Tolna Megyei Népújság, 1985. április (35. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-23 / 94. szám
A IRhEPÜJSÄG 1985. április 23. Moziban Kell a jo krimi Azt hiszem, a közönségszervezők nem szakadnak meg a munkában, ha a 39 lépcsőfok című angol filmre akarnak jegyet eladni. Az eddigi bemutatók is igazolják, sikerfilmről van szó. A propagandája is sokat ígérő, hisz nem kevesebbett mond a moziplakát, mint hogy a történet feldolgozása Hitchcock nyomán készült. Az izgalomkeltés világhírű mesterét példaképül választani nem bűn, mint ahogy a jó utánzat sem az. De utánozni — jól — csak az tud, aki alaposan megtanulta a Szabályokat, ismeri az efféle filmek készítésének csínját- binját, a szakma mesterfogásait. Nos, Don Sharp, aki John Buchan regényéből elkészítette a 39 lépcsőfok című filmet, úgy tűnik, jó szakember. Miközben a szépen fényképezett, gyönyörű angol tájon végigüldözteti főhősünket, gondoskodik arról, hogy a nézőknek ne legyen ideje unatkozni. Ehhez pedig csak két jól felfegyverzett atyafi kell, aki a film szinte minden percében igyekszik elpusztítani az egyre szimpa- tikusabb főszereplőt. Ha az elpusztításban nem is, de elfogásában érdekelt az angol rendőrség is, így annak teljes apparátusa — bevetve az akkori korszerű technikát — szintén a nyomában van. Természetesen mindig néhány lépés távolságban, hogy legyen ideje kimászni a különböző csapdákból. Ketten a főszereplők közül Persze ezen a film nézőjének nincs ideje gondolkodni, hisz az izgalmakon túl számára is ott a rejtély, mit jelent a titokzatos noteszba felírt 39 lépcsőfok. Mire a film végére érünk, a londoni Big Ben óraszobájában erre is fény derül, és hogy az izgalmakra rátegyünk még egy lapáttal, jön egy nagyjelenet, valamelyik kétségkívül bátor kaszkadőr segítségével, aki újabb tíz percig borzolja a nézők amúgy is megviselt idegeit. És hogy megnyugodva térhessünk haza, az utolsó képkockákra a szerelem is kiteljesedik, minden széppé és színessé, andalítóan boldoggá válik a filmvásznon — és a néző lelkében is. A jó krimire szükség van, ezt nem kell senkinek sem bizonyítani. Sokan mennek úgy moziba, hogy szórakozni1, kikapcsolódni akarnak. Viszont, hogy ilyenkor mivel „etetik” őket, az nem mellékes. Mert tény, hogy az utóbbi időben számolatlanul vesszük az ebben a műfajban megjelenő silány fércmunkákat, a sorozatban termelődő tucatkrimiket. Ebben a — néha úgy tűnik — mindent elsöprő árban üdítő színfolt, igényes munka volt Don Sharp új filmje, a 39 lépcsőfok. Tamási János Deutsche BUhne Das Dekameronical A sikeres Schnitzler-bemu- tató után természetesen érdeklődéssel vártuk a Szekszárdi Német Bemutatószínpad következő előadását. A Dekameronical Boccaccio novellái alapján készült, szerzője Heinz Kahlow, aki öt egyfelvonásost írt a Decameron elbeszéléseiből, melyek közül kettő szerepel a Bemutatószínpad előadásán. Boccaccio jókedve hálás alapanyag, amit Khalow igyekszik is kihasználni, s ha támad hiányérzetünk, az elsősorban a feldolgozást illeti. Boccaccio novellái, rejtélyes módon még ma is pikantériát', ha ugyan nem pornográfiát sejtetnek, pedig a három kisasszony és a hét ifjú, aki a járvány elől a Firenze melletti domboldalra menekül, s ott egymásnak nagyon vegyes történeteket mond el, még Giotto-anek- dota is van közöttük. „Emberi dolog együttérezni a le- sújtottakkal” — mondja az Előhangban programszerűen Boccaccio, amit elég tágan kell értelmeznünk, mert „lesújtott”' lehet a szerelemvágyó fiatal nő is, akinek öreg férj mellett kell morzsolgat- nia napjait. Heinz Khalow is erre gondol, mert mind a két egyfelvonásosnak kikapós menyecske a főszereplője, akinek