Tolna Megyei Népújság, 1985. április (35. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-27 / 98. szám
6WÉPÜJSÁG 1985. április 27. Múltunkból Ha nem is túl sűrűn*, azért akadtak viharos napok Szek- szárdon, a városházán. A képviselő-testület közgyűlései gyakran fulladtak az érdektelenségbe, a mechanikus szavazatok gyakran követték egymást. De amikor a városatyáknak vitatkozni volt kedvük, az indulatok magasra hágtak, hogy azt ne mondjuk, semmiségből is óriási dolgot kerekítettek. Ilyen vihar robbant ki 1938. március 7-én a képviselő-testület közgyűlésén. Sok ügy szerepelt a napirenden — összesen 32. Pergett a program, a jelenlévők joggal hitték, hogy nem lesz konfliktus, de váratlanul kéz emelkedett a magasba, vailaki szót kért... A renitens városatya Vitéz Makray Ferenc kért szót, hogy ellenvéleményt jelentsen be a napirenddel kapcsolatban. A város polgármestere ugyanis a felállítandó országzászló megépítésére azt javasolta, hogy a városi építési bizottságból és még néhány személyből alakítsanak zsűrit, amely döntsön a terv művészi értékéről, és a pályázatok közül válasz- sza ki a leginkább megfelelőnek tartottat. A terv megvalósításához a város 1500,— P-t biztosított. Nosi, ez nem tetszett vitéz Makraynak. Az indítványt elvetette, s helyette arra tett javaslatot, hogy ne a város állíttassa fel az brszágzászlót, hanem a Frontharcos Szövetség szerezzen pénzt a Magyar Nemzeti Szövetség Ereklyés Ország- zászló Bizottságtól, és ez a szervezet gondoskodjék a szekszárdi országzászló elkészíttetéséről. Ezt követően kirobbant a vita. A benyújtott javaslat mellett is, és az ellene szódó elképzelésnek is számos híve akadt. Vitéz Makray az indítvány ismertetésekor azzal érvelt, hogy a Frontharcos Szövetség már ,egy esztendővel korábban is ■foglalkozott az üggyel. Éles 'szavakkal vonta felelősségre a város polgármesterét, miért csak most), 1938-ban foglalkozik az országzászló létrehozásával, amikor a hasonlót másutt már csaknem két évtizeddel korábban fel is avatták. A polgármester visszautasította a támadást, alaptalannak minősítve azt. Azok, akik Makray álláspontján álltak, főleg azzal érveltek, hogy miért használják fel a város pénzét, amikor mások pénzéből is meg lehetne valósítani a tervet. Azzal is vádolták a polgármestert, hogy a zászló megteremtésével maga javára akarja kisajátítani az erkölcsi sikert, másokat pedig ki akar abból rekeszteni, A vita heves volt. Makray Ferenc többször is közbeszólt — de tőle minden esetben megvonta a szót a polgár- mester, sőt, rendre is utasította. De mindhiába. Makray nem nyugodott. Ezért végül is dr. Bus Lajos tiszti ügyész széksértési javaslattal állt elő. Azt indítványozta, hogy 20 P büntetésben részesítsék a rendbontót. Szavazásra került a sor és 22—8 ellenében 10 P büntetést állapítottak meg. A renitenskedő természetesen ez ellen is tiltakozott — de ezt a tiltakozást is leállította a polgármester, megvonta tőle a szót. Makray ekkor mérgében csomagolt — és kirohant a teremből... Pillanatokig megdöbbent csend ülte meg a termet, s aztán akadt még néhány követője, közöttük az ellenzékben lévő kisgazda- pártiak. Közel egy óra hosszat szünetelt a képviselő-testületi közgyűlés munkája, amíg végre lecsillapodtak a kedélyek. Makray és csoportja újra elfoglalta a