Tolna Megyei Népújság, 1985. május (35. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-25 / 121. szám

STSfÉPÜJSÁG

1985. május 25.

Múltunkból

— Gongszóra várva „üthetek” egyet kesztyű nélkül Is?

— Lehet, de még jók ám a reflexeim.

— Tehát: versenyzőként a szorítóban, vagy sportolóként a kőteleken kívül kapta a legnagyobb pofonokat?

— Nézzél, a ringben leléptetés jár az övön aluli mélyütésért. A sportvezetőt, edzőt azonban semmi sem védi a legtöbbször hátulról jövő támadásoktól. Én is a „pályán kívül” kaptam életem nagy pofonjait.

I

— Es miért tartják tolnai lokálpatriótának?

— Ezt is tudja? Erősek a gyökerek, sok szállal kötődöm Tolna megyéhez. Szülőfalumhoz, Dunaszantgyörgyhöz éppúgy, mint gyermekkorom Szekszárdiéhoz. Számomra a földijeim azóta is mindig előnyt élveznek. Az amerikai turné során a házigazdák büszkén ecsetelték a táj szépségét. Oké — mondtam, de ha igazán szépet akarnak látni, jöjjenek el Tolnába. Akkor akasztotta valaki nyakamba a lokálpatrióta jelzőt.

I

— Volt egyszer egy „patinás” szakosztály, a magyar ökölvívás fellegvára. Tehetségek, válogatott versenyzők sora nevelkedett a Leposa- lskolában . ..

— Bizony, a Szekszárdi Dózsában. 1959-ben mentem le először a terembe, akkor a Garay iskolában voltak az edzések. Leposa Dezső bácsi volt a góré, két testvére közül Feri bácsi a beosztott edző, Béla bácsi pedig az intéző. Rendkívül pezsgő élet folyt a baráti, hihetetlen sportszeretetről tanúskodó szakosztályban. Akkor még olyan bunyók voltak, amelyek megfogták az embert. Ottragadtam. Leposáék okosan csinálták a kiválasztást, a tehetségek felkarolását. A jelentkező gyerekek j,megfertőződtek” az ökölvívás szere- tetével ezeknek az embereknek a szakmai, pedagógiai érzékén keresztül.

| — Gyorsan jöttek a sikerei?

— Igen, 1963-ban már serdülő országos bajnokságot nyertem. Ezután ifjúsági és junior országos bajnoki címet is begyűjtöttem. Felnőttben is voltam érmes, ám a dobogó csúcsára ebben a korosztályban nem léphettem fel. Több nemzetközi versenyen diadalmaskodtam, néhányszor tagja voltam a felnőtt válogatottnak is. De Botos, Orbán, Badari mögött nem fértem be a csapatba. Olyan klasszis nem voltam, mint ők, így aztán az árnyékukban örök második lettem.

I

— Aktiv sportolóként mikor vett búcsút a szorítótói?

— 1970-ben. Leszerelésem után az MTK versenyzője- ként megnyertem a Mátra Kupát, ahol eltört a kézfejem. Nagyobbat ütöttem, mint amit a csontom elbírt.

— Edzői pályafutására miként hatottak az NDK-ban eltöltött évek?

— Meghatározó jelleggel, hiszen ott lettem edző. 1970- ben NDK-beli lányt vettem feleségüli, aki Zwickauban a főiskolán tanított. Amikor kikerültem, nekem is lehetőséget biztosítottak a nyelv- tanulásra, meg arra is, hogy kisegítőként testnevelési órákat adjak a főiskolán. Miután az ökölvívás révén ismeritek már, később felajánlották, hogy végezzem el Lipcsében az edzői szakot. Három éven keresztül hetente utaztam Zwickau és Lipcse között. Sikerrel vizsgáztam, a szakedzői képesítéssel egyenlő „jogosítványt” kaptam. Zöldfülű újoncként egy harmadik ligás csapatot két szezon elteltével bevittem az első ligába. A szorító környékén minden bejött, de ráment a házasságom, hiszen alig voltam a családdal. Hat évvel később elváltunk, már egyedül jöttem haza.

I

— Itthon, röviddel ezután a szövetségi kapitánytól, Papp Lászlótól kapott megtisztelő feladatot.

