Tolna Megyei Népújság, 1985. február (35. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-23 / 45. szám
1985. február 23. Maradjunk realisták Az l984-es esztendő eredményességét méltat- -------.------------------------------------va az illetékes nyilatkozott az egyik központi napilapban. „A magyar gazdaság szerelvénye kiért az alagútból. A fényt már korábban is láttuk, de most már biztosra tudjuk, hogy nem szembe jövő forgalom volt.” A z alagút vége? Bizonyos értelemben. A fizetőképesség megőrzésével járó napi izgalmakon túl vagyunk. Megszűnt a világméretű pénzügyi válság, s a szocialista országokkal szembeni hitelbojkott. Ismét szükség szerint lehet kölcsönhöz jutni, bár a kamatok változatlanul magasak. Nem csekély eredmény: az ország fizetőképességét immár napjainkban nem fenyegeti közvetlen veszély. Sokat javult az ország általános gazdasági és egyensúlyi helyzete is. Két év óta hazánk összes külföldről származó bevételei fedezik valamennyi kinti kiadásait, a hitelek kamatterheit is beleértve. Elkezdődött az adósság- állomány szerény mértékű csökkentése. Élénkült valamelyest a termelés növekedési üteme. A népgazdasági terv több év visszalépései után -az idén először irányozza elő az előző évi reálbér-színvonal megtartását. Az aiagűt-példa annyiban tehát igaz, hagy kedvezőbb helyzetben van a népgazdaság, mint néhány évvel ezelőtt. De van valami megtévesztő is benne. A hirtelen világosság lehet szemet kápráztató, de azért azt ne feledjük, hogy a látási és a haladási viszonyok merőben mások, mint az alagút előtt. Mintha rendező pályaudvarra futott volna be a vonat. A haladási sebesség nem lehet a régi. Sőt, a vagonok jó része sem mehet tovább, megállásra vagy útirány-változtatásra kényszerül. Az ország, amely nagy teherpröbán ment keresztül, jelentős áldozatokat hozott, most méltán önbizalomra, sikerre vágyik. Van rá oka és indoka. Az erőfeszítések nem voltak hiábavalók, az eredményekre büszkék lehetünk. De nem mortdhlátjuk, bármennyire is szeretnénk, hogy az előttünk lévő út könnyebb lesz, mint amit magunk mögött hagytunk. Nem vagyunk túl a nehezén, csupán egy kritikus és kockázatos útszakaszon. Nem lehetünk tehát túlzottan optimisták. Elkezdtük a gazdaság intenzív fejlesztési pályára állítását, de még távolról sem oldottuk meg ezt a korszakos feladatot. Jelentősen mérséklődött, de a kívánatos szinttől még messze elmarad a fajlagos energia- és anyagfelhasználás. A termelési szerkezet korszerűsítésének feladataival sem birkózott meg az ország. A külgazdasági egyensúly részben a hatékonyság rovására javul. Az exportárak gyakran nem fedezik a termelés, a forgalmazás honi költségeit, mert nem azt kínálják, amit a piac keres, megfizet. Fellett szocialista mezőgazdaságunk sikereire pél----í------------------------------ dául joggal vagyunk büszkék. K iegyensúlyozott, megbízható a lakosság élelmiszer-ellátása, dinamikusan bővülnek az export árualapok. De az élelmiszerek külpiaci ára — különösen a húsé — erőteljesen csökkent. Furcsa ellentmondás: a világ egy része éhezik, az élelmiszerárak viszont csökkennek. Mert ahol áruhiány van, ott nincs fizetőképesség. Ahol lenne fizetőképes kereslet, ott pedig az élelirriiszer-túiterme- lés gondjaival küszködnek. Túltermelés van Nyugat- Európában is a magyar mezőgazdasági termékek hagyományos felvevő piacain. Ezért nyomottak a világpiaci árak, s lényeges javulásra sem számíthatunk a következő esztendőkben. A lecke tehát a sikeres magyar mezőgazdaság számára is feladatott. Megtalálni a piacon azokat a réseket, ahová magas feldolgozottságú, ízléses csomagolású készítményekkel, specialitásokkal még versanyíképesen belbatol- hatunk, Ez az egyik feladat. A másik: a termelés fajlagos költségeinek csökkentése. íme, a mezőgazdaság sem ülhet a babérain. Mennyivel nagyobb és összetettebb tennivalók várnak akkor az iparra! Hogy a szolgáltatásokról, az