Tolna Megyei Népújság, 1985. április (35. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-20 / 92. szám
1985. április 20. KÉPÚJSÁG 11 A láthatóvá lett „láthatatlan” Művészet és mesterség Hosszú évek tatarozási munkái után a 112 éves Ipar- művészeti Múzemuban megnyílt az állandó kiállítás. Ismét a látogatók elé tárták a múzeum kincseit, üvegeket, kerámiákat, porcelánokat, bőrmívességet, textíliákat, famunkákat, fémműves remekeket. Természetes lehetetlen kívánság, hogy a múzeum hovatovább százezernyi műtárgya mind láthatóvá legyen. Nagy részüket továbbra is raktárak mélye őrzi a tudós keresők számára, s hogy ne maradna „láthatatlan” a múzeumi látogatók száma, ha egyszer ez a Lechner Ödön és Pártos Gyula párizsi mintára épített, szecessziósnak példás, de múzeumnak példátlanul alkalDíszruha (Brüsszel, XIX. század közepe) Asztali óra talpazattal Meissen, 1900 körül matlan épület a befogadásra alkalmas ugyan, de kiállításra kevésbé. Nincs miért pironkodnunk. A tárgykultúrájukról valóban nevezetes finnek iparművészeti múzeumának épülete sem jelesebb, hanem szerényebb rokona a miénk, s a hasonló rendeltetésű gazdag stockholmi Történeti Múzeum romantikus környezetében, bizony, csalódás ér, pedig ott kiállításra is jut hely bőven. Példát tekintve az építészetben sok megszívlelendőt felmutató Taskent új üzbég iparművészeti múzeumára gondolhatunk. Mire képes a jó szándék, a valóban elsők között álló magyar múzeumi kultúra, azt múzeumunk földszintjén álló óra-kiállítás jelzi, s hogy milyen kincsek birtokában vagyunk, azt V most megnyílt Művészet és Mesterség címet viselő állandó kiállítás Sajnos, félő, ez az első emelet balszárnyán otthont kapott csodálatos anyag sem fog megfelelő visszhangot találni fogékony értelem és tárgykultúra iránti érzékenység híján. Tárgykultúrát írunk, hiszen nem csupán a mi örökségünk, de a kerek világé együtt van tárlóinkban. Már a múzeum sorsa azzal kezdődött, hogy 1873- ban megvásároltuk a Bécsi Világkiállítás egy részét, s az 1900-as Párizsi Világkiállítás csaknem minden jelentős alkotójától jutott tárgy a mi múzeumunknak is. S kiegészült ez a már alapnak eléggé emlékezetes és nagyhírű anyag a pécsi Zsolnay-gyár majolika és fajansz, majd Wartha Vince kerámia gyűjteményével, az Esterházy- kincsekkel, kaukázusi és keletázsiai szőnyegekkel, a Medici-kámitokkal, nagymértékű vásárlásokkal és áldozatos ajándékozók értékeivel. A finn Nemzeti Múzeum finnugor termeiben gyakran láttam diákokat, amint észt vagy lapp, vagy éppen magyar figurák népviseletének rajzával közelítik meg az áhrázolás fortélyait/, és ismerik meg rokonaik népművészetét. A Művészet és Mesterség termei jeles alkotások melRózsafa írószekrény berakásokkal XV. Lajos stílusban, Franciaország XIX. század lett, igen jó kezdeményezéssel, bemutatják a kézműves szerszámokat, lehetőség szerint az alkotó folyamatokat. Bútorok, épületbelsők, pusz- pángból faragott szobrocskák között ott találjuk a gyalu- padot, vésőket, gyalukat is, a bőrnyereg mellett a hazánkban oly nagy múltú könyvkötő tevékenység részleteinek dokumentumait. S ez nem csupán tanító szempontból fontos, de ugyanakkor megsejteti, hogy a jó és hasznos munkaeszköz egyben műtárgynak is magasrendű és felhívja figyelmünket arra, ami még a felvilágosodás kora nagy francia enciklopédiájában egyet jelentett: a művészet és mesterség egységére, a kézműves munka és munkaeszköz művészi elemeire. Addig megy-el a kiállítás, amíg a művészet még mesterség volt, s a mesterség művészet. A helyszűke elkerülhetetlenné tette a bemutatás zsúfoltságát, de kárpótlásul adta felbecsülhetetlen értékeinek garmadáját. , Koczogh Ákos A közelmúltban búcsúztatták a könyvszakma művelői és a szép könyvek gyűjtői Erdélyi János Tótfalusi Kis Miklós-díjas tipográfust, a Zrínyi nyomda volt művészeti igazgatóját! a modern magyar könyvművészet európai rangú