Tolna Megyei Népújság, 1985. február (35. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-28 / 49. szám

1985. február 28.

NÉPÚJSÁG 3

Milyenek legyenek a pártmegbízatások?

a párt- kongresszusra való felkészülés időszakának egyik legfontosabb aktusa: az alapszervezeti vezetőségek megválasztása. A titkárok és a vezetőségi tagok között sokan vannak, akik régóta betöltenek ilyen választott tisztségeket, s vannak ugyancsak sokan, akiket most először helyez ilyen feladatkörbe a tagok bizalma.

De akár régi, akár új tisztségviselőkről van szó, valamennyiükben indokoltan vetődhet fel a kérdés: hogyan tovább? Mit tegyenek, hogy megfeleljenek a feléjük áradó bizalomnak, mit tegyenek, hogy becsülettel, lelkiismeretesen elvégezzék azt a munkát, amely most joggal látszik nagynak és nehéznek. Valószínűleg a legelső válasz, amit ezekre a komoly és tisztességes kérdésekre adhatunk, a következő: ha a frissen meg- vagy újjáválasztott tisztségviselők csak saját tevékenységükre gondolnak, amikor a feladataiknak meg akarnak felelni — akkor — legyenek bármily áldozatkészek, rátermettek, fáradhatatlanok is — a lehetetlenre vállalkoznak.

Pártunknak ugyanis nemcsak elveiből, hanem évtizedeken át sikeresen alkalmazott munkastílusából is következő fontos tanulsága: a politikai feladatokat miná- lunk nem kevesen, csakis sokan tudják elvégezni. Nem egyesek, hanem sokak!

Mi a pártmegbízatás? Olyan — többnyire politikai természetű, de mindenképpen politikai tartalmú — munka, amit a párttag az alapszervezet, vagy a felsőbb pártszerv megbízásából vállal és következetesen teljesít. Hogy hányféle pártmegbízatás lehetséges, arra képtelenség válaszolni, hiszen a politikai tevékenységnek is számtalan alkalma, lehetősége, fóruma, színe van, minthogy nincs két egyforma ember a párttagok közt sem, így másra alkalmas az egyik és a másik, másra van hajlama, kedve, képessége az egyiknek, mint a másiknak.

És e természetes emberi vonás figyelmen kívül haBefejeződött

gyásával szokták a pártmegbízatások elosztásával, megszervezésével kapcsolatosan a legtöbb hibát elkövetni. Azt ugyanis sohasem lehet eldönteni pusztán papíron, hogy ki, mit csináljon. Nyilvánvaló, hogy az alapszervezet sajátos feladatából következő minden munkának kell, hogy gazdája legyen, sőt, az is nyilvánvaló, hogy más társadalmi-politikai szervezetekben is végezhet valaki munkát pártmegbízatásként. Tehát adott a sok és sokféle feladat, és sehol nem lehet belenyugodni abba, hogy egyetlen feladatkör is gazda nélkül maradjon.

Mi határozza meg tehát, hogy a pártalapservezet tagjai milyen pártmegbízatásokat kapjanak? Mindenekelőtt az elvégzendő munka és az egyes párttagok képessége, hajlama. Mert csak annak a pártmegbízatásnak van értelme, amelynek eredménye is lehet, és csak annak lehet eredménye, amely valóságos szükségletre épül. Ugyanakkor csak azt a pártmegbízatást lehet igazán szívvel és szorgalommal ellátni, amelyről az illető párttag úgy érzi, hogy neki való, amelynek értelmében, eredményességében, illetve a munka valódi hasznosságában hinni tud.

