Tolna Megyei Népújság, 1985. március (35. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-05 / 53. szám
*1*EPÜJSÄG 1985. március 5. Moziban Aranyoskám A hódítás érthető, még ha nem is túl eredeti ötletre épül az Aranyoskám című amerikai filmvígjáték cselekménye. Mert az alkotók bizonyára nem látták a felejthetetlen Latabár Kálmán főszereplésével az Egy szoknya, egy nadrág című — nemrég felújított — magyar filmet, de Brecht Szecsuáni jólétekének kicsi Sen Te-jéről bizonyára hallottak. Persze tegyük hozzá, hogy a főhős kettős élete, illetve neme sem Brechtnél jelenik meg először. Férfiruhába bújtatott nőkről, női ruhában ko- médiázó férfiakról sokfelé olvashattunk. Mert ugyanúgy említhetnénk a Figaro házassága női ruhában búj- káló apródját, Cherubint is. Az átöltözés mindig rejt magában komikumot, még ha olyan drámai okai is vannak, mint Sen Te esetében. A vígjátékíróknak pedig különösen aranybánya egy ilyen szituáció. Ha pedig a főszerepet olyan kitűnő színészre bízzák, mint Dustin Hoffman, akkor a sikert nagy valószínűséggel meg lehet jósolni. joggal hódít Tegyük hozzá, hogy ott van mellette a hatalmas majomember, King Kong szivét is meghódító Jessica Lange, aki A postás mindig kétszer csenget című film főszereplésével is emlékezetes alakítást nyújtott. Bár akkori kimagasló játékához mérten amolyan kis csinos, de buta libaként ténfereg ebben a filmben, azért van néhány képsor, ahol megcsillantja színművészi tehetségét is. Persze, nem csoda, ha má- sodprímási szerepbe szorul. Dustin Hoffman elsöprő játéka Michael Dorsey, illetve Dorothy Michaels szerepében mindenkit háttérbe szorít. Csak őt érdemes figyelni, ha ott van a vásznon, akkor mindenki csak asszisztál az ő alakításához. Mindegy, hogy tehetséges, ám ingerlékenysége miatt mellőzött Michael Dorsey szerepében jelenik meg, amikor képtelen beletörődni a hamis színpadi rutinba, a közepes alakításba, rendezésbe, vagy pedig a férfias alkatú, határozott egyéniségű, feminista Cseh Gábor kiállítása Az elmúlt héten nyílt meg Cseh Gábor rendőr őrnagy festőművész kiállítása Szek- szárdon, a Tolna megyei Rendőr-főkapitányság művelődési házában. A március 13-ig látható kiállítást dr. Szakály Ferenc, az MTA Történelemtudományi Intézetének főmunkatársa nyitotta meg, méltatva Cseh Gábor munkásságát. A tárlat anyagából számos, tolnai, szegedi és békéscsabai kiállításon vesz részt még ebben az évben. Színházi esték West Side Story Évtizedek óta világsiker, valahol mindig műsoron van Rómeó és Júlia amerikanizált változata. Maga a történet nagyon régi, Shakespeare is kölcsönözte, amint a filológia kiderítette, Arthur Brooke költeménye volt a dráma alapja, korábban a magyarul is olvasható Bandello is feldolgozta, de a két család viszálya Daniénál is szerepel. A musical-változatban a Capulet és Montague család két galerivá változik, s ebben a szegényes környezetben virágzik ki az amerikai Rómeó és Júla szerelme. A történetnél azonban fontosabb a zene, Bernstein szerencsés leleménye, ennek jóvoltából lehetett világsiker, s ami ennél több, maradandó mű a West Side Story. Egyszer régen, még a nagy siker előtt, azt mondta Bernstein, azt szeretné, ha legalább véletlenül fütyörészne valaki tőle valamit, akár csak egyszer is. Nos a West Side Storyban nem is egy ilyen dallam van, Bernstein pedig ért hozzá, hogy népszerűvé váló dallamainak biztos hangzást adjon, esetenként valóban próbára téve énekeseit. A szegedi Nemzeti Színház művészei állják a próbát: az előadás kitűnő. Sándor János