Tolna Megyei Népújság, 1985. március (35. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-16 / 63. szám
1985. március 16. A ^EPÜJSÄG Pári, a kertváros, A két kocsiból álló személyvonat fél tizenkettőkor áll meg Pári megállóban, Tamási elővárosánál. Vannak leszállók bőven. Telt szatyrokkal indulnak hazafelé. Ma ennyi ember is csekély létszámnak számit, a csütörtök a nagy utazás napja, akkor a piaci napon a fél Pári Tamásiban van. Ma kedd van. A kétnapos orvosi rendelés egyik napja. Szeget, meg más egyebet Azért nem lehet mindig a csütörtökhöz igazítani a bevásárlást. Megkérdezem az előttem lépkedő két idős embert, miért mentek Tamásiba. Egyikük a patikában járt, másikuk szeget hozott, meg még néhány apró iparcikket és kenyeret. Idős Gr über József nyugdíjas gátőr szívesen mesélne a faluról, nem is lakik mesz- sze, hát elfogadom a meghívását. Páriban 1957 óta élnek, öt gyereket neveltek fel. Szeretnek itt, szeretik az itt élő embereket, de elősorolják a kertváros gondjait is. Naponta kétszer kell boltba menniük, egyszer tejért, egyszer kenyérért. Nincsen hűtőpultja sem az üzletnek, így a kisgyerekes szülők is csak úgy jutnak tejhez, ha azt megrendelik. Panaszkodnak az utak állapotára, nagy a sár. Tamásiból a busz helyi járatként közlekedik, mégis nyolc forintot fizetnek a négy helyett. Nem tudják, hogy ki a művelődési ház vezetője, viszont azt elmondják, hogy az épület meglehetősen rossz állapotban van. Kulturális program ailg-alig van. Grúber József olyan ember, aki nem közömbös lakhelye iránt, a különböző gyűléseken szót is kért a jobbítás szándékával, de azután sem változott semmi, ez kedvét szegte. Olyannyira, hogy most már az ilyen összejövetelekre el sem megy. Nem tartja fontosnak. _ Nekünk már megfelelne így is Pári, de mi lesz a fiatalokkal? Az unokáinkra is gondolok, akik itt élnek a 1985-ben szüleikkel — teszi hozzá a feleség. Az emberek igényesek Ballagok a pári főutcán a település központja felé. Csend van. A házak között messzire nézek, megigéz a környező természet szépsége, a dombok és völgyek egymásba fonódó ritmusa. Felkapaszkodom az első emelkedőn, hétágra süt a nap, izzadok a nagykabát alatt. Hamarosan az iskola és az óvoda épületéhez érek. Az oviban 52 gyereket négy óvónő nevel, az iskolában két tanulócsoport van, egyikben az elsősök és a harmadikosok, a másikban a másodikosok és a negyedikesek tanulnak. A felső tagozatosok 1973 óta Tamási diákjai. Az alsós diákoknak már a második éve tudják biztosítani a délutáni napközit, ott egy pedagógus foglalkozik velük. A napközis konyháról kapja az ételt az óvoda is, valamint 8 idős ember. Bauer Bálintnét és Róth Alajosnét, az osztályvezető nevelőket még az iskolában találom. A cserépkályha kitűnően befűti a két hatalmas osztálytermet, melyek meglepően jól felszereltek, barátságos, egészséges, világos helyiségek. Hamar szóba kerül a művelődési ház. A pedagógusok mesélik, hogy jól sikerült farsangi összejövetelét az óvoda és az iskola is a házban rendezte meg. Rövid időre „megtelt” az épület hangos jókedvvel. — Elment az értelmiség Páriból... Ezelőtt néhány évvel azért volt a kultúrban műsor ... Meg aztán az emberek igényesek, Tamásiban jobban van választék. Ritka ma már a bál is, pedig az közkedvelt rendezvénye volt a településnek. A moziban hetente egyszer van filmvetítés, a mozi vezetője igényel jó filmeket, de nem mindig kapja meg. Most nemrég a nagy sikerű E. T. című ifjúsági film is eljutott Páriba — mondják a pedagógusok Félig betonozott út Az iskola épületétől néhány lépésnyire van Pári központja. A vegyesbolt már bezárt. Az egyik kirakatában egy kerékpár, mellette cirokseprűk, a másikban egymásba rakott színes műanyag vödrök tetején néhány lábtörlő látható. Ízelítő a kínálatból. (Nemrég újította fel az üzletet a tamási Köp—Ka ÁFÉSZ.) Továbbhaladok, elindulok felfelé a Nagy utcán. Kisebb- nagyobb erecskékben csordogál lefelé az elolvadt hóié. Egyenesen a Macska- hegyről és a Templom-hegyről. Nagy erővel utat tör magának a víz a még meglévő hófoltok között. Az útviszonyok egyre rosszabbak. Az utcát csak a tsz-kiren- deltségig fedi betonburkolat, feljebb ilyenkor már reménytelen járművel