Tolna Megyei Népújság, 1985. február (35. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-20 / 42. szám

1985. február 20. 6 NÉPÚJSÁG Húsz perc alatt 3-0, de... Komló nyerte a VDN Kupái Lombosi Jenő főszerkesztő-helyettes nyújtotta át a ku­pát SS? Hírek A Tamásiban megrende­zett „Focifarsang” végered­ménye: 1. Tamási MEDOSZ 4, 2. Simontornya 2, 3. Ireg- szemcse 0 ponttal. A gólki­rályi címet Molnár László (Simontornya) szerezte meg 18 góljával. A legjobb kapus­nak Bujtás Tibor (Simontor­nya), a legjobb mezőnyjáté­kosnak pedig Szemes Attila (Tamási) bizonyult. Február 18-án tíz csapat részvételével kezdődött meg Szekszárdon a városi teke csapatbajnokság tavaszi idé­nye. * A megyei sakk csapatbaj­nokság I. osztályában a má­sodik forduló a következő eredményeket hozta: TÁÉV —Bátaszék 9:3, Dombóvár— Tamási 8,5:3,5, Atomerőmű SE—Szedres 3,5:8,5. A baj­nokság állása: 1. Szedres 16, 2. TÁÉV 15,5, 3. Dombóvár 13, 4. Bátaszék 11, 5. ASE 9, 6. Tamási 7,5 ponttal. A II. osztályban: Györköny—Ma- gyarkeszi 4,5:0,5, Gyönk— TÁÉV II. 2,5:2,5. Állás: 1. Györköny 8, 2. Gyönk 5,5, 3. TÁÉV II. 4, 4-5. Bonyhád és Tolna 3-3, 6. Magyarkeszi 2,5, 7-8. Bölcske és Hőgyész 2-2, 9. Báta 0 ponttal. Sportműsor A labdarúgó Mezőföld Ku­pában ma délután rendezik az utolsó csoportmérkőzése­ket. A Paksi SE Ercsiben a Honvéd Toldi SE ellen, a Dunaföldvár pályaválasztó­ként a Mezőfalva, míg az Atomerőmű SE szintén hazai pályán az Ercsi Kinizsi ellen mérkőzik. Kezdési idő: 15 óra. Szekszárdi Dózsa—Komlói Bányász 3-1 (3-0). Szekszárd, 200 néző. V.: Unyatinszky. Szekszárdi Dózsa: Horváth I. — Szabó, Hahn, Weitner II. , Somodi (Nagy) — Kni- esz, Varga, Megyeri (Weit­ner I.) — Szűcs, Suba (Ka­rácsonyi), Tóth. Edző: Ko­vács István. Komlói Bá­nyász: Tihany vári (Bán) — Mács, Hammer, Incze, Bar- ta — Hüber, Hohmann, Kresz (Zrínyi, Tigyi) — Vígh, Papp, Varga. Edző: Csordás István. Azok a né­zők, akik kilátogattak a dermesztőén csípős szélben is a kupadöntőre, hamar megállapították, hogy erre a találkozóra a szekszárdiak rendezésből nem készültek fel igazán. A játékvezető ugyan jelt adott a kezdésre a stadion mögötti „tarac- kos” pályán, aztán 5 perc után véget vetett a játék­nak a jeges, csúszós talaj sé­rülést okozó veszélyei miatt. Üjabb két pályát szemlél­tek, aztán a hóval vastagon borított füvest választották. Csakhogy azt előbb „ki kel­lett meszelni”. Negyed négy­kor végül is elkezdődhetett a kupavisszavágó, amely a vasárnapi 0-4 után nem sok jóval kecsegtetett. Aztán, mert ilyen ez a labdarúgás, csupán 20 perce játszottak, s már 3-0-ra vezetett a Dózsa. A 6. percben Somodi hosszú indításából Suba lőtt kapu­ra, Tihanyvári rossz ütem­ben mozdult ki, a labda róla levágódott és Szűcs közelről vezetést szerzett. 1-0. A 10. A Pécsi MSC fedettpályás versenysorozatának második fordulóját növekvő érdeklő­dés kísérte. Egy, valamivel nagyobb létszámú dombóvá­ri csoport mellett a Szekszár­di Dózsa dobóatlétái képvi­selték megyénk szakosztálya­it. Kiemelkedően szerepelt a női magasugrásban Mayer Il­dikó (Dombóvári VMSE), aki 170 cm-es eredményével első helyezést ért el. Előre muta­tó az a tény, hogy hiányos felkészülési körülményei el­percben gyors jobb oldali támadásnál egymást zavar­ták a komlói védők, Suba kiugrott közülük és Tihany­vári mellett az üres kapuba helyezett. 2-0. A 20. perc­ben Incze rosszul szabadí­tott fel, Kniesz rácsapott a labdára és közelről a háló­ba emelte. 3-0. Szünet után a vendégcsa­pat is bátrabban kitámadott. A 63. percben Tigyi kézzel ütött a labdába a pálya kö­zepén, a játékvezető továb- bot intett, Vígh kapura tört és a leálló dózsás védők mellett szépített. 