rendezőnek kis térre kellett összeszorítania a helyszínt, ahol a nagy létszámú szereplőgárda azonban kellő biztonsággal mozog, s az előadásnak ez is legfőbb érdeme, mert mindvégig közös játékot látunk, esetenként nagyon szép egyéni teljesítményekkel — kár, hogy nem lehet kiigazítani a színlap kettős, hármas szereposztásában. Telt ház volt, megérdemelt, őszinte siker. (cs.) A főhős, menedzserével élharcos Dorothy Michael szerepében. És ezek a szerep- váltások lassan kitöltik a kétórás film kereteit. Hogy közben eltelt ez az idő, szinte észre sem vesszük. Megoldás mégis kell, van is, amit a film rendezői Dorothy Michaels-hez méltón oldanak meg. Csakhogy a megoldás — ami egyébként 'nagyon életszerű — hozza a további konfliktusokat és így nem lehetne igazán szívet nyugtatóan sziruposra megrendezni. Rá kell dobni „még egy lapáttal”, hogy a kedves néző szívében boldogsággal, nyugalommal vonulhasson ki a nézőtérről. Ez is megtörténik. Így hát kedves Néző, megnyugodhatsz. Elandalítotttak, két órára kikapcsolódást, még nem is túl tartalmatlan ki- kapcsolódást kaptál a pénzedért. És ez, a mai mozijegyárak mellett nem is kevés. — TAMÁSI — Fibián Márta ás Szakály Ágnes koncertje Hangversenypódiumon meglehetősen ritkaságszámba megy a cimbalom, különösen szólóhangszerként és másodmagával. Valószínű ezért is voltunk enyhén szólva kevesen Fábián Márta és Szakály Ágnes cimbalomművészek koncertjén a Művészetek Házában. Pedig az intézmény nem kevés erőfeszítést tett a közönség biztosításáért. Az mindenesetre aligha vitatható, hogy egy ilyen kulturális központban helye, szerepe van a zenei ismeretterjesztésnek, alkalmasint — mint ezúttal — a ritkaságok, kuriozitások bemutatásának. Az érdektelenség azonban szerencsére nem szegte kedvét a két kitűnő muzsikusnak és teljes értékű produkciót nyújtottak. Szakály Ágnes vállalta a műsorközlő feladatát, tegyük hozzá nagy szakértelemmel, kifogástalanul. Elöljáróban elmondta, hogy a cimbalom őse már az ókorban megtalálható volt. Magyarországon a XVI. században jelent meg először. A ma általánosan használt hangtompítós cimbalom az 1870-es években készült. Erkel a Bánk bánban, Kodály a Háry Jánosban alkalmaz cimbalmot. Két ilyen hangszer együttes megszólaltatása lehetőséget ad arra, hogy csembalóra, zongorára írt, főként barokk műveket is előadhassanak. Három Scarlatti-szonátával indult műsoruk, majd Bach héttételes G-dúr francia szvitje csendült fel. Különösen a második lassú tétel méltóságteljes régi francia tánca bizonyult hatásosnak. Händel: A-moll szonátája, melyet a mester eredetileg csembalóra komponált, cim- balomkarakterisztikus, kifejező erejű volt. Láng István a ma élő zeneszerzői nemzedék jeles képviselője. Tőle a Duót választották az előadók. A mű hangvétele a kortárs zenére jellemző disszonanciája, meghökkentő effektusai jól érvényesültek az általunk főként a népzenéből és népi zenekarok tartozékaként ismert hangszeren. Bartók román népdalgyűjtésből merítette forrásanyagát a Kolindák és Szonatina megírásakor. Fábián Márta határozott, energikus játéka és Szakály Ágnes pontos, érzékeny kísérete különösen a Dudások és a Medvetánc c. tételeket jelenítette meg képszerűen. Híres cimbalomművészünk, Rácz Aladár ismertette meg Igor Stravinszkyt e hangszerrel és annak játékmódjával. Keringő és polka c. szerzeménye a dallam és a láncok ritmikájának egységében és szépségében szólalt meg. Nem lehet egy koncert teljes bécsi klasszikus mester kompozíciója nélkül — mondta Szakály Ágnes és befejező számként