közlekedni. Nylon a tetőn Visszafelé meglátogatom a művelődési házat. Kitárt ablakok, zárt ajtók. Osbach Istvánná a gondnok és a takarító. Ok a szomszédban laknak. Férje nyitja ki a ház ajtaját. A látvány lehangoló. Egy kis szín talán csak a KISZ-es fiatalok szobájában lelhető. No nem a falon lévő, nyári tengerpartot ábrázoló gigantposzter miatt. A fiatalok minden este benépesítik a helyiséget. A két teremből álló könyvtár könyvei veszélyhelyzetben vannak. Vékonyka újságpapírréteg védi őket a plafonon át csöpögő víztől. A fiatalok találékonyabbak. Ok a padlásra terítettek nylont. Ez hatékonyabb módszernek tűnik. De így sem sokáig odázható el a 20 éve épült ház felújítása. A moziterem 100 fő befogadására alkalmas, nem túl vendégmarasztaló faszékekkel. Tegnap a Nagyrozsdási eset című magyar vígjátékot vetítették. Az épület körül sár, sár és sár. És két, külsőre takaros épület. A napközis konyha épülete, és a templom. Látva őket, még jobban sajnálom a szegény művelődési házat, foghíjas palatetejével. (A fiatalok társadalmi munkában toldották meg az épület körüli betonszegélyt.) A buszváróban mellettem a földön a tegnapi, film a kazettában. Később már többen várjuk a városközpontba vivő járatot. Amikor a Tamási és kertvárosa közötti útszakasz sár—víz képződményén a nagy sárga buszunk is csak nehezen éviekéi át, újra eszembe jut a város szón jót nevető két kis öreg. SÁRINGER MARTA ki meglódította a teli korsót, és egy hatalmas írívet rajzolt vele a többiek feje fölött, it akkor igyunk... — azzal kihörpintette a felsört. Zsebéből papírpénzt kotort elő, és az asztalra tette. Biccentett a petyhüdt arcú pincérlánynak és elvibarzött. Hallotta, ahogy a többiek lehülyézik, meg papucsnak titulálják, de ügyet se vetett rájuk. Torka már égett a cementportól, a feje is kellemesen elzsibbadt, elég volt neki ezen az estén a négy korsó sör. Kilépve a füstös kocsmából, mélyet szippantott a friss tavaszi levegőből. Szapora léptekkel sietett haza. Kívánta az asz- szonyt. Hónapok óta, most először kívánta meg újra. Amikor belépett a konyhába, csodálkozott, hogy nem ég a tűz a kályhában. Mi történt? Aggódva nyitott be a szobába. Felesége a fotelben ücsörgött, és egy képeslapot böngészett. Semmi baj. A hideg konyha biztos tévedés, gondolta a férfi, majd odasomfordált a fotelhoz, és megcsókolta az asszony nyakát. — Pfuj, de büdös vagy! — A haverokkal voltam — lohadt le Berki. — Tartoztam nekik egy runddal. Tudod, fogadtunk a..., de nem érdekes. — Mennyit ittál? — kérdezte az asszony, miközben lapozott egyet. — Három korit. Illetve négyet — ült a fotel karfájára a férfi. Végre az asszony kelletlenül letette az újságot. Berki csak erre várt. Vadul magához szorította. — Olyan savanyú a leheleted! És olyan kocsmaszagod van! — lökte félre a férfit. — Mi az isten van veled, mi? — Semmi. — Berki az asszony pongyoláját gombolgatta. Végre a melléhez ért, de akár egy jégcsapot simogatott volna. Ernyedten húzta vissza a kezét. Erre az asszony megkönnyebbülten felsóhajtott. — Az éjjel álmodtam. — Érdekes — mondta Berki, és az üvegek között matatott. — Tegnap még volt itthon egy félüveg vodka. Hová lett? — Ott van a kaszli mellett, a konyhában. — Aha — bólintott Berki, és kibattyogott az üvegért. — És mit álmodtál? — Azt álmodtam, hogy megöltelek — mondta sziszegve az asszony. — Mit mondtál? — kérdezte újra Berki, mert a vodka édes-ernyedt csobogásával foglalta le magát. — Szóval mit álmodtál? — Megöltelek, édesem. — Szép — nyalta meg a szája szélét Berki — És milyen yolt? Az asszony szomorúan nézte a férfit. A vodka kesernyés illatától újra háborogni kezdett a gyomra. — Jó volt. Berki hamiskásan kacsintott a pohár fenekéről, majd az asszony combját kezdte el simogatni. — Ugyanilyen részegen jöttél haza. 8 k _ jH vizezett — Nem az első eset, szívem, miért lenne másként egy álomban, he? Az asszony helyeslőén bólintott. Berki füle ekkorra már teljesen elzsibbadt. A nő combja között matatott. — És, és? — lihegte. — Nem bírtam tovább. Kiborultam. Undorított a savanyú bűzöd. Undorított, hogy állandóan maxos vagy. Undorított, hogy lassan éhen döglünk. Undorított, hogy rád nem lehet építeni — pityeredéit el az