Tolna Megyei Népújság, 1985. május (35. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-18 / 115. szám
1985. május 18. NÉPÚJSÁG 5 Szabad-e megalázni? Az igazgató üzent a nyugdíjasoknak^ hogy janu- ---------—-----° ár végétől felmond nekik. Szerencsére a „megbízott” üzenetvívő nem teljesítette az utasítást. Pár hét múlva kiderült, hogy a nyugdíjasokra a vállalatnak igen-igen nagy szüksége van. A z üzengetés és a személyes beszélgetés hiánya azért zavart okozott a nyugdíjasok között. Megtudták, hogy nyugdíjkiegészítésük veszélybe került. Ez nemcsak annyit jelent, hogy egy-két embernek nem desz elfoglaltsága* hanem azt is: ezek az idős emberek csekélyke nyugdíjukat kénytelenek kiegészíteni. A veszély természetesen elhárult — lévén munkaerő- hiány —* de azért mégis egy tucat embert megaláztak. Kétszeresen is, mert később ugyanezeket az embereket kérték fel: toborozzanak a többi nyugdíjas között, „álljanak már be”, mert nagy bajba került a vállalat. A történet hallatán azon gondolkodom, hogy szabad-e megalázni az embert. A válasz egyszerű, mert maga a kérdés is költői. Az embert semmilyen körülmények között nem szabad megalázni! Senkinek! Vezető embernek sem. Még akkor sem, ha őrá úgy bíztak egy vállalatot, hogy minden körülmények között tegyen rendet, fordítsa át a veszteséget nyereségbe. A nyugdíjasok megaláztatását hamar elfelejtette mindenki), legelőször az idős emberek. Az az érzésem, hogy aki a megalázást elkövette, egyáltalán fel sem fogta, hogy mit követett el. Az viszont tény: emberségből elégtelenre vizsgázott. Manapság várhatóan egyre több helyen kerül sor leépítésre. Amit kevesebb dolgozóval meg lehet csinálni, azt kevesebb dolgozóval kell(!) megcsinálni. Ezen vita nincs. Azért sincs, mert magunk mondogattuk hosszú évekig: elég legyen a j,vattaemberekből” és csak azok legyenek gyárkapun belül, akikre szükség van. Mondogattuk, egyet is értettünk. így is van jól. Még manapság is van annyi munkahely az országban, hogy a „feleslegesnek” tartott embereknek a felmondások ellenére sem kell félniük a munkanélküliségtől. Mégis gond van a fentiekkel. Azért van gondom, mert nem tudják kulturáltan megoldani a „létszám-leépítéseket”. Minduntalan megalázzák az embereket. Nem tudnak őszintén és tisztességesen odaállni minden olyan dolgozó elé, aki felesleges lett, és elmondani, hogy miért van szükség a távozására. Valami ürüavet keresnek. És ez az egészben a _______________sZ_____sértő, a megalázó. Amikor o lyan ember kap „munkakönyvét”, aki többszörösen volt kiváló dolgozó, kapott jutalmat, elismerést. Most ürügyet keresnek, és apró fegyelmezetlenségeket torolnak meg. „Nem az a baj, hogy felmondtak —, mondja egyik ismerősöm —, hiszen az új vállalatomnál három hónap után kaptam ezer forint jutalmat. Hanem az, hogy tisztességtelenek voltak velem szénben”. Elmondja, hogy amikor ő eltávozott a munkahelyéről, akkor két nap múlva hirdetés jelent meg az újságban. Központifűtés-szerelőt kerestek, miközben neki meg azért mondtak fel, mert „létszám- csökkentés” volt. Kiderült, hogy ismerősömmel „leszámoltak”, úgy véli azért, mert többször nyitotta ki a száját, mint kellett volna. A létszámcsökkentést vele kezdték. „Nem dől össze a világ — mondja hősünk —„ csak ... és nem folytatja. A másik panaszos —, aki felkeresett a szerkesztőségben — mondja, hogy 16 évi munka után megkérte a főnöke: mondjon fel. Egy apróságról volt szó csupán, de abban az időben a főnöke parancsot kapott, hogy „építsen le 20 embert”, neki bejött az a gikszer — később kiderült, hogy nem volt igaz — és felmondatták. Én akkor azt tanácsoltam neki, hogy kérje vissza felmondólevelét, mert nem ő akar felmondani. A felmondólevél végül is az igazgatói szoba papírkosarába került, panaszosunk pedig azóta is a vállalatnál van, sőt, a napokban csoportvezetőnek nevezték ki. Valahogy az az érzése az embernek, hogy a létszám- leépítések olykor hübelebalázs módjára történnek. Vajon miért nem tanultuk meg még mindig, hogy az ember a legnagyobb érték? Vajon milyen vezető az, aki „leszámol” és nem tapintatosan a gazdasági tényezők figyelem- bevételével dönt? Vajon nem érzik-e ezek az emberek, hogy rájuk is sor kerülhet? A másik megállapítás, amit, sajnos, le kell írni: a létszámleépítéseket sohasem az irodákban kezdik. Valahogy mindig megpróbálják a „barátom barátjának a barátját” menteni. Inkább egy segédmunkást vagy nyugdíjast, vagy szakmunkást bocsátanak el. Mert még mindig lehet a kétkezi dolgozók normáján „egyet szorítani”. Ezt a gondolatmenetet nem folytatom tovább, mert messzebbre vezetne, mint amit az írás címe ígér. Az ember megalázásáról van szó. A meggndolatlan döntésekről. A hozzá nem értők pillanatnyi fölülkerekedéséről, az udvaroncok győzelméről. Igazságtalan lennék, ha csak nyugdíjasokról és munkásokról beszélnék. A napokban mondott fel szakmájának egy elismert egyénisége, mert az újonnan kinevezett vezető méltatlanul bánt vele. Az új munkahelyén viszont örültek, hogy a konkurrens cégnél' „megelégelték munkáját”. Az új vezető hitt a „rajongóknak”, a legjobb szakembert mellőzte. Később észbe kapott, csak akkor már bottal üthette a szakember nyomát. De ő legalább tanult az előzményekből. A megalázásról beszélünk. Arról, hogy manapság-------------2-------------------egyre több munkahelyen indul m eg létszámmozgás, s az átcsoportosítások természetesen mindig sebeket ejtenek. De, amikor tudatosan, vagy éppen tudatlanságból a megaláztatás kerül előtérbe és nem az ésszerű munkaerő-átcsoportosítás, akkor bűnt követnek el az emberi becsület ellen, a tisztesség ellen, a méltóság ellen. Hazafi József Dé Iidőben Életünk és munkánk rendje szakaszokra bontja napjainkat. Évek, hónapok, hetek, napok, percek. Reggel, dél, este, reggeli, ebéd, vacsora. Az út mentén, az árokparton földrekuporodva ebédelő palotabozsoki uszonyokkal a bátai téesz szőlészetében találkoztunk. Nyugdíjasok mindannyian, tétlenül élni nem szeretnek, és nem akarnak, így hát elvállalnak minden munkát, amit felkínálnak a részükre. Ebédet otthonról hoznak többnyire, de a jóízű, meleg ételt a téesz autója is viszi utánuk. Enyhe, csöndes, napsütötte hétköznapon, éppen délidőben készültek róluk felvételeink. Fotó: Bakó Jenő-------------------------------------------------------------------------- • A munka: szőlőkötözés Akik főtt ételt esznek Ebéd a kosarakból Jó étvággyal Levesosztás Aki nem tétlenkedik Ebéd a sorok között Előkerülnek a fényképek is Ebéd utáni pihenő
