérem elnyerése alkalmából. Elis­merését fejezte ki az Akadé­miai Díjban részesült tudó­soknak, kutató kollektívák­nak színvonalas és eredmé­nyes munkájukért. — Az Akadémia mostani közgyűlése megkülönböztetett figyelmet érdemel, mert az MSZMP nemrégen lezajlott kongresszusa után az első olyan szakmai, tudományos tanácskozás, amelyen az ér­tékelő számvetés mellett a kongresszusi határozatok is­meretében a teendők, a fel­adatok meghia tarozása van napirenden. — A tudomány társadalmi szerepének érvényesülésében élért eredmények nagymér­tékben összefüggnek azzal, hogy hazánkban a politika és a tudomány kapcsolata elv­szerű, rég kimunkált elveken és bevált gyakorlaton nyug­szik. Megkülönböztetett je­lentősége van ezen belül a kutatás szabadságának. Ah­hoz, hogy a tudomány a jö­vőben is eleget tudjon tenni feladatainak, vigyáznunk kell ennek a gyakorlatban kipró­bált és igazolt elvnek a to­vábbi érvényesítésére, s gondoskodnunk kell az ehhez szükséges feltételek biztosí­tásáról. Nemcsak a tudo­mányt foglalkoztatják a tár­sadalom kérdései. A társada­lom is foglalkozik a tudo­mány dölgaivaili, helyével, sze­repével, gondjaival, A Poli­tikai Bizottság a tudomány­politikai irányelvek alapján foglalkozott az időszerű fel­adatokkal. A kormány el­fogadta a tudományos kuta­tás hosszú távú tervét, most formálódik a középtávú ku­tatási fejlesztési terv. A kongresszus határozatának megfelelően „Arra kall tö­rekedni, hogy a kutatásra és fejlesztésre fordítható kiadá­sok a nemzeti jövedelem növekedésénél gyorsabban emelkedjenek”. A továbbiakban az alap­kutatások helyzetét körvona­lazta Mlaróthy László. — A tudományos intéze­tekben, egyetemeinken folyó kutatólmurtka feltételeinek javítása — különösen a gép­műszerpark korszerűsítése, a folyóiratokkal, a segédanya­gokkal váló ellátottság meg­oldása — sürgető feladattá vált. Az előttünk álló tenni­valók miatt fordulatot kell elémü .k az alapkutatások el­ismerésében, megbecsülésé­ben és támogatásában is. Társadalmunkban tudatosí­tani kell, hogy egyre rövidül az idő, amely alatt egy alap­kutatási eredmény eljut a gyakorlatig; alkalmazásának újabb és újabb területei tá­rulnák fel, a kutatás ered­ményei mind mélyeben hat­ják át a gyakorlat valameny- nyi szféráját. Ez gyökeresen új helyzetet teremt, a fejlő­dés új útjait nyitja meg, és ez tőlünk erőfeszítéseink összpontosítását igényli. Ah­hoz, hogy követni tudjuk a tudományos fejlődést, meg­értsük az emberi gondolko­dás új eredményeit, korszerű­sítsük oktatásunkat, nekünk is magas színvonalú, tudo­mányos műhelyekkel kell rendelkeznünk. Végezetül Maróthy László a Központi Bizottság és a kormány elismerését fejezte ki az Akadémia leköszönő elnökségének, a tudományos osztályok és bizottságok, a szerkesztőbizottságok veze­tőinek, tagjainak, akik — mint mondotta — nehéz, olykor kritikus időszakban voltak a tudomány ügyének közmegbecsülést kiváltó, el­hivatott képviselői, őszinte reményét fejezte ki, hogy a mdst megválasztandó tagok és tisztségviselők tovább öregbítik a magyar tudo­mány jó hírét, előmozdítják társadalmi-gazdasági fejlődé­sünk sokoldalú tudományos megalapozását. Az Akadémia 145. közgyű­lésének programja tudomá­nyos, illetve osztályüléssel folytatódott. Ma újabb tudo­mányos üléssel, illetve nyil­vános osztályülésekkel foly­tatódik az Akadémia 145. közgyűlése. PANORÁMA BUDAPEST A győzelem napja alkal­mából hétfőn Apró Antal, a Magyar—Szovjet