Tolna Megyei Népújság, 1985. március (35. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-23 / 69. szám
1985. március 23. NÉPÚJSÁG 7 Önálló élet: 1980 decemberétől Nemcsak a brigádnapló „beszélhet” Ügy gondoltuk, ha reggel kilenc után megyünk, addigra véget ér a nagy forgalom, s a Szekszárdi Húsipari Vállalat Május 9. szocialista brigádjának tagjaival nyugodtan válthatunk szót. Tévedtünk, ugyanis kiderült, hogy náluk a nyugalom ismeretlen vendég. Részben azért, mert mindannyian a Szociálpolitikai és munkásellátási osztáy dolgozói, ebből következően ajtajuk — bármilyen munkát is végeznek — mindig nyitva áll a vállalat 2600 dolgozója előtt, akik rendre be is térnek hozzájuk számtalan üggyel, problémával, kéréssel. — Érdemes lenne egyszer összeszámolni, hogy milyen a forgalom egy-egy napon — mondja Horváth Ferenc, a munkásellátási csoport vezetője. — Egyszer striguláztuk, s el is jutottunk százig, de nem folytattuk, mert egyik percről a másikra olyan nyüzsgés lett itt, hogy megfeledkeztünk a „statisztikáról”. Az osztályon, melynek Wirth Jánosné a vezetője, közel 160-an dolgoznak nyolc csoportban. (Gondnokság, üzemi konyha, üzemegészségügy, munkásszállítás, üzemi mosoda és varroda, valamint a szociálpolitikai és a munkásellátási csoport.) Az osztály szervezeti felépítését illusztráló szabályos „családfát” rajzol Horváth Ferenc, így a kívülállónak Wirth Jánosné is nyomban világossá válik a munkával, a feladatokkal kapcsolatos számtalan dolog. Viszont a brigádot, a Május 9. szocialista brigádot a vezető, Grácsmann Ferencné mutatja be. Két, egymás mellett lévő szobában dolgoznak: az egyikben az osztályvezető és az adminisztrátora, Schell Józsefné, a másik — nyugati lapszerkesztőségek berendezési stílusára emlékeztető — teremben a brigád többi tagja. —Annak idején volt egy olyan megállapodásunk, hogy az osztályvezetők ne legyenek az osztályaikon lévő brigádoknak a tagjai — mondja mosolyogva Wirth Jánosné — de az idő és a gyakorlat ezt megcáfolta. Szóval, hogy hivatalosan brigádtag vagyok-e, vagy sem, nincs jelentősége. Ugyanúgy teszem a dolgomat, mint bárki más. Vállalok feladatokat, s a közös munka, a társadalmi megbízatások ugyanúgy éltetnek, mint a többieket. — Ha a brigád dolgairól van szó, akkor az osztályvezetőnk „egyszerű brigádtag” —szögezi le a brigád vezetője. — A két dolgot természetes egyszerűséggel tudja elválasztani egymástól. A brigád 1980 elején alakult, de önálló életet csak az év végétől élnek, azóta, hogy átköltöztek a faházból az új, korszerű épületbe, s hogy megkezdődtek a próbaJ Egyed Ferenc vágások. Abban az időben került sor a decentralizációra és az osztályok szervezésére. A csoportok felsorolásából következtetni lehet a brigád sokrétű munkahelyi teendőire. Még felsorolni is nehéz, hogy brigádként mi mindent vállalnak és teljesítenek, ők, tizenegyen. — Olyan a társaság, aki fel tudja venni a fordulatot — hangzik — talán most osztályvezetőként — Wirth Jánosné véleménye. — Alapjáraton ezerkétszáz! — mondja valaki, a többiek pedig nevetve bólogatnak. — Szükséges is — összegez Egyed Ferenc. — Ugyanis rengeteg apró munkát végzünk, szóval amolyan abszolút kiszolgáló tevékenység a miénk. Egyik pillanatról a másikra változik, hogy mivel foglalkozunk. De, ennek a „csapatnak” ez az életeleme. Fontos, hogy azonnal tudjunk reagálni a dolgokra, átlátni a helyzetet, s máris intézkedni, de mindig szem előtt tartva azt — s nem is esik nehezünkre —, hogy emberekkel (!) állunk kapcsolatban. —Viszont úgy hallom, hogy a két szobán belüli légkör valahogyan más!? — Igen is, meg nem is — mondja Richter László. — Egymásnak mindig őszintén, nyíltan mondjuk el véleményünket. Nem kertelünk, nem keressük a szavakat. Magyarné Gyepes Anna -------------------------------*----É