Tolna Megyei Népújság, 1985. március (35. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-16 / 63. szám

1985. március 16. A ^EPÜJSÄG Pári, a kertváros, A két kocsiból álló sze­mélyvonat fél tizenkettőkor áll meg Pári megállóban, Tamási elővárosánál. Van­nak leszállók bőven. Telt szatyrokkal indulnak haza­felé. Ma ennyi ember is csekély létszámnak számit, a csütörtök a nagy utazás napja, akkor a piaci napon a fél Pári Tamásiban van. Ma kedd van. A kétnapos orvosi rendelés egyik napja. Szeget, meg más egyebet Azért nem lehet mindig a csütörtökhöz igazítani a be­vásárlást. Megkérdezem az előttem lépkedő két idős embert, miért mentek Ta­másiba. Egyikük a patiká­ban járt, másikuk szeget hozott, meg még néhány ap­ró iparcikket és kenyeret. Idős Gr über József nyug­díjas gátőr szívesen mesélne a faluról, nem is lakik mesz- sze, hát elfogadom a meghí­vását. Páriban 1957 óta él­nek, öt gyereket neveltek fel. Szeretnek itt, szeretik az itt élő embereket, de elő­sorolják a kertváros gond­jait is. Naponta kétszer kell boltba menniük, egyszer te­jért, egyszer kenyérért. Nincsen hűtőpultja sem az üzletnek, így a kisgyerekes szülők is csak úgy jutnak tejhez, ha azt megrendelik. Panaszkodnak az utak álla­potára, nagy a sár. Tamási­ból a busz helyi járatként közlekedik, mégis nyolc fo­rintot fizetnek a négy he­lyett. Nem tudják, hogy ki a művelődési ház vezetője, viszont azt elmondják, hogy az épület meglehetősen rossz állapotban van. Kulturális program ailg-alig van. Grúber József olyan em­ber, aki nem közömbös lak­helye iránt, a különböző gyűléseken szót is kért a jobbítás szándékával, de az­után sem változott semmi, ez kedvét szegte. Olyannyi­ra, hogy most már az ilyen összejövetelekre el sem megy. Nem tartja fontosnak. _ Nekünk már megfelelne így is Pári, de mi lesz a fia­talokkal? Az unokáinkra is gondolok, akik itt élnek a 1985-ben szüleikkel — teszi hozzá a feleség. Az emberek igényesek Ballagok a pári főutcán a település központja felé. Csend van. A házak között messzire nézek, megigéz a környező természet szépsége, a dombok és völgyek egy­másba fonódó ritmusa. Fel­kapaszkodom az első emel­kedőn, hétágra süt a nap, izzadok a nagykabát alatt. Hamarosan az iskola és az óvoda épületéhez érek. Az oviban 52 gyereket négy óvónő nevel, az iskolá­ban két tanulócsoport van, egyikben az elsősök és a harmadikosok, a másikban a másodikosok és a negyedi­kesek tanulnak. A felső ta­gozatosok 1973 óta Tamási diákjai. Az alsós diákoknak már a második éve tudják biztosítani a délutáni nap­közit, ott egy pedagógus foglalkozik velük. A napkö­zis konyháról kapja az ételt az óvoda is, valamint 8 idős ember. Bauer Bálintnét és Róth Alajosnét, az osztályvezető nevelőket még az iskolában találom. A cserépkályha ki­tűnően befűti a két hatal­mas osztálytermet, melyek meglepően jól felszereltek, barátságos, egészséges, vilá­gos helyiségek. Hamar szó­ba kerül a művelődési ház. A pedagógusok mesélik, hogy jól sikerült farsangi összejövetelét az óvoda és az iskola is a házban rendez­te meg. Rövid időre „meg­telt” az épület hangos jó­kedvvel. — Elment az értelmiség Páriból... Ezelőtt néhány évvel azért volt a kultúrban