Baráti Tár­saság elnöke a társaság aranykoszorús kitüntető jel­vényét adta át az MSZBT székházában Konsztantyin Kocsetov vezérezredesnek, az ideiglenesen hazánkban állo­másozó szovjet Déli hadse­regcsoport parancsnokának a magyar—szovjet barátság el­mélyítése érdekében kifejtett tevékenységéért. Az MSZBT székhazában baráti találko­zón Ivett részt az a 30, a ma­gyarországi felszabadító har­cokban küzdött szovjet há­borús veterán, akik az MSZBT meghívására érkez­tek hazánkba. MOSZKVA Május 3-án szolgálati fel­adatainak teljesítése közben tragikus körülmények között elhunyt a szovjet hadsereg Kárpátok környéki katonai körzete légierőinek több tá­bornoka és több tisztje — je­lentette hétfői számában a Krasznaja Zvezda, a Szov­jetunió honvédelmi miniszté­riumának lapja. Az elhuny­tak között van Jevgenyij Krapivin vezérőrnagy, a Kár­pátok környéki katonai kör­zet légierőinek parancsnoka, Viktor Docenko vezérőrnagy, a körzet katonai tanácsának tagja, légierőinek politikai csoportfőnöke és Sztanyiszlav Volkov ezredes, a katonai körzet légierői törzsének fő­nöke, a légierők parancsno­kának első helyettese. BELGRAD A fasizmus felett aratott győzelem 40. évfordulója al­kalmából Belgrádban hétfőn közzétették a jugoszláv ál­lamelnökség nyilatkozatát, amely kiemelten méltatja Jugoszlávia jelentős hozzá­járulását a Hitler-ellenes koalíció sikeréhez. A 40. év­forduló alkalmából a jugo­szláv államelnokség amnesz- tiábán részesített 121 sze­mélyt. Mai kommentárunk Üres kezek Akárhogy is nézzük, egyértelműen negatív a bonni tő­kés csúcstalálkozó mérlege. Ami ritkán fordul elő, egysze­rűen nincs újság, ami ne a csalódás hangján írna a Rajna- parti eseményekről, azt hangsúlyozva, hogy az ott történ­tek még az igencsak szerény várakozásokat sem elégítet­ték ki. A világsajtó szeizmográfja a valóban sommás va­lóságot jelzi: azt, hogy a hetek csúcstalálkozóján kizárólag olyan összecsapásokra került sor — olyanokra viszont bő­ven —, amelyeknek csak vesztesei vannak, győztesei nem. A találkozó biztonságára tizenkétezer (!) rendőrt von­tak össze a nyugatnémet fővárosban, a tanácskozás viszont a legcsekélyebb mértékben sem járult hozzá a világ poli­tikai-gazdasági biztonságának növeléséhez. Nézzük, mit akarták a résztvevők, és mit értek el? Ronald Reagan a következőket akarta: rábírni Nyugat- Európát és Japánt arra, hogy aktívan működjenek közre az amerikai űrfegyverkezési tervek kidolgozásában és megvalósításában, valamint arra, hogy hajoljanak meg az őket sújtó amerikai „realitások”, a dollár árfolyama, a tőkét a tengerentúlra csábító magas kamatlábak előtt. Az elnök lényeges célja volt még az amerikai farmerek ér­dekeinek képviselete, különös tekintettel bizonyos nyugat- európai agrárexport-törekvésekre. Különösen ez utóbbi ügyben elsősorban amerikai—francia összecsapás volt várható, és ez be is következett. E küzdelem formája — és látszólagos tétje — érdekes módon egy dátum volt. Reagan azzal a deklarált szándékkal érkezett Bonnba, hogy a leggazdagabb tőkés országok vezetőinek találkozó­ján kitűzeti az Általános Vámtarifa- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) tanácskozássorozatának kezdetét. Mitterrand ragaszkodott a gondos előkészítéshez (joggal aggódva a francia mezőgazdaság bizonyos „előjogaiért”). A sovány kompromisszum: a záródokumentum síkraszáll a „mihamarabbi” kezdésért. Mellékzönge: mivel ebben a Párizs számára fontos