Tolna Megyei Népújság, 1985. február (35. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-09 / 33. szám

1985. február 9,

A népújság

Miből lesz a plusz torint ?

KI mennyit keres...

Azt állítja egyiik ismerősöm, neki már abból is plusz pénze származik, hogy évek óta nem megy szabadságra. Végigdolgozza a szabadságot, amit a vállalata kifizet, a szabadságért járó összeg meg már pluszként jelentkezik. Ehhez még hozzáteszi azt a néhány ezer forintot, amit nem költöttek el a pihenés ideje alatt, így már jelentős plusz pénz állt a házhoz. A másik hasonló eset a disznóvágások kapcsán került terítékre. Idős házaspár mondta, hogyha felnevelik gond nélkül a hízót és azt szépen feldolgozzák, egy jó coca esetében legalább 5—6 ezer forintot takarítanak meg, mert a füstölés után ennyi a plusz érték, amellett nem kell naponta a boltból hordani a felvágottakat.

De n'e csak általánosan és esetlegesen gondolkozzunk erről a kérdésről, hanem konkrétan is. Előtte hadd említsek egy újabb példát. A megyében egyre több családnak nyílik lehtősége arra, hogy gázzal fűtse a lakását. Sokan mégis óriási dilemma előtt állnak, és azt kezdik számolgatni, hogy mennyit takarítanak meg akkor, ha nem állnak át erre a kényelmes és tiszta fűtési módra A beruházás a hozzájárulási költséggel együtt jelentős összeg, és e nélkül is sokuknak van már OTP-tartozása. Ha ehhez még hozzátesznek', akkor nem csökken, hanem ismét . megugrik a tartozásuk. Ha , fűtenek tovább hagyományosan, marad a beruházási ösz- szeg, a gond a tüzelő beszerzésével, a behordással, és maradnak a begyújtással járó kellemetlenségek is. Ha vállalják a kevésbé kényelmes megoldást, máris van plusz forintjuk, mert amit nem adtak ki, az megmarad. Így is lehet gondolkodni.

Helmich József, a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola tanársegédje, felesége a bonyhádi II-es számú városi óvoda óvónője. Értelmiségi család, két gyermekkel.

A korai, téli szürkülettel együtt kopogtattam be hozzájuk, Bonyhádra, az Alpári utcai sorházba, éppen vacsoraváró időben. Az asztalon legóból épített daruk és autók közlekedtek, a család legifjabb tagja, Józsika volt a forgalomirányító, Renáta,

Helmich József főiskolai tanársegéd

nagycsoportos óvodás, tavaszi virágokat rajzol, az anyuka terítéshez készül. Helmich József, a családfő átengedte magát az otthon nyújtotta örömöknek, hol egyik, hol másik gyermekével foglalkozott.

— Egy értelmiségi családnál mi jelenthet plusz forintot? — tettem fel a kérdést.

— Mivel az ember a fejével, a megszerzett ismeretével, tudásával keresi a kenyerét, a szellemi leterheltséget legjobb fizikai munkával kiegyenlíteni. Nagyszerű lehetőséget nyújt ehhez a családi szőlő, tanya, ahol a szülőknek nyújtott segítség egyben anyagi gyarapodáshoz is vezet.

— A tanársegéd és a kapanyél?! Erre gondol?

— Igen. Jólesik megmozgatni az izmokat, és a szabad levegőn végzett fizikai munka így kettős hasznú. A kiskert adja a zöldségféléket, a gyümölcsöt, a szőlő pedig megtanítja az embert a folyamatos és okszerű munkára. Az sem mindegy, hogy egy-egy deci jó bor kerül az asztalra, amit nem kell megvenni.

— Miből adódhat plusz pénzük?

— Nekünk nincs plusz kereseti lehetőségünk. Ez csak addig élt, amíg tartott a házépítés. Ha megelégedtünk volna egy tanácsi bérlakással — ami a keresetünkhöz igazodó lehetőséget jelöl — ma nem beszélhetnénk plusz forintokról. Mikor nekiláttunk az építkezésnek, az is eldőlt, hogy néha a négyórai alvást sem szabad zokon venni. Ha valaki csak a keresetére akar támaszkodni, akkor meg kell elégednie a szinten tartással. Ha az igény színvonala ennél többet kíván, akkor azért tenni is kell. Mi igyekeztünk kiszolgálni ezeket az igényeinket.

— Milyen módszerrel?

— Igen egyszerű. Megtanultam födémet zsaluzni, alapéit ástam, betonoztam, beszereztem az építőanyagot, és csempézni is nekiláttam. Legutóbb pedig a szabadságom alatt a sógorommal falburkolatot készítettünk. Az üvegező kés sem állt először kézre, végül mégis szófogadó segítőtársam lett. Még el nem felejtem, mázolni a feleségem mázolt. A rokonság, a család segítsége is hozzájárult a mi plusz forintjainkhoz. Aztán a sok kicsi

végül is hozott egy kocsit is. Tapétázni is nekem kellett, a villanyt teljes egészében én szereltem — persze, egy vllamosmérnök ennyit azért tudjon. Könnyű lenne tételesen kiszámítani, mennyi plusz pénz maradt így a kasz- szában.

— A továbbiakban?

— Legjobb lenne még egy házat építeni — nevet Helmich József saját ötletén, aztán így folytatja:

— Annyi plusz energiát felszabadítani talán már nem is lehetne ... Szakmai téren először be kell hoznom azt a lemaradást, amit a házépítés során „összeszedtem”. A további forintokig pedig még hosszú út vezet. Legalább olyan léptékkel kell elindulnom, mint ahogy

azt a házépítés igényelte. Naponta három órát utazom* ami szintén plusz keresetet hozhatna, ha ezt ki lehetne időben váltani.

Beszéltünk itt többféle dologról, ami mind alátámasztotta azt az igényt, amely a plusz forintok megteremtése kapcsán jelentkezik. Ki így kalkuál, ki úgy, de a végeredmény mégis csak az lesz, hogy valamilyen formában azért mindenki megtalálja a boldogulás útját. Erényt kell kovácsolni még meglévő tartalékenergiánk, ból, észre kell venni a gyarapodás-mindennapjait jelentő apróságokat is, és azokat eredményként kell elkönyvelni. Helmich Józsefék, úgy érzem ezt tették.

SZABÓ SÁNDOR

azon az őszön iskolatörténeteket gyűjtöttem az InA

tézet részére. Vélhetné bárki, könnyű munka. Elindul az ember Budapestről, megérkezik a kijelölt----'cörzetbe, betér az első iskolába, és megkérdezi az

i

gazgatót: mikor épült, hány tantermesnek, mikor bővítették újabb tanteremmel, mikor építettek hozzá igazgatói szobát, nevelői termet, úttörőhelyiséget, szertárakat. Aztán irány a következő falu, a következő iskola.

A legtöbb falusi iskolának egyszerű története van. Megtalálni is könnyű, mert a templom mellé épült. Először csak egy tanterem, hozzá kántortanítói szoba. Az utcai fronton túl pedig egy jó nagy telek, hogy a kántortanító megtermelhesse a krumpliját. (És egyben mező- gazdasági alapismeretekre okítsa a zsenge nebulókat. Kit büntetésből, kit jutalomból. De a krumpli kapálatlan nem maradhatott.)

Később, ahogy gyarapodott a lakosság, és az iskolaügyekben kiadott rendeletek száma, úgy mindig hozzá- toldottak egy-egy tantermet, majd tanítói szobát, tanárit, igazgatói irodán, levente- majd úttörőhelyiséget. Így aztán lassan elfogyott a kántortanítói telek, az iskola körbeért, olyan lett, mint egy kürtőskalács. A pedagógus krumpliját pedig a téesz veti, gyomirtózza, betakarítja, és még el is adja, csak a készpénzt kell átvennie.

Hűvös szél fújt P. főterén, amikor leszálltam a távolsági buszról. A templomot nyomban megláttam, ott volt, ahol lennie kellett, előtte az első világháborús emlékművel. II-es típus; a gránátot hajító katona. A templom körül lapító családi házak közül azonban egyik sem lehetett az iskola. Körültekintettem a borús láthatáron, de nem láttam több templomot. Arra gondoltam, a p.-i iskolatörténet nem lesz egyszerű eset.

A falu végén, egy hatalmas park közepén találtam meg a p.-i kastélyiskolát. Nagyobb kastélyiskolát már láttam a körzetben, de rosszabb állagút még nem. Hámlott róla a vakolat, lépcsőfeljárója törött volt, mintha kalapáccsal szándékosan végigverték volna minden lépcsőfokát. Emeleti részéről erkély nyúlt a lépcsőfeljáró fölé. Korlátja hiányos volt, de nem is ez volt rajta a legkülönösebb, hanem az erkélyen díszelgő fehér konyha- szekrény. Vajsárgaszínű, metszettüveg-vitrines, sokfiókos munka volt. Jelenléte szöges ellentétben állt mindazzal, amit akár egy kastélytól, akár egy iskolától elvárhattam.

Mindezt tetézendő, az iskola előtt legalább kétszáz gyerek gomolygott. Rohangáltak, verekedtek. Elcsíptem a legnagyobb növésű srácot, és megkérdeztem tőle, merre találom az igazgatót. Csúfondárosan vigyorogni kezdett a kamasza, valószínűleg rájött, más vidékről származom, és nyomban visszakérdezett: melyik igazgatót tetszik keresni? A címzetes igazgató urat, vagy az új igazgató urat? — Hát... talán az új igazgatót.

— Az nincs ma itt — mondta. — Bement a városba. Csak a címzetes igazgató úr van itt.

Ahogy beléptem a tanáriba, Vlagyimir Iljics szegezte rám jóságos tekintetét. Nagyméretű festmény volt, közvetlenül a bejárattal szemben. Magas, vékony férfi állt fel az íróasztal mellől. Végigmért, kezet nyújtottunk.

— A múzeumból jött? — kérdezte. A süketek sóvár figyelmével nézett rám.

— A fővárosból jöttem — mondtam, és elővettem a megbízólevelemet* átnyújtottam neki. A férfi, ahogy olvasta a papíromat, egyre komorabb lett. Egyes pontoknál megálltt, és fürkészve tekintett rám.

— Szóval azt akarja elhitetni velem, hogy nem a múzeumból jött! És mégis az iskola helyiségei után érdeklődik? Talán az én hálószobám is érdekli?

— Ha itt van a hálószobája az iskolában, akkor igen — mondtam csendesen, és igyekeztem elkapni a tekintetét. Megszoktam már, hogy a vidéki iskolaigazgatók egy része kissé bogaras.

— Ne csináljon úgy, mintha nem tudná, hol van a hálószobám — mondta a férfi fölényesen. — Tudják maguk jól. De ha azt hiszik, hogy tőlem megtudnak bármit is, tévednek. Ez a válaszom. '

Hallgattuk, néztük egymást. Arra gondoltam^ na tessék, megint kifogtam valamit, amihez semmi közöm. A legtöbb vidéken nehezen tudják megkülönböztetni a szociológust a pszichológustól, de mindkettőről azt gondolják, hogy a rendőrség leányvállalata.

— Nem tudom, miről beszél — mondtam —, engem az épület története érdekel. Ez a munkám. Eddig ötven iskola történetét gyűjtöttem be, de sehol sem volt gond velem.

A férfi felsóhajtott, és a fiókba nyúlt. Először azt hittem, pisztolyt ránt, de csak Seduxent vett elő. Kimorzsolt egy szemet a csomagból. Tétován nézte a fehér gyógyszert, majd csak úgy, víz nélkül bevette. Intett, üljünk le. Vártunk mindketten, hogy megjöjjön a jótékony hatás. Addig körülnéztem. Szegényes tanári szoba volt, talán hatszor hatos. Kopott, sötétbarna bútorokkal volt telezsúfolva és recsegő, furnir székekkel. A terem egyetlen ékessége Vlagyimir Iljics képe volt, amit valami amatőr festő követhetett el. A festék vastag csomókban állt a vásznon, egyedül a tekintet volt az, ami helyesen és hatásosan volt feltéve.

— Mikor épült az épület? — kérdeztem halkan. — És

kié volt?

— 1870 — suttogta —, és Szapáry grófé. 1946-ig lakták, aztán nyugatra disszidáltak. 1948 óta állami iskola. Kezdetben két tanterem a földszinten, és az emeleten szolgálati lakás ...

Elhallgatott, Vlagyimir Iljicsre tekintett, majd rám. Kövér könnycseppek indultak el szemeiből, és hallhatóan koppantak az asztal lapján. — Az én szolgálati lakásom ... és a feleségemé... — Kint felrikoltott a szünet végét jelző csengő. Felálltam, megfogtam a vállát.

— Nyugodjon meg — mondtam. — Majd máskor folytatjuk.

Megtörölte könnyes szemeit, kézbe vett egy matyóhím- zéses osztálynaplót. — Felezzünk — motyogta és felállt.

— Felezzünk. Bennem megbízhat. Maga meg én... mindent megtalálhatnánk. Már csak néhány kis számítás hiányzik! Felezzünk.

— Majd megbeszéljük — mondtam csillapítólag. — Most sietnünk kell. — Együtt léptünk ki a tanáriból. A gyerekek úgy rebbentek szét az ajtó elől, és a folyosó teljes hosszában, mint verebek a ragadozómadár elől. Elbúcsúztunk, kezet fogtunk. Végigjártam az iskolát, de csak a titkárt találtam. Mondta, sem ő, sem más nem tud felvilágosítást adni, itt a címzetes igazgató kivételével mindenki új ember. De keressem meg a tanácselnököt, az tanított itt, talán tud valamit.

A tanácselnök szívesen fogadott. Egyből tudta azt is, mi az a szociológia. — A Bandi egy kicsit hibbant, sajnos — mondta. — Pedig nagyon értékes ember volt valamikor. Kántortanítóként kezdte, az államosításkor ő hozta át az egész iskolát a papoktól. Jó tanár volt. Mellette párttag, szakszervezeti aktíva... Ha téeszt kellett szervezni,. jött. Ha békekölcsönt, akkor is. Vöröskereszt, satöbbi. Elsőnek ő végezte el a marxizmus-leninizmus esti egyetemet az egész járásból. Ki akarták emelni pártvonalon, de nem ment el. Pedig kínáltak neki lakást is. Láthatja, ma is ottlakik az emeleten. No, szóval.... hatvannyolcban korszerűsítésre került az iskola, és az ő szolgálati lakásával kezdték. Parkettázással. Reggel kirámolt a szobából, és mentek tanítani. Hozzátartozik a történethez, hogy az a mesteri, aki a parkettázást csinálta ... az egy kicsit haragosa volt a Bandinak. Mivel ő agitálta be a téeszbe. Annak idején, ugye. No, és felszedi a hajópadlót, talált mindjárt egy hatalmas ezüsttálat. Egyből rohant a telefonhoz, kihívta a múzeumiakat, jöjjenek, mert nagy értéket talált. Azok persze jöttek, majd szétrepedt a Volga alattuk. Ki is szedték az egészet. Több volt mint ötven kiló ezüst. Nagy része ezüsttál, evőeszköz, de volt köztük ékszer is. Csupa antik darab. A gróf rejtette el. Mire a Bandi órája véget ért, már el is vitték az ezüstöt. Még csak meg sem mutatták neki! Húsz évig aludt a kincs felett! Az egész járás ezen röhögött! Pont ott volt az ágya a kincs fölött...

Elhallgatott, néztük egymást. Mindketten mosolyogtunk. Arra gondoltam, ez tényleg erős lehetett. De miért kell ebbe belehibbanni?

— Elnevezték Tálas Bandinak a parasztok... Tudja milyen a falu. Kiabálták utána a gyerekek. Megmondták neki a szemibe, a kocsmában: kódisként jött, kódis is marad! Egy házra nem telik neki, öregségére! Ügyhogy akkor kezdődtek nála a bajok. Inni kezdett. Verte a gyerekeket. Ásott a kastélykertben. Óra közben szélnek eresztette a gyerekeket, és kincset ásott. Sok panasz volt rá. De a járásnál nem csináltak ügyet belőle. Gondolták, majd rendbe jön. De nem jött rendbe, sőt. Pártvonalon is elkezdett romlani... szóval zavarosan viselkedni. Istenhívő lett. Templomba járt, gyónt, imádkozott. Zaklatta a plébános urat, imádkozzanak együtt. Pedig előtte ő volt az, aki az iskolai hitoktatást..., hogy mondjam ... szóval úgy leszorította a jelentkezők számát, hogy megszűnt az iskolai hitoktatás. De hát minden vonalon nagyfokú volt vele szemben a türelem. Akkor lett csak baji, amikor verni kezdte a feleségét. Mert állítólag a felesége volt a hibás abban, hogy ő húsz évig nem vette észre, mi felett feküdt. Hogy olyan izé ... fluidumokat... vagy miket keltett, ami miatt ő képtelen volt megérezni a kincs kisugárzását. Na, akkor az asszony bement a járáshoz! Másnap elvitte a mentő a Bandit a megyei idegosztályra. Űj igazgatót neveztek ki... Aztán kijött, és olyan kezes lett, hogy az utcán vezetni kellett. Sokkolták. Na, azóta rendben van. Gyógyszerezi magát. Meg a felesége vigyáz rá ...

Megittam a kávémat, lejegyeztem az adatokat, amiért jöttem. 1870-ben épült. Szapáry grófé volt. 1948 óta iskolai célokra. Kezdetben két tanterem a földsziftten, egy szolgálati lakás az emeleten. 1950-ben az egyik tantermet kettéosztották. 1957-ben a másikat is. Ugyanakkor igazgatói szobát létesítettek, kamrából. 1962-ben és 1966- ban szintén leválasztással újabb tantermeket hoztak létre. Ugyanakkor tanárit is, lomtárból. Külsőleg felújítva, tatarozva még nem volt. Belső felújítás 1968-ban.