n viszont keresem — keresném — a brigádnaplót. Erre egyöntetűen válaszolnak: — Nincs brigádnaplónk. Legalábbis a szokványos fajtából való nincs — s máris egy dossziét tesz az asztalra a brigádvezető. — Ebben gyűjtjük a feljegyzéseinket egy-egy eseményről, itt tartjuk a félévenkénti önértékelésünket. Szóval úgy véljük, hogy a színház- vagy mozijegyek ellenőrző szelvényeinek beragasztása csak formális dolog ... Pedig mi is megyünk színházba, moziba, vagy kirándulni. Küldünk egymásnak utazásainkról képeslapokat, melyek a szoba falát dekorálják. — Nem azt mondjuk, hogy a napló fölösleges valami, de annak külleméből, díszességéből messzemenő következtetéseket nem lehet, és nem is szabad levonni — így Magyariné, Gyepes Anna, gondnoksági előadó. — Míg azt szépítenénk, helyette hasznosabb dolgokat tudunk megvalósítani. És következzenek a hasznosabb dolgok, vagyis azok, melyek révén a brigád nemcsak munkahelyén, hanem városszerte, sőt, még városon kívül is ismertté lett. Azt mondják, hogy „valahogy összejött a dolog”, mármint az, hogy társadalmi aktivitásból, közéleti érdeklődésből naponta vizsgáznak jelesre. Ezt érezvén, volt bátorságuk a Május 9. név felvételére. Jelentős szerepet vállalnak a Hazafias Népfront városi bizottsága mellett működő béke munkabizottságban, rendszeresen ők szervezik a béke nagygyűléseket, sőt két brigádtag tagja is a munkabizottságnak. De a rendezvényeknél tartva, el kell mondani, hogy a Húsipari napok rendezéséből is kivették részüket, sport- és kulturális jellegű összejöveteleket, vetélkedőket is rendeznek, a közönségtalálkozók sem ritkák náluk. — Persze, mindehhez az osztályokhoz tartozó, többi brigád is méltó partner — mondják szerényen, s hozzá teszik, hogy — helyzeti előnyünk van, hiszen munkánk révén olyan kapcsolatot sikerült kialakítanunk az emberekkel, hogy az már a fél siker biztosítéka. A brigád iskolát patronál, jut idejük közös, vidám ösz- szejövetelek tartására, egymás segítésére. — Amikor nősült a fiam — kezdi Schell Józsefné — a brigád tagjai jöttek segíteni sütni, főzni. Tőlük kaptam a családi segítséget... Sajnos, az én szüleim már nem élnek. Ragyogó kezdeményezésük, hogy a vállalat dolgozóinak megszerzik az előre összeírt zöldség- és gyümölcsszükségletét. Az ősszel közel kétszázezer forintnyit értékesítettek. A tüzelőutalványforgalmuk pedig megközelíti a négyszázezer forintot. — Képzeljék! Most suszterbálba készülődünk — szól Nyírő Tibor, aki KlSZ-alap- szervezeti titkár is. — A Bonyhádi Cipőgyár Delta szocialista brigádjától kaptunk meghívást, amellyel nemrégiben vettük fel a kapcsolatot. Ezután újabb felsorolásnak kellene következnie, hogy hányféle társadalmi megbízatást vállalnak a brigád tagjai, s mindnek eleget is tesznek maximálisan. De, felsorolhatnánk azt is, hogy a röpke három esztendő alatt milyen elismerésben részesült a kollektíva, s milyen kitüntetéseket kaptak külön- külön is. (Egyébként, ez utóbbiról is sebtében készítettek táblázatot, mert ennyi mindent fejben tartani képtelenség is.) A felsorolások helyett viszont inkább szóljanak arról, amire most készülnek — igen lelkesen és körültekintően: — Mi leszünk a rendezői május 10-én a békehónap megyei nyitóünnepségének. Aztán roppant egyszerűen vallanak arról, hogy a sok vállalásnak nem esik nehezükre eleget tenniük, hiszen családjuk tagjai sok segítséget nyújtanak nekik, s mindenütt úgy vélekednek, hogy van értelme annak, amit a brigád tesz! V. HORVÁTH MÁRIA Fotó: CZAKÓ SÁNDOR Fiatal intézmény a tenge- lic-szőlőhegyi Öregek napközi otthona. Ez év február közepe óta gondoskodnak itt 20 idős emberről. A régi iskola épületében alakítottak ki két tágas nappalit, fürdőszobát, tálalókonyhát, ebédlőt, egy előteret és egy raktárhelyiséget. A fürdőszobában süllyesztett