Tolna Megyei Népújság, 1985. május (35. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-15 / 112. szám

AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXV. évfolyam, 112. szám. ARA: 1,80 Ft 1985. május 15., szerda. Mai számunkból KILENC TÁBORNOK — HARMINCEZER Áldozat? (2. old.) a földosztással kezdte (3. old.) szilvAsväradi séták (4. old.) anyagellatas (5. old.) öregek (3. old.) A vezetés minősége Aligha mondunk újat azzal, hogy a vezetés minősé­gét javítani lehet, sőt kell is még. Hogy miiért, azt szemléletes kontrasztok példáznák. Minden megyében találni legalább két olyan szomszédos tsz-t, amelyek földjei hasonlók, a nap is egyformán süt rájuk, s mégis, az egyik szemmel láthatóan virágzik, a másik vi_ szont csak mérsékelt sikereket ltud elérni a gazdálko­dásban. Amikor a jelenség okát kutatják, rendszerint lazít halljuk, hogy ... „a szubjektív feltételek nem egyenlők”, 'ami egyszerűbben mondva annyit tesz eb­ben 'az esetben, hogy az egyik szövetkezetnek kitűnő, rátermett elnöke van, a másiknák viszont nincs. íllyen sokat jelent hát a jó vezdtő. Ezért nehéz túlér­tékelni az OVK — Országos Vezetőképző Központ — kezdeményezését, amely a vezetés minőségének jobbí­tását szorgalmazza. Akciója nyomán vezetői minőségi körök alakultak a megyékben, országszerte. A mozga­lom ineVélt az üzemi minőségi köröktől kölcsönözték, csak annyi az eltérés, hogy itt nem egy vagy néhány 'termék minőségének javítása a cél, hanem az, hogy a gazdasági életben és másutt dolgozó vezetők tudáskin­csét bővítsék, a jó vezetési módszeréket 'széles kör­ben elterjesszék. Végső fokon — és persze áttételesen — ez >az ipari termékek minőségére is kihathat. Az OVK patrónusokat is kijelölt a saját appará­tusából. E segítőtársak rendszeres kapcsolatot tarta­nak a megyék vezetői minőségi köreivel, részt vésznek üléseiken, megismertetik őket a vezetéstudomány leg­újabb vívmányaival, segítenek la legújabb szakiroda- lom beszerzésében, legalábbis bibliográfiájának össze­állításában, közbenjárnak azért, hogy — ez gyakori kívánság! — neves vezető gazdaságpolitikusok látogas­sanak a megyébe, s folytassanak kölcsönösen hasznos eszmecserét a helyi veeztő körökkel. Mindezt dr. Nemes Ferenc, az OVK tudományos igazgatója részletezte azon a baráti hangulatú megbeszélésen, amit a közelmúlt­ban tartottak meg Budapesten, 'a vezetőképző központ székházában, a miskolci, debreceni, szegedi, pécsi, győri, egri, békéscsabai és más vezetők jelenlétében, akik valamennyien a minőségi körüket képviselték. Sokan felszólaltak közülük, méltatták az OVK kezde­ményezését, s hozzátették, hogy sókat várnak tőle. A vezetők klubjának — így lis nevezhetjük e minő­ségi köröket — önállósága, autonómiája abban is érvény­re jut, hogy ők határozzák meg: a gazdaságpolitika, a vezetési gyakorlat mely kérdéseivel akarnak foglalkoz­ni üléseiken, összejöveteleiken. így helyes ez, hiszen csak helyben lehet eldönteni, hol szorít a legjobban a vezetők „cipője”. Mégsem tenne okos dolog túlhang­súlyozni a helyi igények változatosságát, hiszen — amint a felszólalások igazolták — közös gondok is Vannak, méghozzá szép számmlall. Iiyen közös gond például, hogy sók gazdasági ve­zetőnk még nem tud eléggé élni a megnövekedett önál. lósággal, mert az elmúlt években — lh!a 'régi vezető, az elmúlt évtizedekében — megszokta, hogy „fent” eliga­zítják. Egy újabb — lés az előbbivel rokon — közös vo­nás az is, hogy még napjainkban is meglehetősen el­húzódnak a vezetői döntési folyamatok. (Tisztelet a kivételnek!) Tudjuk persze, hogy ennek nemcsak a ve­zető az oka, (hogy mást me mondjunk: gyakran vál­toztak az elmúlt években a szabályozók!), ám ez sem mentheti a késéseket, mert sók tpiénzbe kerülhet a las­sú reakcióidő. Napjainkban, az új vállalatvezetési formákra való át­térés, az igazgatóválasztások közben derül ki, hogy nem minden igazgató tudott elég jó munkakapcsolatot ki- allákíitani a vállalata dolgozóival, ezért nem szavaztak rá. Ez arra figyelmeztet, hogy a vezető már az ipar­ban is jobban függ a kollektívától, mint idáig, s ez egy kicsit más vezetési stílust kíván tőle, mint amihez hozzászokott. 