Tolna Megyei Népújság, 1985. február (35. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-09 / 33. szám
1985. február 9. 6 ^ÜÉPÜJSÁG — Ritkán jövök zavarba, de most azt javaslom, hogy kezdjük az Antál- napnál. Ugyanis, ha onnan indulnék, ahova akartam majd eljutni, nehezebben tudnánk a dolgok elejébe vágni. — Az szép nap volt. | — Miért? — Nézze, én akkor névnapot ünnepeltem, és egy hét múltán nyugdíjba helyeztek ... — Helyezték. — Kértem. Az a lényeg, hogy én sem fiatalodtam. Elértem a kort, és helyet kell adni a fiataloknak. A kollégáim fiatalabbak, és jó szakemberek. — ön geodéta volt. — Ma is az vagyok. — Miután tudom, hogy erdészmérnök, adódik az a helyzet, hogy akadékoskodjak. Miként lesz erdőmérnökből geodéta? — Nem hosszú, és nem is izgalmas a kérdés. | — És a- válasz? — Az talán terjedelmesebb a szokott, újságírói kérdésre adandó válasznál. — Miért? — Mert én német nemzetiségű voltam. És az erdészeti egyetemnek erőssége volt a geodézia. | - És? — Tudja, abban az időben más szelek fújtak, mint most. A családom Grábócon élt, nővérem ott volt téesztag, én meg Sopronban erdészeti egyetemen kezdtem a tanulmányokat. Aztán mondták, hogy köszönik, menjek el az egyetemről. Elmentem. | — Hova? — Volt három évem az erdőmérnökin. Elmentem, irányítottak a 29/2-es építőkhöz, Kazincbarcikára. | — Ez 1951 után volt... — Természetesen. Az volt a feladatom, miután az erdészeti képzésben igen erős volt a geodézia, hogy azoknak a nagy építkezéseknek az alapját kitűztem. Például Kazincbarcikán a szénosztályozó, az erőmű, meg a berentei bázis. — Fél diplomával? — Azzal. Tudjál, amikor abbahagytam az erdészetet, családom tagjaihoz híven én is akartam dolgozni a közért, valamit tenni az országért. Nem érdekelt, hogy kulák- nak minősítették a családot, az volt a lényeg, hogy dolgozhattam. Mondtam már, hogy nővérem Grábócon téesztag volt. No, és hova tartozhattam volna ebben a hazában? Hát csak a hazához. Tulajdonképpen fél diplomával voltam geodéta, kitűző. I —És ezután? — Bakonybélbe jöttem. Mint erdésznek adtak munkát. Azaz ott is geodéziai feladatot bíztak rám. Például erdei utak kijelölése a Bakonyban. Például a Francia- vágás. Hát az nagyon szép munka volt. — örökké a szabadban dolgozott. — Ez a szakmával együtt járt. — S azután, amikor a Bakonyban végzett? — Vátozott a helyzet. Tudomásomra jutott, hogy az erdészeti egyetemet el lehet végezni levelezőn, jelentkeztem. Felvettek és elvégeztem. — Mégsem az erdőbe ment. — Nem Tovább dolgoztam az építkezésen, munkámat meglehetősen jól értékelték, s nekem ez elég volt. Dolgozhattam, és én mindig dolgozni, alkotni akartam, most is. I — Ne siessünk előre ... — A TÁÉV-hez 1973-ban jöttem. — Közben volt más építés-kijelölés, geodétái munka? — Sok volt. | —És 1973-tól? — Nézze, nekem az nagy megtiszteltetés és öröm volt, hogy azóta, ezt a csoportot a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalatnál vezethettem, az 1970-es évek elejétől, minden azóta készült épületet mi tűztünk ki a megyében, Szekszárdon is!- | — Például? — Pakson minden épületet. Tallos Gábor, — ő is erdész volt, — társamul szegődött a munkában. — Egy geodétának milyen gondjai vanna? — Nehéz gondok. És sok. Például a derékszögelési kérdés az a szakma minimuma. Az is a napi feladat, hogy a terv szerint tűzzük ki az épületet. — Ez mindig kötelesség? — A tervező végrehajtója a geodéta. | — Mindig? — Hát — hát, úgy is lehet mondani... — Tudom, hogy ön is részt vett a Szekszárdi Húsivari Vállalat kitűzésében. — A tervek szerint. — És mégis süllyedt az épület. — Valóban. Bemértük a helyzetet, tudtuk, hogy mit miként kell szintezni stb. Aztán kaptuk a vádat, hogy mi dolgoztunk rosszul. Elrendelték a vizsgálatot, az ÉMI-től „Adám bácsi” jött, kitűnő szakembereivel, maga is az volt, és azt állapították meg, amit mi. — No erre mit tehettek? — Ment a bírósági tárgyalási, meg minden. A kollégáimmal száz helyen végeztünk hetenként mérést. Akkor nyugodtam meg, amikor kiderült, hogy a cölöpök a helyükön voltak, de az északi oldal hétszer annyit süllyedt, mint a déli.