Haydn: G-dúr szonátáját jelentette be. A szonáta hallgatása közben a modernebb hangvételű művektől ismét a meg- szokottab és konszolidáltabb harmóniák világába érkeztünk, kellemes zenei körséta részeseiként. Lemle Z. Tévénapló Napjaink Széchenyije Félidőben vagyunk, indokolt tehát a kérdés, milyen a tévé nagyszabású vállalkozása, a Széchenyi nt ,'of, illetve milyen napjaink Széchenyije, milyennek látjuk, láthatjuk a „legnagyobb magyart"? Mit szépítsük, Széchenyiről korán kialakult egy sematikus kép, megfelelő didaktikai következtetéssel, mely szerint „közszellemet’’ lángoló kötelességérzetet, a munkában s minden nemes törekvésben kitartást, főleg Széchenyi életéből tanulhat az ifjúság’’ — írja egy 1884-ben megjelent életrajz, a hölgyeket is intve, akik „a legnemesb női géniusnak példányképét bírják hitvese, Crescentia emlékében”. Amikor 1978-ban végre megjelent addig gyakorlatilag alig hozzáférhető naplója, egy egészen más Széchenyi állt előttünk. Természetesen továbbra is ő a legnagyobb magyar, a lóverseny megteremtője, az Al-Duna szabályozója, figyelme kiterjedt a selyemgyártásra, a malmokra, gőz- hajózásra, ugyanakkor romantikus hős, nyughatatlan vándor, aki hol itt, hol amott tűnik fel Európában, gazdag, bátor, fáradhatatlan, közben tele belső félelemmel, önváddal, állandóan úgy érzi „gonosz szellem tartja hatalmában”, s a dúsgazdag főúr cenki otthona sem a megnyugvás szigete: „Szúnyogok, egerek, legyek, bolhák, egy kotlós csibéivel az ablakomnál, zörgő ablakok, az ágy leszakad”, majd három nap múlva, „lelkem szenvedő, szívemet üresnek érzem, mint egy sivatagot”, s rögtön alatta: „Életemnek mégis erőszakos módon fogok véget vetni — ezt előre látom” (1828. július 11—14 között). Oldalakon át folytathatnánk az idézeteket, de nem Széchenyi-tanulmányt írok, hanem arra kell válaszolnom, milyen a Széchenyi-film, illetve, most már mondjuk ki végre, hogy miért nem tetszik. Elsősorban azért, mert nem lép túl a szokványos Széchenyi- hépen, olyan, amilyennek száz éve is ábrázolták, az ifjúság okulására. Már Szekfü Gyula antológiája, A mai Széchenyi „kendőzetlen, retorikátlan alakjának” ábrázolását sürgette, ami azonban mindmáig késik. Nemeskürty István filmje is kitaposott úton jár, éppen a,retorikus elemeket hangsúlyozva, ami a serdülő ifjúság számára, ahogy hajdan nevezték, akár hasznos is lehet, de ma mégiscsak mást várnánk egy Széchenyi- filmtől. A szerkezeti gyengeségek is felismerhetők, mert az apró epizódok nehezen illeszkednek egymáshoz, a felvillanó és elsuhanó jelenetekből nem lesz határozott körvonalú egész, néha el is akad a cselekmény, mert hiányzik, ami előre vinné, ilyenkor kiszól a ilmböl egy komornyik, vagy beszélni kezd a narrátor, hogy valamiképp át lehessen hidalni az űrt. Az eseményeken belül is akadnak következetlenségek. Crescentia, illetve itt Kreszansz, megkérdezi Széchenyitől, mit inna, teát vagy csokoládét, mire ő hódolattal így válaszol: Mindegy, csak a maga közelében lehessek. Szép bók, ám ahogy kimondta, feláll, kezet csókol és távozik. Esetenként a szöveget sem ártott volna finomítani, mert az ilyen mondat — az első részben hangzott el, szó szerint: „Diderot járt kislánykorában házuknál” — csak egyféleképp érthető, pedig arról van szó, hogy abban az időben Madame de Staél volt kislány. Félidőben vagyunk, sok minden történhet a továbbiakban. Akár csoda is. Ha mégsem történnék, akkor is vigasztalódhatunk, hogy hasznos ismeretterjesztő film készült, látványos külsőségekkel, nagy költség- gél, szép