— Amikor hazatértem az NDK-ból, a Csepel SC szakmai irányítását vettem át. Két év alatt az olimpiai pontok számát megdupláztuk, hat válogatott-kerettagot neveltem. így a korábbi versenyzői időszak után most már edzőként kerültem kapcsolatba Papp Lászlóval. A szakmai elveim, az igényességem és az emberi tartásom megtetszett neki, sőt mint megtudtam, Adler Zsiga bácsinak is. Szóvail, 1978-ban hívott a kapitány, s én örömmel fogadtam el a válogatott melletti edzősködést.

— Szerencsés embernek tartja magát?

— Igen, mert azt csinálom, amit szeretek. Azt, amivel az egész fiatalságomat eltöl- töttem, s amihez — remélem senki nem tart ezért nagyképűnek — éritek is egy kicsit. Hiszen ha már eddig eljut az ember, akkor bizonyára ko- nyít is valamit kedvenc sportágához. De, ha azt kérdezi, hogy hálás szakma-e az enyém, akkor nemmel válaszolok. Ma ünnepelnek, holnap esetleg ugyanazok belém rúgnak. Az elmúlt öt évben egyszer sem tudtam kivenni a szabadságomat. Az idén januártól jószerivel nem volt egyetlen szabad hétvégém. A bunyó mellett semmire sincs időm. A családommal — mert ismét megnősültem — is alig vagyok együtt. Az én beosztásomban nem élhetem az átlagember életét. Ráadásul szó sincs semmiféle szuper gázsiról, hiszen annál a 7500 forintnál, amit keresek, a barátom palacsintasütőjében is jobban dotálnának.

I

— ötvenegy év után második alkalommal rendezi Magyarország a kontinens legjobb ökölvívóinak Európa- bajnokságát. Mit sejtetnek a név szerinti nevezések?

— A résztvevő 23 ország 182 versenyzőjének színvonalas, presztízsküzdelmét. Egy évvel az olimpia után a szocialista országok ökölvívói bizonyításra is törekszenek.

— Bohumii Nemecek, a csehszlovákok kisváltósúlyú olimpiai és Európa-bajnoka a technikára, Günter Debert, az NDK szövetségi kapitánya az erőre, a szovjetek háromszoros Európa-bajnoka, Vlagyimir Jenglbarjan a pszichére esküszik. Es a magyar szakvezetés?

— Mi abban hiszünk, s erre alapozzuk várakozásunkat is, hogy az elvégzett munka meghozza gyümölcsét A magyar hagyományokra épülő ökölvívás folytatását várjuk. Véleményem szerint nem választhatók külön ezek a fogalmak. Már Zwickauban is azt vallottam, hogy nem lehet gépiessé tenni egy olyan mozgást, amelyben az improvizációnak feltétlenül jelen kell lenni. Ezáltal válik életszerűvé.

— Amikor válogatottunk megkezdte felkészülését, bennünket, Tolna megyeieket büszkeség töltött el: Magyar és Erős személyében két paksi versenyző is helyet kapott abban. Most meg egyikük sem került be a csapatba.

— Az én javaslatomra lett félnehézsúlyú Erős Lajos és könnyűsúlyú Magyar Pista. Ám az élet, mint gyakran, ezúttal is keresztbe tett egy szalmaszálat. Erős elment egy vérvételre és kiderült, hogy fertőző máj betegséget kapott. Azt hittemi, sírva fakadok. Magyar esete más. Vele kapcsolatban rettenetesen elfogult vagyok, mert nagyon becsülöm azt az emberit, aki ilyen pozitív hozzáállást tanúsít a munkához. Teljesítménye azoban hullámzó. Képes jól bokszolni a világbajnok ellen, hogy aztán egy újonc ellen szenvedjen. Az edzőbizottságnak el kellett dönteni, hogy Turu vagy Magyar kerül a csapatba. A naturális képességek alapján két azonos teljesítményt nyújtó versenyző közül a tehetségesebbet kellett választani. Azt, aki jobb eredményt érhet el a magyar nemzet dicsőségére. Nagyon kiálltam Magyarért, s talán ezért lepődtem meg mégin- kább a paksi fiú cselekedetén. Az történt, hogy az EB- csapat kihirdetését követően fogta magát és hazautazott. Megsértődött, itthagyta az edzőtábort. Az EB-re készült formaruhája ott lóg a szekrényben ...