kád, a fogason a törülközők felett a sok-sok monogram. A nappalik bútorzatából csak néhány heverő hiányzik. Az otthon vezetője, Hradek Edéné előzőleg az ERBE Vállalatnál dolgozott, korábban hat évig pedig a szekszárdi csecsemőotthonban. Munkatársának, Kőműves Istvánná segédgondozónak szintén új ez a munkakör, melyet nagy kedvvel, szívesen vállaltak mindketten. Délelőtt kilenc órakor már majdnem teljes a létszám az otthonban. Az egyik helyiségben az asszonyok telepednek le, ki-ki előveszi a kézimunkáját, könyvét, özvegy Pintér Józsefnének, — aki éppen befejezett egy Jókai- regényt, — most újabb könyvet ajánl Hradek Edéné. Az otthonnak valóságos kis könyvtára van, ott sorakoznak a könyvek a szomszéd helyiség üveges szekrényében, ahol a férfiak telepednek az asztal köré, és kezdetét veszi a kártyaparti. Az asszonyok szívesen mesélnek arról, milyen egy-egy Együtt, egymásért npjuk az otthonban, hogy miért szeretnek ide járni. Mert, hogy szeretnek, arról vall a tekintetük, minden szavuk. Elsőként említik azt, hogy az egyszemélyes háztartás igen költséges. Az egyszeri főzés több napon át biztosítja az étkezést, viszont ennél mégiscsak többet ér a változatos étrend. Legalább ekkora jelentőséget túlajdonítanak mindnyájan a közösség szerepének, mely a magányt feloldja. Ahogyan az otthon lakói fogalmaztak, szeretik, megbecsülik egymást, s valóban a legjobb úton haladnak afelé, hogy közösséggé szerveződjenek azok, akik itt naponta találkoznak. Ennek máris felfedezhető néhány apró jele. Mindenki tesz valamit a többiekért. özvegy Búzás Istvánná a „felolvasó”, ö, szereti leginkább lapozgatni a képeslapokat és folyóiratokat, s ha már olvas, úgy olvas, hogy az otthon többi lakója kézimunkázás, pihenés közben értesülhessen a nagyvilág híreiről. özvegy Böröcz Györgyné kézimunkákat rajzol elő, egy másik asszony, özv. Falb Jánosné, a falu egykori szülésznője a „vízhordó”, ami tulajdonképpen csak annyit jelent, hogy szereti egy-egy pohár hűvös csapvízzel kiszolgálni a többieket. Cserébe ők megstoppolják az ott- honkáját, ha az olajkályha kiégeti. S még lehetne sorolni a példákat. Egészen apró kis dolgok ezek, de az itt élők életében korántsem jelentéktelenek. Nem egy közülük teljesen magányos, nekik a családot jelenti ez a kis közösség. Beszélnek arról is, hogy sokan a faluból kinevetik őket amiatt, hogy eljárnak ide, s arról, hogy többüket éppen a gyerekek beszélték rá az otthon látogatására, hiszen tartalmasabb itt egy-egy nap, ha ez a lehetőség adott, hát élni kell vele. A szomszéd szobában a férfiak — úgy tűnik — nem unják meg a kártyát. Rövid időre Kőműves Istvánná is közéjük ül. A fal mellett a tolókocsiban Szabó Rozália kezei fürgén járnak. Köt. Nemrég múlt 50 éves, gyermekkori paralízis miatt az alsó végtagjai bénák. Ö sem gondolt arra, hogy el tud majd járni ide, de Hradek Edéné rábeszélte, s most naponta eltolja őt. Szemébe könny gyűlik, amikor arról beszól, hogy milyen jól érzi magát az otthonban. Bár m Szabó Rozália is eljutott az otthonba túlságosan hozzászokott az egyedülléthez, még nem tudott teljesen feloldódni. Múlnak a délelőtti órák. A postás érkezését mindenki lesi. Két savanyúcukros zacskó körútra indul. Már több látszik a készülő mellényből is, a hímzett szekrénycsíkon néhány motívum van csak vissza. Megérkezik a tengelici termelőszövetkezetből az autó, az otthon lakói megebédelnek, kávéznak egyet. A házirend szerint délután kettőig csendes pihenő van. Majd elmúlik szinte észrevétlenül a délután is, aztán ugyanúgy a hét még néhány hátralévő hétköznapja. Ezeknek az embereknek a szombat és a vasárnap a várakozást jelenti. Várják mikor lesz újra hétfő. Sáringer Márta Szabó György viszi a lapokat Készülnek a térítők Grácsmann Ferencné és Horváth Ferenc Schell Jőzsefné