Ez üevben ott iárnak

■ el helyesen, ahol nem a párttag „feje felett” döntik el, mit csináljon, hanem a vele való előzetes baráti, elvtársi megbeszélés keretében. Ezekre a beszélgetésekre azért is szükség van — különösen a pártcsoportokon belül! —, mert így mindenki számára egyértelműbben tisztázható az elvégzendő munka tárgya, elvégzésének módszer- és eszköztára, a pártmegbízatáshoz nyújtható, illetve az ahhoz elvárható segítség, sőt még az is, hogy egy-egy adott pártmegbízatás miként válhat szerves részévé az ott folyó pártmunka egészének. Ez a módja a pártmegbízatás kiadásának, illetve elvállalásának' félig-meddig már a siker garanciája is lehet.

De a sikerhez más is kell. A pártmegbízatások ellenőrzése. Akadnak helyek, ahol

erre nem fordítanak kellő figyelmet, holott ezt a kötelezettséget pártunk szervezeti szabályzata is előírja. Amint máshol, úgy a pártéletben is érvényes: az ellenőrzés nem a bizalmatlanság jele, hanem a segítség egyik, méghozzá az egyik legfontosabb formája. A pártcsoportoknak rendszeresen kell ellenőrizniük a pártmegbízatások teljesítését, azok pillanatnyi állását, helyzetét, mert csak így tudnak gyors és hathatós segítséget adni, ha szükséges.

A párt szervezeti szabályzata egy helyütt kimondja, hogy „ ... az évenkénti beszámoló taggyűlésen értékelni kell (a vezetőségnek — a szerk.) a párttagok munká^ ját, a pártmegbízatások teljesítését .. .” Tehát mindaz a taggyűlésnek, az alapszervezet legfőbb és legfontosabb fórumának is a figyelme középpontjában kell, hogy álljon. Nincs ezen csodálkoznivaló. A pártmegbízatás ugyanis nemcsak egyszerűen munka, feladat, hanem az egyik legfontosabb kapocs, ami a párttagot a párthoz köti: hiszen ily módon a tevékenységével kötődik a párthoz.

Végül, ha a pártmegbízatások témáját ebben az indokoltan kiterjesztett, s kiteljesítendő értelmében tárgyaljuk, ne hallgassunk el valamit. Pártmegbízatás az is, amit nem szoktunk annak nevezni, jóllehet, ez kivétel nélkül minden kommunistára nézve kötelező. Ez pedig a párt politikája melletti kiállás, az állásfoglalás, az adott helyen és adott időben a határozatok végrehajtásának vállalása.

Ehhez nem keU külön------------- a pártcsoportnak

v

agy alapszervezetnek a megbízása, ennek — ahogy mondani szokták — belülről kell jönnie. És mindazok az eredmények, amelyeket pártunk mindmáig elért a nép mozgósításában, s a nép bizalmát bírva, a szocializmus építésében, éppen annak köszönhető, hogy sok százezer így dolgozó és helytálló kommunista él ebben az orC7Q cfhíin

CSERHALMI IMRE

A szocialista munkaversenyt értékelték

A MÉSZÖV Elnöksége és a KPVDSZ megyebizottsága együttes ülése

Tegnap a Fogyasztási Szövetkezetek Tolna megyei Szövetségének székházában együttes ülést tartott a MÉSZÖV elnöksége a Kereskedelmi—Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetének megyebizottságával. Részt vett az ülés munkájában dr. Pünkösti László, a SZÖVOSZ közgazdasági főosztályának vezetője és Andrási Imre, a megyei tanács kereskedelmi osztály- vezetője.

Az együttes ülés a KPVDSZ közgazdasági bizottságának, valamint a MÉSZÖV általános szövetségi titkárságának előterjesztése alapján értékelte a Tolna megyei fogyasztási szövetkezetek felszabadulási munkaversenyét. A szövetkezetek dolgozói, szocialista brigádjai az elmúlt év elején a Szakszervezetek Országos Tanácsának felhívása alapján úgy döntöttek, hogy csatlakoznak a kongresszus tiszteletére és hazánk felszabadulásának 40. évfordulójára meghirdetett szocialista munkaversenyhez.