— Bizonyos mértékig talán érthető Magyar csalódottsága, hiszen ő azt is vállalta, amire a válogatott keretében keveset tudtak volna rávenni. Súlycsoportot váltott, jelentős fogyasztással végigdolgozta a felkészülési időszakot, most meg . ..

— Minden elismerés megilleti ezért a paksi srácot. Amit vállalt — napi három edzést, a temérdek lemondást — januáritól idáig becsülettel elvégezte. De, senki sem garantálta számára, hogy ő száz százalékos csapattag lesz. Egyébként rajta kívül mások is váltottak súlycsoportot.

— Fejvédővel, vagy anélkül léphetnek a Budapest Sport- csarnok szorítójába az Euró- pa-bajnokság résztvevői?

— Az európai szövetség (EABA) úgy döntött — az AIBÁ-val, a világszövetséggel ellentétben —t, hogy nem teszi kötelezővé a fej védő használatát — csak javasolja azt. Teljesen a versenyzőre van bízva, én biztosra veszem, hogy 80 százalékuk fejvédővel lép szorítóba. Szabadjon egy személyes véleményt: a fejvédő csak a szemsérülés ellen véd. Nagy a felület, könnyebb eltalálni a fejet, szorosabb a látószög. Szóval, ami előnye van az egyik oldalon, az hátrány a másikon. Több ütést kaphat a versenyző, a védekezésre nem figyelnek kellően, hiszen azt a bizonyos „vészféket” kiiktatja az ökölvívókból.

I

— A fejvédő után a kesztyűkről. E téren már az első magyar sikerről is beszámolhatunk.

— Valóban. A mostani, XXVI. EB-n pécsi kesztyűkkel [„bunyóznak”. Véleményem szerint jelenleg ezek a legjobb kesztyűk a világon, használatukat valamennyi nemzetközi versenyre elfogadták.

I

— Érmes helyezésre kinek, vagy kiknek van esélye a magyarok közül?

— Bár soha nem volt kenyerem a jóslás, most mégis megpróbálom elemezni az esélyeket. Nos, véleményem szerint a 12 magyar versenyző közül öltnek lehet esélye éremszerzésre. Hogy aztán azok milyen színűek lesznek, azt majd a kontinensviadal „nagyüzeme” dönti el. A pon- tozóbírák, meg a jó vagy rossz sorsolás. A papírsúlyban Isaszegitől, áz 51 kilogrammban a várnai második helyezett Váraditól várunk érmet. Alvics is ezüstérmes volt a legutóbbi EB-n, Somodi rutinos öreg, aztán meg ott középen, a Bácskái— Turu duóból az egyik szintén előléphet dobogós helyezetté. A jelenlegi formák, adottságok alapján ők az esélyesek. Aztán az is előfordulhat, hogy éppen mások lépnek elő éremszerzővé.

— A válogatott szakvezetése hogyan ítéli meg az elvégzett felkészülési munkát?

— Maradéktalanul elvégeztük mindazt a munkát; amit elterveztünk. Mindenre kiterjedő alapossággal állítottuk össze a felkészülési tervet. Szeretném megjegyezni: egyet nem tudunk pótolni, azt, amit a klubokban a korábbi években fizikálisán elmulasztottak. Nekünk, Papp Lászlóval egyik vessző- paripánk, hogy megfelelő alapok nélkül sikert, jó eredményt csak véletlenül lehet elérni. De, ha van alap, akkor az esély olyan, hogy reálisan várható az eredményesség is.

— Ha az Európa-bajnoksí? után létrejön „főnöke” külföldi szerződése, akkor oda is követi majd?

— Mindketten kaptunk szerződési ajánlatot az NSZK-ból. Düsseldorfban van egy „profi istálló”, amelyik három Európa-bajno- kot és egy világbajnoki ranglista-vezetőt menedzsel. A sportcentrum vezetője megkeresett bennünket, mondván, azt szeretné, ha mi ketten vennénk át az ottani szakmai munka irányítását. Az sem titok, hogy Törökországból is kaptunk ajánlatot. Az EB után majd folytatódnak a tárgyalások.