ügyben Kohl Reagant támogatta, jól hallhatóan csikorgótt a Párizs—Bonn tengely. Ugyan­csak Kohl volt az egyetlen igazán készséges partner űr­fegyverkezés! ügyekben is. Craxi kellő információk hiá­nyáról, Mitterrand pediig egyenesen francia közönyről be­szélt ebben a vonatkozásban. Tökéletes kudarcnak bizo­nyult Reagan számára a Nicaragua elleni kereskedelmi zárlat bonni bejelentése. Nem volt nagy ötlet ezt egy olyan tanácskozás asztalára letenni, amelynek vallott célja a világkereskedelmi korlátok számának csökkentése lett volna. A sor folytatható. A lényeg, hogy a bonni konferencia nem jelentett előrelépést sem a munkanélküliség, sem az infláció, sem a harmadik világgal kapcsolatos adóssághal­maz ügyében, és a résztvevők, mint a római Corners del­la Sera megállapítja — csak egyetlen dologban érthettek egyet: abban, hogy szinte semmiben sem értenek egyet. HARMAT ENDRE Az út vége (V.) Találkozás az Elbánál és San Franciscóban A Truman és Sztálin kö­zötti, Németország feltétel nélküli kapitulációja ügyé­ben folytatott táviratváltás előtti napon, 1945. április 25- en Torgaunál, az Elbánál találkoznak a szovjet és a szövetséges nyugati csapatok. Az 58. szovjet gárdahadosz­tály és á 69. amerikai gya­loghadosztály katonái őszin­te, mélyről jövő örömmel ölelik át egymást. A találko­zó köszöntésére Joe vodkát iszik, Iván whiskyt. A - há­rom szövetséges hatalom ve­zetői rádióbeszédekben köz­ük a világgal a történelmi jelentőségű eseményt. Sztá­lin, Truman és Churchill egyazon időben szól népé­hez és az emberiséghez. E baráti rádiószózat-soro- zat terve majd két héttel ko­rábban születik. Churchill kezdeményezi, aki április 14- én ezt üzeni Sztálinnak: „Gyorsan közeledik a dicső pillanat, amikor az Önök csapatai és a mi csapataink egyesülnek a legyőzött Né­metországban. Meggyőződé­sem, hogyha ezt az ese­ményt rövid rádiószózatok­kal tennénk emlékezetessé — ön, Truman elnök és én —, ez buzdító hatással lenne né­peinkre. Kérem, közölje ve­lem, egyetért-e ezzel a ja­vaslattal.” Sztálin válasza: „Egyetér­tek önnel, hogy célszerű len­ne, ha mi hárman, ön, az Elnök és én, rövid szózatot intéznénk a csapatokhoz vár­ható egyesülésük alkalmából, természetesen ha Truman elnöknek nem lesz ellene ki­fogása. Meg kellene azonban állapodnunk a szózatok el­mondásának napjában.” Churchill Sztálinhoz ápri­lis 18-án: „Nagyon örülök, hogy belegyezését adta a há­rom rádiószózat elmondásá­hoz. Jó lenne, ha lemezre vennénk, s így azon a napon, amelyben majd megegye­zünk, egymás után közvetít­hetnénk mind a hármat a szükséges fordításokkal, a legalkalmasabb időben. Ja­vasolnám az elnöknek, hogy ő legyen az első, utána ön, s én zárom a sort. Mondani­valóm szövegét majd elkül­döm.” Sztálin Churchillhez ápri­lis 18-án: „A szózatok java­solt sorrendje ellen nincs ki­fogásom.” Április 19-én Churchill el­küldi beszédének szövegét a szovjet államfőnek. Egyben javasolja, hogy az elhangzás időpontját Eisenhower tá­bornok állapítsa meg. Sztá­lin ismét egyetért, megküldi a maga beszédét. Truman­nak különvéleménye van. Az amerikai elnök azt akarja, hogy egyidejűleg jelentsék be a csapatok egyesüklését mind a három fővárosiban, washingtoni idő szerint déli 12 órakor, az Eisenhower tá­bornok által megállapított napon, de ne közvetítsék egy­más után mind a három be­szédet. Sztálin ebbe is bele­megy. Végül április 27-án hangzanak el a szózatok. Churchill beszédében