Tolna Megyei Népújság, 1985. február (35. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-23 / 45. szám

1985. február 23.

6 Képújság

Békés Sándorral, az MTV pécsi körzeti

— Ha úgy veszem, már évek óta — hetenként — valamilyen formában mindig találkozunk, mert amikor a pécsi körzeti stúdió műsorát látjuk, akkor ahhoz köze van a stúdióvezetőnek is.

— Nagyon örülök, hogy ezt mondja. Minden szerkesztőnek, aki gyakorló újságíróból kerül erre a posztra, visszatérő problémája, hogy a nevével, egy konkrét munka alatt egy konkrét aláírással nem találkoznak az olvasók, vagy televízió esetében a nézők. Tehát visszatérő problémája, vajon az ő munkáját érzik-e, elismerik-e a kollektíva egészében, az újságban, vagy a televízióban. Ez menedzseri tevékenység, azzal a feladattal, hogy olyan légkört teremtsünk, olyan szervezetet hozzunk létre, amelyben a munkatársak a legjobb képességeiket tudják adni. Ez tulajdonképpen egy névtelen, szolgáló jellegű, alázatot igénylő funkció. És ha úgy érzi, amikor látja a mi munkáinkat, hogy abban én is benne vagyok, akkor az számomra örvendetes, kellemes, új erőt adó érzés.

— Váltsunk témát! Kérem, mondja el, hogyan lett stúdióvezető!

— A választ ott kell kezdeni, hogyan lettem újságíró. Én úgy lettem, hogy a dombóvári tanulmányok után nyomdász lettem a pécsi Szikra Nyomdában. Abban a nyomdában, amely elég sok újságírót adott egyébként a szakmának. Érdekes összefüggés ez! Mindig volt bennem ambíció, közéleti törekvés, érdekeltek a dolgok. Ez már gimnazista koromban is kifejezésre jutott. Természetesen nagyon sokáig nem értettem a világ összefüggéseit — hogy is érthetné egy gyerek! —, de a belső ösztönzés, hogy törődjék azzal, ami köröttem történik, mindig bennem volt. Tehát nyomdász voltam, ott írogattam első kis satnya verseimet, tárcákat, novellákat. Általában a szépirodalom felől közeledik minden ifjú ember az újságírás felé. Részt vettem a Dunántúli Napló előállításában. És a Dunántúli Naplóban volt annyi erkölcsi bátorság és jóindulat, hogy egy nyomdászinasból, a későbbi betűszedő szakmunkásból újságírót csináljon. Nem telt el hat év a nyomdába lépésem után és a Dunántúli Naplónál már tisztséget viseltem, és nem telt el tíz év, már főszerkesztő-helyettes voltam annál a lapnál, amelynek a kéziratait tíz évvel korábban mint nyomdász magam szedegettem. De, hogy válaszoljak a kérdésre: úgy lettem stúdióvezető, hogy először újságíró lettem. Most is annak és csak annak érzem magam! Az újságírói munka, ahogy az új technika tért hódított — lényegét egyébként nem feladva — más területeken is kiteljesedett. A pécsi televízió 1976-ban alakult. Akkor a megyei pártbizottság felkérésére, az MTV elnökének megbízása alapján vállaltam el ezt az új feladatot. Természetesen akkor még nem tudhattam, csak sejtettem, milyen csodálatos

lehetőséget rejteget, amibe belekezdünk. Gutenberg nyomdája szellemi forradalmat indított el — korunk „nyomdája” pedig kétségtelenül a televízió...

— Folytassuk azzal a beszélgetést, hogy a vezetésével indult meg Pécsett — az országban először — a kábeltelevíziózás. Mi ennek a lényege?