Az MSZMP XIII. kongresszusa időpontjának megismerését követően a fel- szabadulási versenyhez újabb vállalásokkal, felajánlásokkal csatlakoztak, és ez időtől fogva a szocialista munkaverseny kongresszusi és

felszabadulási munkaversenyként folyik. 196 szocialista brigád tett vállalást a tervek túlteljesítésére, a termelékenység fokozására, az energia- és egyéb költségek csökkentésére, a hatékonyság és az eredmény javítására.

A közel 1 millió forint értékű társadalmi munkavállalás arról tanúskodik, hogy a dolgozó kollektívák sokat tesznek munkahelyük és lakóhelyük szépségéért, tisztaságáért.

A megye fogyasztási szövetkezeteiben a szocialista munkaverseny elősegítette a gazdasági és mozgalmi célkitűzések megvalósítását. Ennek legfőbb bizonyítéka, hogy a szövetkezetek üzleteiben az ellátás javult, és ez együtt járt a gazdálkodás hatékonyságának növelésével is. A bolti kiskereskedelmi forgalom 7,3 százalékkal, a vendéglátóipari forgalom 5,9 százalékkal nőtt az elmúlt évihez képest. Az elszámolás alapjául szolgáló nyereség 21,8 százalékkal magasabb az elmúlt évinél.

A takarékszövetkezetek 1984-ben is tovább fejlődtek, erősödtek, és gazdasági stabilitásukat megtartották. Betétállományuk 155,7 millió forinttal növekedett és meghaladta az egymilliárd 476 millió forintot. A tagoknak folyósított kölcsön 279 millió forint volt, éves nyereségük pedig 2,8 millióval volt több, mint az 1983. évi.

1984-ben 161 lakást és 66 garázst adtak át. A megkezdett építések száma 66.

A két vezetp testület együttes ülésén értékelte a szocialista munkaversenyben elért eredményeket, köszönetét fejezte ki a munkában élen járó szövetkezeti kollektíváknak. Az önvizsgálat alapján benyújtott pályázatokat értékelte és az arra érdemesnek tartott szövetkezetek „Kiváló Szövetkezet”-! címre, illetve dicséretre terjesztette fel.

Az együttes ülést követően a MÉSZÖV elnöksége folytatta munkáját. A testület jóváhagyta a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról és a legutóbbi ülés óta tett fontosabb intézkedésekről készített jelentést, majd megvitatta az ellenőrzési iroda 1984. évi munkájáról és 85. évi feladatairól szóló előterjesztést. Elfogadta a „Kistelepülések rekonstrukciójáról” készített jelentést és meghatározta a további feladatokat. Döntött a testület a megyei küldöttközgyűlés összehívásáról, jóváhagyta napirendjeit és a beterjesztett előterjesztéseket.

SZOBOSZLAI JENŐ

Nők, akik falun 6!nek (IV.)

A „nem dolgozó” dolgozók

Tolna megyében 268 237- en élnek a legutóbbi nép- számlálás adatai szerint. Közülük 136 440 a nő. Míg 1960-ban az összes keresők 31 százaléka volt csak nő, napjainkra ez a szám 42 és fél százalékra emelkedett. A munkaképes korú nők 71 százalékának van munkaviszonya, 11 százalék inaktív, 18 százalék pedig eltartott. Sorozatunkban a falun élő nőket szólaltatjuk meg, mégpedig azon „tétel” alapján, hogy mindenki azon igyekszik, hogy megőrizze családja életszínvonalát, amiért ma többet kell tenni, mint tegnap.

Csibi Aladárnénak, a te- veli Községi Közös Tanács igazgatási főelőadójának, úgy tűnik, alaposan feltettük a kérdést. Abban kértük segítségét, hogy irányítson bennünket olyan családokhoz, ahol a munkaképes korú asszonyoknak nincs munkaviszonyuk.

— Kevés az ilyen — szól csöndesen, majd gondolataiba mélyedve, halkan mondja: — Próbálok végigmenni az utcákon... A Petőfi utcában ...

