Tolna Megyei Népújság, 1985. április (35. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-13 / 86. szám

1985. április 13.

( TOLNA "N _

A KÉPÚJSÁG

Lukács György születésének 100. évfordulójára

Történelmi jelenlét - és eiyetemesség

A történelem teoretikus megtestesítése minden igazán nagy és sokoldalú gondolkodó célja. De igen keveseknek adatott meg az, hogy olyan nagy történelmi események aktív szereplői legyenek, mint amilyeneket Lukács átélt. Gazdag életútja mintegy szimbolizálja és reprezentálja azt az utat, amelynek megvan a belső logikája még korunkban is. A baloldali polgári entellektüel útja a munkásosztály felé igen sokszor göröngyös volt, és nemegyszer zsákutcába torkollott. Lukács önátküzdé- se a munkásosztály álláspontjára az események történeti tudatosítása által volt lehetséges. Ady azért jelentett olyan sokat Lukács indulásában, mert az első olyan 20. századi költő volt, akinél ez az igény nyilvánvalóvá lett: gondolatilag, szellemileg, köl- tőileg átélni az egész történelmet. Nem a múltat, hanem azt, amelyben él.

Nagyon jól jellemzi ezt a lukácsi attitűdöt a modern problémák iránti hallatlan fogékonyság, amely már pályájának kezdetén és mindvégig jellemezte. Nem csupán a Thália Társaság alapítására gondolhatunk, hanem az 1911-ben megjelent A modern dráma című könyvének egyik passzusára is: „... a döntő igent vagy nemet ugyanis csak akkor lehet kimondani, ha egész kultúránknak igazi kultúra voltáról fognak majd egyszer ítélkezni.” S ez a kérdés, hogy kultúránk igazi kultúra-e, történelmünk igazi tör- ténelem-e, és gondolataink igazán kultúráltak és történelmiek-e, mintegy ars-poe- tica-szerűen végighúzódik Lukács György életművén. Ez az oka annak, hogy Lukácsnál nem létezik — és nem is létezhet ezek után — szűkös horizont. Lukács egyike volt azoknak, akik tudatosították a magyar irodalom összefüggését a világirodalommal, a magyar problémák összefüggését a világ- problémákkal, anélküli hogy az egyiket a másiknak alárendelte volna. Azt a programot tehát, amivel Ady Endre a Galilei-kört jellemezte: „Hályogot tépett a magyar szemen” — a történelmi feltételek következtében éppen Lukács életműve vitte végig a legkövetkezetesebben.

Lukács vitathatatlanul sokoldalú gondolkodó. Életművében megtaláljuk a filozófiatörténeti, a politikai, az esztétikai fejtegetéseket éppen úgy, mint az etikai, ontológiai problémákat hogy az irodalmiakat ne is említsük. S nem mond ennek ellent Lukács gondolatvilágának kifejezetten és hangsúlyosan magyar származása, magyar talajba gyökerezett- sége, sőt az első program értelmében feltételezi is a széles orientációt. Már első tanulmányai olyan történelmi és esztétikai érzékenységet mutatnak, ami a maga korában is kivételes és csaknem elszigetelt jelenség. Ha olyan tisztán esztétikai elemzéseire gondolunk, mint A regény elmélete című fiatalkori műve, e mögött is ott rejlik a történelmi szemlélet és a regény formaproblémáit úgy fejti ki, hogy e kifejtés révén választ találjon az első világháború által felvetett életproblémákra.

Ez az egyetemesség Lukács gondolatvilágán belül egyike azoknak a vonzerőknek, melyek részben személyes, részben elméleti varázsát oly sokoldalúvá tették. A legapróbb! a történelmi folyamat lényegétől még oly távoleső problémákat is hirtelen olyan távlatokba helyezte, amelyek segítségével olvasói vagy hallgatói jobban, mélyebben érteitték meg a világot, az sokszor megdöbbentő. De a megdöbbenést mindig szellemi mozgás követte. S Lukács minden írására jellemző: szellemi mozgásra, gondolkodásra kényszerít, mikor is a közvetítő elemek kutatása, az átlátás, a transzparendia kiterjesztése által a legsötétebb, érthetetlennek tűnő folyamatok is hirtelen világossá válnak, értelmet nyernek egy magasabb összefüggésben. S ez a látásmód csaknem analógia nélküli.