— A kábeltelevízió lényege, hogy megszünteti a televízió monopolhelyzetét, vagyis azt, hogy egy központból — tetszik, vagy nem tetszik módon — egy egész országnak sugároznak műsort. Tehát alternatívát jelent egy adott közösség számára. A másik lényege, hogy a televízió ezáltal felzárkózik a nyomtatott sajtó már meglévő ezernyi változatához. A kábeltelevízió nem más, mint egy helyi újság — videokivitelben. A kísérleteket Pécsett kezdtük, ahol a nagyközösségi antennarendszer adott volt. De mindjárt hozzáteszem: Magyarország mintegy húsz városában szintén adott ez a lehetőség! Tehát ha úgy tetszik, rövid időn belül húsz helyi videoújság lehet! Hogy a helyi újságokra milyen igény van, azt a Tolna megyei Népújság olvasóinak sem kell bizonyítani. Szerintem alig akad olvasó, aki nem úgy kezdi az újságolvasást, hogy először a helyi lapot veszi kézbe, s csak aztán az országos lapot.

— Ez a vállalkozás — úgy tudom — közös a Pécsi Nevelési Központtal.

— Valóban. A Nevelési Központban van a Városi Televízió stúdiója, s ez a sokszínű, minden újra nagyon nyitott intézmény maga is készít műsorokat. A kábeltelevíziót — joggal! —, a közművelődési munka új lehetőségének, részének tekintik. De mások is segítenek! A kábeltelevíziónak, amit a továbbiakban nevezzünk helyi vagy közösségi televíziónak — mert a kábel az csak technikára, a közösségi, a helyi jelző pedig a minőségre utal —, az is a lényege, hogy alkalmat ad egy újfajta közéletiségre. Arra, hogy modern technikai eszközök segítségével bele lehessen szólni, bele lehessen kérdezni a városi, a közösségi ügyekbe. A Pécsi Városi Televízió egyébként kéthetente, hétfőnként egész estét betöltő műsorral jelentkezik, jelentős számú társadalmi munkatárs, vagy ha úgy tetszik: amatőr részvételével. És ez nem kényszer- megoldás, hanem a dolog lényege !

— Mivel, hogyan segíti ezt a körzeti stúdió?

— Nemcsak segítője, hanem meghatározó jelentőségű részese is ennek a munkának stúdiónk. Egyébként nemcsak a pécsi közösségi televízióért érzünk felelősséget! Hosszú távon úgy gondoljuk, hogy Dél-dunántúlon minden hasonló vállalkozás erkölcsi, szakmai támaszává kell lennünk.

— Bizonyára, ennek a munkának van visszhangja is.

— Természetesen. A legjellemzőbb, hogy a város

minden pontján szeretnék látni! A lakók elemei erővel követelik a városi pártbizottságtól és a tanácstól, hogy a még ellátatlan városnegyedeket is kapcsolják be a rendszerbe. Egyébként egy-egy adásnapon jelentős pécsi vezetők ülnek a kamera elé és válaszolnak a nézők kérdéseire. Ilyenkor 30—40—50 konkrét kérdés érkezik be egy este, és ezekre konkrétan kell válaszolni. Nem lehet elnapolni, hogy majd 30 napon belül! Ez nagyon izgalmassá teszi ezeket az estéket, és módot ad a helyi vezetőknek arra, hogy népszerűvé váljanak, de lehetővé teszi azt is, hogy presztízsük csökkenjen, mert ha nem tudnak válaszolni, ha felkészületlenek, gyámoltalannak bizonyulnak, akkor ennek a terhét viselniük kell.

— A közösségi televíziózás már nemcsak Pécs kiváltsága. Tolna megyének milyen esélyei vannak?

— A pécsi tapasztalatok alapján az illetékes országos szervek állást foglaltak, hogy a kábel útján megvalósítható helyi televíziózást a jövőben a tömegkommunikáció szerves részének kell tekinteni. Ez rendkívül fontos elvi állásfoglalás. Ennek alapján gyakorlatilag mindenütt, ahol legalább ötezer lakást érint a kábelrendszer, jogilag és elméletileg lehetséges hasonló közösségi televíziókat létrehozni. Nagy ütemben folynak az előkészületek. Február 25-én kezdődik Keszthelyen az adás, s ezzel a dél-dunántúli térségben Pécs után ez lesz a második városi televízió. Azért említem Keszthelyt, mert a nagyságrendek összehasonlíthatóak. Ha Keszthelynek megéri, akkor Szekszárdnak még jobban megéri! Ha Keszthelyen lehetséges, akkor Szekszárdon egész biztos, lehetséges. A szekszárdi tanácsi vezetők többször jártak nálunk tapasztalat- cserén és úgy tudom, folynak az előkészületek. Ha erre sor kerül, a pécsi körzeti stúdió minden eddigi tapasztalatával, alkalmasint — ha kell — szakemberek időszakos rendelkezésre bocsátásával, esetleg technikai kisegítéssel is közreműködik, hogy a szekszárdi városi televízió is megszülethessen. Nem titkolom azonban, hogy jobban szeretném, ha az első Tolna megyei közösségi televízió Dombóváron születne meg, ahol szintén nagyok az ambíciók...