'Hogy miként lehet eredményesen irá­nyítani ákkor, amikor már ,,'lentről” is függ az ember, ez megint olyan téma, ami a vezetői klubest elé kí­vánkozik. Az egyik felszólalót idézve, önálló klubest témája 'lehetne még például a vállalati törvény, a tisztességes gazdálkodás, a számítógépek fokozottabb hasznosítása, a vezetői munka technikai háttere, a sokat hangoztatott öríállóság követélménye és a vállalat döntési rendsze­re, és így tovább. E tárgykörök megvitatása, az ezek­kel kapcsolatos nézetek "ütköztetése, a Vélemények 'és a tapasztalatok kicserélése nélkülözhetetlen a vezetők számára. Aki csak a maga ismereteire hagyatkozik, 'könnyen járhat úgy, mint az a -tsz-elnök, akiről a beve­zető példánkban már szól tűnik: elmaradt a szomszéd mögött. Mahapság .amikor oly sokat 'beszélnek az emberi té­nyezőkről, iide kívánkozik kiegészítésűi.: az emberi té­nyezők között is kiemelkedő szerepe van a vezetők felkészültségének és rátermettségének. Ha ugyanis igaz ‘az, hogy még egy rossz tsz-ből is szövetkezet le­hlet, ihla kitűnő elnököt kap (az elmúlt évtizedekben itölbb száz példát láttunk arra, hogy ez igaz), akkor nem nehéz elképzelni, mekkora távlatokat nyithat meg az országban a veeztés minőségének általános jobbí­tása. Az OVK kezdeményezése rtapjaink egyik 'kulcsprob­lémájára irányította a figyelmet. A rajt jól sikerült, kedvező lehetőségek nyíltak a várt kibontakozásra. M. L. Harmincéves a Varsót Szerződós Befejeződött a tagországok képviselőinek tanácskezása Fogadás a Parlamentbon - Közlemény A Varsói Szerződés aláírá­sának 30. évfordulója alkal­mából a tagállamok parla­mentjeinek képviselői kedden Budapesten tanácskoztak. Az ünnepi tanácskozást Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Or­szággyűlés elnöke, a Magyar Népköztársaság Parlamentje tárgyaló csoportjának veze­tője nyitotta meg, majd ki­fejtette hazánk álláspontját. Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a minisztertanács első elnökhelyettese, külügymi­niszter kedd délben Bécsibe érkezett az osztrák állam- szerződés 30. évfordulójának ünnepségeire, s a délutáni órákban találkozik George Shultz amerikai külügymi­niszterrel. Gromiko, akit a repülőté­ren Fred Sinowatz kancellár és Leopold Gratz külügymi­niszter üdvözölt, az állam- szerződés jelentőségét mél­tatva kijelentette, hogy Ausztria örökös semlegessége Ezt követően a küldöttségek vezetői szólaltak fel. A ta­lálkozó résztvevői közös köz­leményt fogadtak el. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Németh Károly, az MSZMP főtitkár­helyettese, a Politikai Bizott­ság tagjai az Országház Mun- kácsy-bermében fogadták a parlamenti küldöttségek ve­zetőit. A szívélyes, baráti be­szélgetésen részt vett Sarlós István is. az ország szuverenitásának és függetlenségének biztos alapja. Közölte, hogy bécsi tartózkodása idején több ál­lam külügyminiszterével is tárgyal a kétoldalú kapcso­latok és a nemzetközi hely­zet kérdéseiről. A bécsi szovjet nagykövet­ség épületében kedden kora délután megkezdődött And­rej Gromiko szovjet és George Shultz amerikai kül­ügyminiszter tanácskozása. A két külügyminiszter szívélye­sen köszöntötte egymást, majd vezető diplomaták, ta­nácsadóik kíséretében meg­Sarlós István a küldöttsé­gek tiszteletére díszebédet adott a Parlament vadász­termében és pohárköszöntőt mondott. A találkozón részt vevő küldöttségek nevében Szta- nislaw Gucwa mondott po­hárköszöntőt. A VSZ-tagállamok parla­mentjei képviselőinek talál­kozóján részt vevő küldött­ségek ma utaznak el Buda­pestről. kezdték több órásra terve­zett tárgyalásukat. Andrej Gromiko mellett részt vett a tárgyalásokon Mihail Kapica külügyminisz­ter-helyettes, Alekszándr