- Ezt észleltük számtalanszor. De az eredményeink minden bizonnyal számítottak a bírósági ügyekben is. De ez már nem az én csoportomra tartozik. — Sóval az épület nem egyenletesen süllyedt? — Erről volt szó. — Ez volt a legizgalmasabb munkája, amióta a TAÉV geodétáit irányítja? Sokszor találkoztunk épületek alapozásánál, különböző szinteken, ahol nem is kellett volna dolgoznia. De mindig összefutottunk. — Maga is olyan ember, aki szereti az országszépítést. Nekem pedig még jobban érdekem, mert most ugyan soha nem kérdi senki, miért levelezőn végezteiin el az erdőmérnökit, de mindennap bizonyítom, hogy értem a szakmát. Maga, pedig mint újságíró, mindig ott van a nyomomban. Mondja, miért? im, kollégáim bejöttek az irodámba egy pohár borra. Ügy érzem, mintha ők nem is mentek volna el. — Amikor erről a beszélgetésről tárgyaltam az ön igazgatójával, azt mondta a Villányi elvtárs, hogy, bár ilyen sok embere volna. A geodéták csoportvezetője, aki végeredményben erdőmérnök nem egy ember, de egy generáció. — Az volt. Én nem mentem még el, ami házakat kitűztem, azok már mind a falegyen felé haladnak. Látom, hogy a város város lesz, és máris az, és tudom, hogy a jövőben még mi lesz a tennivalónk. — Úgy mint nyugdíjasnak is? — Állomány szerint nyugdíjas leszek, valójában én még aktív dolgozó maradok, remélem sok évig. — Miért szerették magát a munkatársai, a kubikosok, a művezetők? — Nem azért, mert az ön munkájának érdemle- gességében kételkedem, sokkal inkáb azért, mert ön egy ember, aki talán egyszer megkeseredett, de aztán bizonyított, élni akar és alkotni tudott. — Én mindig lelkiismeretesen végeztem munkámat. Munkatársaim megbecsültek. Azt mondta Storcz Jancsi igazgatóhelyettesi, hogy Tóni, én nem búcsúzok el tőled. I — Ez Antal-napkor volt és azóta? — Tegnapelőtt mostam el a poharakat, demizsonokat, holnapután, hétfőn bejövök, s megkérdem: fiúk, van-e valami munka számomra. | — És ha akad munka? — Nézze, a feleségem meghalt, gyermekeim szépen élnek. én nem akarok kiszakadni az életből. — Kapcsolata a vállalattal? — Szoros., A jövőben is mindig bejövök. Érzem a vállalat, meg a rendszer bizalmát. Nézze, én kuláknak voltam titulálva, azért küldtek el az egyetemről, de nem éreztem ennek hátrányát. — Én pedig azt is tudom, hogy Tambov megyében, a Szovjetunióban is járt. Ott is dolgozott. — Azt megint honnan tudja? Nem tudok pihenni. Amikor a vállalat küldöttségével az ottani házgyárba mentem, egész idő alatt az építkezésen voltam. Segítettem a házakat kitűzni, tájolni, szóval ott sem pihentem, hanem dolgoztam. | — Térjünk vissza Antal-napra. — Miért? Nálunk itt a vállalatnál a tisztességes emberi munkát értékelik. Baráta— Nem tudom. Tőlük kellene megkérdezni. Abban biztos vagyok, hogy a munkavezető is, meg a mérnök is partnerként kezelt enge- met. Mert érezték, hogy partner vagyok. A munkásnak meg tudtam mondani, hogy most miért így kell azt csinálni, amit csinál. Ha vitám vollt a művezetőemmel, észérvekkel álltam elő. Ha a tervezővel volt afférom, akkor sem kiabáltam, hanem mondtam, hogy ennek így meg úgy kell lenni, ezért meg ezért. Hát ha az embert érvekkel bombázzák, az elől nem lehet kitérni. — Volt rá alkalom, amikor meghátrált? — Volt. De a tervezőkkel mindig jó kollegiális viszonyban voltam, s vagyok. Ha