| — Miért?

— Mert ez lenne az első alkalom, amikor én is tehetek Dombóvárért...

— Mindezek megvalósításában mit tud segíteni a Magyar Televízió, vagy a körzeti stúdió?

— Nagyon fontos azt tudatosítani, hogy helyi televíziót ott lehet létrehozni, ahol a személyi, technikai és pénzügyi feltételek adottak. A Magyar Televízió segíthet és segíteni is fog, de a terheit ennek a vállalkozásnak a helyi közösségeknek kell vállalni. Ez a központi előírások lényege. Ezenkívül minden olyan műsort, amelyet mi készítettünk, a pécsi stúdió ingyen és örömmel bocsátja a közösségi televíziók rendelkezésére — ismétlés céljából, összességében azonban ezeknek a vállalkozásoknak helyi talajból kinőve, helyi emberekre építve, és helyi anyagi- technikai eszközökkel kell működniük,

— Kik végzik, kik végezhetik ezeknek a helyi stúdióknak az irányítását?

— Ahogy látom nagyon

sokszínű az országban a helyzet. Keszthely mellett Székesfehérvár, Nyíregyháza, Dunaújváros, Kecskemét áll — a legjobb tudomásom szerint — a közvetlen indulás előtt, és mindenütt más a megoldás. Jogi értelemben a kérdésre a válaszom a következő: az vezetheti a városi stúdiókat, akit a városi pártbizottság ezzel megbíz. Nyilvánvaló, hogy felsőfokú végzettség, a tájékoztatásban valamilyen tapasztalat szükségeltetik. Vari, ahol újságíróra, van, ahol egy kiváló népművelőre bízták ezt a feladatot, van, ahol propagandista tapasztalatokkal bíró tanárra. A mindenkori városi stúdióvezetők rendszeres informálását, a Magyar Televízió műsorpolitikájába való beavatását — a mi térségünkben levő stúdiókra gondolok —, mi vállaljuk.

Ügy tervezzük, negyedévente összehívjuk majd a kollégákat és beavató beszélgetések keretében megismertetjük velük .merre tart a Magyar Televízió, és hogyan tudnak ehhez az irányhoz ők is csatlakozni.

— Térjünk vissza még egy gondolat erejéig a körzeti stúdió munkájára! Lesz regionális műsor?

— Lesz! A két magyar körzeti stúdió, a szegedi és a pécsi, ért el bizonyos eredményeket, jelent valamiféle színt a magyar televíziózásban,_ igazi lényegét,' igazi jelentőségét azonban nem tudta eddig megvalósítani. Egy adott körzetből merítettük ugyan a témáinkat, de egyébként mikor feldolgoztuk, sugároztuk a műsorainkat, úgy viselkedtünk, mint egy országos szerkesztőség. Tehát körzetből merítettük, de országos igénnyel igyekeztünk gondolkodni, válogatni. Az országos programokban a jövőben is jelen leszünk, de 1985. április 2-án valami új kezdődik a magyar televíziózás történetében! Szegeden, Pécsett és Budapesten regionális műsorszórás kezdődik. Ez azt jelenti, hogy a pécsi misinai adótorony segítségével egy körülbelül 80 kilométeres kör számára hetente egy alkalommal — keddi napon, a kettes program keretében, (illetve helyén) 18.30-tól 19 óráig egy speciális, a Dél- Dunántúlról szóló, a Dél-Du- nántúlnak szánt informatív szolgáltató, szórakoztató jellegű műsort állítunk össze. Ez lesz az a funkció, amit a megvei lapok már régóta jól betöltenek, ez lesz az igazi, helyi igényeket kielégítő, televíziós szolgáltatás, amit a körzeti stúdiók lényegének kell tekintenünk. Kérjük nézőink érdeklődését, bizalmát és várjuk észrevételeiket, tanácsaikat!