Akkor induljunk először Fazekas Pálnéhoz. Útközben pedig néhány adat a Tevelen élőkről, akik 1767-en vannak. Közülük 916 a nő, munkaviszonya 515-nek van pillanatnyilag. (Ez a szám ne tévesszen meg senkit, hiszen elég sok a nyugdíjas, a diák és a gyesen lévő nő.) A már említett 515 leány és asszony közül 259-en találtak helyben munkalehetőséget, az eljárók száma 256. És természetesen vannak néhányan olyanok, akikre azt mondják, hogy „nem dolgozók”, akik a statisztikákban „eltartottakként” szerepelnek. Hát nézzük, mit és menynyit dolgoznak a „nem dolgozók”, akik munkájukkal otthon próbálnak szerencsét.

Zörgetünk a kapun. A kutya dühösen ugat. A hosszú tornác egyik ajtaja kinyílik, s mozgékony asszony kiált felénk:

— Jöjjenek csak nyugodtan! Ez nem bánt senkit. A harapós meg van kötve.

Nyugtató szavai nyomán betérünk a tágas udvarra, majd a szépen berendezett és jó meleg lakókonyhába.

— Nyugodtan foglaljanak helyet, én még kinézek a malacokra, és szórok egy kis kukoricát a kacsáknak — mondja, de még nem fogadjuk el a kínált széket. Vele tartunk.

Hát mit mondjunk? Valóságos „állatkert”, háziállatok kertje. Míg Fazekas Pál- né a néhány napos malacokkal bíbelődik, mi nézelődünk: egy ló, négy tehén, egy vemhes üsző, egy borjú, egy koca kilenc malaccal, négy süldő, aztán a kacsák, tyúkok, galambok, majd a nyulak, valamint az említett két kutya.

— A férjem hajnali 3-kor megy a tsz-be. Állatgondozó. Én csak 6-kor kelek. Akkor persze nyomban ki: letrágyázok, fejek, etetek, elviszem a tejet a csarnokba. Amikor onnét megjövök, következnek a disznók és az aprójószág. Utána gyorsan be a konyhába, átöltözés, befűtés, reggelikészítés. Megjön a férjem, együtt reggelizünk.

— Persze, előtte egy nyelet pálinka, hogy jobban csússzon az étel — szól közbe Fazekas Pál, aki a hajnali alváskiesést pótolta eddig a szobában. Máris előtte a gőzölgő fekete.

— Sok az állat. Segít az asszonynak?

— Mikor? — kérdez visz- ^za. — Délután háromkor újból kezdek a tsz-ben. Meg egyébként is, az az én munkahelyem, ez meg az övé.

— Ne viccelj már megint — pirít férjére az asszony. S úgy néz ki, hogy a továbbiakban a „megszokott formájukat” adják, évődőek, vidámak és csöppet sem látszanak fáradtaknak.

— Nem is vagyunk fáradtak, meg nem is búsulunk — neveti el magát immár sokadszor Fazekas Pálné. — Akkor búsulunk, ha betegek vagyunk ... Különben voltam én állásban. Még lánykoromban. Mucsiban, a tsz- ben. a baromfinevelőben. Amikor összeesküdtünk, a férjem azt mondta, maradjak itthon. Hátha úgy többre megyünk. Aztán beállítottunk állatokat... Persze, se szülési segély, se semmi. Két fiúnk van: 13 és 15 évesek.

— Most figyeljen! Ügy vettem észre, hogy ebben több pénz van, mintha eljárna az asszony. Persze, tiszta pénz az akkor volna. A fizetése. De így is kapunk az államtól kedvezményt, van tejpénz, borjúpénz ... Csak az bosszant, amikor azt mondják, hogy „könnyű nektek!” Megdolgozunk mi is mindenért.

— Különben napközben vígan vagyok — mutat maga köré az asszony. — Takarítok, főzök, elszaladok bevásárolni, s mivel anyó- somékkal egy házban lakunk, náluk is teszek-veszek. Most kicsit nehezebb, mert a húgom a kórházban van. Ott a három gyerek, hát nyilván náluk is rendet kell tartani valakinek ...