kegyeihez, ha máshonnan nemf, hát a háztetőről biztos út vezet. Jókedvű történetek ezek, bár kérdés, hogy a nevezetes Vergilius- sor (Quadrupedante put- rem ...) sejtetni tudja-e, hogy a jámbor Pietrónak miért fontosabb a filológia, mint a szerelem. A második egyfelvonásos a gazdag kereskedőről szól, aki Riminiben élt és módfelett féltékeny volt szépséges feleségére, s akivel az történt, ami oly gyakran a féltékeny férjekkel: a maga ásott verembe esett, bár balgaságában jól is érezte ott magát. De nehézkesen pereg a jókedvű történet, túl sokszor kell ide-oda húzni a függönyt, táblácskán is mutatva, hogy a hét melyik napján vagyunk, s amire Gera Zoltán érdemes művész Sonntag lesz, bizony már alig mozdul a cselekmény. Lehet, hogy zenei aláfestéssel hatásosabb, amit egyébként a szerző is hangsúlyoz, így inkább csak két vidám történetet láttunk, ami a további előadásokra valószínűleg gördülékenyebb lesz. Iglódi István, aki a két Schnitzler-darabban legjobb képességeit csillogtatta, itt visszafogott tempót diktált, s néhány leleménnyel is adós maradit. A színészek közül igazán csak Gera Zoltán éli ezt a boccacciói világot, önfeledten komédiázik és nagyon szépen beszél németül. Tulajdonképpen az ő színháza ez, a siker az ő érdeme, még Ábrahám Edit és Űjlaky Károly játéka is tőle kap fényt. A többiek, Ivancsics Ilona, Borbély László, Hetényi Árpád igyekezete érdemel dicséretet. Caányl László Felvétel a balettintézetbe Az Állami Balettintézetben megkezdődtek az 1985—86-os tanév előkészületei. Az intézet felvételt hirdet olyan 10 éves gyermekeknek, akik a tánchoz kedvet éreznek és elvégezték az általános iskola első négy osztályát. Az intézet keretében általános és középiskola működik. A sikeres érettségi vizsga után a növendékek az intézet főiskoláján tanulnak tovább, s kapnak művész diplomát. Az Állami Balettintézet szakmailag sokoldalúan képzett, hivatásos táncművészeket nevel. A felvételi vizsgára jelentkezés ideje: május 2—15- ig. A vidékiek szülői hozzájárulással, válaszborítékkal és bélyeggel ellátva írásban, a budapestiek személyesen jelentkezzenek az Állami Balettintézetnél (1061 Budapest, Népköztársaság útja 25.). A felvételi vizsgára jelentkezők elhelyezéséről a szülőknek kell gondoskodni. Az újonnan felvett növendékek számára az intézet diákotthoni elhelyezést csak korlátozott számban tud biztosítani. A jelentkezőket a fél- vételi vizsga időpontjáról értesítik. Rádió Részinformációk a gazdaságról Gazdasági életünk egyik velejárójaként az utóbbi évékben lényegesen megnőtt azon emberek tábora, akik fontosnak tartják már, ha nem is naprakész, de mindenesetre alapinformációjuk legyen gazdaságunk helyzetéről és állapotáról. Újságárusok információja és az előfizetések növekvő száma is igazolja ezt. Megnőtt a gazdaságpolitikai napi- és hetilapok olvasóinak a száma. Ma már elképzelhetetlen, hogy egy akármilyen értelmiségi, vagy középvezető ne forgassa azokat a sajtóorgánumokat, amelyekből azt is ■megtudhatjuk, hogy miből és hogyan élünk, milyenek kapcsolataink más államokkal, külföldi vállaltatokkal. Ez a növekvő érdeklődés meggyőződésem, hogy a rádió különböző gazdaságpolitikai adásaira szintúgy vonatkozik. Példaként említem a minden héten rendszeresen jelentkező Eco—mix című félórás magazinműsort. Ez a műsor, amolyan ikertestvére a rádió kulturális- és köz- művelődési adásainak. Hihetetlen előnye ott van, hogy még véletlenül sem gazdaságpolitikai szakembereknek készül, hanem olyan „mezítlábas” érdeklődőknek, akik fontosnak vélik, hogy azokkal a közgazdasági, bér- és piacpolitikai ismeretekkel is rendelkezzenek, amelyek a mai általános