Beszmertnih, a külügyminisz­térium Egyesült Államokkal foglalkozó osztályának veze­tője és más magas rangú diplomaták, amerikai részről pedig többek között Robert McFarlane, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadó­ja, Paul Nitze, az elnök le­szerelési tanácsadója és Ri­chard Burt, az európai kér­désekért felelős külügyi ál­lamtitkár. Folytatódik a stockholmi konferencia Stockholmban kedden folytatta munkáját az euró­pai biztonsági és bizalomerő­sítő, valamint leszerelési kérdésekkel foglalkozó kon­ferencia. Az európai béke és biztonság szempontjából Antos politikai fórum mun­kájában 33 európai állam, valamint Kanada és az Egye­sült Államok küldöttei vesz­nek részt. Gyorsabb és az ediginél érdemibb tárgyalásokat sür­getett a szovjet televízióban hétfőn elhangzott interjújá­ban Oleg Grinyevszkij, a stockholmi konferencián résztvevő szovjet küldöttség vezetője. Megengedhetetle­nül lassan halad a munka a konferencián, a szavak he­lyett a tettekre kell áttérni, s végre meg kell kezdeni a tényleges tárgyalásökat — szögezte le a szovjet diplo­mata. Yárkonyi Péter Becsben Várkonyi Péter külügymi­niszter az osztrák kormány meghívására kedden Bécs- be érkezett. Külügyminiszte­rünk részt vesz az államszer­ződés aláírása 30. évforduló­ja alkalmából rendezett ün­nepségeken, amelyekre a szerződést aláírt négy hata­lom külügyminisztere mel­lett meghívták az Ausztriá­val szomszédos országok kül­ügyminisztereit. A bécsi ün­nepségek, kedd este Fred Si­nowatz kancellár díszvacso­rájával kezdődtek. Gromiko és Shultz bécsi tanácskozása Tájértekezlet Domboriban Szakszervezeti munka az egészségügyben Az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete titkársága idei — kétnapos — táj értekezle­tét Tolna megyében szervez­te meg. Ezen részt vettek, il­letve részt vesznek a fővá­ros, az Országos Mentőszol­gálat, a Fogtechnikai Válla­lat és a 19 megyebizottság titkárai, akiket tegnap dél­előtt Domboriban, a TÁÉV üdülőjében megtartott ta­nácskozáson dr. Fűzi István, az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének főtitkára köszöntött, s külön üdvözöl­te a táj értekezleten megje­lent Péti Imrét, a megyei pártbizottság titkárát és Ist­ván Józsefet, a megyei ta­nács elnökhelyettesét. Először Horváth József, az SZMT vezető titkára emel­kedett szólásra. Beszélt me­gyénk fejlődéséről, majd a szakszervezeti mozgalom eredményeiről, tennivalóiról számolt be. A gyógyító és megelőző munkáról, az egészségügyi alapellátás színvonaláról pe­dig dr. Horváth Jenő, megyei főorvos beszélt. Számokat sorolt annak alátámasztásá­ra, hogy az utóbbi 10-15 év­ben milyen fejlődésen ment át Tolna megye egészségügye. (Ezt követően dr. Kiss Má- ,ria, az egészségügyi megye- bizottság titkára A szerve­zeti élet és az érdekvédel- Jni tevékenység az alapellátás területén címmel tartott elő­adást, melyben hangsúlyozta: — Tolna megyében a la­kosságszám 267 ezer, 111 felnőttkörzetben 968 610 be­teget láttak el tavaly, azaz jelenleg egy körzeti orvosra 2405 beteg jut. — A továb­biakban a gyermekorvosok tevékenységéről szólt, majd a gyógyító-megelőző szolgá­lat tevékenységét ismertette. Végül a szervezeti életről beszélt, s leszögezte, hogy az egészségügyben dolgozók ál­talában szívesen vállalnak szakszervezeti tisztséget, s eredményesen is tevékeny­kednek. De a még jobb ered­mény elérése érdekében: — szükséges az egészségügyi dolgozókban olyan szemlélet kialakítása, hogy képesek le­gyünk megnyerni a lakossá­got, hogy működjön közre aktívan a saját egészsége megőrzésében. A vendégek a délutánt me­gyénkkel való ismerkedésre fordították, ma pedig Paiks- ra, az atomerőműbe látogat­nak, áhol dr. Ötós Miklós üzemi főorvos ad tájékozta­tót a dolgozók egészségvé­delme érdekében kifejtett te­vékenységről, valamint az üzemegészségügyi feladatok­ról, eredményekről. A TAÉV dombori üdülőjében folyik a tanácskozás

Next

/
Thumbnails
Contents