Tolna Megyei Népújság, 1985. február (35. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-20 / 42. szám
1985. február 20. Képújság 5 Mire jó?! Háztáji van, háztáji kell. Elfogadott, jó kiegészítő tevékenység, ami kettős hasznú, hiszen itt találkozik a köz és az egyéni érdek, mindenki jól jár. Arról lehetne vitatkozni, hogy melyiknek mekkora a haszna, mi hoz többet a konyhára. Manapság Tolna megyében egyértelműen a sertéstenyésztésben hisznek az emberek, ez viszi a prímet. Egyesek esküsznek arra, hogy csak ötszáz forint marad hízónként, mások azt vallják, ennek a duplája is bejöhet. De nem is ez a lényeg, mert mindenki a maga pénzének a gazdája. Annál inkább érdemes elgondolkodni azon, hogy a háztájiban tevékenykedők átlagéletkora vajon menynyi? Ügy érzem — és ezt könnyű ellenőrizni is — nem az én korosztályom képviselői tolonganak az első sorban, még ha vannak is rá példák. Sokkal inkább apáink és anyáink előjoga, hogy nekünk, jó harmincasoknak ezzel is segítsék az utunkat. Mert hová kerülnek a háztájiban megkeresett jó kis forintok, ha nem a fiatalokhoz színes tévére, vagy az építkezéshez téglára, cementre, vagy éppen kevés a kocsira a pénz... f — Mit csináljunk? Üljünk a babérainkon? Azt már nem, — mondják az idősebbek, hasznunk van belőle, van értelme a napoknak, jobban telik az idő, és milyen ember az, aki megszokta már a munkát, aztán egyszerre üldögélni kezd?! Sok kérdés, jó kérdés, de mi, mai fiatalok mit kezdünk majd, ha nem tanulunk meg már most gazdálkodni a háztájiban, csirkét nevelni, malacot hizlalni, uram bocsá’, birkát tartani?! Mit adunk majd a fiainknak? Tapasztalatot? Miből? Háztáji van. Háztáji kell. Előbb-utóbb el kell jutnunk odáig, hogy nekünk is legyen. Kinek ilyen, kinek olyan, ha van rá mód. Változó piaci feltételek között Megváltozott a nevünk, — mondja Tóth István, amikor látja, hogy az épület faléin elhelyezett tábla szövegét olvasom. Már nem nutria, hanem prémtelep. A Kisáillat- tenyésztcJk Beszerző és Értékesítő Szövetkezét, Szek- szárd, Decs-Szőlőhegyen létesített telepén, mert a piaci igények jelentősen megváltoztak, beszüntették a mitriatartást, és most görények nevelésével foglalkoznak. — Milyen változás történt amióta nem foglalkoznak nubrliávall ? — Az egyik talán legfontosabb, hogy mindössze hárman dolgozunk most. A beszerző is, és mi ketten, mutat Buber Jánosra. No meg a segítőtársaink a kutyák. — Önök szerint mi okozhatta, hogy a nutriiaprém után ennyire megcsappant a kereslet ? — Nagyon sókan kezdtek hozzá a tartásához, minden különösebb szakértelem nélkül. A piacra rengeteg prém került és az ára rohamosan csökkent, egyes színeket nem is igen keresték. Példának mondanám, ilyen a raktárunkban is van, hogy a mogyoró szín után változatlanul van érdeklődés. — A görények prémjét jobban keresik? — Igen, legalábbis jelenleg. — Hány kisállat van most a telepükön? — Pontos számot nem tudok mondani, ölyan .520 körül. Ha a következő szaporulat kedvezőbb lesz. — Mi anyánként 5—6 kicsire számítunk — akkor már jól ddlgoztulrik. Legutóbb sók állatunk megbetegedett, elpusztult. — A tenyésztésen kívül végeznek más munkát is? — A kistenyésztóktől átvesszük a különböző prémes állatokat, és azokat mi nyúzzuk. Voltak már nálunk megrendelők Somogy, Baranya és a mi megyénkből is. — Hogyan minősítik a prémet ? — Amikor a tenyésztő idehozza, jelenlétében minősítünk, és a központunk 8 napon belül átutalja az összeget a kistermelőnek, vagy a vállalatnak. — Melyik napokon vesznek át kisállatokat? — A megrendelőnek a szövetkezet központjában kell bejelenteni igényét és ott egyeztetik, hogy melyik nap lehet szállítani, s mi itt elvégezzük a nyúzást. — A prémet értékesítik, de mi történik a megnyúzott állatokkal ? — Megfelelő feldolgozás és különböző adalékanyagok hozzákeverésével a görények részére készítünk takarmányt. Hulladék így nem keletkezik. „Elszálltak a húsgalambok” A régi gazdálkodásra igen jellemző