műsor ... Meg aztán az em­berek igényesek, Tamásiban jobban van választék. Ritka ma már a bál is, pedig az közkedvelt rendezvénye volt a településnek. A moziban hetente egyszer van filmve­títés, a mozi vezetője igé­nyel jó filmeket, de nem mindig kapja meg. Most nemrég a nagy sikerű E. T. című ifjúsági film is eljutott Páriba — mondják a peda­gógusok Félig betonozott út Az iskola épületétől né­hány lépésnyire van Pári központja. A vegyesbolt már bezárt. Az egyik kira­katában egy kerékpár, mel­lette cirokseprűk, a másik­ban egymásba rakott színes műanyag vödrök tetején né­hány lábtörlő látható. Ízelí­tő a kínálatból. (Nemrég újította fel az üzletet a ta­mási Köp—Ka ÁFÉSZ.) To­vábbhaladok, elindulok fel­felé a Nagy utcán. Kisebb- nagyobb erecskékben csor­dogál lefelé az elolvadt hó­ié. Egyenesen a Macska- hegyről és a Templom-hegy­ről. Nagy erővel utat tör magának a víz a még meg­lévő hófoltok között. Az út­viszonyok egyre rosszabbak. Az utcát csak a tsz-kiren- deltségig fedi betonburko­lat, feljebb ilyenkor már re­ménytelen járművel közle­kedni. Nylon a tetőn Visszafelé meglátogatom a művelődési házat. Kitárt ab­lakok, zárt ajtók. Osbach Istvánná a gondnok és a ta­karító. Ok a szomszédban laknak. Férje nyitja ki a ház ajtaját. A látvány lehangoló. Egy kis szín talán csak a KISZ-es fiatalok szobájában lelhető. No nem a falon lé­vő, nyári tengerpartot ábrá­zoló gigantposzter miatt. A fiatalok minden este bené­pesítik a helyiséget. A két teremből álló könyvtár könyvei veszélyhelyzetben vannak. Vékonyka újságpa­pírréteg védi őket a plafo­non át csöpögő víztől. A fia­talok találékonyabbak. Ok a padlásra terítettek nylont. Ez hatékonyabb módszernek tűnik. De így sem sokáig odázható el a 20 éve épült ház felújítása. A moziterem 100 fő befogadására alkal­mas, nem túl vendégmarasz­taló faszékekkel. Tegnap a Nagyrozsdási eset című ma­gyar vígjátékot vetítették. Az épület körül sár, sár és sár. És két, külsőre takaros épület. A napközis konyha épülete, és a templom. Lát­va őket, még jobban sajná­lom a szegény művelődési házat, foghíjas palatetejével. (A fiatalok társadalmi mun­kában toldották meg az épü­let körüli betonszegélyt.) A buszváróban mellettem a földön a tegnapi, film a kazettában. Később már többen várjuk a városköz­pontba vivő járatot. Amikor a Tamási és kertvárosa kö­zötti útszakasz sár—víz kép­ződményén a nagy sárga bu­szunk is csak nehezen évie­kéi át, újra eszembe jut a város szón jót nevető két kis öreg. SÁRINGER MARTA ki meglódította a teli korsót, és egy hatalmas írívet rajzolt vele a többiek feje fölött, it akkor igyunk... — azzal kihörpintette a fel­sört. Zsebéből papírpénzt kotort elő, és az asz­talra tette. Biccentett a petyhüdt arcú pincérlánynak és elvibarzött. Hallotta, ahogy a többiek lehülyézik, meg pa­pucsnak titulálják, de ügyet se vetett rájuk. Torka már égett a cementportól, a feje is kellemesen elzsibbadt, elég volt neki ezen az estén a négy korsó sör. Kilépve a füstös kocsmából, mélyet szippantott a friss tavaszi le­vegőből. Szapora léptekkel sietett haza. Kívánta az asz- szonyt. Hónapok óta, most először kívánta meg újra. Amikor belépett a konyhába, csodálkozott, hogy