mesterét. A magyar könyvkészítés és -művészet forradalmát végrehajtó nagy nemzedék, a felejthetetlen emlékű, Kos- suth-díjas Lengyel Lajos, Haiman György és Szántó Tibor nevével fémjelzett vezérkarának negyedik tagja volt. A könyvművészek, a minőségi könyvek formálói szerényen háttérbe húzódnak, műveik beszélnek helyettük, nevük alig ismert a nagyközönség előtt, pedig ízlésük egész nemzedék vizuális kultúrájára rányomja bélyegét. A könyvek gazdái ők, féltő gonddal őrködnek igényes megvalósításukon a tervezés pillanatától a nyomdai előkészítés összes mozzanatában a megjelenésig. Nagy részük van abban, hogy könyveink kelendők itthon és külföldön. Az 1913. augusztus 13-án Budapesten született Erdélyi János józsefattilai szegénységből érkezett. A sokgyermekes család lázas szemű, cingár fiát tizenhárom éves korában a nagyhírű Egyetemi Nyomdába vették fel kifutónak. Falt minden betűt, ami elébe került, s rajzolt, betűket címlapokat tervezett mindenhova, minden fecni papírra, nappal és éjszaka, a petróleumlámpa pislogó fényénél, amikor a népes család már elaludt. Álma teljesült, felvették nyomdászinasnak. Otja ez időtől kezdve a tanulás. a megfeszített akarattal való továbbképzés. 1940-ben egy kisebb, de jónevű nyomdában. Biró Miklós nvomdá- iában szedő, majd művezető lett. 1942-től a felszabadulásig a teréz-városi nyomda művezetője volt. Magasrendű ízléséről a kis nyomdákra jellemző apróbb tipográfiai feladatok, emblémák, cégkártyák, reklámlanok tanúskodnak. melveknek szűkre szabott határai ugyancsak próbára teszik a tipográfust, ha Egyik munkája igényesebb megoldásokra tör. Itt szokta meg a korlátok szabályozó erejét, itt ismerte meg az anyag és a funkció ót nem hágható törvényeit. Itt alakult ki gazdag variációs képessége. A különféle nyomdai pályázatokon kitűnt, és könyvtervezésre is alkalma nyílt. Üt ja szakmailag felfelé ívelt. A felszabadulást követően, a nyomdák államosításakor, a Zrínyi nyomdába került művezetőnek. Nagy tudása és kitűnő szervezőképessége folytán gyorsan emelkedett, 1957-ben főmérnök, 1972 áprilisában vezérigazgató-helyettes, 1976-ban művészeti igazgató lett. Úgyszólván haláláig dolgozott, a Kossuth Kiadó művészeti tanácsadója volt. Jelentékeny szerepe volt a politikai könyvek, brosúrák megjelenési formájának kialakításában. Elévülhetetlen érdemei vannak az új, korszerű nyomda- technikák meghonosításában, melyeket a Zrínyi Nyomdában vezetett be. Munkásságában hajlamainak megfelelően a főszerepet a csupán tipográfiai eszközökkel megoldott könyvek képviselik, szabadabb kompozíciókra képzőművészeti katalógusaiban nyílt módja, melyben sajátos, modern, sokak által utánzott stílust alakított ki. Megbízásai főleg a politikai és ismeretterjesztő művek körében mozogtak, munkái közt kevés volt a szépirodalmi jellegű. Könyvterein és borítóin a tartalomra a színek, a betűk formájának, nagyságának, egymáshoz való viszonyának áttételes eszközökkel megvalósított harmóniájával utalt. Eszköztára kevéssel sokatmondó, nagyon kulturált volt. Már pályakezdése elején megismerkedett a Bauhaus tipográfiával, és a dogmatiz- mus éveinek leszűkült lehetőségei után friss lendülettel fejlesztette tovább. Az új stílustörekvésekre érzékenyen reagált, és saját tapasztalatain átszűrve a rá oly jellemző mértéktartással alkalmazta, hol a betűk rajzában (Galaktika címlapja), hol a formátumban, hol a színelhelyezésben, a belső tipográfiában» vagy a tartalomra utaló grafikai elemekben. Gyakran láthatók címlapjain és kötéstervein a tartalmat jelképező, művészileg átalakított szimbólumok. (Munkásmozgalmi, történeti lexikon.) Lényének tiszta szigorúsága, mértéktartása figyelmet felkeltő tipográfiai remekein hasonlíthatatlan eleganciává finomult, mint Pilinszky János Schaár Erzsébet munkásságát bemutató könyvén, a Dózsa katalóguson, vagy a római magyar kápolnát bemutató művén. Az olvasáshoz