— Köszönöm a beszélgetést.

ÉKES LÁSZLÓ

Múltunkból

Népünnepély volt Duna- földvárott — adta hírül a Tolnamegyei Közlöny 1875. november 3-i száma. Jegyzőt választottak megyénk északi csücskében lévő községben. Idézzük a tudósítás egy részletét:

„...folyó évi május hó 3- án a nép bizalma egyhangúlag a még akkor kiskorú, de vizsgát tett Prehoffer Lajos városi írnok urat választotta meg jegyzőnek. Hivatalában azonban be nem ik- tattatott, minthogy a pályázók közül néhányan a választás ellen elnöklő szolgabíró úrnál bejelentették fellebbezésüket, melynek eredménye a választás megsemmisítése lett.”

A szavazásra jogosultak tehát nem tudták érvényre juttatni akaratukat, mert jelöltjük kiskorú volt. A választás eredményét megsemmisítették — de a földváriak jó taktikusok voltak. Húzták az időt az újabb választással... Nem siették el a dolgot. Gondolták, meglesz a község még egy ideig jegyző nélkül is. Akkor írták ki az újabb választást, amikor már a jelölt elérte a nagykorúságát.

„A választásra folyó hó 12 napja (azaz október 12) tűzetett ki, amidőn is Forster Ferencz járási szolgabíró úr 9 1/2 órakor városunkban

megjelenvén, a választást eszközöltette. A nép ekkor még nagyobb számmal gyűlt a választás színhelyére, mint május 3-án, hogy közszeretetben álló jegyzőjét újra megválassza és daczára ellenfele túlzott erőlködéseinek, polgártársaink annyira hívek maradtak a már egy ízben megválasztott jegyzőjükhöz, mikép a minden kísérletében vereséget szenvedett ellenfél látva azt, hogy pártja alig számlál 20—30 embert, jónak látta kérvényét visszavenni, s visszalépését kijelenteni”.

Erre a győztesek örömri- vallgásban törtek ki, éltették a megválasztott ifjú jegyzőt, s amikor az illető a szolgabíró jelenlétében letette a hivatali esküt, felkapták vállukra és körbe- hordozták. Mi sem természetesebb, mint az, hogy a választási győzelmet ünnepi vacsorával tették még emlékezetesebbé. A sok köszöntő között ott volt a főjegyző, több ügyvéd, sőt még a fővárosból is érkezett jogász e jeles napra.

*

A dunaszentgyörgyi csirketolvajokra rá járt a rúd ekkor. A gyakori csirkelopás arra késztette a község elöljáróságát, hogy erőteljesebb rendszabályokat foganatosításon. Utasította a község rendőreit, hogy minden eszközzel tudják meg, kik a tolvajok...

A rendőrök a lesállásukból a harmadik éjjel megszalasztották egy tyúkokkal teli zsákot cipelő tolvajt, majd távolról követve, amikor az illető a lakásába akart betérni, a rendőrök elfogták. Verekedés lett a vége. A tolvaj megtámadta a rendőröket, ők azonban ártalmatlanná tették a támadót.

A tolvaj ismert lett, de nem tudták kinyomozni, ki, vagy kik voltak a zsákmány tulajdonosai. Nem mertek jelentkezni, mert „a tolvaj a szegzárdi és más börtönökkel ismerős .Kaszás’ nevű híres lókötők testvérje lévén, általános hiedelem, hogy az illető a tárgyak felismerése által magának csak nagyobb veszedelmet szerez”.

*

A nagyhírű megyei egyletek sorába tartozott a Tolnamegyei Gazdasági Egyesület, amely 1860-ban alakult meg, s közel évszázadnyi időn át működött. Kezdetben azért jött létre, mint azt a Tolnamegyei Közlöny közölte, hogy „a nemzet rom- ratlan fiainak, kik a hazai alkotmány visszaszerzésén fáradoztak, legyen egy alkalmas ürügyül használt ösz- szejöveteli és érintkezési módjuk.”

Később azonban a szervezeti élet visszahanyatlott, a támogatást, a tagdíjat nem igen fizették. Amikor azonban a hetvenes évek közepén a gazdasági viszonyok nehézzé váltak, megkísérelték a szervezeti életet rendszeressé tenni.

„Az 54 alapító, 93 részvényes és 114 tagdíjas közül összesen 24, mond, huszonnégy jelent meg” — írja a Tolnamegyei Közlöny. Tisztújítást hajtottak végre 1875. december 16-án. Jeszenszky Kálmán báró tett javaslatot a személyekre. Dőry Frigyes nem vállalta az elnöki tisztséget, ezért Bernrieder Józsefet választották meg. A választmány tagja lett: gróf Széchenyi Sándor, báró Jeszenszky Kálmán, Fördős Dezső. Két póttagot is választottak. A gazdasági egyesület ezt követően fokozatosan visszanyerte jelentőségét, de ekkor már nem politikai, hanem gazdasági síkon fejtette ki tevékenységét.

*

A Tolnamegyei Közlöny egyik levelezője arra vállalkozott, hogy részletesen tudósítja a lapot Gyönk község életéről. írt a társasági életről, öt-hat fogásos vacsorákról, majd áttért a lakosság helyzetének ismertetésére. A többi között ezeket írta:

„Községi életünk nem a legörvendetesebb. Lakostársaink legnagyobb része a pénztelenséggel küzd, — mit leginkább előidézett, a lakosok igen nagy részének vásárlások következtében történt adósságba merülése. Azt hittük ugyanis, hogy majd mindig úgy lesz, mint 1868 —69—70-ben; nyakra főre vették ekkor a földet, — megtörtént, hogy egy hold szántóért 400 — mond négyszáz — irtot adtak, egy hold rét pedig 500 — mond ötszáz — írton felül kelt el, most — azután nyögünk a teher alatt, csak össze ne nyomjon bennünket. Ilyen körülmények között nem csoda, ha népünket minden lép- ten-nyomon fenyegeti az ex- cecutió, mit felhasználván a tőzsérek, ugyancsak aratnak; 60 százalékos kölcsön közönséges valami ..., tudok azonban esetet, hogy egy lakos társunk a múlt évben még csak 180 frt-tal tartozott egy pénzembernek, s ez a tartozás — minden újabb kölcsön nélkül — ma már 500, mond ötszáz írton áll...

Mi lesz belőlünk? Csak a jó Isten tudja!

Szomorú állapotunkat még- inkább előmozdítja a keres-, kedés teljes pangása, bármid volna is eladó, nem vesz senki. Volna borunk... nagyon szépen termett... de ennek akójáért 4 irtot sem adnak, — baromárusainktól a vásáron azt sem kérdik meg, miért mentek? aki arra számított, hogy bőven termett kukoriczájával disznót hizlal, s ebből pénzelhet: most ott áll, hogy a kövér disznót megeheti maga, senkinek sem kell... úgy hogy font számra véve kínálják 16 kr-ért, jaj de! akinek szüksége volna rá; nincsen pénze, mert nehezebb lehet most 20 frt-ot összeteremteni, mint ezelőtt két éve 50-et. Ez a pénztelenség azután elveszi a nép kedvét, igen sokan a bubánatot ott őrlik le, ahol tudják, hogy a bor úgy sem kell az ördögnek sem — van aztán legénykedés, ordí- tozás, asszonyjajgatás, úgy, hogy az asszonyoknak némelyike arra is fakad: bárcsak az Isten soha se adna eny- nyi bort!”

A tudósítás arról is beszámolt, hogy két ember megfagyott a községben.

K. BALOG JÁNOS