Ez a fajta látásmód tette lehetővé, hogy Lukács történelmileg láthassa a szocializmus jelentőségét. 1918-as belépése a kommunisták soraiba életre szóló elkötelezettséget jelentett számára. Ez az elkötelezettség annyit jelentett, hogy új, reális talajt talált, amelyen folytatni lehet a harcot azért, hogy a kultúrának, a történelemnek értelme és tartalma legyen. S nem utolsósorban ez volt az oka annak, hogy Lukács a nagy történelmi változások tudatosítója volt és maradt egész életében. A művészetben mindig azt kutatta, hogy egy megoldásnak, egy gondolatnak, egy ábrázolásmódnak mennyire tartalma, illetve funkciója a történelmi fejlődés. Esztétikájának ellenzői nemegyszer igazságtalannak érezték, hogy mindig

világtörténelmi, világirodalmi mércével mér. S valóban így értette meg a szocialista irodalom olyan teljesítményét, mint Solohové, de ezen az alapon értékelte O’Neillt és Peter Weiss-t is. Ez a magyarázata annak is, hogy a legmegvetőbb szó Lukács szótárában az .jefemer” volt. Ami kérészéletű, ami csak ideiglenes jelentőségű — noha az az első pillanatra nagyon tetszetős, szemkápráztató — azt mélységesen elítélte.

A világtörténelmi és világ- irodalmi tudatosságért folytatott küzdelmében gyakran ütközött ilyen kérészéletű jelenségekbe. A körülötte zajló viták egy részét megértéssel szemlélte, szükségszerűnek tartotta és a történelmi tudatosulás részeként tekintette. Más részét azonban éppen a

felszínesség, a támadások üressége, hamissága, s főként történelmietlensége lepte meg. S Ady kifejezésével élve: i,a perc-emberkék” dári- dói azért keserítették el, mert az ilyen vitákban nem látta a tudományos vagy művészi szenvedélyt, hanem a vitázó szavakból nemegyszer kicsinyes, tudományellenes „percnyi” indítékok bukkantak elő. S a torzulások, amelyeknek tiszavirág- életűsége kétségtelen volt számára, adott időkben mégis visszavethették a fejlődésit hamis kérdésfelvetéseket, hamis válaszokat szültek. Lukácsot mindvégig jellemezte az első nagy materialista filozófustól, Demokritosztól kölcsönzött attitűd: mindig tudott nevetni. Végeredményben megmosolyogta a kicsinyességet, és ebben is kifejeződött gondolkodói és emberi fölénye. Mikor a humor természetét elemezte Solohovban, azt írta, hogy a humor mindig a feltörekvő tendenciákkal és e tendenciák biztonságérzetével függ össze. A bizonytalanság, a történelem zavarai a humor- talanság szülői, a fölény pedig feltétlenül — bár nem elnéző! — mosolyt válit ki az emberekből.

Sohasem hitte azt), hogy a filozófusnak, az esztétának, az irodalomtörténésznek pusztán egysíkú vagy pusztán morális küldetése lenne. Ugyanígy nem hitt saját tévedhetetlenségében sem. Nemcsak önkorrekciói vallanak erről, hanem effelőd egész stílusa is meggyőz. Óvatosan, majdnem félve közelít a legtöbb témához. Tervezett etikájához rövid ontológiai bevezetést akart írni — ez lett A társadalmi lét ontológiájáról három kötete. Vagy mielőtt Thomas Mann Felix Krull regényének, az Egy szélhámos vallomásainak az elemzésébe ■kezd, a lét és tudat általános viszonyának néhány problémáját veti fel, hogy így közelebb kerüljön és olvasóját is közelebb vezesse a konkrét tárgyhoz. S talán ez az oka annak, hogy Lukácsot sokan nehéz olvasmánynak tekintik. Életművével bizonyítja, hogy az igazság soha nem jelenhet meg egy jól megfogalmazott mondatban, csak széles megalapozás, elemzés eredménye lehet, amelyért mind az írónak, mind az olvasónak meg kell

szenvednie, a gondolati utat végig kell járnia. Minden konkrét jelenséget történelmi és ontikus távlatba kell helyezni, s azzal összefüggésben kell vizsgálni. S ez a módszertan ad biztos lehetőséget arra, hogy elválasszuk egymástól az időlegest^ az átmenetit és a történelmileg jelentősét.