3-1 Ezután kemény adok-kapok játék lenére tartja a 170 cm körüli jó formáját. A dobók közül Husti (Szekszárdi Dózsa) sze­repelt a legjobban. Jobb eredmények: Férfiak, távolugrás: .. .3. Süveges Le­vente (DVMSE) 586. Súlylö­kés (7,25 kg): .. .2. Tóth Ist­ván (Sz. Dózsa) 14,52, 3. Steib Zoltán (Sz. Dózsa) 14,04. 5 kg: . . .2. Husti János 14,23, . . .4. Lukácsi Zoltán 12.90 (mindkettő Sz. Dózsa). Nők, magasugrás: 1. Mayer Ildikó (DVMSE), .. .3. Brun­ner Ágnes (DVMSE) 150. folyt, meglepetésre a Kom­ló irányított. A „padlóról” is feltápászkodott a területi bajnokságban szereplő bá­nyászcsapat, s ebben a já­tékrészben feledtették első félidei gyengélkedésüket. Kemény, helyenként dur­va belemenésekkel tarkított 90 percet láthattak a dider­gő nézők. A komlóiak szü­net utáni játéka választ adott a vasárnapi 0-4-re. A vendégek boldogan vették át a kupát Lombosi Jenő­től, a Dunántúli Napló fő­szerkesztő-helyettesétől. — fi — Liga ül és A paksi városi labdarúgó­szövetség elnöksége február 21-én, csütörtökön rendkívüli ligaülést tart a Duna és a Termelőszövetkezeti Kupába benevezett csapatvezetők részvételével. Az ülés napi­rendjén egyetlen téma szere­pel, ami alaposan megnövel­te a gondokat. A rendkívüli időjárás következtében játék­ra alkalmatlanná vált pályák miatt elmaradt kupamérkő­zések ügyét tárgyalják meg. Az elnökség keresi a megol­dást a két kupasorozat ered­ményes befejezésére. A liga­értekezletet Pakson, a városi tanács II. emeleti tárgyaló- termében tartják 16 órakor. Atlétika A PMSC fedettpályás versenye Válogatottkeret-tagok A maratonival érhet célba Név: Váncsa Dénes Születési év: 1964 Egyesülete: Szekszárdi Dózsa SE Sportága: Atlétika. Edzője: Németh Gyula. Váncsa Dénesről nem le­het elmondani, hogy külön­leges tehetség. Neki kemé­nyen meg kell dolgoznia az eredményeként. Ez nem leki­csinylés, hanem elismerés, Hiszen mit ér az olyan ered­mény, amihez nem tapadnak izzadságcsepek. Az edzők ugyan tehetségekről álmod­nak, de dolgozni csak olyan szorgalmas emberekkel tud­nak igazán, mint Váncsa Dénes. — Elsős voltam a Rózsa Ferenc Szakközépiskolában, amikor jelenlegi edzőm fe­lesége László Zsuzsa bejött egy testnevelési órára. Hí­vott néhány srácot atlétának. Én is köztük voltaim. Lelá­togattam egy edzésre és az­óta mindennap ott vagyok. Csapatember. Kitartó. A rövid távokhoz nem elég gyors. Ilyen tulajdonságokat lehet räaggätni. Amik aztán meg is hatá­rozzák eredményeit, meg hogy milyen távokon érhet el kimagasló eredményeket. — Első országos bajnoki címemet 1981-ben csapatban nyertem. 1982-ben az ifjúsá­gi kismarátortin (20 km) tel­jesítettem az aranyjelvényes szintet. Abban az évben Debrecenben raj thoz álltam a Budapest—vidék váloga­tott versenyen. Ez azért em­lékezet®, mert ekkor indul­tam először háromezer mé­ter ákadályon. De 81-ben málr volt egy emlékezetes beugrásom. Az országos baj­nokságon gyaloglásban in­dultam. Ezt kívánta a csa­pat érdeke. Ez a Dózsának pontot jeleritett, nekem meg egyhetes izomlázat. 1983-ban az iifi országos bajnokságán ötezer méteren 5. lőttem. Csak ötödik. Megijedtem a lehetőségtől, hogy a dobogón végezhetők. Karán dobban­tottam, a végén meg lehaj­ráztak. Aztán nem sakkal utána megismétlődött mind­ez a kismara'tanli bajnoksá­gon. Ott csak sokadik lettem. Akkor talán az volt a baj, hogy sokat vártak tőlem. El­várták, hogy jól szerepeljek. Ez a felelősség nyomott. Váncsa Dénes 1984-ben 6. lettem, most már a juniorok között, az orszá­gos bajnokságon és teljesí­tettem az első osztályú szin­tet. Az igazán jó eredménye­ket mindig korosztálya ma­ratoni versenyein érte el. Ez is alátámasztja, és edzője is megerősíti benne, hogy a maratoni