műveltségnek immáron örökös részei. Egyébként is, a magazin- műsorok mindig sikeresek, hallgatottak. Éppen azáltal, hogy szerkezetük homogén, több apró részterületről hoznak anyagot az adás munkatársai és a hallgatónak a szi- ve-joga, hogy melyiket tartja önmaga számára fontosnak, és melyiket szelektálja. A legutóbbi — elmúlt heti — adás folytonosságában is olyan volt, mint a korábbi lapszám testvérei. Megtudhattuk, most, hagy mit ér 10 dollár, milyen üzleti lehetőségeink és kilátásaink vannak Szingapúrban és miként sikerült az egyik nagy gyárunkban a műszáki értelmiségiek fizetését növelni. Igaz, hogy a két tízperces blokkokba nem férhet bele a gazdaság minden összetevőjének törvényszerűsége. De az Eco-mixnek nem a komplex anyagátadás, hanem az ismeretterjesztő murtka a feladata. Szerintem . . . —szűcs— Tévénapló így történt, Májdir? „Negyven esztendő múltán jogunk van az öniróniára — mondja a szerző-rendező, Markos Miklós, de miért is ne lenne? Bár alapjában véve a pikareszk regények hősei között kell keresnünk Somos Frédi ősét, aki most Májdir néven próbál bejutni az irodalomba, s ha csak erről lenne szó, nyugodtan bólinthatnánk, rendben van, kísérelje meg. Stendhal regényhőse tétován jön-megy a Waterlooi csatatéren, s fogalma sincs arról, hogy a világtörténelem tanúja ellentétben ezzel a kétbalkezes forradalmárral, aki 1945-ben is pontosan tudja, helyét, szerepét, de jószándéka mindig visszájára fordul. Azokban a lelkesedéssel teli esztendőkben sok mindenre volt példa, az önirónia pedig néha közelebb vihet az igazsághoz, mint a hamis pátosz. Frédi-Májdir még csak elboldogulna a történelemmel, a szerző azonban mindig megfeledkezik arról, hogy nagy időkről szeretne tanúskodni. A humortól — ha valóban az — sok mindent nem lehet számon kérni. Egy kabarétréfa kedvéért még csak elhiszem az öreg plébános precizitását, aki naplójában feljegyzi szerelmi kalandjait, de a sovány ötlet után kiapadt kútból próbál meríteni a szerző. Az arisztokrácia, tudjuk, megpróbálta menteni vagyonát, esetenként az eszközökben sem válogatott, a két bárónő szerelmi praktikái azonban meglehetősen gyermetegek, ezt a témát egyébként sokkal jobban megírta már Szabó Pál. Karinthy is jobban tudta, aki szerint a főrendek szünet nélkül „fényűznek”, miközben a szolgahad „orgiát" hord körül, miután jobb körökben így szokás. S mit szóljunk ahhoz, amikor a két bárónő fölcsap dohánygyári munkásnak, s már az első napon lepipálja a tapasztalt, régi munkásasszonyokat? Most már valóban csak az következhet, hogy az ifjú baronessz felismerje, „szívében épen él még a nemesebb érzelmek tiszta glóriája" — hogy Karinthyt idézzük. S ha mégis hajlandók lennénk meghatódni a köny- nyelmü, de megtért baronessz szavaitól, az egésszel szemben tétován állunk, mert ezek az apró, humorosnak szánt jelenetek nem állnak össze egységes egésszé, kabarétréfák laza füzére ez a tévéjáték, amiből az önirónia is hiányzik. Máté Gábor nagyon jó színész, az operatőr Káplár Ferenc esetenként mesterien dolgozott, a rendező Markos Miklós viszont hiába próbálta meg jóvátenni a forgatókönyvíró Markos Miklós tévelygéseit. Az alapjában véve tisztes szándék megvalósításából hiányzik az írói kvalitás, ami akkor is hitelességre töreszik, ha megpróbál szembenézni a történelemmel. Irónikusan vagy önirónikusan? Ezt csak az eredmény igazolhatná. Cs. L Jubileum, öndicséret nélkül Nem véletlenül választottam ezt a címet az „Eletet az éveknek” televízióműsor jubileumi adásáról szóló írásomnak. mert valóban hiányzott az öndicséret — ezért volt egészséges — a 15. éve képernyőre kerülő nyugdíjasoknak szánt adás. Tehát nem az