véleménykülönbség volt, azt megbeszéltük anélkül, hogy az asztalt csapkodtuk volna. — Most itt ülünk a volt irodájában, Távol az An- tal-napi ünnep. A kollégák valahol mérik a szin' teket, új házak alapját jelölik ki. önnek ez a tény nem nyomasztó? — Nem. Kérem, én mindig a kollektívában dolgoztam, együtt éltem-éreztem az emberekkel, magam is az vagyok, az előbbrevivés bajnoka, ha nagy szavakkal akarom hitvallásomat hatvan év után megfogalmazni. A jövőben sem pihenek. Égy-két hét pauza, rendbe szedem magam, aztán ismét: neki, Tóni! ■ — Meddig? — Én dolgozni akarok. Fogadnak a jövőben is á vállalatnál, talán többet dolgozom, mint eddig, hiszen minden nyugdíjas így van ezzel, aztán szép csendben hagyom, hogy utódaim átvegyék tőlem a kitűzőlécet. — Minél később kerüljön erre sor! Pálkovács Jenő Múltunkból A szekszárdi nyomdászok 1916 végétől ismét rendszeresebben tartották meg szak- szervezeti gyűléseiket, amelyeken mind gyakrabban vetődött fel a megélhetés gondja, a béremelés követelése, és a szervezkedés szükségessége. Az 1916. december 10-én tartott rendkívüli ülés napirendje, a nyomdászok szaklapjának kezdeményezése, a nyomdász hadiárvák segítése. Idézzük a jegyzőkönyv idevonatkozó részét: „Ezután az elnök ismerteti a rendkívüli gyűlés tulajdonképpeni tárgyát, a Ty- pographiának a vidéki szaktársakhoz intézett és a háborúban elhalt szaktársak árváinak gyámolítását célzó felhívását, melyet a helyes megítélés szempontjából felolvastat. Elnök kísérő szavai és néhány megjegyzés után a gyűlés egyhangúlag kimondja, hogy tudatában az ügy fontosságának és sürgősségének a kért heti hat (6) fillérek befizetése a december 16-i szombattal kezdetét veszi. A befolyt pénzek kezelésével ideiglenesen — míg ez a munkaadók és munkások között rendeztetik — gyűlés Gerstl Béla százalékpénztárost kéri fel.” Ezt követően Weisz Andor állt elő javaslattal, amely meglehetősen élénk vitát váltott ki. Indítványozta, hogy a munkaadók és a munkások közötti megállapodás felbontását kezdeményezze a gyűlés az országos bizottságnál, és vagy csak anyagi szempontból teljesen kielégítő újabb megállapodást kössenek, vagy pedig ennek kivihetetlensége setén kéri a konkrét megállapodás mellőzését. Az indítványozó egyúttal kívánja, hogy „addig is a munkaadóknál a gyűlés által megbízott szaktársakból álló küldöttség után lépések tétessenek a mai nehéz megélhetésnek anyagi szempontjából való megkönnyítése érdekében.” Az elnök — Zatykó József — helyeslőleg szólt az indítvány mellett, de javasolta elhagyni a helyi kezdeményezést, „a munkáltatónál való deputációzást, mivel annak sikertelensége felől — a helyi viszonyokat ismerve — már eleve meggyőzöttnek érzi magát és egy felesleges gerinchajlítástól óhajtja megkímélni az egyébként üdvös cél keresztülvitelével megbízni óhajtott szaktársakat.” A vitában mindkét álláspont kapott támogatást. Mellette és ellene is számosán szólaltak fel. Végül is az elnöki módosítással fogadták el Weisz Andor javaslatát. A gyűlés után az országos bizottságot levélben tájékoztatta a szakegyesület a kialakított álláspontjáról, s kérte annak megvalósítását. 1917. január 17-én arról határoztak a szekszárdi nyomdászok, hogy jótékony célú műkedvelő előadást tartsanak a hadbavonultak segélyezésére. A gyűlés szervező bizottságot választ a rendezvény előkészítésére, megtartására. Ezúttal a könyvkötőket is bevonják az előadás szervezésébe. Az 1917. március 11-én tartott gyűlésen már az eredményekről adtak tájékoztatást. „Koncz szaktárs jelenti, hogy az összbevétel 919 korona 30 fillér, a kiadás 359 korona 30 fillért tett ki, s így tiszta bevétel marad 600.