asszony, majd szipogva folytatta: — Melletted minden bizonytalanná válik. Tönkreteszed az életünket! — Ezt meg, hogy érted? — józanodott ki hirtelen Berki. — Ez az! Ezt kérdezted akkor is. Miért megyünk mi tönkre? Hát nem veszed észre, hogy süllyed ez a rohadt hajó?! Lassan már kenyérre se lesz elég pénzünk. Már fűtői-fától kölcsönkértem. Hónapról hónapra próbálom betömni a lyukaikat. Az egyiknek gyorsan megadom a másiktól kért kölcsönpénzt. Ahogy a te szavaidnak, ígérgetéseidnek nincs hitele nálam, úgy nincs hitelem a barátainknál! Már mind elkerül. Miért nem engeded, hogy elmenjek dolgozni? Megőrülök itt a négy fal között! Megőrülök! — Az első adandó alkalommal megdugnának! — mondta kivörösödő képpel Berki, és újra töltött magának. — Az én feleségem egy főnöknek se legyen a szajhája. — Pontosan ezt válaszoltad. — Az isten verje már meg ezt a rohadt életet! Én éjjel-nappal dolgozom rád. Hétvégeken meg ezt a kurva házat bütykölöm, vagy trógerolok valamelyik hájfejnél! Te meg jössz ezzel a dumával! Te semmibe veszed az én marha munkámat, mi? — Észrevennóm, ha nem vedelnéd el. ' — Biztos, hogy van valakid! A hentes — csapott a homlokára Berki. — Hát persze! Állandóan ott lógatja a red vés nyelvét körülötted. Ott liheg a sarkadban, Nasasszonynak szólít! Hát mit akarsz? Én is nasasszonynak szólítsalak, netán? Az asszony mereven nézett maga elé. Alig hallhatóan motyogta: — Azért, mert emberi hangon beszélnek velem, az nem jelenti mindjárt azt is, hogy bedugnak az ágyba. Ne magadból indulj ki! Értsd meg, hogy hiányzik az emberi szó! Tőled úgyse kapok. Hazajössz, befalod á vacsorát, megiszod a sörödet, leülsz a tévé elé, aztán büfögsz. Én meg üljek némán, és várjam, hogy esetleg magadévá teszel. No persze, ha a részegséged ezt megengedi. Berki kiitta a maradék vodkát, aztán végigdőlt az ágyon. Két pofon, elég egy is, talán helyreigazítaná őnagyságát, gondolta, de inkább nagyot nyelt. — Mi a vacsora?' — Semmi. — A szentségedet! Egész nap melózok, keverem a szart, mert bedöglött a gépünk, és hazajövök, és meg minden, meleg, nő vesz körül. Ha már megnősült az ember, akkor legalább legyen valami öröme is. És akkor mi vár reá?! A felesége álmodozik, ahelyett, hogy zabát készítene ! Az asszony rezzenéstelenül ült, és bambán nézte a férfit. — Igen, pontosan így montad. — Mit? — ült fel Berki. — Álmomban ugyanezt montad. — És aztán? Mi volt még a nasasszony álmában? He? Hófehér király jött, netán aranyszőrű királyfi? — Semmi nem volt aztán. Semmit nem mondtál. — Akkor lódulj, és csinálj valami kaját! — Álmomban sem csináltam semmit. — Hát akkor mi az úristent csináltál? Az asszony elhomálysult szemekkel nézett a férfira. — Megfojtottalak. Berki felröhögött. — Engem, te? Az asszony szeretett volna a férfi szemébe nézni. Szeretett voima belekapaszkodni a tekintetébe, de csak a cinikus röhögés szállt föl, mint valami ködpára. Tenyerébe temette az arcát. — A két puszta kezemmel fojtottalak meg. És nem is volt nehéz. Berki felült, és magához ölelte az asszonyt. Nagy tenyerében érezte, ahogy a nő teste szétomlik. — Te, te kis boszorkány! Hát mit nem tudsz te álmodni az uradról, mi? Az asszony megsemmisült. Hagyta, hogy a férfi lomha mozdulatokkal lehúzza róla a pongyolát. Csak ne szólaljon meg! Csak most az egyszer ne! Gondolta és érezte, ahogy a férfi szívdoíbogása belekapaszkodik az övébe. — Gyere, gyere te kis ördög! — motoygta ájultan a férfi. Az asszony újra érezte a vodka undorító szagát. Mi köze neki ehhez a férfihez? Mit akar tőle? Sose volt hozzá köze. Sose hallgatta meg őt. Sose kérte a véleményét. Ujjai önkéntelenül végigzongoráztak a férfi izmos testén. Talán lehetne belőlünk valami! Suhant át egy pillanatra agyán a gondolat. Keze lassan felcsúszott a férfi nyakára. Érezte a vér lüktetését. Igen, az ütőere, ez az. Egy, kettő há... Keze ráfonódott a férfi nyakára. Egyre szorosabban. Reggel, amikor felébredt, elhatározta, hogy vacsorára bablevest főz. Az urának ez a kedvenc étele. A hentes teste, fehér köpenyén is áttűnt, milyen izmos! Áz asszonyra kacsintott, viccelődött, miközben egy gyönyörű csülköt csomagolt be. — Nasasszonynak, kezét csókolom... Egy gyönyörű csülköt!