öndicséret, hanem a szerénység jellemezte a vasárnapi emlékezést, és bebizonyosodott, hogy így, ilyen módon is lehet újat adni. A Csurgói Judit vezette műsor sok mindenre kitért, sok mindent felidézett. A régi és a mai riportokból kerek képet kaptunk azokról a változásokról, amelyeket a másfél évtized hozott, amelyek a nyugdíjasok helyzetén igyekeztek könnyíteni. Minden esetben sikerrel. Az életet az éveknek nézése közben örültem annak, hogy tisztázták a nyilatkozók a nyugdíj — a munkával szerzett jogosultság — fogalmát is. A jól felkészült, okosan, lényegretörően kérdező Csur- gay Judit érdeme, hogy végig érdekes, új információkkal szolgáló volt az a műsor, ami kitért az öregek napközi otthonával, a házigondozói hálózattal, a szociális otthonokkal. a nyugdíjasházakkal kapcsolatos eredményekre, gondokra és lehetőségekre is. Az „én műsorom" — ahogy állandó nézői nevezik — végén a meginterjúvolt Pozsgay Imre értékes gondolatai a tennivalókat határozták meg. így többek között azt, hogy meg kell őrizni a kisnyugdíjasok nyugdíjának reálértékét, meg kell vizsgálni, hogyan lehet ebben a korban is munkára aktivizálni, a munka szerinti elosztás elvét nálunk is érvényesíteni kell, valamint azt, hogy szakítani kell azzal a szemlélettel, hogy a nyugdíjas gondoskodásra szoruló. E sok felvetett érdekes gondolat, a csendes, öndicséret nélküli jubileumot jelentette. Ezért volt most is jó a műsor. — él — Szekszárd zenei életét meghatározóan az itt élő muzsikusok, együttesek, kórusok építik. A vendégművészek csak díszítik ezt az épületet. Szekszárd azok közé a városók közé tartozik, amelynek gazdag ez a belső zenei élete, mert gazdag a tehetségekben. Lányi Péter eddigi sokoldalú zenei tevékenységével igen előkelő rangot vívott ki magának és a város egyik vezető zenei egyéniségévé nőtte ki magát. Az áprtliis 15-én megtartott zongoraestje igen Sikeres állomás élőadóművészeté- ben. Felkészülten, jó formában, határozott zened egyéniségének legjobb oldalait csillogtatta. Műsorán Haydn 1789-ben írt kéttételes C-dúr szonátájával nem a historikus, spekulatív előadásmódot követte, hanem a mai hangszer, a Yamaha zongora széles dinamikájú hangzásaira épített briliáns zongoradarabot. Ezer színben tündökölt és már-már zenekari hanzáso- kat varázsólt a rafinál tan virtuóz Mozart-változatok című művében. Jó és szép elképzelései vannak Beethoven d-moll szonátájáról. A szélső tételek tempóit azonban kissé túlhajtotta és talán ezért nem tárulkozott ki eléggé a mű szépsége. A műsor második részében Chopin-műveket játszott a költő születésének 175. évfordulója tiszteletére. Lányi Péter különös affinitást érez a ehopini zene színes világához a hangszerkezelés virtuóz színpompájához. Ez a vonzódás nélkülözi a szenti- mentalizmust, de ráérez a sókrétű, mélabús, lemondó fájdalom hangulatkörére. Az előadott négy mazurka közül ilyen merengő volt a gisz- möíl, gyöngéden egyszerű a C-dúr és megadó-lázadó a h-moll mazurka. A mazur- kák sokrétű típusában az ellenpólust a D-dúr táncköltemény sodró erejű, fergeteges előadása képviselte. Hasonló remeklés volt a három keringő. Káprázatosán virtuóz az F-dúr és a nagyszabású, fordulatos Asz-dúr. Liszt Chopinről írt könyvében rendkívül színesen írja le a polonéz tánckoreográfiáját: a lengyel nép e nemzeti táncában büszke tartással és a vonulás súlyos lépteivel az öröm, bánat, gyönyör és gyász fejeződik ki. Az előadó a fisz-moll polonézzel ezt a képet sugallta hiánytalanul. A nagy sikert ráadásként az Asz-dúr keringővei köszönte meg az előadóművész. Kocsis Antal Imre műsor- ismertetése röviden, de lényegretörően segítette a művek befogadását. HUSEK R.