táv lesz Váncsa Dénesnek a leginkább test­hez álló. — Futattam már néhány­szor „igazi” maratoni távot (42 km). Az elsőt még csak amúgy virtusból. Az ered­ményeim egyelőre még nem világraszólóak, de ennek el­lenére én is úgy gondolom, hogy ezen a távon van a legtöbb keresnivalóm. Per­sze továbbra is indulni fo­gok 5 000 és 10 000 méteren is, hiszen nagyon kevés ma­ratoni verseny van egy év­ben. Na és ha a csapat ér­deke úgy kívánja, még 1500- on is rajthoz állok. Volt már rá példa. Talán a maratoni és Ván­csa Dénes egymásra talál­nak és akkor mér ez a vágy sem elérhetetlen: — Szeretnék végre egye­dül felállni országos bajnok­ságon a dobogó legfelső fo­kára. <P—s) Sportban is jó mérce a forint Az az érzésem, hogy az utóbbi időben túl sokat be­szélünk a sporttal kapcsola­tos pénzügyi dolgokról, fej­pénzekről, túradíjakról, ke­reseti lehetőségekről, me­nedzselésről. Az már rég nem titok, hogy a sportolást sem lehet a hagyományos értelemben vett amatőrség elavult (?) szabályai alapján mérni és űzni. Ahhoz, hogy valakiből akárcsak orszá­gos, vagy még inkább Euró­pa-szintű versenyzőt farag­janak, mindig is sok pénz szükségeltetett, ma pedig szinte ki sem lehet számíta­ni, mibe kerül a sportléte­sítmények építésére, fenn­tartására, versenyeztetésre, az edzők, szakértők díjazá­sára fordított összeg. Nem vitás, hogy ezeket a pénze­ket valahonnan elő kell te­remteni, és ez sajnos nem mindig oldható meg a belé­pődíjakból. Némely sportág persze a felsőbb szinteken önellátó tudna lenni, de például a labdarúgás alapjait képező megyei, városi bajnokságok, a kiscsapatok fenntartásá­nak, az utánpótlás nevelésé­nek a költségei — éppen a tömegesség miatt — oly sok­ba kerülnek, amennyit csak egy-két mammutklub, Új­pest, Ferencváros társadalmi bázisa bír el. Szerencsés esetben fel-feltűnik egy prosperáló nagyüzem, válla­lat, mint Győrben a Rába, Székesfehérvárott a Video­ton, amely a sportegyesüle­tet patronálja, pontosabban eltartja. Ismerünk vidéki, kiemelt sportklubokat, ame­lyek számára a helyi társa­dalmi szervek adnak nélkü­lözhetetlen anyagi támoga­tást, álláshoz, mellékjövede­lemhez, lakáshoz segítik a helyi élsportolókat. Ez ön­magában rendjén is volna és meg is hozza a maga eredményeit. Csak hát elég egy hullámvölgy, és a ki­esésre álló aranylábú, arany­kezű fiúk támogatása egy­szeriben problematikussá válik. Felforrósodik a légkör Az sem ritka, hogy a pat- tonáló bázisüzem időközbe:-, lerobban, átmenetileg vagy végérvényesen válságba ke­rül és nem tudja többé fo­lyósítani a korábbi többlet­pénzt, kedvezményeket. Mit lehet ilyen esetben tenni? A legegyszerűbb, illetve leg­becsületesebb megoldás: ad­dig kell takarózni, ameddig a takaró ér. Mozgósítani kell és lehet a helyi, üzemi, egyesületi tartalékokat, visz- szavonulni, erőt gyűjteni ahhozt hogy újra visszake­rüljenek a felsőbb osztály­ba, visszaszerezzék a közön­ség támogatását, a csapat, az egyesület tekintélyét. Igen ám, de ilyenkor azon­nal felforrósodik a légkör a csapat körül. Megindul pél­dául a játékoscsábítás. Nagy pénzeket ígérnek és adnak is a kiszemelt játékosoknak. A pályákon jóformán még a kiesés ellen küzdenek, de máris mérkőzéseket adnak- vesznek (vettek?) meg, és az a fura helyzet áll elő, hogy a megmenthető jelent is el­adják a vélt jövő építése érdekében. Sajnos, ma már a sport­ban szinte mindent csak aszerint vizsgálnak, értékel­nek, mennyi pénzt hoz a konyhára. így vándorolnak csapatról csapatra saját ne­velésű ifik, az értük kapott pénzért pedig kiöregedett nagy neveket vásárolnak, abban bízva, hogy a régi dicsfény, a jó, de már rég megkopott hír önmagában pótolja a szorgalmas edzés­munkát. a