vé­gig többes szám első sze­mélyt használ: „Hosszú har­cok, nehéz fáradalmak, a szárazföldön és az óceáno­kon aratott győzelmek után a nagy szövetségesek hadse­regei sok veszélyes összecsa­pás közepette keresztülgázol­tak Németországon és egye­sültek...” (A szovjet csapa­tokról így külön nem k^ll szólania ?) Truman külön szól a szovjet csapatokról, de ki­emeli Eisenhower táborno­kot. Az ő első mondata: „Az Eisenhower parancsnoksága alatt álló angol és amerikai seregek találkoztak a szov­jet csapatokkal, ott, ahol a találkozást tervezték — a náci Németország szívében.” Sztálin elismeréssel szól a szövetségesekről, s hangsú­lyozza, hogy a Vörös Hadse­reg továbbra is hű lesz vál­lalt kötelezettségeihez: „Az európai felszabadító hábo­rút folytató szövetséges ha­talmak győzelmes hadsere­gei szétzúzták a német had­sereget és egyesültek Német­ország területén. Feladatunk és kötelességünk, hogy tel­jesen leverjük az ellenséget, rákényszerítsük a fegyver- letételre és a feltétel nélküli megadásra. A Vörös Hadse­reg ezt a feladatát és ezt a kötelességét népünk és vala­mennyi szabadságszerető nép irányában mindvégig teljesí­teni fogja.” Az amerikai és szovjet csapatok Drezdától észak­nyugatra, az Elba partján már napok óta olyan közel vannak egymáshoz, hogy be­szüntetik további hadműve­leteiket, nehogy esetleg té­vedések és tragikus inciden­sek történjenek. Április 25- én az amerikaiak egy kisebb járőre találkozik a Vörös Hadsereg előőrseivel. Az amerikaiak dzsipeken, azzal a paranccsal indulnak felde­rítésre, hogy igyekezzenek kapcsolatot teremteni az oroszokkal. A dzsipek aka­dálytalanul hatolnak át a senki földjén a két hadsereg között levő 30—35 kilométer széles területsávon, amelyet a hitleristák már napokkal ezelőtt elhagytak, de a győz­tesek még nem szálltak meg. Az amerikai járőr Kiese vá­rosában találkozik szovjet előőrsökkel. Aztán április 25- én, vagyis még ugyanezen a napon, délután fél 2 tájban, a 69. amerikai hadosztály egyik hadnagya megpróbál átkúszni a torgaui ELba-híd roncsain. A másik oldalról szovjet tisztek közelednek, ők is megkísérlik az átke­lést. Az Elba fölött találkoz­nak. A baráti ölelés után a szovjet katonák átmennek a hadnaggyal a túlsó partra, több amerikai katonával együtt az amerikai parancs­nokságra autóznak. Itt szü­letett meg a megállapodás a harcoló csapatok közötti ta­lálkozó részleteire. Nagyjából a találkozó órá­jában nyílik meg San Fran­ciscóban az Egyesült Nem­zetek konferenciája, amelyre szovjet részről Molotov uta­zik. Van mit megbeszélni. A győztes csapatok egyesülésé­re vonatkozó bejelentésről szóló, meglehetősen baráti hangú táviratváltásoikkal pár­huzamosan ugyanis éles han­gú üzenetváltás is folyik a nagyhatalmak között. Chur­chill a londoni lengyel emig­ránskormány néhány szov­jetellenes tagját szeretné be­hozni Lengyelország politi­kai vezetésébe. A szovjetek nem engednek. Truman, a Molotovval való találkozója előtt megtartott tanácskozás­ra már nyíltan szembefor­dult a Roosevelt által meg­kötött egyezményekkel, kije­lentette, hogy a Szovjetunió­val kötött megállapodásaik mindeddig nagyon is egyol- dalúaknak bizonyultak, és ezt nem folytathatja tovább. De az ENSZ megalakul. (Folytatjuk) (Következik: 6. „Nálunk cskugyan nagy ünnep van”) A felszabadított buchcnwaldi koncentrációs táborban egy életben maradt szovjet ha­difogoly azonosítja társai gyilkosát

Next

/
Thumbnails
Contents