Tolna Megyei Népújság, 1985. május (35. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-25 / 121. szám
1985. május 25. KÉPÚJSÁG 5 Csak hozzáállás kérdése Nem mondom, hogy a dollgök nagyrészt a hozzáálláson múlnak, de tapasztalataim alapján azt igen, hogy Sok-sok probléma megoldásának egyik — talán nagyon is fonitos — tényezője, jobb szóval mozgatója lehet (s az is!) a hozzáállás. Mivel arra von'aitkozó tapasztalataim iis vannak jócskáin, hogy az előbbiekkel igen sókan egyetértenek, nyomban rá is térek a bizonyításra. S teszem ezt elismerésre méltó, majd bossziantó történetek sorolásával!, mélyek során világosan kiderül, hogy írásom „főszereplője”, azáz a jó és a rossz hozzáállás miiként tud építő, illetve gátló tényező lenni. Első történetem színhelye Szekszárd. Az öreg házaspár a gyerekekkel és az unokáikkal lakik együtt, s az élet úgy hozta, hogy se nyugdíjuk, se járadékuk nem vollt hosszú éveken keresztül. Tehát meglehetősen szegényesen éltek, s hónapról hónapra érezték a gyötrő bizonytalanságot, noha a fiatalok anyagi gondjaikat soha nem előttük beszélték meg. A télen a Hazafias Népfront, a Vöröskereszt és a városi tanács felmérést készített a városiban élő öregek szociális helyzetéről. S ekkor derült ki, hogy a család milyen hihetetlenül rossz körülmények között él, s az öregek .myugdíjtalan- sága” rajtuk teljesen kívülálló dolgok következménye. (Dolgozták, de [magángazdálkodók váltak, a téeszek szervezésékor pedig korúk és egészségi állapotuk parancsolt nemet a beállásinak.) A lényeg, hogy az emberek többsége nem szeret kérni, nem szívesen tárja fel baját, bánatát idegenek, főként „hivatalos személyek” előtt. Ez egyébként érthető, de élég baj. S baj az is, hogy a teljesen egyedülálló öregek közül többen nem fogadják el a segítséget! Folytatva a szomorú, de már szépbe forduló történetet, a városi tanács egészségügyi osztálya,isimét meglátogatta az öregeket, éllkészftették a környezettanulmányt, s a többi szükséges eiintézendő után meghozták a határozatot, amit egyik nap kézbesítettek a házaspárnak, a következő napon pedig már a pénzes-postás is megjelenít a segéllyel, melyet ezután minden hónapban kapnak. Kell ehhez kommentár? Nem hiszem. Ahogyan azt sem, hogy az egészségügyi osztályt külön kellene méltatni ezért, hiszen szigorúan fogalmazva, a dolgukat tették. Viszont itt lép be a ■hozzáállás eleme, mélyet, ha osztályoznom kéllene, hát sajnálom, hogy az éndemljégydk osfak ötig. s nem tízig terjednek. S még egy apróságnak tűnhető, de meghatóan szép dolog: a nagymama a pénz érkezése napján hatalmas, piros sült túrós buktáival várta haza a családot. (Legutóbb tizenéve sütött ilyesmit, hiszen meg kellett gondolniuk, hogy nem túlságosan nagy „flanc”-e a két csomag túró, és néhány tojás elpoeséfcolá'sa a „közönséges” édességbe.) Rettenetes hajítás volt a vállalatnál. A főnökség már nem is bízott abban, hogy elkészül a munka. A „fiúk” összekapták magukat, túlóráztak, s ahogyan a niagy- könyvben írva volt, átadták a munkadarabokat. A murtkaosapiátból egyik ismerősöm mesélte a minap a történetet, s hozzátette azt, hogy ők ugyan mindlezért ■a világon semmit sem vártak, kötelességüknek érezték — a vállalat és a saját jó hírük érdekében is — a rohammunka elvégzését. Mégis ... Hallatlanul jólesett nékik, mikor a kitefőnök egyik nap, a műszak léjártakor beállított hozzájük egy üveg finom borral. Ittak egy-egy kis pohárral... s „madarait lehetett volna fogatni vélünk” — mondta. Szóval ez a dicséret, elismerés tóbbiet jelentett bárminél. (Ugye, kedves olvasók, ez esetben „odla-visisza” hozzáállásról van szó?) Később ■ismerősöm még hozzátette, hogy a hajdan volt kisifőnök azóta másutt dolgozik. Aki a helyébe lépett, még csak köszönésüket is alig fogadja. Tegezőviszonyban lenni velük pedig degiradálónak érzi. „Lehet, hogy mi kis pontok Vagyunk..fejezte be a m/unfeásiember előadását, amihez mindössze annyit tennék hozzá, hogy a maga posztján senki sem kis pont. Akkor mennek jól a dolgok, hia mindenki lelkiismeretesen, egymást tisztelve és megértve teszi dolgát — saját és egymás örömére, saját és ,a kollektíva hasznára! Nem is tudom, hagy jegyzetemet mivel is