nem ég a tűz a kályhában. Mi történt? Aggódva nyitott be a szobába. Felesége a fotelben ücsörgött, és egy képesla­pot böngészett. Semmi baj. A hideg konyha biztos tévedés, gondolta a férfi, majd odasomfordált a fotelhoz, és megcsókolta az asszony nyakát. — Pfuj, de büdös vagy! — A haverokkal voltam — lohadt le Berki. — Tartoz­tam nekik egy runddal. Tudod, fogadtunk a..., de nem érdekes. — Mennyit ittál? — kérdezte az asszony, miközben la­pozott egyet. — Három korit. Illetve négyet — ült a fotel karfájára a férfi. Végre az asszony kelletlenül letette az újságot. Berki csak erre várt. Vadul magához szorította. — Olyan savanyú a leheleted! És olyan kocsmaszagod van! — lökte félre a férfit. — Mi az isten van veled, mi? — Semmi. — Berki az asszony pongyoláját gombolgatta. Végre a melléhez ért, de akár egy jégcsapot simogatott volna. Er­nyedten húzta vissza a kezét. Erre az asszony megkönnyebbülten felsóhajtott. — Az éjjel álmodtam. — Érdekes — mondta Berki, és az üvegek között ma­tatott. — Tegnap még volt itthon egy félüveg vodka. Ho­vá lett? — Ott van a kaszli mellett, a konyhában. — Aha — bólintott Berki, és kibattyogott az üvegért. — És mit álmodtál? — Azt álmodtam, hogy megöltelek — mondta sziszeg­ve az asszony. — Mit mondtál? — kérdezte újra Berki, mert a vodka édes-ernyedt csobogásával foglalta le magát. — Szóval mit álmodtál? — Megöltelek, édesem. — Szép — nyalta meg a szája szélét Berki — És mi­lyen yolt? Az asszony szomorúan nézte a férfit. A vodka keser­nyés illatától újra háborogni kezdett a gyomra. — Jó volt. Berki hamiskásan kacsintott a pohár fenekéről, majd az asszony combját kezdte el simogatni. — Ugyanilyen részegen jöttél haza. 8 k _ jH vizezett — Nem az első eset, szívem, miért lenne másként egy álomban, he? Az asszony helyeslőén bólintott. Berki füle ekkorra már teljesen elzsibbadt. A nő comb­ja között matatott. — És, és? — lihegte. — Nem bírtam tovább. Kiborultam. Undorított a sava­nyú bűzöd. Undorított, hogy állandóan maxos vagy. Un­dorított, hogy lassan éhen döglünk. Undorított, hogy rád nem lehet építeni — pityeredéit el az asszony, majd szi­pogva folytatta: — Melletted minden bizonytalanná vá­lik. Tönkreteszed az életünket! — Ezt meg, hogy érted? — józanodott ki hirtelen Ber­ki. — Ez az! Ezt kérdezted akkor is. Miért megyünk mi tönkre? Hát nem veszed észre, hogy süllyed ez a rohadt hajó?! Lassan már kenyérre se lesz elég pénzünk. Már fűtői-fától kölcsönkértem. Hónapról hónapra próbálom betömni a lyukaikat. Az egyiknek gyorsan megadom a másiktól kért kölcsönpénzt. Ahogy a te szavaidnak, ígér­getéseidnek nincs hitele nálam, úgy nincs hitelem a ba­rátainknál! Már mind elkerül. Miért nem engeded, hogy elmenjek dolgozni? Megőrülök itt a négy fal között! Meg­őrülök! — Az első adandó alkalommal megdugnának! — mond­ta kivörösödő képpel Berki, és újra töltött magának. — Az én feleségem egy főnöknek se legyen a szajhája. — Pontosan ezt válaszoltad. — Az isten verje már meg ezt a rohadt életet! Én éj­jel-nappal dolgozom rád. Hétvégeken meg ezt a kurva házat bütykölöm, vagy trógerolok valamelyik hájfejnél! Te meg jössz ezzel a dumával! Te semmibe veszed az én