Ez az elválasztás azért szükséges, mert a felszínes, a látszólagos érték mindig veszélyezteti a valódi értékeket. Életművének lényegét jellemezte Thomas Mann akkor, midőn a kontinuitáshoz való ragaszkodást emelte ki nála. S ez az a vonzás, amelyet bírálói konzervativizmusaként emlegettek. Pedig a kontinuitáshoz való ragaszkodás nem más, mint az emberiség történelmileg és művészileg megteremtett értékeinek átmentési és továbbfejlesztési kísérlete a modern korban. Egyik első írásából emeltük ki azt a gondolatot, hogy minden esztétikai ítélet mélyén a modern kultúráról — a legszélesebb értelemben vett kultúráról — alkotott ítélet rejlik. S ez az ítélet Lukács számára a lét és nemlét dilemmája volt. Egyik utolsó, nyomtatásban megjelent gondolatát idézzük most, hogy lássuk), a vezető gondolat új formában, de megmaradt nála munkássága végéig. A beszélgetések Lukács Györggyel című könyvben így figyelmeztette partnereit és olvasóit: „Hogyha a lét és lényeg marxi elemzését tanulmányozzuk, mindig az a jelenség jellegzetessége, hogy a folyamat eltűnik belőle. (...) Erőfeszítéseinknek szükségképpen nagy feladata az, hogy előbb az elmélet területén mutassuk fel: minden állapotszerű és a dologiaso- dás csupán reális folyamatok megjelenési formája. így fokról fokra megértetjük az emberekkel, hogy életüket mint történelmi folyamatot kell hogy végigéljék. Ez hallatlanul nehéz dolog. De hiszek benne, hogy mint a jövő perspektívája, egyáltalán nem lehetetlen.” Ebben a gondolatban találkozik egymással a filozófus, az esztéta és a kommunista néptribun. Ilyen gondolati alapon vált Lukács életműve a 20. század elevenen ható s — az előbbi értelemben — történelmi dokumentumává.

Hermann István

On, hogy osztja be az idejét, aieagy 24 éra egy nap

Lépten-nyomon találkozhatunk az uitcán ideges, rohanó emberekkel, türelmetlenül lökik félre az útjukba állókat’, elfelejtenek köszönni ismerőseiknek. Aztán, ha néhány nap múlva szóba hozzák nekik, a válasz: „ne haragudj, de borzasztóan siettem, tudod nagyon elfoglalt vagyok.” Vajon valóban olyan elfoglaltak, vagy egyszerűen csak rosszul időzítenek, nem tudnak idejükkel gazdálkodni ? Sommás feleletet adni persze hiba lenne erre a napjaink egyik súlyos problémájává növekvő kérdésre, mégis megpróbálunk valamit. Néhány véletlenszerűen kiragadott példával, az élet különböző területein tevékenykedők válaszával lehetőségeket bemutatni. Talán nem minden tanulság nélkül. *

Kovács János, Szekszárd város tanácsának elnöke:

— Azt hiszem, egy vezetőnek sem tudomány megfelelően időzíteni programjait, s egyben az elvárásoknak is megfelelni. A munkaidő és a szabad idő összhangját kell megtalálni, az arányokat természetesen a munkához igazítva. Nyilvánvaló, hogy munkaköröm időigényes, a napi nyolc órai elfoglaltságnál. többet jelent... Nagyon fontos ugyanis a kapcsolattartás a különböző társszervekkel', gazdasági egységekkel, üzemekkel, intézményekkel, ami a kora

esti, sőt, késői órákban is megjelenést követel.

— Szokott-e időzavarba kerülni ?

— Előfordul, de hozzá kell tennem, hogy nem saját hibámból. Ritka az a nap, hogy ne lenne kötött programom, így először is sorolom a feladatokat. Rendszerint reggel 9 óráig igyekszem a legsürgősebbeket elintézni, azután pedig ha értekezlet, tanácskozás nincsen, jönnek az ügyfelek. Természetesen mindenkinek külön foglalkozom a problémájával, s ez szintén sok időt igényel. Azt hiszem, minden vezető arról álmodik, hogy a hozzáfordulók csak a lényeget mondják ... Szintén délelőtt szoktam időt szakítani az apparátus tevékenységére, többnyire jönnek is hozzám a gondokkal, de ha lehet, inkább magam megyek.

— Tervezi-e szabad idejét?

