Tolna Megyei Népújság, 1985. április (35. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-20 / 92. szám

© NÉPÚJSÁG

1985. április 20.

Fáy Ödönnel, a gyönkt téesz traktorosával

— Amikor először találkoztam a nevével, nagyon megkapott: mind a vezeték-,

mind pedig a keresztneve szokatlan, ritka és régimódi. Honnan származik családja?

— Eredetileg sváb származásúak vagyunk, és száraz- diak. Én Gyönkön születtem ugyan 1932. november 1-én. Édesapámat Fáy Ádámnak hívták, sajnos meghalt, négy esztendeje temettük. A Fáy nevet tudomásom szerint egy híres ember , viselte: Fáy András volt az első magyar takarékpénztár alapítója.

— Nem vállalkoztunk arra, hogy a nem éppen legjobb állapotban lévő autóval a munkahelyén keressük meg, terepjárón jött be a téesz irodájába. Mi volt a dolga, mit csinált most éppen?

— Mustárt vetettünk a János hegyen. Be szeretnénk fejezni1 ezt a munkát, ha lehet még ma, ha nem hát akkor legkésőbb holnap délig.

— Ebben az évben milyen munkái adódtak?

— A háztáji kukoricát hordtam, simítóztam szántottam, most már csak a vetés van vissza. Teljesítménybérben dolgozunk, úgy, hogy nemigen lazsálhatunk. Most a mustárvetésért hektáronként 18 forintot fizetnek, bár már olyasmit is hallottam, hogy 20 forintra emelték.

I

— Mióta tagja a szövetkezetnek, s mi volt az eredeti foglalkozása?

—■ 1963 óta vagyok téesz- tag. Ezt megelőzően öt évig a Hőgyészi Állami Gazdaságban dolgoztam, traktoron ültem ott is. Nem tanultam én a szakmát, egyszerűen a gépesekhez vezényeltek. Kormos traktorral jártam, és Ugye ahhoz kellett jogosítvány. A jogosítványt Juhé- pusztán szereztem meg, traktorra és motorkerékpárra, így kezdődött az én traktoros életem, addig csak a földet műveltem. A szüle-' immel gazdálkodtam 22 éves koromig. Nyolc holdon termeltünk, lovakat, és teheneket tartottunk, disznót, aprójószágot.

— Amikor 22 évvel ezelőtt a szövetkezetbe került, milyen állapotokat talált. Milyen volt a gazdálkodás, a gépesítés, és a szervezés?

— Szegényesen voltunk, munkaegységre dolgoztunk. Negyven forint volt a munkaegység, ennek 10 százalékát fizették havonta, a többit pedig év végén. Fizettek, ha volt miből, de az is előfordult, hogy év végén egy fillért sem láttunk. Mellék- foglalkozás után kellett nézni, részesművelést vállaltunk, a feleségem kapált, a kukoricát letörtük, eladtuk, és így jutottunk pénzhez. Én egy nyitott UE—28-asra kerültem, vert az eső, csapott a szél, a hó. Egy idő után vettek rá fülkét, így aztán már valamivel könnyebb volt. Majd utána kaptam egy MTZ 50-est, egészen tavalyig ezen dolgoztam. Március 2-án kaptam új gépet, ugyancsak MTZ 50-est. Ez igen jó gép, príma fülkéje van, nagyon jól zár, és fűteni tudom. Tetszik nekem, mert kényelmes.

I

— Mennyire befolyásolja a gép műszaki teljesítménye, minősége?

— Ha rossz a gép, nem lehet vele jól dolgozni, és kevesebb a keresetem is. A benzint jegyre kapjuk, s a műhelyesek vizsgálják a fogyasztást. A jegyből szerencsére ki lehet jönni. Persze állandóan figyelnem kell a gépet, hiszen én járok vele, én tudom mi a hibája.

— Sok szó esik mostanában arról, hogy a szövetkezetekben elöregedett a géppark, sok a nullára futott gép, s mielőbb korszerűsítésre lenne szükség...

— Így van ez minálunk is. Pedig a javítás sem valami olcsó, hisz drágák az alkatrészek, akármilyen apró dologról van szó. Drága persze az új gép is, a szövetkezetnek pedig igen csak szüksége lenne néhány jó új erőgépre. Sok nálunk a selejtezésre váró, régi MTZ- gép, várunk egy kombájnt is. Egyszóval minden évben igyekszünk valamit gyarapodni.

I

— A rendelkezésükre álló gépparkkal a munkákat időben el tudják végezni?

— Ez idáig még sohasem volt probléma. Most sem volt nagy hajrá, pedig hát sehogy sem akart kitavaszodni. Dolgoztunk április negyedikén, húsvét első, meg másodnapján, majdhogynem behoztuk a háromhetes lemaradást.

— A szövetkezet növény- termesztésében az eredmények döntő részben azon múlnak: mennyire lelkiismeretesen végzik a munkájukat a gépesek, a traktorosok, hisz ők szántanak, vetnek, boronáinak, és takarítják be a termést.

— Nyilvánvaló: a traktoros becsületes, vagy lelkiismeretlen munkáján sok múlik. Mert a brigádvezető sincs a nyomunkban állandóan. Szántásnál az ekét följebb is lehet venni, szántani ugyan könnyebb, gyorsabb, de alacsonyabb lesz az átlagtermés. A műtrágyát is lehet úgy szórni, hogy csíkos lesz a tábla. De hát erre előbb-utóbb rájönnek, s vagy levonnak a fizetésből, vagy pedig újra meg kell csinálni — ingyen. Egyszóval nem éri meg trehányul dolgozni.

— Milyen volt a tavalyi év, milyen esztendőre számítanak idén?

— Jól sikerült a tavalyi év, s reméljük hasonló lesz az idei is. A vetéseink nagyon szépen zöldellnek, műtrágyáztunk is, az eső is esett közben. Most már semmi más, csak-egy kis meleg kellene.

— Reméljük, most már fölmelegszik, — mezőgazdászok és nem mezőgazdászok ezt szeretnék mielőbb. A munkájuk szervezéséről, egymás közti emberi kapcsolataikról beszéljünk egy kicsit.

— Ha összevetem a húsz évvel ezelőtti állapotokat a maival: óriási a változás. Munkaszervezésről annak idején szó sem lehetett, fejetlenség uralkodott, a téesz

vezetői sokszor azt sem tudták hol dolgozik a traktoros. Én abban az időben egyedül dolgoztam, reggel korán kimentem, és este amíg lehetett ráhúztam. Akkor kérni kellett a munkát, most pedig már kapjuk. Előző nap délután már tudjuk azt, hogy hol dolgozunk másnap, az ember föl tud készülni, és nem kell reggelente a műhelyajtóban ácsorogni.

I

— Mennyire változott Fáy Ödön élete az utóbbi negyven évben?

— Most januárban múlt egy éve, hogy meghalt a 23 éves lányom agydaganatban. Ez szörnyű tragédiája volt az életemnek, nem tudom magam túltenni rajta. A feleségemmel Szárazdon lakunk, vettünk egy öreg házat, felújítottuk, kijavítgattuk. A másik lányom szintén Szárazdon él, itt Gyünkön a szotyolaüzemben dolgozik. A vejem asztalos, ők is vettek egy külön házat. Két gyönyörű szép unokám van, az egyik hét, a másik 10 éves.

I

— Otthon foglalkoznak-e háztáji állattartással?

— Sertéseket tartunk, a vömnek is van egy hohsitela, nekem meg kukoricám, minden évben megkapom a 25 mázsát a téesztől. Évente leadunk egy sertést, kettőt levágunk, A gyerekek viszont van esztendő, mikor öt hízót is leadnak.

— A szövetkezetben és otthon naponta összesen hány órát dolgozik?

— A téeszben ugye — kilencet, s otthon is 2—3 órát, este, amíg csak látunk nem esik ki a munka a kezünkből. Mostanában már fél nyolcig is világos van. Aztán megvacsorázom, bekapcsoljuk a tévét, és nézzük, amíg el nem alszunk.

— Nagyon elfárad?

— Érzem azért, hogy múlik az idő, ötvenhárom éves vagyok, öregszem én is.

— A korról jut eszembe; milyen a traktoros-utánpótlás, jönnek-e a fiatalok?

— Nemigen. Alig-alig vannak néhányan, nem vonzó szakma mostanában traktorosnak lenni. A fiatalok kö- 'zül kevesen vállaljak, hogy nyújtott műszakban, esetenként szombaton, meg vasárnap is dolgozzanak. Inkább áz ipari munkát választják, jobb fizetéssel, több szabad idővel.

— Mit gondol, kik jönnek önök után? Lesz utánpótlás?

— Nem úgy néz ki. És előre láthatók a következmények, főleg ha a mostani gépparkkal kell dolgozni. Ha viszont a mezőgazdaság olyan helyzetbe kerül, hogy mód lesz pontos, gyors, nagyteljesítményű gépek vásárlására, kevesebb traktoros is el tudja végezni ugyanazt a munkát. S meglehet az is, hogy a jó gépek, az új gépek a fiatalokat is jobban érdeklik és vonzzák.

— Huszonhét éve ül traktoron. Nem érte utol a traktorosok jellemző betegsége, a reuma, és a gyomorsüly- lyedés?

— Hogy lekopogjam: életemben ha kétszer voltam orvosnál. Nem fáj semmim, és jó az étvágyam. Pedig fáztam, áztam eleget.

— Mióta traktoron ül, volt-e, hogy úgy mondjam „meleg helyzetben?”

— Előfordult az is. Dim- bes-dombos terület a miénk, s bizony előfordult, hogy megizzadtam a gépben, mert attól féltem, hogy eldől. Óvatosan, a területhez alkalmazkodva kell vezetni, így tettem mindig én is. Balesetem eddig szerencsére nem volt.

— Most április 4-én, hazánk felszabadulásának 40. évfordulóján a Munka Érdemrend bronz fokozatával tüntették ki.

— Biztosan innen a téesztől javasoltak. Nagyon meg voltam lépőivé, de igen-igen örültem is neki. Szekszárdon a- megyei tanácson Császár József adta át a kitüntetést április 3-án délélőtt fél tizenegykor. Szép ünnepség volt, éreztem, hogy nem dolgozom hiába, s főnökeim gondolnak azért az emberre.

I

— Megünnepelték ezt a ne- vezetes eseményt?

— Otthon is, meg a brigádban is. A haverokkal elmentünk a kocsmába, s megittunk 1—2 üveg sört.

I

— Jól érzi itt magát a szövetkezetben?

— Igen, mert rendes emberek között dolgozom. Szeretem a barátaimat, a számításom is megtalálom. Jó itt, mert megértjük egymást, veszekedés, torzsalkodás nélkül dolgozunk, mindenki tudja mi a feladata, és igyekszik azt becsülettel elvégezni.

— Mi az, ami a legfontosabb az életében, a munkájában?

— Mit is mondjak erre? Fontos az, hogy egészség legyen, szót fogadjon az ember, kihasználja a munkaidőt, mert csak így lehet nyugodt lelkiismerettel lefeküdni. Hogy mi a legfontosabb az életemben? Talán az, hogy a munkahelyen, a családban és a barátokkal jól megértsük egymást.

I

— Köszönjük a beszélgetést és mégegyszer gratulálok a kitüntetéséhez.

D. VARGA MARTA

Múltunkból

ötven esztendővel ezelőtt, 1935 áprilisában nem sok emlékezetes írást talált az olvasó a megyei lapokban.

A hónap első vezércikke keserűen emlegeti az országgyűlési választásokon elszenvedett vereséget. Két biztosnak hitt jelölt csúfos kudarca következett be. Mind a kettő a NÉP hivatalos jelöltje volt. A lap végül azzal vigasztalta híveit, hogy országosan a párt nagy választási sikert ért el, és Gömbös Gyula a neki tetsző összetételű parlamentre támaszkodhatott.

Többször is visszatért a a Tolnamegyei Újság a Rá- kóczi-évforduló ünnepi eseményeinek ismertetésére. II. Rákóczi Ferenc halálára emlékezve emlékműsorokat tartottak a megyében, ezekről rövidebb-hosszabb tudósításokat közölt a lap, de az évforduló méltatására vezércikket is megjelentetett.

1935. április 6-án „Rákóczi Ferenc emlékünnepe” címmel közölt cikket. „Rég letűnt századok dicső történetének ködéből még mindig vakító fényességgel tün- döklik elénk a kuruckor legendás hősiessége: a Szűzmáriás lobogók alatt' folytatott hosszan tartó harc a magyar szabadságért. Tudomány, művészet, költészet és a dalos néplegenda még most is éppúgy táplálkozik ennek az időnek emlékeiből, mint ahogy hazaszeretetei, lemondást és önfeláldozást is ennek a kornak nagyjait, az ő példájukon tanul a magyar fiatalság.

A lap általában erősen idealizálja a szabadságharc vezérét, a fejedelmet. Mint írták: „Minden idők legideálisabb, legönzetlenebb, legtiszteletreméltóbb magyar hőse, II. Rákóczi Ferenc állott a szabadságharc élén és benne bízva követték őt a nemzet legjobbjai, akik vérüket hullatták, életüket adták a magyar szabadságért, akik pedig megmaradtak, idegenben bújdostak el a Fejedelemmel együtt e szerencsétlen hazából”.

Rákóczi Ferenc életútja, emigrációja igen alkalmas volt arra, hogy a fejedelmet idealizálják, rendszerint nem mulasztották el elmondani,' hogy „II. Rákóczi Ferenc a majtényi katasztrófa után bántódás nélkül visszajöhetett volna az országba, sőt Bécs abba is beleegyezett, hogy más tegye le nevében a hűségesküt a császárnak. Ebben az esetben visszakapta volna óriási birtokait is, amelyekhez hasonló hatalmas uradalom azóta sem volt az országban.”

Mit tett a fejedelem az ország, a lakosság érdekében? Az április 13-i vezércikk ilyen kitételeket használ:

„A fejedelem isteni küldetést teljesített ebben az országban, amikor lehajolt a jobbágyhoz, a szegény magyar paraszthoz, amikor kezét nyújtotta felekezetkü- lönbség nélkül mindenkinek, aki magyar...”

„Isteni küldetést teljesített ezen az ezeréves földön Rákóczi Ferenc akkor, amikör tűrt és szenvedett nemzetéért, amelyet mindenek fölött szeretett és nem fogadta el a feléje nyújtott kezet a kegyelemmel...”

„Ő hozta egybe a magyar sorsnak két elemét: a szenvedést és a nemzeti érzést; ő az örök magyár tragédiának képe, s egyszersmind annak az örök magyar erőnek, amely a tragédiákat kiengeszteli és meggyőzi...”

„...azt vallotta, hogy a Szent Korona testét nemcsak a nemesség, hanem a jobbágyság is alkotja, az a nagy magyar fejedelem, aki elsősorban a jobbágyok szenvedéseit igyekezett megszüntetni, még egy nagy eszmei örökséget hagyott ránk, trianoni magyarokra. Ez a nagy eszmei örökség az a népies szociálpolitika, amelynek lángja az ő lelkében gyúlt fel először.’”

A fenti idézetekből valójában nem lehetett megtudni mit tett a hazájáért II. Rákóczi Ferenc, nem lehetett igazán megismerni a fejedelmet. • A vezércikkek Rákóczit méltató írások elfedik, elhallgatják, hogy valóban milyen volt ő, mint ember? Öt nem tartották hús-vér embernek, hanem olyan csillagnag, „amelynek sugarai akkor is még hosz- szú évszázadokon és évezredeken keresztül ragyognának reánk az égboltról, ha fényük hirtelen kiilobbanna és testük sötéten zuhanna bele a világűrbe. Ilyen csillaga a magyarok egének II. Rákóczi Ferenc, a Nagyságos Fejedelem...”, „mert Rákóczi Ferenc ma már nem embert jelent; — fogalom lett”.

A fejedelem halálának két- századik évfordulóján istentiszteleteket, miséket tartottak az iskolások ünnepi műsorokat készítettek. Több helyen a község, a munkahely műkedvelő színjátszói adtak műsort, mutattak be jeleneteket, és mondtak verseket. S természetesen mindenütt felcsendültek a kuruc dalok.

1935. április 29-én a megyei törvényhatósági bizottság rendes közgyűlése is megemlékezett II. Rákóczi Ferencről. Az emlékbeszédet Rózsa Sándor, a bonyhádi reálgimnázium tanára tartotta.

Tolna megye villamosítása

Tolna megye községeinek villamosítási elképzeléseiről írt cikket a Tolnamegyei Újság 1935-ben. A tudósítás szerint a kereskedelemügyi miniszter pályázatot ír ki 47 község villamosítására. A terv szerint a községeknek csak minimális terhet kellene viselniök, annyit, ameny- nyibe az utcai világítás kerül. A tudósító úgy tudta, hogy a községek 1935 első felében képviselő-testületi üléseken vitatják meg a villamosítássál kapcsolatos teendőket, és alakítják ki állásfoglalásaikat.

A terv szerint villamosításra kerül: Döbrököz, Bi- kács, Gerjen, Györköny, Kaj- dacs, Madocsa, Németkér, Báta, Bogyiszló, Tengelic, Harc, Sióagárd, Felsőnána, Gyönk, Hőgyész, Keszőhi- degkút, Kisszékely, Kistormás, Kölesd, Miszla, Pálfa, Sárszentlőrinc, Tolnanémedi, Udvari, Felsőireg, Felsőnyék, Fürgéd, Kánya, Magyarke- szi, Nagykónyi, Nagyszokoly, Ozora, Pári, Pincehely, Re- göly, Szakály, Szemcséd, Tamási, Tengőd, Apar, Bony- hádvarasd, Hant, Izmény, Kéty, Máj os és Závod.

A megye villamosításának terve már korábban felmerült. Készült is áramfogyasztási kimutatás Tolna megyéről már 1929 februárjában, Borús Ferenc budapesti mérnöki irodájában. Az érdekes kimutatás szerint például a dombóvári járás egész területén (10 község) mindössze 239 utcai lámpa került volna elhelyezésre a községek belterületén. A szekszárdi járás nyolc községében még szűkebbre fogták a dolgot, mindössze 76 lámpát kívántak elhelyezni. Szedresnek 4, Várdombnak és Medinának 7—7 lámpa kellett. De voltak községek, amelyek jobban igényelték a világosabb utcákat. Csak példaként említjük: Szakcs 46, Kocsola

32, Nagydorog 48, Györköny 40, Gyönk 56, Hőgyész 58, Nagyszékely és Simontornya 40—40, Tamási 64, Zomba 34 utcai lámpát igényelt. A villamosításra tervezett 83 község igénye — a terv szerint — összesen 1566 utcai lámpa volt. A számítások szerint a közvilágításból adódó évi fogyasztás teljes éjjeli üzem esetében 156 705 kWó lett volna.

A villamosítási program megvalósítása rendkívül nehezen haladt előre. A többi között ezért kellett 1935-ben kiírni a pályázatot. Valójában a megye villamosításának nagy programját a negyvenes évek végén és az ötvenes évek elején hajtotta végre a népi demokrácia.

K. BALOG JÁNOS