helyét, lefizette a 10 pengő büntetést. A gyűlés végül is kompromisszumos határozatot hozott. Ennek értelmében a város a saját pénzén építi meg az országzászlót, de bevonja ebbe a város összes társadalmi szervezetét. Ebbe beleegyeztek a frontharcosok is. Ha már Makray nevét említjük, arról is szólunk, hogy Makray többször is szerepelt a megye sajtójában, szinte kínálta magát a pletyka iránt fogékony szekszárdi közönségnek. A Tolna megyei Űj- ság 1938. április 30-án szokatlanul terjedelmes írást szentelt viselkedésének. Kínos bírósági ügye zajlott ebben az időben. Hum Mihály postai segédellenőr azzal gyanúsította, hogy Makray Ferenc még szekszárdi postamestersége alatt szenet, széket, jégszekrényt tulajdonított el, vagy tűnt el a keze között, meg nem történt kiszállásokért napidíjat vett fel. Azt is terhére rótták, hogy saját szőlőjében foglalkoztatta a posta alkalmazottait. A szakmai felettesek is vizsgálták az ügyet és ők is feljelentést tettek az egykori postamester ellen. De a bíróság felmentette. „A szekszárdi törvényszék előtt lefolytatott tárgyalás megnyugtató bizonyítékokat nem szolgáltatott és ezért a tanács Makrayt a vád alól felmentette” — hangzik a közlemény. Ezt követően Makray tett feljelentést, féltette a becsületét. A két fél csaknem ötven tanú kihallgatását kérte. A bíróság mind ki is hallgatta. Az egyik tanúnak a bíró feltette a kérdést: — Miért nem tették szóvá a szabálytalanságot mindjárt, amikor azt elkövette Makray? A válasz így hangzott: — Ki akar, és ki mer a főnökével szemben feljelentést tenni? Később pedig, amikor elment, nem akartuk piszkálni az ügyet. Az ítélet mégis meglepetés volt: a tanúk Makray ellen vallottak, de Humot ítélték el... A bőség zavara Kalaznón - 1938 Az alábbi esethez csak annyi megjegyzést teszünk előzetesként, hogy ma már ilyen — ha egyáltalán még előfordul — ritka mint a fehér holló. A hírt, amelyet a Tolna megyei Újságban olvastunk szószerint a következő: Egyhetes lakodalom Kalaznón. Diszberger János birtokos, diósberényi lakos fia feleségül vette a Kalaznón lakó Diszberger János (a két név teljesen azonos) birtokos 14 éves Margit leányát. A lakodalmat a boldog békeidők gazdagságára emlékeztető pazar vendéglátással ülték meg. Az úgynevezett boráldomás három napig tartott, amelyen már 200 személy vett részt. A vendégsereg hangulatának legjobb bizonyítéka az, hogy ez a tánccal egybekötött mulatság 3 napig tartott. Az esküvői ünnepségek április utolsó napján kezdődtek és május 6-ig tartottak. Mindvégig 400 személy volt hivatalos, akik a vendéglátó örömszülők és az ifjú pár nagyobb örömére mind jelein voltak és mindvégig hűen ki is tartottak. A vendégek jó hangulatának és kedélyének titkát az alábbi adatok bizonyítják a legjobban. A lakodalom ideje alatt elfogyott: 30 hl bor, sok liter egyéb vendégmarasztaló ital, 10 és fél métermázsa hús, ezt a mennyiséget 4 db szarvasmarha adta ki. Azonkívül 6 db sertés és rengeteg baromfi; továbbá 1500 tojás, körülbelül 130 kg cukor, 5 métermázsa kenyér, és különböző torták, sütemények, kalácsok egész tömege. A rokonok és vendégek szeretetét az ifjú pár iránt bizonyítja, hogy sok száz pengő értékű ajándékot kaptak, s a menyasszony 15 értékes pompás öltözetével gyönyörködtette a jelenlévőket. A hőgyészi zenekar vérpezsdítő muzsikájára még az öregek is táncra kaptak.”