— Éppen az előzőek miatt nem. Szűkre szabott szabad időmet azonban örömmel töltöm családi körben, két általános iskolás gyermekem van. Szívesen vagyok együtt barátaimmal is. Kis szőlőm inkább kikapcsolódásul szolgál, minden szakképzettség nélkül, de odaadással műveljük. Szeretek ezenkívül horgászni, és szórakoztat, pihentet az autóvezetés. Általában olyan elfoglaltságot keresek, ami kevés embert feltételez környezetemben, eny- nyi kell a regenerálódáshoz. Azután persze hiányzik a sokszínű munka, találkozás sok és sokféle emberrel.

•

Somogyi Beáta, a tanítóképző főiskola első évfolyamos hallgatója:

— Nem készítek sem napi, sem heti tervet időbeosztásomra. Ritka kivételt talán csak a vizsgaidőszak jelent. Akkor rendszerint vizsga előtt 5 nappal kijelölöm magamnak az átnézni valókat . . . Azután a halogatás, a ..van még időm” hitegetés következik. Egyszóval nem tudom betartani.

— Hogyan gazdálkodik idejével? .

— Azt hiszem, jól. Mindig fontossági rendbe rangsorolom a tennivalóimat, ennek megfelelően osztom be az időmet. Igaz, gyakran közrejátszik hangulati tényező is^ kedvem van-e, vagy éppen nincs a feladathoz. így nem is tervezem a szabad időmet, véletlenszerűen alakul. Egyébként szívesen olvasok, színházba, moziba járok. A többségtől eltérően nyugodtan, kényelmesen élek, családomra is ez a tempó jellemző.

— El szokoitt késni?

— Nem. Pontos ember vagyok, és szeretem, hogyha mások is azok. Mindenhol inkább előbb ott vagyok, mint egy perccel később. Ügy érSomogyi Beáta: „A többségtől eltérően nyugodtan, kényelmesen élek ...”

zen\ ennyi igényesség kell az embernek saját magával, és főként másokkal szemben.

— Hosszú vagy rövid ön számára a nap 24 órája?

— Hosszú.

•

Csehákné Gyimothi Erzsébet, a bonyhádi művelődési ház gazdasági vezetője, igazgatóhelyettese :

— Mindig precízen, előre tervezem a munkámat, nem is tehetnék másként, hiszen gazdaságisként többnyire határidős feladataim vannak. Igaz, tavaly november óta dolgozom ebben a munkakörben), úgyhogy még sok tapasztalatot kell szereznem, azzal együtt, hogy 11 esztendeje tevékenykedem a ház kötelékében. Az irányító, a szervező munka azonban más. Ezért gyakran a szükségesnél jóval több időt vesz igénybe egy-egy tennivaló elvégzése, dehát mindent tanulni kell! Az a tény azonban, hogy a közművelődésben vagyok, itovább növeli elfoglaltságomat.

— Mondhatjuk azt, hogy félig népművelőként kell idejét beosztania?

— Majdnem. Nyilvánvalóan más egy művelődési intézmény munkabeosztása és életritmusai, mint bármely hivatalé, s ehhez mindenkinek alkalmazkodnia kell. Főként * délután zajlanak a programok, s a hétvégi nagyobb rendezvényeken, nekünk is ügyeletet kell vállalnunk. Sokszor az éjszakába nyúlva ...

— Hogy fogadja lekötöttségét a család?

— Különleges és egyben szerencsés helyzetben va- pvnk, hiszen férjem ugyanitt dolgozik, a munkásművelődés

Csehákné Gyimothi Erzsébet: „Gazdaságisként többnyire határidős feladataim vannak”

terén. Munkahelyi gondjaink így azonosak, megtudjuk vitatni, otthon is a problémákról beszélünk. Nyolcadik osztályos fiam azonban nem örül ennek, sokat van egyedüli talán ezért jelentette ki előre: nem lesz népművelő.

— Mivel tölti szabad idejét?

— Legjobb kikapcsolódást az olvasás jelenti a családnak. De megfogadtuk, hogy júniusig, amíg meg nem kapjuk a lakást, nem veszünk könyvet. Nem tudjuk már hol tárolni a szoba-konyhánkban. Férjem egyébként idén végez a főiskolán, én pedig tavaly szereztem meg a felsőfokú költségvetési végzettséget.

Takács Zsuzsa Fotó: Kapfinger András