— korona.” A vártnál jobb eredményt hozó rendezvény bevételének egy részét, 330 koronát szétosztották — személyre szóló szavazás alapján, a többit „háborús alap” címmel takarékba helyezték el, későbbi segélyezésre szánva. Az 1917. április 9-1 gyűlésen ismét megüresedett egy tisztség: Koncz Ferenc lemondott, mert be kellett vonulnia. A pénztárosi teendők ellátásával Joó Gyulát bízta meg a gyűlés. Az 1917. október 14-1 gyűlésen Gerstl Béla mond le könyvtárosi beosztásáról, mert hadba vonul. 1917. december 9-én a hadbavonultak hozzátartozói között felosztották a korábbi rendezvényből visszamaradt 270 koronát. Ezúttal névsor is található, ezért tudjuk, hogy a 20—22 tagot számláló szervezetből már távol volt 10 fő (frontszolgálatot teljesítettek!) 1918. január 13-án/— a szokásos év eleji választásokat nem tartják meg, a korábbi tisztikar viszi tovább az ügyeket. A gyűlés ugyanis nem látja értelmét az új választások megtartásának az alacsony létszám miatt. A helyi szervezet elnöke, Zatykó József elnöki megnyitóján így jellemezte a helyzetet: i„Megelégedéssel állapítja megi, hogy a csoport további fennállása a háború folytán előállott komplikáltabb viszonyok ellenére is, a csoport tagjainak kielégítő érdeklődése folytán sikerrel járt. Bár csekély létszámunkból és éppen tisztséget viselő szaktársaink közül az év folyamán kettőt is elszólított a háború, az üresedésbe jött tisztségeket még sikerült betölteni — és így az ügykezelésben fennakadás nem történt.” Ezt követően az 1918 első negyedévi gyűlésen (április 14-én) nem tárgyaltak érdemi dolgokat. A június 9-én tartott rendkívüli gyűlésen is lényegében egyetlen kérdést tárgyalnak, ki képviselje a helyi csoportot az országos értekezleten. A választás eredményeként Koretzky János kapott megbízást. A megbízás teljesítéséről július 14-én, az első félévi taggyűlésen adott számot, mint azt a jegyzőkönyv tartalmazza : „kimerítően ismerteti annak határozatát, melyet a taggyűlés tudomásul vesz”. Ezen a gyűlésen mindösz- sze kilenen voltak, három asszony igazoltan maradt távol, s egy személy nem jelentette be távolmaradási szándékát. (Tehát a létszám 13 fő.) Az augusztus 15-i rendkívüli taggyűlés napirendje: Lip- pert János távozása miatt megüresedett a könyvtárosi funkció. Ezzel most Horváth Gyulát bízták meg. Rövid az 1918. október 13-i tanácskozás jegyzőkönyve is. A szokásos napirendi pontok kerültek a plénum elé: felolvasták az előző ülés jegyzőkönyvét, a pénztáros beszámolt a pénzforgalomról — főleg a könyvtár használatáért befolyó összegekről volt szó —, ezt követően meghalgatták az ellenőr jelentését (amíg a létszám magasabb volt, két ellenőr működött a szervezetben), s ezzel a gyűlés be is fejezte munkáját. * Az országot megrázó események egész sora következett: összeomlott a front, a nemzetiségek új útra tértek, széthullott az Osztrák—Magyar Monarchia. A polgári demokratikus forradalom elsöpörte a háborús kormányokat. A győztes polgári demokratikus forradalmat követte a szocialista forradalom, létrejött a Magyar Tanácsköztársaság. Mit tett ilyen körülmények között ez a kis kollektíva? A jegyzőkönyvek erre nem adnak választ. S arról is hallgatnak, hogy mi történt velük a két világháború közötti időszakban. Minden bizonnyal aktív életet éltek. Más forrásokból tudjuk, hogy igen aktív — nem mindig következetes — tevékenységet folytattak a proletárdiktatúra idején. De erről a jegyzőkönyvek nem szólnak — nincsenek meg. A kötetből hiányoznak ezek a lapok. Illetéktelen kezek eltávolították e korszakok írásos dokumentumait. Csak a felszabadulás utáni időszak jegyzőkönyveit tartalmazza ismét a kötet. Ezek ismertetésére visszatérünk. K. BALOG JÄNOS BSffiSlsS« aw? * 3 ői ffl# ^É i ||f$5^*5'í*3^3f Réger Antal geodétával