. A fenti írás 1938. május 11-én jelent meg a megyei lapban. K. Balog János — Elnézést a nyolc perc késésért, de ... — Semmi baj! Tessék helyet foglalni. A feleségem azonnal hozza a kávét. — Köszönjük. De visszatérve a késésre, az zavar egy kicsit, hogy már az ajtóban állt, s nyitotta is, amint meghallotta lépteinket ... Tehát Pap Tihamér preclzségén, megbízhatóságán és sok más elismerésre méltó tulajdonságán kívül roppant pontos is. — Világéletemben hivatalban dolgoztam, ahol mindig igyekeztem pontosnak lenni, hiszen az ügyfeleknek az igen fontos és bizalomkeltő volt. Higgye el, hogy a hivatali munka meghatározói között fontos a pontosság és a rendszeretet. Sőt, annyira .fontos, és annyira velejárója, (vagy annak kellene lenni), hogy elismerést talán nem kellene érdemelni érte.... — Egyetértek. S most egy másik szimpatikus „Pap Tihamér-vonásról, jellemzőről” kérdeznék, melyet sokan csodálnak. Arról a kiegyensúlyozott nyugalomról van szó, ahogyan él, ahogyan élnek ... — Annak ellenére, hogy végső fokon kolerikus alkat vagyok, életemet mégis a nyugalom határozta mindig meg. Miért? Mert mindent, amit korábban tettem, amit most teszek, nem a kényszer hajtotta, hanem az én belső meggyőződésem. Ha valamire fölkértek, vagy fölkémek, az számomra megtiszteltetés, s ezért azon igyekszem, hogy becsületesen, lelkiismeretesen tegyek eleget a bizalomnak. Tehát a nyugalom eredője a meggyőződéstől indíttatott tettek sokasága, illetve az azokra való lelkiismeretes, átgondolt felkészülés. I — Kérem, hogy beszéljen életútjáról, melynek során nyilván visszatérünk az előbbi témára, a meggyőződésre, a lelkiismeretre. — Hogy kicsit humorizáljak, alig vagyok néhány hetes, ha az eddig eltelt hetvenhat esztendőmet leszámítom. Tehát most léptem a hetvenhetedik életévembe. I — Utólag köszöntőm, és nagyon jó egészséget kívánok! — Én pedig köszönöm, s rám is fér az egészség, hiszen szokásomtól eltérően néhány hétig beteg voltam a télen. Nyolc napon át priz- nicben ... meg minden. A feleségem gondos ápolása sokat jelentett számomra. I — Amint Így egymásra néznek Edit nénivel, az a kívülálló számára megható és sokatmondó . .. De tessék folytatni. — Szóval mégcsak ott tartottunk, hogy megszülettem. Mégpedig Szekszárdon. Egy középosztálybeli, lateiner családból származom. Édesanyám a polgári leányiskolában tanított, édesapám pedig vármegyei tisztviselő volt. Az egyetemet Pécsett végeztem el, az akkori Erzsébet Tudományegyetemet. Azt követően sokakkal együtt magam is az értelmiségiek keserű kenyerét ettem: díjtalan ideiglenes minősítésű gyakornok voltam éveken át. Dolgoztam a vármegyén, és a környékbeli községekben. Mit mondjak? A dobálási jegyzőkönyvek gépelésétől kezdve mindenféle kisebb-nagyobb, de elsősorban jelentéktelennek tűnő feladatot kellett elvégeznem. Később Dombóvárra, majd Paksra kerültem a járási főjegyzői hivatalba, majd a tanácsok megalakulásakor a járási tanácson folytatódott munkásságom, igazgatási osztályvezetőként. Onnan 1965. augusztus 15-ével „hoztak” be a megyei tanácsra, ahol az ipari osztály főelőadója lettem. — És a munkaterülete? — A tanácsi, a szövetkezeti és a magánipar. Egyebek között a tanácsi ipar vezető állású dolgozóinak fegyelmi és kártérítési ügyeivel