I

— Soha nem gondolt arra, hogy egyszer hazatér, és eddigi pályafutása valamennyi tapasztalatát mondjuk a Paksi SE-nél kamatoztatja?

— Nézze, belőlem soha nem lesz pesti srác, mert nem érzem itthon magam. Ha lemegyek Szekszárdra, vagy éppen Paksra, akkor érdekes módon egyszeribe, minden otthonossá válik. Ahol az utcán úgy köszönnek rám, hogy szevasz Csötke, vagy szia Sanya! Beszélgetésünk elején mondtam: erősek a gyökerek, igazából Tolnában vagyok otthon. így aztán ha nem jön össze egyik külföldi szerződés sem, akkor elkéozelhető. hogy a Duna- Darti zöld fehérek szakosztályánál folytatom az edzősködést.

— Köszönöm a beszélgetést! Fekete László

Nehéz helyzetben volt 1944—1945 fordulóján megyénkben az iskola-ügy. Szinte minden nagyobb iskolát hadikórháznak használtak. A lakosságtól beszerzett felszerelésekkel rendezték be a tantermeket — s ahol egykor a betűvetést, az olvasást és a számolást tanulták a gyermekek, most a felépülésükben reménykedő sebesült katonák feküdtek, s gondos kezek segítették a gyógyulást. Az országnak azokon a vidékein, amelyek csak rövid ideig voltak front-mögötti területek (hadtápterület), ott a fenti helyzet csak rövid ideig tartott. Megyénkben azonban más volt a helyzet. A budapest — Székesfehérvár — balatoni frontvonal áttörésének elhúzódása és a németek 1945 januári, átmeneti sikereket hozó ellentámadása nyomán keletkezett súlyos veszteségek az iskolák hosszabb idejű igénybevételét is jelentették.

Az iskolák egy másik csoportja parancsnoksági épület lett, vagy raktárként használták.

A szovjet város- és községparancsnokok minden lehetőit elkövettek azért, hogy az iskolákat minél hamarabb visszaadhassák eredeti rendeltetésüknek. Ha másként nem ment, akkor az iskolák egy részét adták vissza a tanításnak, amelyekben aztán délelőtti-délutáni csoportosításban kezdődhetett meg a tanítás.

A megyei lapok rendszeresen közöltek híreket arról, hogy hol kezdődött meg a tanítás. A Tolnamegyei Hírlap 1945. február 10-én „Megkezdődik a tanítás a dombóvári középiskolákban” címmel számol be a nagy eseményről. Idézzük:

.„Megelégedéssel vesszük a hírt, hogy az orosz katonai parancsnokság támogatásával az Eszterházy utcai elemi iskola épületében hétfőn reggel megkezdődik a tanítás. Délelőtt a gimnásium növendékei, délután 1 órától fél 5-ig a polgáristák oktatása folyik. A tanítás a német nyelv és a történelem legújabb részének kivételével az eddigi tanterv szerint folyik.”

Szekszárdon a polgár- mester plakáton adta tudtul mindenkinek, akiket illetett, hogy vége a front miatti kényszerhelyzetnek, s a gyermekek részére ismét kötelező az iskola látogatása. A Szabadság 1945. február 22-én tett közzé az eseményről rövid közleményt „A tanköteles gyermekek iskoláztatása” címmel.

„A város polgármestere hirdetményt tett közzé — írta az újság — amely szerint az iskolaköteles gyermekek tartoznak rendszeresen részt- venni a tanításon. Arról hogy az iskolái«, illetve egyes osztályaik hol, melyik épületben fognak működni, az illetékes iskolaigazgatóság nyújt rövidesen tájékoztatást.”

Szép példáját szolgáltatta a dombóvári Zsidó Tanács annak, miként lehet összefogni és egymást segíteni a nehéz körülmények között. A Tolnamegyei Hírlap 1945. március 31-én „Megkezdődik a tanítás a dombóvári tanítóképzőben” címmel az eseményről így tájékoztatta az olvasóit:

„Az érdekelt szülők megelégedéssel vehetik a hírt, hogy a húsvéti ünnepek után megkezdődik a tanítás a dombóvári Szénit Orsolya- rend tanítóképzőjében.