folytassam? Két téma kínálkozik ... Hát választom az előbbit, az elismerést. Az elismerést, amliit nem mindig — sőt gyakran nem a boríték, illetve az abba tett bankók jelentik. Néha dlyan érzésem van, miimttha a jó szót, az elismerő szót sajnálnánk egymástól. Pedig spórolni nem érdemes vele. Nem azért, mintha végtelen mteny- nyiség lenne belőle. S tudom, hogy bizonyos szavakat ellkopta'tnli bűn. De akkor, amikor valaki rászolgál a dicsérő szóra, akkor ne fukarkodjunk vele. A második „adódott” téma a megértés. Az egymás megértése, amelynek ugyancsak két oldala van, aZaz két viszonylatban kell alkalmazni: főnök és beosztott, illetve beosztott és főnök viszonylatában. Nem hinném, hogy magyarázni kellene a dolgot, s nem is teszem, mindössze egyik kolléganőm — már-már aforizmának is beillő — megfogalmazását idézem, miszerint: „A főnök te ember”. Más. Valahogyan belénk idegződött, hogy az üzletekben nem köszönnek a vásárlónak az eladók. Kivételek ugyan vannak, sőt, az eladóknak is lehet rossz nian- julk, de nékem más a tapasztalatom. Bizonyos, hogy nem játsszák meg a „köszönő embert”, nem hajbókolnak a T sztellt Vásárlónak az ajtóban, de ha a vásárló belépve köszön — hiszen mindig az érkezőnek kell kezdeményezni az üdvözlés e formáját, akkor azt el is ■fogadják. És egyáltalán nem ritka, hogy a pánztáirosmő megköszöni a vásárlást, és szívélyesen elköszön: a viszontlátásra. Azt hiszem valamilyen televíziós kívánságműsorban láttam ismét Kellér Dezső Ismert konferanszit, mely az ötvenes években született, s a boltosok ■nem köszönését „cikizte”. Mondván, hogy amikor kitalálták, hogy a bolti dolgozóknak köszönniük kell, azok fondorlatos leleménnyel úgy oldották meg a dolgot, hogy az ajtóra Minták: Viszontlátásra. Szellemes a Kéllér-szöveg, s az ötvenes években „ült is”. Ma már nemigen. Az viszont igen, hogy a legtöbb ember valahogy fogadtatva érzi magát abban a városban, aihdl köszönnek néki. Mindig örömmel tölt el, amikor Dumáújváros mellett autózok el, s az út melletti virágokból, fűből komponált köszöntő és búcsúztató szót olvasom. S így vagyok ezzel Tamásiban is. Mindig rápillantok az „Üdvözöljük városunkban” feliratra, s jóleső érzés azt öllvasni. Csak azt nem tudom, hogy e néma köszönési forma miiért nem terjedt el a falvakban és nagyközségekben. Miért csak a város köszörttheti a betérőt? Nem hiszem, hogy ez csupán a városok privilégiuma .lenne. Hiszen nem is köszön minden város. Ez is hozzáállás kérdése! A vezetőké. A vásáron ott kell lenni! A 81. Budapesti Nemzetközi Vásáron ismét ott volt Európa, a világ, ott voltak hazánk legjelesebb cégei, ugyancsak kiváló minőségű termékekkel. A tavaszi, a beruházási javak vására elsősorban a fejlesztéssel, korszerűsítéssel foglalkozó szakembereknek mond sok újat, a vásárlátogató, az inkább az őszin, a fogyasztók vásárán talál mágának valót. A mostani óriás gépek bemutatója, az elektronika minden mennyiségben a világ minden részéről, a számítástechnika, az ügyvitelszervezés, a tervezés legfon- tosabbjai manapság már a fejlett elektronikai iparra hárul, amelynek eszközei segítenek a vezetők döntésében, felhasználhatók termelési folyamatok irányításához ellenőrzéséhez. Megyénk ipara itt. ezúttal szerény. A MEZŐGÉP, a TA—LUX és a TÁÉV a jélenltősébb. Óját hoztak persze a .bonyhádiak is, hétvégi házuk energiatakarékosabb, mint a légi volt. ugyanakkor házilag is ölssze lehet szerelni. A TA—LUX elhozta azoknak a világítótesteknek a mintapéldányait, amelyet a jövő évtől a Szovjetunióba exportálnak. A szekszárdi MEZŐGÉP pedig újszerűén mutatkozik be: a MEZŐVlZ-zel történt együttműködés eredményeként kialakított újszerű öntözőgéppel. Most is az a jelszó, hogy a vásáron ott kell lenni. Eladni, venni, a piacot fenntartani. — Pj — Fotó: Gottvald Károly A bonyhádi hétvégi ház módosított változatban került a vásárra A múlt és a jelen: Rolitron elektronika minden termelési egységben alkalmazható Az Ikarus jövőben gyártásra kerülő autóbuszainak példányai világszínvonalat jelentenek A tamási világítótestek mintapéldányai A Dacia egyik új változata A MEZŐGÉP új rendszerű, korszerűbb öntözőberen dezéseit hozta a vásárra V. HORVATH MÁRIA