tájakkal, kastélyokkal, elegáns huszárokkal, s néhány valóban szép, a témához illő jelenettel. CSÁNY1 LÁSZLÓ ízlések és pofonok Közel négy éve, 1981. májusában kezdett hozzá a Magyar Televízió annak a műsornak a sugárzásához, ami a fenti címet viselte. A cél — akkor és azután is — mindig az volt, hogy az ízléskultúrát fejlesszék. Az eredmények összegzésére került sor a szombati adásban, ahol a régi riportok kiegészítéseként, újak bejátszásával — amelyek segítségével a végbement vagy végbemehetett volna változásokat — próbálták igazolni. Egyfajta visszatekintés, összegzés is volt a szombati műsor, ami, mint eddig is, most is sok problémát tárt fel. Így többek között azt, hogy környezetünkben még „nagy jelentősége van”, a túldíszített, csicsás termékeknek, a függönyöknek, tapétáknak, amiket áraszt a nagyipar. A visszatekintő műsor kitért a különböző bútorokra — köztük a gyermekbútorok — hiányosságára és a részleges, csekély eredményekre is. Többek között a TÉKA, és a Portéka üzletek létrejöttének hasznára. Ez utóbbiak a magyar tárgykultúra sikerét jelentik. Szó volt — többek között — arról, hogy a formatervezőket jobban iktassák be a gyártmányfejlesztés folyamatába. Egy valami az egész műsorból kitűnt. A részeredmények ellenére is sikeres volt. A tapasztalatokat, tanácsokat érdemes megszívlelni gyártónak és fogyasztónak egyaránt. — él — Rádió Minden gyerek fontos Nemcsak az én tapasztalatom, hogyha egy ember laikusként valamilyen szakmai beszélgetésbe csöppen, némán ül egy darabig, majd tisztelettel elköszön, vagy kellő türelemmel kivárja, amíg olyan téma kerül a terítékre, amihez ő is hozzá tud szólni. Ilyen érzések törtek rám, amikor meghallgattam Incze Zsuzsa Iskolakerülők című riportját. Ez a téma az átlag állampolgár apának-anyának nem idegen. Csak... Ha a maguk posztját ellátó és ott felsőszintű ismerettel rendelkező szakember beszél területéről — esetünkben a gyermekvédelemről és a tankötelezettség betartásának, betartatásának társadalmi-családi következményeiről —, akkor nem biztos, hogy az az apa, aki nem törődik gyerekével, és az iskola mellé járatja, meg fogja érteni, hogy milyen bűnt követ el. Magyarul: az Iskolakerülők című riporttal az a bajom, hogy a riporter kérdései és a stúdióvendégek válaszai nagyon elméletiek voltak. Bár mondandójukat azért többen megértettük... Csakhogy ilyen helyzetben az a baj, hogy amikor éppen az egyik szakember jelenti ki, hogy azok a gyerekek járnak az iskola mellé, akik legnehezebb élethelyzetben élnek, akkor kétlem, hogy az ő szülőjük a nekünk érthető nyelven elmondott információ lényegét megértené. Sőt, rádöbbennének arra: változtatni kell, ha nem akarják, hogy lányukat tizenhárom éves korában gyerek- szülés miatt mentessék fel az ötödik osztályban. Nem éreztem kellően meggyőzőnek az alapeseteket szolgáltató — immár — felnőttek sorsának olyan eredőit, amelyben megtudhattam volna, hogy ki, miben és mikor segített nekik, hogy a dolgozók esti iskolájában megszerezzék a végbizonyítványt. A téma fontosságát és súlyosságát minden értő ember támogatja, elismeri. Beszélni kell arról, hogy országosan az a 3—5 ezer gyermek végre elvégezze az iskolát és az iskola ne mutogasson ujjal a tanácsra, a tanács a gyermek- védelemre és a család vissza mindkettőre. Egyébként annak örülnöm kellett, hogy éppen a riport vendégei mondták ki: hogy ilyen óriási a diszharmónia ebben a kérdésben. A jobbítás szándéka sem hiányzott belőlük, ám a célravezető az lenne, ha egyre több emberből se hiányozna! — Szűcs —