is kedvet csináló apró miniatűr könyveit, több, mint ötszáz került ki keze alól, laikusok és hozzáértők egyaránt megcsodálták itthon és külföldön. Elkötelezettje volt szakmájának. Alkotóműhelyt teremtett maga körüli, melyben a Zrínyi nyomda vezető kollektívájának jóvoltából — bármely jó gondolat, bárhonnan jött tehetség egyaránt otthonra lelt. Halála pótolhatatlan vesztesége a magyar könyvkultúrának. Remekművek mélykékben Bernáth Aurél emlékkiállítása A Tavaszi Fesztivál rangos eseményként nyílt meg Bernáth Aurél Kossuth-díjas kiváló művész emlékkiállítása az Ernst Múzeumban, ahol nagyiskerű tárlata volt, feltűnése, 1928 óta. A gyorsan szálló időben jó újra látni a mester remekeit, aki a szemünk előtt vált klasszikussá, és aki a harmincas évektől kezdve a magyar szellemi élet iránymutatói közé tartozott. Művészete jellegzetesen modern, nagyvárosi jelenség, egy szemlélődő, ideges, finom, magabahúzódó alkatú művész szemérmes kitárulkozása a hétköznapi világ egyszerű csodái, a természet, a táj előtt: „A halál gyalázata ellen vissza kell térnünk a csodához” mondta utolsó, halála előtti interjújában. A tájkép vonzotta leginkább, a Balaton víztükre, a pesti lakásának ablaka alatt hömpölygő Dunai, egy-két ember, leginkább családtagjai, fiatal éveiben a mindig önként adódó modell, önmaga: „Nálam a tájélmények korábbiak, mint az emberarc, a személyiségélmén/ek. Első rajzom is a Balatont ábrázolja, a Balatonkeresztúrral szemben lévő hegyekkel, amelyeket gyakran láttam.” Legnagyobb koloristánk egyike volt, főleg a színekÖnarckép sárga kabátban kel, a minimálisra redukált térkonstrukcióval akart és tudott elmondani mindent a világról, a létezés titkairól. A szín nála képszervező erővé vált. Érzékletes látásával transzcendentális tartalmakat is közvetíteni tudott, elsősorbán a mélykékek és a barnák varázsával, melyeknek a modern francia festőkhöz mérhető virtuóza. Marcaliban született 1895- ben. Nagybányán tanult, Thorma János és Réti István növendéke volt. Pályáját kettészakította az első világháború. A nyomorúság esztendei következtek ezután, az önmagára találás hánytorgáAratóünnepre menő lány saival, reménytelen küszködéssel, kételyekkel telve. 1921-ben Bécsbe ment, 1923- ban Berlinbe, ahol jószerencséje a Sturn körébe vezérelte. Itt volt első kiállítása is, mely az expresszionizmus hívének láttatja. Az 1924-ben festett Stranbergi-tó már teljesen érett fegyverzetében mutatja feszes kubista jellegű kompozíciójával, a bársonyos barnák közül kicsillanó mélykék víztükörrel. Első olaszországi útján festette fiatalkori főművét, a modern magyar festészet mérföldkövét, a Riviérát a kék színek transzcendens szimfóniájával, melyet a kevés eszközzel megoldott, expresszív tájképek egész sora követett: a Génuai kikötő, a Csendélet Nikével, a Reggel. 1927-ben tért vissza Magyarországra, 1928-ban nyílt meg első kiállítása. Egycsa- pásra a vezető művészek körébe került. A Gresham asztaltársaság tagjai maguk közé választották, a negyvenes évekre a csoport hangadója lett. 1930 után színei először foj- tottabbakká váltak a mélytüzű barnák ragyogásával, melyek a Hegedűművésznő mélabút árasztó, magányos alakjában érték el tetőpontjukat. Útja ezután a valósághoz kanyarodott vissza, palettája kivilágosodott, önarckép sárga kabátban, Tél, Vénusa, a felszabadulás után pedig a rálátásos Halas csendélet e stílusszakasz fontosabb állomásai, mely a felszabadulás után is folytatódott a családját tájban megörökítő képekben. A felszabadulás után a Képzőművészeti Főiskola tanáraként, művészetpolitikai folyóirat szerkesztőjeként a reglista szellemű művészet egyik fő propagátora volt. Az új szocialista témakör ihlette monumentális, hús és vér alakok egész tömegét megmozgató falképeit: A munkásmozgalom kezdete az építőiparban, Munkáshatalom, történelem, stb. 1982. március 13-án halt meg. Brestyánszky Ilona