*

Ha nem ide tartanánk, szemünk akkor is megakadna a szép, ízléses házon, a hó ellenére is jól látszó, takaros portán. Mivel Veres Lászlónét keressük, Veres László az előszobáig kísér csak, majd visszavonul a szuterénba, ahol a lakatosműhelye van. Mesterségét másodállásban műveli,

egyébként a Tolna megyei Víz- és Csatornamű Vállalat • teveli vízműkezelője.

Veres Lászlóné éppen befejezte a teregetést, mivel a péntek a nagymosás napja. A csütörtök a húsos nap . ..

Ebből azóta mellényt kötött Veres Lászlóné

Náluk minden napnak „jött neve” is van, melyek úgy ragasztódtak a hétfőre, keddre ... ahogyan szokásaik, napirendjük azt kialakította.

— Dolgoztam én 11 évig Bonyhádon, a Vasipari Szövetkezetben, mint betanított munkás. Aztán összeházasodtunk, és belefogtunk a ház építésébe. Amikor a fiam megszületett, nagy építkezésben voltunk ... Tizenöt hónap múlva meg jött a kislány. A szüléseim nem voltak egyszerűek, simák. Ahogy cseperedtek a gyerekek, egyre több munka akadt a ház körül. Nagy kertünk van, az az „enyém”. Most már a gyerekek is kapálnak, gyomlálnak benne. De megterem ott a kukoricától a burgonyáig, a zöldségen át minden. Még egy kis fóliánk is van. Jószágot is tartunk. Most három anyadisznónk van, meg tíz kismalac. Huszonhetet már eladtunk. Tavaly a tsz-szel tizenegyet szerződtünk, idén négyet — mondja Veres Lászlóné, s maga is meglepődik, hogy ilyen jól megy neki a beszéd. — Állandóan attól tartok, hogy lassan elfelejtek beszélgetni. Napközben jórészt egyedül vagyok itthon. Néha ugyan segítek a férjemnek a műhelyben, de a munkatársaim nagyon hiányoznak.

Veres Lászlóné reggel hatkor kel. Szorgalmas és precíz asszony lévén, előkészít mindent, majd ébreszti a gyerekeket, tálalja a reggelit, csomagolja az uzsonnát. Amikor a srácok elmennek az iskolába (11 és 10 évesek), kimegy az állatokhoz. Napközben takarít, mos, főz, bevásárol, tavasztól őszig a kertre is szakít időt — jócskán. Amikor megjönnek az iskolából a gyerekek, ebédelnek, azt egy kis játék követi, majd a tanulás. Ez idő alatt az édesanya mellettük ül, ellenőrzi a leckét, sőt, ki is kérdezi. De a keze egyetlen pillanatra sem áll meg.

— Ez a kezemben van —

mutat a szép mintájú kötésre —, vagy az, amibe éppen belefogtam .. . Mindent

megkötök, meghorgolok, ami a családnak kell — s kinyitja a szekrényt. Tele pulóverekkel, kötött nadrágokkal.

— Két évvel ezelőtt, egy esztendőn át dolgoztam a BONY-nál. — Akkor meg itthon nem mentünk semmire. Majd néhány év múlva folytatom. Addig viszont a férjem dolgozik kétfelé, magam pedig megcsinálok mindent, amit tudok, s amiből pénz is lesz.

— Pontosan — bólint felesége szavaira a férj, aki közben bejött. S arról beszélgetünk, hogy Veres László testvére kőműves, ő építette fel a házat, a ház ura pedig csempézett, villanyt szerelt, szóval nemigen kellett segítség. Mindketten boldogok, mert sikerült úgy forgatniuk a „lapokat”, hogy anyagilag és lelkileg is megtalálták számításukat.

(Folytatjuk.)

Következik: összegzés helyett — mindenről.

V. Horváth Mária — Ihárosi Ibolya

Fotó: Kapfinger András