foglalkoztam. I — A második világháború hová sodorta önt? És egyáltalán, hogyan tudott menekülni az elveitől idegen érdekekért folyó háborútól? — A borzalmakról nem beszélek. Arról sem lehet néhány szóban szólni, hogy már csak elvi alapon is őrültségnek tartottam a második világháborút. Egyszerűen annyit, hogy amikor 1944- ben behívtak, beteget jelentettem, s így Kaposvárra, a hadikórházba kerültem, ahonnét nem vonultam be a csapatomhoz, hanem bújkál- tam, egészen addig, amíg a szovjetek be nem jöttek. Utána hazajöttem. — Kérek valamit. — Parancsoljon! — Szeretnék néhány sort idézni abból a levélből, melyet a dombóvári Kereskedők Egyesülete küldött 1945. december 2-án önnek „szocialista irányú” és zsidó témájú könyvek megmentéséért köszönetképpen, hálásan ..........Köszőnet ünket fejezzük ki önnek, hogy Ismerve a múlt rendszer — különösen az 1944. év március havától a fel- szabadulás idejéig teriedő Időben — szenvedélytől és gyűlölettől átfűtött Irányzatát. hivatali állását, exls- tenciáját kockára téve az értékes könyveket nem semmisítette meg. hanem megmentette egyesületünknek.” Sorolton a könyvek szerzői közül. — Marx, Engels, Gorkij, Zola, Stefan Zweig, Bebel... — S azóta Is egyvégtében azon igyekezik dr. Pap Tihamér, hogy valamit megmentsen. Valami szépet — mindannyiunknak. De úgy is fogalmazhatunk, hogy a múltat a jelennek és a jövőnek. — Ha a fotózásra gondol ... Tehát a fo'tózás. Az egyik szenvedélyem, s ehhez kapcsolódik!, vagy kiegészíti a másik: a vetítés. Tizenhárom esztendős koromtól szinte fényképezőgéppel járom a városokat, az országot. — És megyeszékhelyünkről egy igen értékes dia- gyüjteménye van, melyet ellenszolgáltatás nélkül, a város iránti szeretetből készített. Beszéljen róla, mégpedig azzal együtt, hogy honnan az ötlet. — Kezdem a tényekkel. Pontosan 760 felvételem van „Szekszárd régen és ma” címet viseli az összeállítás. Szeretem ezt a várost, nagyon szeretem, és sok mindent megtennék, s amit tudok), meg is teszem érte. Az ötletrőil? A Wosinsky Mór utcában születtem. Ügy 1965- ben lehetett, amikor egy sétám során döbbenten láttam, hogy az utca egyik oldalán ilevő házakat lebontották, a „túloldal” még a régi. Az árgyélusát! — Mondtam magamban, s máris fényképeztem. Ekkor kezdtem foglalkozni a színes diákkal, mivel a Fotóművész Szövetségből egyik ismerősöm már régóta unszolt, hogy a fekete-fehér fotók mellett próbáljam meg ezt is. Szóval fényképeztem. Északról délre. A jobb oldal még a régi, a bal pedig már új. S utána nyomban kezdtem járni a várost. A mostani Tambov lakótelepet születése előtt megörökítettem egy sorozaton. Amikor felépült, folytattam a munkát. I — És mint a TIT tagja, mint közéleti ember, mint közismert előadó, színvonalas előadást állított össze a gazdag anyagból. — Igen. Magam írtam a szöveget, zenét vettem föl a magnószalagra a képek vetítésének idejére. I — Hány előadást tartott ebből, és más témákból? — Zavarba hoz a kérdéssel, mert csak azt válaszolhatom, hogy fogalmam sincs. Tudom, hogy meglepődik, hiszen az előbb pont azon csodálkozott, hogy a számomra fontos emlékek, a különböző dokumentumok, fotók, diapozitívek, az utóbbiakhoz tartozó katalógusok milyen rendben és rendszerben vannak. De az előadásokat nem számoltam össze. Sajnálom is. — Én pedig