lazuló izmokat, a kondíciót. Kialakult egy kaszt, tagjai a nívóból és a kért összeg­ből is engedve, lefölözik a helyi, megyei szintű csapa­tok rendelkezésére álló pén­zeket, abból élnek, hogy va­lamikor bizonyos szinten menői voltak a sportágnak. Profiszerződések Külön, kiváltságos társa­ság a külföldi profiszerző­désre várók rétege, ök bár­hová, bármily elfogadható — sőt elfogadhatatlan — feltételek mellett hajlandóak elmenni bármely országba — mert: ha Puskásnak, Czi- bornak, Kocsisnak, Lóránt- nak sikerült... Hát kérem, nekik sem úgy sikerült, aho­gyan elképzelték, másrészt a legendák csapatát és an­nak játékosait, az akkori adott körülményeket nem lehet összehasonlítani a mai­akkal. A profivilágtól ta­nulni kell, hangzott az el­ső profiszerződések aláírása­kor. Aztán majd ha vissza­jönnek a fiúk és átadják ta­pasztalataikat, akkor ugye majd sokat tanulhat tőlük az egész magyar labdarúgás. Hát tanulságos esétekről — igaz, hogy negatív tanulsá­gokról — valóban sokat le­hetne mesélni. Még a sike­resebbje is főként bölcs hallgatásával jelzi, hogy va­lószínűleg sok pénzt hozott össze a profiévek alatt, de aztán már csak olyan jól ismert általánosságokat hal­lani, olvasni róluk, hogy bi­zony a profiéknál meg kell küzdeni a pénzért, ott sem­mit sem adnak ingyen, meg ugye azok a ravasz mened­zserek, játékosok pénzére utazó jogtanácsosok, bizto­sítóintézetek ... A labdarúgásnál kezdő­dött, aztán jött a vízilabda, az asztalitenisz, mind többen kerülnek a rajtpénzek, költ­ségmegtérítések, egyszóval a dollár vonzásába, és mind­inkább áttekinthetetlenné válik a helyzet. — Ha a művészek, tudós­csemeték megtehetik, a sportolók miért maradjanak ki ebből a dollár körüli csábtáncból? — Gyakran el­hangzik ez az érv, és tulaj­donképpen nehéz is vitat­kozni vele. Semmiképpen sem szabad szemet hunyni viszont az így bekerülő ősz- szegek adóellenőrzése, a hazai sport vérkeringésébe való bevezetése felett. Jus­son belőle természetesen azoknak, akik megkeresik, de kapjon megfelelő részt a nevelő, a játékost kibocsá­tó sportág, egyesület is. és azt valóban az utánpótlás nevelésére használja fel. Utazok, hogy valutát sze­rezve még többet utazhas­sak — elv és gyakorlat még a sportpropaganda szem­pontjából sem elfogadható álláspont. Mérjünk forintban Fontos persze, hogy a nemzeti színekben ver­senyző sportolóink eredmé­nyeket érjenek el, és ezek­kel is öregbítsék jó hírün­ket a világban, de ennek a hírnek puszta szinten tartá­sa, megőrzése nem elég. A profibevételeknek is a ma­gyar sport egészét kell szol­gálniuk. A külföldön eltöl­tött idő alatt szerzett ta­pasztalatokat is valóban a sportág, a fiatalok rendelke­zésére kell bocsátania min­den profiengedélyt kapott, külföldre utazó versenyző­nek, sportolónak, szakem­bernek. Az élsport természetesen nálunk is az amatőr tömeg­sportra épül. Jó lenne, ha inkább az alapokkal kap­csolatos problémák és nem a profiszerződések körüli huzavonák, vélt vagy valós összegek taglalása kötné le a sportközvélemény figyel­mét. Ha elfogadjuk a rádió, a tévé és az írott sajtó ha­tékonyságára vonatkozó ada­tokat, akkor egyértelmű a feladat: a tömegkommuni­káció fordítson több időt, energiát, figyelmet a töme­gek sportolására, a verseny- sport alsóbb szintjeire, az utánpótlás nevelésére. Érde­kel vagy nem érdekel — kénytelen vagyok tudomásul venni, hogy mennyit ér Nyi­lasi lába schillingben, Tö- rőcsiké fontban, de azért a magyar labdarúgók, a sak­kozók, teniszezők, vízilabdá­zók, kézilabdások zöme mé­gis csak itt él, itt versenyez, — mérjük csak forintban tudásukat és eredményeiket. V. F.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents