Tolna Megyei Népújság, 1985. április (35. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-20 / 92. szám
1985. április 20. a Képújság Falüsi turizmus Vendégváró virágkertész tó. Most építem a társalgót, a felső szintjén pedig három hálófülkét alakítok ki. — Hány vendég fogadását tervezi ? — A már használható szobákban 6—8 személy számára tudok kényelmes elhelyezést biztosítani, ha a háló- füllcékef is számolom, akkor 11-nek. Természetesen az egészségügyi és tisztálkodási követelményekkel együtt. ön virágkertész, nem látok a ház körül állatokat. Kérem, mondja el mi az, amiért érdemes volna idejönni. — így igaz, ahogy mondja. Nincs a ház körül szarvas- marha, se ló, de még malacok sem, nincs kakas, kere- keskút, sőt még harangláb sem. A község lakói igen kedves vendégszerető emberek, úgy gondolom, aki állatokra kíváncsi, bármelyik portán megnézheti ha a gazdát megkéri. Amit én tudok nyújtani és eltérőt a többi helytől, az a kertészetem, a kertem. Közel két holdnyi területen termesztek virágot. Dáliát, kardvirágot. tulipánt és négyezer tő rózsát. Ez azt jelenti, hogy júniustól októberig mindig lehet a ház körül nyíló virágot látni, — Biztosan imeri a közmondást, hogy...? — Aki a virágot szereti rossz ember nem lehet... — Igen. — Ismerem, de erre én azt mondom, találkoztam már olyan rossz emberrel, aki virágokkal rakta körül magát, meg olyan jó emberrel is, aki nem szerette a virágot, mégis a kettőjük barátsága közül kellene választanom, hát Jágának alapfokú település, Kaposszekcső községi tanács társközsége. A székhelyközségtől hat, Dombóvártól tizenhárom kilométer távolságra található. Dombóvárról Sásd irányába indulva a 611. számú fő közlekedési úton a Skála-Rayon raktárnál Kaposszekcső előtt kell jobbra letérni és betonút vezet a községbe, ahol 123 lakásban 369-en élnék. A kereskedelmi ellátás és a szolgáltatás színvonala meglehetősen gyenge. Működik egy élelmiszerbolt és egy italbolt. Filmet nem vetítenék, de majd minden lakásban van televízió, a környék csendes, levegője tiszta. Mindezt azért tartottuk fontosnak elmondani, mert ebben a községben kezdett hozzá Bánó Ferenc jágónaki virágkertész, hogy a falusi üdülés feltételeinek, követelményeinek megfelelő körülményeket alakítson ki. Rövid ideig tartó beszélgetésünk során — mert a tavaszi munkákkal volt elfoglalva — elképzeléseiről, terveiről kérdeztük. — Hogyan született az a gondolat, hogy házát vendégek fogadására alakítsa át? — Két-három évvel ezelőtt — kezdtem el a házamat rendbe tenni, de olyan sokszor hallottam a falusi turizmus, illetve a falusi üdülés iránti igényekről, ezek növeléséről, hogy úgy döntöttem, megpróbálkozom vele. Ennek eredményéként alakult ki a jelenlegi állapot. Egyelőre azonban nincs minden kész és tartok attól is, hogy gondjáim lesznek. — Milyen munkák vannak vissza? — Azzal kezdeném, hogy jelenleg három szoba elkészült, amiből kettőben galéria is van már, és használhaA kis házat fenyőfák védik A társalgó tetőterében h áiófülkéket alakítanak ki az utóbbi mellett döntenék. De hadd folytassam a szolgáltatásoknál. A vendég szórakozásból hajnaltól napestig kapálhat, kutyát is hozhat, bár nálam is van két kuvasz. Ha úgy tetszik, a közeli forrásból hordhatja a vizet mosakodáshoz is. Kirándulhat az erdőbe, de nincs messze Gunaras, Si- konda sem, egy-egy városnézésre Pécsre, Kaposvárra is el lehet menni, az utazási idő gépkocsival nem több harminc—ötven percnél. — Az étkeztetést is meg tudná oldani? — Ha a vendég úgy kívánja teljes ellátást adok, de azt is biztosítom, hogy ő főzzön, és ha szükséges csak a szállást adom, és egyformán kedves lesz számomra a hazai és a külföldi vendég is. — Arra már megvan az elképzelése, hogyan toborozza a vendégeket? — Az az igazság, ezzel még nemigen foglalkoztam. Dombóváron már érdeklődtem korábban az Idegenforgalmi Hivatalnál és a gunarasi campingben is — mivel az építkezést még nem fejeztem be, ez ügyben nemigen tájékozódtam, de nem is értem rá. — Tételezzük azt fel, hogy megkeresi önt egy utazási iroda, azzal, hogy megfelelő jutalék ellenében biztosítja a vendégeket. Hajlandó volna ilyen szerződést aláírni? — Természetesen igen, ha ez a szerződés mindkettőnknek megfelelő biztosítékot nyújtana és kölcsönös előnyökkel járna ... Szarvas Antal Jordan Popov: Micsoda barátok voltunk! Mocsida barátok voltunk, ó istenem, micsoda barátok! Megtisztítottam helyette 30 kiló hagymát, ő harmincszor kifényesítette a cipőmet, enni adtam neki a csajkámból, ő megitatott a kulacsából, levelet írt az édesanyámnak, csomagot kaptam az apjától, a hátán cipelt, én pedig mesterséges légzéssel keltettem életre. De egyszer csak útjaink elváltak. Sziámi ikreknek hívtak bennünket, mindig együtt voltunk, de tessék, elváltunk egymástól Ki gondolta volna? Ki tette ezt? Az élet. Egyszer, évekkel ezelőtt, amikor még motorkerékpáron száguldoztam, megpillantottam egv utca kereszteződésében. — Hogy vagy? — kérdeztem. — Jól — válaszolta. — Gyere el hozzánk egyszer! — mondtam, és éppen abban a pillanatban, amikor oda akartam kiáltani neki a címemet, zöldre váltott a lámpa, és indulni kellett. Két évvel később láttam újra. Ekkor már megvettem a Skodát, s 6 motorkerékpáron járt. Mellém sorolt, anélkül, hogy észrevett volna. Hirtelen letekertem az ablakot, és elkiáltottam magam: — Mi van veled, te elveszett lélek. hová tűntél? — Jól vagyok — válaszolta. — Es te? — Hol így, hol úgy_ Miért nem jössz el egyszer? 0 bólintott, de ebben a pillanatban zöldre váltott a lámpa, és én megindultam egyenesen, ő pedig balra kanyarodott. Lehet, hogy eltelt egy év is, vagy másfél, amikor ismét összefutottunk az egyik benzinkútnál. Éppen tankoltam, és a kocsisoron átnézve látom, hogy a sorára vár motorkerékpárjával. Mögötte egy nő ült. — Hé, hogy vagy? — kiáltottam el magam, ő rámutatott a nőre. — Megnősültem. — Gratulálok! — mondtam neki. — Miért nem jöttök el az asszonykával? Ekkor a kocsioszlopból dudálni kezdtek, hogy mi lesz már, és vissza kellett ülnöm a volán mögé, hogy induljak. Utoljára Burgaszban láttuk egymást a Szozopol felé vezető úton. Igen nagy volt a torlódás, és mi az egymással szemközti folyamatban haladtunk. Előremész három-négy métert, megállsz, várakozol, majd ismét nekilódulsz. Ekkor egy Trabantban ült. Én egy vadonatúj Zsigulit vezettem. Kézmozdulattal kérdeztem tőle: „Hogy vagy?" ö bólintott: „Jól”. És rámutatott két gyerekre, akik hátul ültek. Alig láttam őket. Két ujjammal V-betűt formáltam, ami annyit jelentett: „Gratulálok!” ö a szívére tette a kezét: „Köszönöm”. Ekkor, egyik kezemmel Szófia felé, a másikkal pedig rámutatva meg akartam neki mondani, higy: „Miért nem jöttök el egyszer?” De a két folyam hömpölyögni kezdett, az autók nekilendültek, és elvesztettük egymást. Ettől kezdve nem láttam öt sem a közlekedési lámpák előtt, sem a kötelező vizsgákon, sem a javítóműhelyekben, sem pedig a benzinkutaknál. Pedig micsoda barátok voltunk, ó, istenem, micsoda barátok! Bolgárból fordította: Adamecz Kálmán. Frankföldi mutatványosok Fernand a gyeplőt mélyen hasa alá húzta, s bőszen „ho-hó”-zott a lejtőn zötykölődő ekhós szekér bakján. Szikár, barna arcán magabiztos vonások ültek. Jacqueline világos, lengő ruhában a szekér után kötött), kimustrált gumiabroncson himbálódzott — ő volt a fék. Hosz- szúkás arcán szőke tincsek ugrándoztak, köztük vidám vadgesztenye szempár fénylett. Barbuche, a gyér szakál- lú kecske, békésen baktatott az árokszélen, ostoba fejét meg-megrántotta a szekér orrához erősített pányva. A kocsi alján húzódó deszkapolc hálója mögött csirkék forgolódtak. És a slampos-zömök igásló még valakit húzott: a másfél éves Benjámint, aki a napszítta ponyva alatt békésen aludt. A vándormutatványos család bezötyögött St. Michelbe, s hangos „hé-hó”-val megállapodtak a falucska szűk főterén. Az őszibarackosból teli furgonokkal hazapöfögő parasztok mogorva arcráncaiba mélyen bevilágított a narancstónusú délutáni nap. öt perc sem telt el, s a csöpp faluban már mindenki tudott a fura jövevényekről. Fernand kifogta a lovat, és a polgármesterlak felé indult. Hamarosan elégedetten baktatott vissza: — Megvan az engedély! Gyerünk, hamar, este játszunk! Csak megnézte, cigányok vagyunk-e... Jacqueline szó nélkül sürgölődni kezdett, pontosan tudta a dolgát. Legelőször a színes vászonplakát került föl az útszélí öles tölgyfa kérgére: „Fernand és Jacqueline, az ezer trükkű illuzionista pár itt ma este nyolckor mindenkit szeretettel vár!” Majd nyomatékül Fernand egy özönvíz előtti dobot vett elő, s élesen megpergetve négyszer-ötször kikiáltotta ugyanezt. A szemközti szatócsüzlet pultja mögül a boltosné kíváncsian dugta ki bozontos fejét. A kis .teret körülfogó kőcsipkés házak nap hevítette spalettái nyikorogva tárultak föl, s az ablakokban töppedt anyókák apró szembogara fénylett tompán. A térre szállingózni kezdtek a gyerekek, és lesték Fernand fürge mozdulatait, ahogy a félkör alakú, négyszintes nézőpadsor meg a piros paravánoa, hevenyészett színpad lassan összeállt. Színes; virágmintás ruhában, zilált, marionettmozgású lány kacsázott a plakát elé, s csonka hangokat gur- gulázva, boldog vigyorral tapogatni kezdte. „A falu bolondja” — látta rajta rögtön Jacqueline; és néhány barátságos szót szólt hozzá. A jámbor lélek ezt- azt motyogva otthonosan elhelyezkedett a kocsirúd tövében, s halkan dudorászni kezdett. Az út közepén sánta, foltos szőrű eb tűnt föl, megállt kicsit, fáradtan körbelesett, majd a szekér alá vonszolta magát, ahol mancsára hajtva fejét félrecsüngő nyelvvel lihegett. Fernand fogta megint a dobot, megpergette keményen, s kiáltott: , — Fernand és Jacqueline, az ezer trükkű illuzionista pár itt ma este nyolckor mindenkit szeretettel vár! Aztán enni adott az állatoknak, majd a kocsirúdra akasztott tükre elé ült, s nekiállt kifesteni az arcát. A kirajzolódó fehér-fekete-piros színek láttán a félkegyelmű lány éles hahotázásba tört ki, de hirtelen elcsendesedett, és sétálgatott megint tovább ernyedt taglejtéssel. — Gyülekeznek már? — kiáltott ki Jacqueline a szekérből', és óvatosan letette a jóllakottságtól kipirult Benjámint. — A csirkéket be kellene hajtani! — Jó, de úgy látom, még várhatunk, nem sietik el ezek a St. Michel-iek .. j Közben a két sarokkal odébb lévő kiskocsma megtelt vacsorájukat elégedetten fel-felbüfögő férfiakkal. Beszédtémát nem kellett keresniük: — Na, mit szólsz? — kezdte egy rezes képű, püffeteg figura. — Megint cigányok jöttek a nyakunkra...! Csak ezek kóborolnak még ilyen ványadt kordákon Citroen helyett. — Pedig a nő szőke, igaz, a bőre elég fekete — folytatta alig nyelve le borát egy laskagomba fejű alak. — Tán nem láttál még pingált hajú cigányasszonyt? — krákogott közbe egy kefenyakú), köpcös emberke. — Ismerem ezeket jól, nem kell ezeket védeni! És, hogy csinnadrattáznak! Fernand megint épp megpergette a dobot, mondóká- jához hozzátéve: „Aki jön, aki nem — még tíz perc, és kezdjük szenzációs produkciónkat! Csak szaporán, szaporán, foglalja el mindenki a helyét, amíg van!” Az utolsó mondatot csupán fanyar gúnyból tette hozzá, mert érezte, a házak előtti kispadokon fejüket összedugó asz- szonyságok semmi jót nem susmutolnak róluk. Igen, ott is ugyanazok a gyűlölködő vércsehangok csattogtak, mint a kocsmában. A nézőknek felállított padsoron négy-öt gyerek fész- kelődött izgatottan, meg a jámbor félkegyelmű kuporgott még a fölső soron, bokájánál szorosan összekulcsolt kézzel. — Hagyjuk a fenébe! Szereljük le és együnk! — vágott öklével a kocsi ponyvájára Jacqueline. — Maradt még egy borunk a múlt hétről... — Csodás egy népség! — merengett el keser-édes bohócarccal Fernand, majd fölpattant, levágta a kezében agyongyűrögetett festékes vattát, s fölcsattant. — Ma nem szerelünk le, azért is játszunk! Fogta a dobot, vadul megpergette és kiáltott: — Mélyen tisztelt publikum! Kezdődik a fergeteges produkció! A gyerekek arca kigyúlt, abbamaradt a nyüzsgölődés. Ekkor asszonyok trappoltak a térre magabiztos léptekkel, s lerángatták a pádról síró, toporzékoló csemetéiket. Aztán kopogó sarkokkal eltűntek a kapualjakban, döng- ve csapódtak be utánuk a tölgyfaajtók. Csak a félkegyelmű lány gubbasztott tovább, s mosolygott bárgyún. Fernandék csak egy számot adtak elő, amit a függönyök mögül leselkedő népek meredt szemekkel figyeltek: a parasztnak öltözött Jacqueline furkósbottal kergeti a pipacsarcú bohócot, és mindahányszor le akar rá sújtani, a bot elrántja, s maga vágódik hasra. Fernandék abbahagyták, és csendben leszerelték a színpadot. Fernand letörülte arcáról a festéket, s a szekérből egy csálé kis asztalt penderített elő. Három farönköt állított mellé. Kenyeret, bort, érett kecskesajtot tett az asztalra, majd intett a bolond lánynak. Az otthonosan letelepedett, arca suta mosolyra rándult, s békésen falatozni kezdett. Reggel Fernand friss ,,hé-hó”-jára ingva, zötyögve megindult a szekér. Jacqueline hátul, az aszfalton sus- torgó gumikeréken állt. Kinyújtott kezével a szekér vasába kapaszkodott, a másikkal meg integetett hátrafelé. A félkegyelmű lány vállára kókadó fejjel ült az útszé- len, s nézte, nézte a lassan távolodó kocsit. GRABÖCZ GABOR