azt, hogy a rendelkezésre álló négy hasáb csak négy hasáb, hiszen annyi mindenről kellene és lehetne beszélni, így arra kérem, hogy szóljon fotósikereiről. — A Szocialista fotóművészetért kiállításon, melyet Berlinben rendeztek, többször lettem díjazott: egyszer harmadik, egyszer pedig negyedik helyezést értem el. Tessék itt vannak az erről szóló dokumentumok. Látja, egyiken 15 ezer, a másikon pedig harmincezer kép érkezett a pályázatra, amely jeligés volt. — Most pedig következzék a többi elismerés felsorolása, majd a társadalmi megbízatások sora. — Nézze, én azt mondom, hogy ne is soroljuk föl. Ezek itt mind azok. Van közöttük a béke-munkáért, a közművelődés támogatásáért elismerés, van MSZBT aranykoszorús jelvényem, sőt „Kiváló Társadalmi Munkás” is lettem. Már szó volt rólat hogy 1972 óta tagja vagyok a TIT-nek, a Környezetvédelmi őrségben is van tisztem, elnöke vagyok a várostörténeti bizottságnak, de tíz éven át Pakson a Hazafias Nép- pront járási bizottságának elnöke voltam, három éve vezetem a lakótelepi nyugdíjasok klubját itt a Tartsay-n, s szintén elnöke vagyok a 38. körzeti lakóbizottságnak. I — Ahogy ismerem, nagyon lelkiismeretes, s mindent maximálisan szeret teljesíteni. Tudom, hogy régóta nyugdíjas, de Így is csodálom, hogy futja minderre az idejéből. — Rengeteget segít a feleségem. A katalógusokat ő állítja össze, segít a rendszerezésben, s mivel szintén nyugdíjas, szakít minderre időt. Persze, vezet háztartást, s büszkén mondom, hogy csodálatra méltó ügyességgel, már-már boszorkányosán osztja be nyugdíjunkat, úgyhogy nem panaszkodhatunk!, jól élünk a kevésből is. i I — Mikor kötöttek házasságot? — Bizony már 46 éve, 1939 szeptemberében. S én azóta küzdők az egyenjogúságomért ... I — Jót derültek mind a ketten. — Persze, mert finoman fogalmaztam. Néha azt mondom, hogy a feleségem az államhatalom legfelsőbb házi-szerve. — Ha bár tréfásan, de szóba került az államhatalom. Erről jutott eszembe, hogy megkérdezzem, élete során sok választást ért meg. Melyiket tartja a legizgalmasabbnak, és miért? — Talán az elsőt. Mert érdekes volt. A több párt, az agitálás... De azt hiszem, hogy a mostani is sok izgalmat jelent majd mindenkinek. Jelöltnek és választónak egyaránt. Szóval valójában választunk! Demokratikusan, ugyanakkor elkötelezetten, megfontoltan, s latolgatva, hogy kinek a személyében találjuk meg azt a tanácstagot, azt a képviselőt, aki valóban bennünket képvisel, aki a mi megbízásunkból áll a tanács, vagy Országgyűlés elé. I — On is gyakran áll felnőttek és gyerekek elé, a mi érdekünkben ... — A múltkori találkozásra gondol ? I — Igen, arra. Amikor hat-nyolc tiz-tizenkét éves fiúnak magyarázott az utcán. — Két fiú ágakat tört le egy szép kis cserjéről. Elmondtam nekik, hogy tönkreteszik a környezetet. Ahogy beszélgettünk, sorra körém álltak a parkban játszó srácok. Legalább negyed órán át beszélgettünk. Tudom, hogy sok haragosom van amiatt, hogy a környezet rongálóira rászólok. Legyen az gyerek vagy felnőtt. Tulajdonképpen nem zavar ez a fajta ellenségesség. Mert tudom, hogy a figyelmeztetések sora meghozza a gyümölcsöt. 1 — Ezzel egyetértve, s ebben bízva köszönöm meg, hogy beszélgethettünk, s kívánom, hogy örömmel tevékenykedjék továbbra is a közért, a köznek. V. Horváth Mária