marha munkámat, mi? — Észrevennóm, ha nem vedelnéd el. ' — Biztos, hogy van valakid! A hentes — csapott a homlokára Berki. — Hát persze! Állandóan ott lógatja a red vés nyelvét körülötted. Ott liheg a sarkadban, Nasasszonynak szólít! Hát mit akarsz? Én is nasasszonynak szólítsalak, netán? Az asszony mereven nézett maga elé. Alig hallhatóan motyogta: — Azért, mert emberi hangon beszélnek velem, az nem jelenti mindjárt azt is, hogy bedugnak az ágyba. Ne ma­gadból indulj ki! Értsd meg, hogy hiányzik az emberi szó! Tőled úgyse kapok. Hazajössz, befalod á vacsorát, megiszod a sörödet, leülsz a tévé elé, aztán büfögsz. Én meg üljek némán, és várjam, hogy esetleg magadévá te­szel. No persze, ha a részegséged ezt megengedi. Berki kiitta a maradék vodkát, aztán végigdőlt az ágyon. Két pofon, elég egy is, talán helyreigazítaná őnagyságát, gondolta, de inkább nagyot nyelt. — Mi a vacsora?' — Semmi. — A szentségedet! Egész nap melózok, keverem a szart, mert bedöglött a gépünk, és hazajövök, és meg minden, meleg, nő vesz körül. Ha már megnősült az em­ber, akkor legalább legyen valami öröme is. És akkor mi vár reá?! A felesége álmodozik, ahelyett, hogy zabát ké­szítene ! Az asszony rezzenéstelenül ült, és bambán nézte a férfit. — Igen, pontosan így montad. — Mit? — ült fel Berki. — Álmomban ugyanezt montad. — És aztán? Mi volt még a nasasszony álmában? He? Hófehér király jött, netán aranyszőrű királyfi? — Semmi nem volt aztán. Semmit nem mondtál. — Akkor lódulj, és csinálj valami kaját! — Álmomban sem csináltam semmit. — Hát akkor mi az úristent csináltál? Az asszony elhomálysult szemekkel nézett a férfira. — Megfojtottalak. Berki felröhögött. — Engem, te? Az asszony szeretett volna a férfi szemébe nézni. Sze­retett voima belekapaszkodni a tekintetébe, de csak a cinikus röhögés szállt föl, mint valami ködpára. Tenye­rébe temette az arcát. — A két puszta kezemmel fojtottalak meg. És nem is volt nehéz. Berki felült, és magához ölelte az asszonyt. Nagy tenyerében érezte, ahogy a nő teste szétomlik. — Te, te kis boszorkány! Hát mit nem tudsz te ál­modni az uradról, mi? Az asszony megsemmisült. Hagyta, hogy a férfi lomha mozdulatokkal lehúzza róla a pongyolát. Csak ne szó­laljon meg! Csak most az egyszer ne! Gondolta és érez­te, ahogy a férfi szívdoíbogása belekapaszkodik az övébe. — Gyere, gyere te kis ördög! — motoygta ájultan a férfi. Az asszony újra érezte a vodka undorító szagát. Mi köze neki ehhez a férfihez? Mit akar tőle? Sose volt hozzá köze. Sose hallgatta meg őt. Sose kérte a vélemé­nyét. Ujjai önkéntelenül végigzongoráztak a férfi izmos testén. Talán lehetne belőlünk valami! Suhant át egy pillanatra agyán a gondolat. Keze lassan felcsúszott a férfi nyakára. Érezte a vér lüktetését. Igen, az ütőere, ez az. Egy, kettő há... Keze ráfonódott a férfi nyakára. Egyre szorosabban. Reggel, amikor felébredt, elhatározta, hogy vacsorára bablevest főz. Az urának ez a kedvenc étele. A hentes teste, fehér köpenyén is áttűnt, milyen iz­mos! Áz asszonyra kacsintott, viccelődött, miközben egy gyönyörű csülköt csomagolt be. — Nasasszonynak, kezét csókolom... Egy gyönyörű csül­köt!

Next

/
Thumbnails
Contents