Ugyanis a dombóvári Zsidó Tanács felismerve a tanítóképző kultúrcéljait, felajánlotta díjmentesen a zsidó elemi és tanácsterem négy helyiségét, hogy a szerzetesnők megkezdhessék áldásos kul túrmunkájukat.”

A Tolnamegyei Néplap egy nappal később, 1945. április 1-én ismét visszatér a szekszárdi iskolai oktatásra. Ezúttal már sokkal jobb lehetőségekről adhatott hírt az olvasóknak. Minden iskolában megkezdődhet a tanítás — olvashatták abban a tudósításban amelyet most mi is ismertetünk:

^Tolnavármegye tanfelügyelőjének közlése szerint Szekszárd város orosz katonai parancsnoka hozzájárult ahhoz, hogy mindazok az iskolaépületek, melyekben Szekszárdon korábban nem volt katonai kórház, azonnal eredeti rendeltetésüknek visz- szaadassanak. gondoskodás történjék azoknak teljes kitakarításáról és a tanításnak megkezdéséről.

Az egyes iskolaépületeket minden lefoglalás alól mentesíti. A város polgármestere megfelelő számú robotot engedélyezett a város terhére, akiket az egyes iskolák vezetőinek rendelkezésére bocsájt. A munkások foglalkoztatásáról, a tantermek meszeltetéséről és súroltatá- sáról és a szükséges padoknak a tantermekbe szállításáról az iskolák igazgatói, illetve vezető tanítói még a nagyhéten olyan ütemben gondoskodnak, hogy a tanítás a város valamennyi iskolájában a húsvéti ünnepek után, április hó 3-án, kedden feltétlenül megkezdődjék.”.

A cikk közli az érdekeltekkel, hogy az egyes osztályok tanítási helyét az iskolák igazgatói fogják kijelölni és erről kellő időben a szülőket megfelelő módon értesíteni fogják. A cikk szerint dobszó után és a templomi szószékről egyaránt elhangzik majd a tájékoztatás. Ezt követően a cikk így folytatódik:

(,Itt hívjuk fel az összes tanköteles gyermekek gondviselőit, hogy gyermekeiket most már feltétlenül járassák iskolába, mert a tanulók csak így számíthatnak arra, hogy a folyó tanévet nekik beszámítják, és a legszükségesebb ismeretek gyorsabb ütemben való megtanulása után a tanév végén eredményes vizsgát tehessenek. Ellenkező esetben a tanévet, illetve osztályt meg kell ismételni. Az igazolatlanul mulasztó népiskolai, mező- gazdasági népiskolai és ipa- rostanonciskolai tanulók gondviselői (szülői vagy gyám), ezeken felül még büntetésben is részesülnek.”

S miközben a tanulók, tanítók és tanárok a rendkívül nehéz körülmények között végezték munkájukat, több hónapos kiesést kellett pótolniuk — nem is sikerült ez teljes egészében —, a pedagógusok megkezdték a szakmai szervezkedésüket. Szekszárdon is, Dombóvárott is megalakult a pedagógus szakszervezet. A dombóvári szervezkedésről például a következőket olvashatjuk a Tolnamegyei Hírlapban:

„Dombóvárott csütörtökön tartotta meg alakuló ülését. A közel 70 pedagógus elnökké Szanyi István gimnáziumi igazgatót, alelnökké Kamarás Gábor iskolai igazgatót, titkárrá dr. Péczely Lászlót, továbbá nyolc választmányi tagot választotta meg...”

A tanítókhoz a megyei lapokban több felhívás is szólt. Az egyikben a többi között ezt olvashatjuk:

„Most itt vagyunk kifosztva, koldússzegényen, megalázottan, földresúlytva. Helyzetünkön más nem segít, csak sok-sok termelő és szellemi munka. Nekünk, tanítóknak), különösen az utóbbiból kell bőven kivenni a részünket, s ha mindnyájan megtesszük ebbeli kötelességünket, akkor a halott életre kel és a jövőtől nincs mit félnünk, mert hazánk felvirul, s végre mi is jobb napokat láthatunk. Hisz tud- nun kell, hogy mennél fel- világosodottabbak az emberek és mennél igazságosabb alapokon nyugszik az állam, a társadalom, annál jobban megbecsülik a tanítót.”

K. Balog János