volt, és egyfajta rangot is jelölt az, hogy kinek milyen a gazdasági épülete. Jobbára az istállók időt- állóbb, jobb anyagból készültek, ezzel is biztonságot kölcsönözve jószágnak és gazdájának egyaránt. A hosszú ereszek alatt pedig ott láthattuk a galambházat, benne igen sokfajta és szapora állománnyal. Nem kellett rájuk különös gondot fordítani, megéltek az ide- oda szálldogálásból és biztos pontjai voltak a család asztalára kerülő étkeknek. Aki adott magára, az galambdúcot állított, és foglalkozott is a madaraival. Aztán ez a szemlélet valahogy kihalt, egyre több helyről tünedezett eL a faluképbe tartozó, csapatostól röpdöső, sokszínű galamb. Akinek maradt, jobbára csak hobbiból, kedvtelésből tartotta. Aztán a hatvanas évek elején újra virágzásnak indult a galambászkodás. Valami mégsem stimmel a galambtartással. A Kisállattenyésztők Beszerző és Értékesítő Szövetkezete szekszárdi csoportjának főagranómusa, Farkas Sándor így látja a helyzetet. — A hetvenes évek elején nagy lendületet vett a húsgalambtenyésztés országosan és megyei szinten. A SZÖ- VOSZ is meglátta ennek a jelentőségét és támogatta az ügyet. A szövetkezet modell- telepeket hozott létre — ami modern kisüzem volt — tenyészállatokkal, a legújabb technológiával, amit anyagilag és erkölcsileg egyaránt támogattunk. Tolna megyében is jelentős volt a kezdet, országosan is jó hirű tenyésztők kerültek innen, olyanok mint a tolnai Baller Mihály, akit országosan is jegyeztek. — Ez miben nyilvánul meg ilyen egyértelműen? — Egy húsgalambokról szóló filmet készítettek 1980-ban, amit három helyen forgattak. Kaposváron a főiskolán, Ócsán a termelőszövetkezetben és Balleréknál. A mennyiség mellett a minőség is szerepet kapott. Az országos minősítésben a megye mindig élen járt, kitűnő, modern húsfajokat tenyésztettek itt a galambászok. Ennek eredménye volt az Olaszországba irányuló élő- export, ami éveken keresztül jól ment. A háztáji galambtartás aranykora volt a 78— 82-ig tartó időszak, amiben az utóbbi év volt a csúcs. Ekkor száz mázsa galambhús ment exportra Szek- szárdról. — Ezt követte egy jelentős visszaesés... — A világpiaci keresletben és az árakban egyaránt jelentkezett ez. A szövetkezetnek ekkor már több éves szerződése volt a kistermelőkkel. Meghitelezve előre másfél évre minőségi tenyész- anyagokat helyeztünk ki, és élő állattal váltották ezt meg a kistenyésztők. Nem akartuk továbbhárítani a veszteséget, így évente 30—40 ezer forintos veszteséggel zárt az ágazat. — A mai helyzetkép? — A galambászok a jól kvalifikált, lelkes és hozzáértő társaságokhoz tartoztak. Ma már csak néhány lelkes képviselő maradt, és a 8—10 felvásárlóhelyből kettő. Megszűnt az élőexport. A gazdasági szabályozók pedig csak az eredményes ágazatra tartanak igényt. A maradék húsgalamb a Pécs-Remény- pusztai vágóhídra kerül, a szállítás éjszaka folyik, a termelő az átvevő, az állatorvos speciális gondok elé lett állítva. A csökkenő mennyiség pedig több forintot igényel. — Mondana erre példát is? — Az állatorvos húszat ellenőriz a szállításnál, nem több százat, így az egy kilogramm galambhúsra eső állatorvosi költség egy forint hat fillér. A vágóhidak kapacitásában a galamb összesen 2—3 százalékot jelent. Azért nem hagyják abba, mert az állami dotáció, amit erre kaptak — kötelezi őket. — Mi várható galambügyben? — Az árak 5—10 százalékkal emelkedtek, ezért egy kevés remény van arra, hogy visszatér valamelyest a kedv, a háztájiba pedig a galamb. Hlyulak a háztájiban A nyúltartás hosszú évek óta azok közé a kistermelői és háztáji keresetkiegészítő tevékenységek közé sorolható, ahol van egy állandó, megbízható közösség aki mindenáron megtartja bázisát, bárhogyan alakul a piaci kereslet a nyúlhús iránt. Remélhetően ezt a termelői kedvet növeli majd az az intézkedés is, amely további ösztönzést biztosítva segíti az állattartást. Az elmúlt években mérséklődött a világpiaci ár, érdek- ellentétek is voltak, így