infrastrukturális háttérről ne is szóljunk. Indokolásiján tehát a túlzott optimizmus. De ne legyünk pesszimisták sem. Miaradjunk reálisták. A szélsőséges hangulati elemek eluralkodásától már osák azért is óvakodni kell, mert megnehezíti, hagy tárgyilagos helyzet- és önismeretitől, nagyfokú igényességgel határozzuk meg tennliválénlkíat és igazodjunk a viliág gyors változásaihoz, növékrvő követtelmiányeihez. A szélsőségek könnyen át- cSatpíhlaltrtalk egymásba. A túlzottan derűlátót hideg zuhanyként éri a kellemetlen intézkedés, vagy más nega/tív hatás, és letargiába süllyedhet. A borúlátó pedig könnyen átbátoiikodhát a másik végletbe, amikor dramatizált elő- érzetei nem válnak Vallóra. A 2,5—3 százalékos .nemzeti jövedelem-nörvekedés, amely a tavályi eredmények közt és az idei tervekben szerepel, bizonyos értelemben minőségi változás a korábbi évek 1—1,5 százalékához képest. Lehetővé válik a belső felhasználás — a fellbalroazás és a fogyasztás —, valamint a tőkés import szerény mérvű növelése. De ne feledjük, hagy az előző visszalépéseket csak részben korrigálja a szerény előrelépés. És a maiinál jobb helyzetben is számolhatunk a fogyasztást, a jövedelmeket szabályozó-korlátozó intézkedések és mechanizmusok negatív, egymást erősítő haltásláivafl. A fogyasztói áremelkedések például nem önmagukban hatnak, hanem rárakódnak az előző évek hordalékéira. A hatékonyabb szabályozóktól, meahandzmusitál nagyobb különbségek kialakulását várijuk a vállalata és a személyi jövedelmekben. Egyeseknek jobbra, másoknak rosszabbra fordul a sorsa. Az előrehaladás meggyorsításához vezetnek, eredményesebb munkára ösZtőnznek, és kényszerítenek a szélsőséges, ám forgandó helyzetek. A sorsok akaratlanul hatnak az érzelmekre, a ban- ————— gúlátokra, de a nézetek az értelem szűrőjén átjutva már nem lehetnek szélsőségesek és változékonyak. Fogadjuk el — az induló hasonlatnál maradva —, hogy a magyar gazdaság vonata kikerült az alagútból. De a hirtelen fény nem lehet annyira elkápráztató, hogy ne vegyük észre: a külvilág megváltozott. A rendező pályaudvaron áthaladva vagonok maradnak le és irányt változtatnák, de a vonat azért halad. Igaz, nem túl gyorsan. A mozdony tdlejs erővel dolgozik az emelkedő pályaszakaszon. KOVÁCS JÓZSEF Felszabadítók Az idősebbek még személyesen ismerték őket, a felszabadítókat, a pufajkás, usankás harcosokat. A vállai- kon „gitár” volt — így nevezte a nép a géppisztolyt — géppuskát húztak, aknavetőket cipeltek és mindannyian Berlinbe tartottak. Mindannyian ott akartak lenni a fenevad, a fasizmus pusztulásánál. A harcosokat Ivánnak, Vaszilijnak, Maruszjának szólították, mint a szülő a gyermekét. Sokan úgy is búcsúztak tőlük, mint fogadott gyermeküktől. A katonák harcba mentek — a felszabadított területek lakossága is gondolatban velük ment. A kérdéseket maguk után hagyták: „Vajon elér-e Iván Berlinbe?” „Ma- ruszja már Sztálingrádban is mentette a sebesülteket! Megéri-e a holnapot?" A katonák az ellenséget pusztítva haladtak előre. Sokan közülük örökre itt maradtak nálunk, magyar földben nyugszanak. Emlékművek őrzik a hősök emlékét. Az emlékműveken nevek. Teljes nevek. Az emberek szívében: Iván, Maruszja... Az emberek emlékezetükben őrzik az arcokat, az archívumok filmeken, papírképeken. A felvételek golyózáporban készültek, élesreállításra, különleges látásszög megválasztására nem volt idő... A dunántúli hadszíntéren megkezdődött a bécsi hadmű' velet. A 2. Ukrán Front katonái átkelnek a Dunán. Szovjet csapatok vonulnak Budapest felszabadítására A túloldalon az ellenség „Katyusák” megsemmisítő tüzet zúdítanak a fasisztákra Rohamlövegek támadásban Utcai harcok Budapesten Szovjet légvédelmi tüzérek támadó fasiszta repülőgépekre tüzelnek a'Ferenc kőrút—Pál utca kereszteződésében Nyikoláj Lebegyev ezredparancsnok Novorosszijszkból, a felrobbantott Erzsébet-bíd pesti hídfőjénél