többen felhagytak ezzel a tevékenységgel. Milyen visszhangra talált ez a kezdeményezés, mi a vélemény róla — ezt tudakoltam a sokéves tapasztalattal rendelkező tolnai Tóth Jánoséknál akinek háztáji kisgazdaságában már évtizedek óta a nyula- ké a vezető szerep. — Első osztályos voltam kezdi Tóth János, amikor a jó bizonyítványomért cserébe, apám megkérdezte mit szeretnék kapni — ruhát vagy csizmát. Én két nyulat vetettem vele a Bányaiéktól. Azóta állandóan van nyu- lam, így több mint félszáz éve ismerem és szeretem őket. Míg ezt elmondja, ellenőrzi a konyhában a kályha közelébe egy sámlira állított régi asztalfiókot, amiben hét kicsi nyúl menekült meg a fagyhaláltól. — Persze, hogy megmentem őket, hiszen három hónap múlva ezer forintot hoznak majd a gondoskodásért. Aztán így folytatja. Harminc anya volt a legnagyobb állományom, akkoriban nagyon jöttek és vitték az állományt a megyében, meg Kalocsára is adtam el. Az utolsó munkaévemben, három műszak mellett húszra csökkentettem a létszámot. — Milyen állománnyal dolgozik? — Szinte minden évben változott. Magam neveltem ki, szívós, kemény, jóállású nyulakból. Két éve hozattam törzskönyves vadas nyulat és új-zélandi bakokkal párosítottam össze. Vegyes, szép tarka állományt adott, és több mint fele fehér, igy megvan a számításom vele. — Mennyi nyulat értékesít évente? — Tavaly 333-at adtam le, 150-et a háztól adtam el to- vábbtenyésztésre, és 50—60 darabot le is vágunk évente, mert a család szereti a nyúlhúst. — Megéri nyulat tartani? — Érteni kell hozzá és megéri. Kisnyugdíjas vagyok, kell a kiegészítés, de sokat kell foglalkozni az állatokkal. Ez olyan mint a fejőstehén — ha nem adok, nem kapok. Vagy mint a kocsma — vagy hoz, vagy visz. Én felvettem 1984-ben a harmincezret. Erre apró vita kerekedik férj és feleség között a jövedelmezőségről, végül is megegyeznek annyiban, hogy a harmincezer azért tiszta haszonnak bizonyult. — Nem tudok én megvált ni a nyulaktól — folytatja Tóth János, jó kis háztáji, szeretem csinálni. Nincs ennek titka, szorgalom és állatszeretet kell hozzá. Először szeretni, aztán számolgatni. Ez jó recept. A nyúl kényes állat, nem tiszta, de szereti a tisztaságot. — Sokan abbahagyták... — Abba. De nemcsak a háztájiban), még nagy téeszek is befuccsoltak vele. — Mennyi idő alatt cserélődik az állomány? — Három hónap kell hozzá. Ha tovább kell tartani, az nem gazdaságos, az már nem fizeti meg magát. Sza- lagszerűen megy, egyik transzport a másik után. A nyúl „prédáló” állat, de amit kikotornak, abból megélnek a tyúkok, az sem veszik kárba. — Végül mit szól az új kezdeményezésről, ami a nyúltartási kedvet hivatott növelni ? — Az lenne a legjobh, ha egész évben tartanák az árat, nem lenne téli meg nyári ár. Kétféle felvásárlási ár van, de táp csak egyféle áron van, 653 forintért, télen is nyáron is. A kezdőknek azt ajánlom, előre ne számoljanak árat, meg nyereséget. Majd arra ráérnek decemberben is. Kisállattenyésztők A kisállattenyésztők népes táborába sorolhatjuk azokat a tenyésztőket, akik akár szövetkezeti formában, akár mint önállóan gazdálkodó csoportok vagy egyének, baromfifélék, prémes állatok, nyúl és madárfélék tartásával, nevelésével foglalkoznak. Ez a fogalom azonban ma már azok közé a nehezen kategorizálható fogalmak közé tartozik, amelyikbe a juh- tartás és esetenként a malacnevelés is beleesik, Könnyen elkülöníthető viszont a kistenyésztő fogalma a kisállattenyésztő fogalomtól, mert az előbbibe minden olyan jellegű tevékenység beletartozik, amelyik már túllépi a kisállatok tartásával behatárolható tevékenységet. Rangsort és értékrendet felállítani a kisállattenyésztés terén fölösleges és hiábavaló próbálkozás lenne — ami viszont lényeges — legyen bármily területről is szó, hasznos elfoglaltságot, jó kiegészítést biztosító területről van szó, ha azt hozzáértéssel teszik. Az oldal anyagait készítette: Szabó Sándor, Szarvas Antal és Gott- vald Károly.
