Tolna Megyei Népújság, 1985. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-12 / 9. szám
1985. január It. A NÉPÚJSÁG „Fiam, lopd e! a mesterséget/” A mestervizsgáról — ma Havas, jeges az út, bizonytalanul halad előre az autó, mig elérek az idős, nyugdír jas Töttös Gábor szekszárdi kovácsmester házáig. Megbeszéltük a találkozót, s mert akkor is említette, szereti a pontosságot, hát időre érkeztem. Ismerte látogatásom célját, korábban elmondtam, a fiatal éveiről, mesterré Válásáról szeretném kérdezni. Szerencsém volt, könnyen indult a beszélgetés, Gábor bácsi nemcsak a kovácsmesterségnek elismert szakembere, gondolatok megfogalmazásában is nagy gyakorlata van. — Az apám volt az én tanítómesterem, azt mondta, fiam, lopd el a mesterséget. Sók mindent meg is mutatott, elmagyarázott. Kevés szavú, szigorú, pontos, szavahihető ember volt, és a szakmát kiválóan ismerte. Tőle tanultam meg az edzés tudományát, no nem az olajban való, hanem a vízben való edzést. — Mi volt a legfontosabb tulajdonsága Gábor bácsi idejében egy mesternek? — A pontosság, a minőség, az emberekkel való bánásmód. A mester szóban az rejtőzik, hogy mindent tud. — Gábor bácsi hogyan lett mester? — A segédvizsgát 1946. december 28-án három mester előtt tettem la. Hosszan beszélhetnénk a fiatalkori tanulmányaimról, de most ne részletezzük. Minden vágyam az volt, hogy önállóan dolgozhassak. Megtanultam a patkoló mesterséget Szabó Adómnál, aztán Kuti Lajosnál a színezést és a rugóedzést, ezeket a rugókat személy- és teherkocsikhoz használják. Elsajátítottam a gyógypatkolás minden fortélyát. Mestervizsgára tizenkét évvél a segédvizsga után jelentkeztem, tizenegyen voltunk a vizsgán és hármónk- nak sikerült. — Most, napjainkban hogyan fogalmazná meg, mi a legfontosabb ismertetőjele egy mesternek? — A szakmai tudás ma is elengedhetetlen, ugyanilyen fontos a minőségi munka, a megbízhatóság, és az emberekkel való bánásmód. A mesternek anyanyelvén kell beszélnie szakmáját, nem szabad véka alá rejteni azt, amit tud, és tanítani keli a fiatalokat. Hosszasan, s jól elbeszélgettünk, gondolataimban már a mai mestereket próbáltam összehasonlítani azzal, amit az idős kovácsmestertől hallottam. Barátsággal adtunk kezet egymásnak. A KIOSZ Tolna megyei székházában Simon József megyei titkár és Major Anna mestervizsga-ügyintéző mondták el, miért is vállalkoznak ma kisiparosok arra, hogy mestervizsgát tegyenek. S ha már vállalkoztak, milyen követelményeknek kell megfelelni. Azzal kezdeném — mondta Major Anna —, hogy vannak olyan szakmák, amelyek gyakorlásához, iparengedély kiadásához mestervizsga szükséges. Ilyenek: autószerelő, ács-állványozó, cukrász, felvonószerelő, fogműves, gázvezeték- és -készülékszerelő, gépjárművillamossági műszerész, hentes és mészáros, húsfeldolgozó, karosszérialakatos, kozmetikus, kőműves, központifűtés- és csőhálózati szerelő, orvosi műszerész, villanyszerelő, (épületvillamossági szerelő). — Ki tehet ma mester- vizsgát, az érdeklődők honnan tudhatják meg, hogy mikor és miből lesz mestervizsga, és hol kell jelentkezniük? — Minden szákképesítéssel és legalább kétéves igazolt gyakorlattal rendelkező személy jelentkezhet. Általában a Népújságban közöltük az időpontokat, de helyi szervezeteink is tudnak fel-, világosítást adni. Megyénkben autószerelőket, cukrászokat, központifűtés- és csőhálózat-szerelőket, karosszérialakatosokat, villanyszerelőket vizsgáztatunk. Van mestervizsga-bizottságunk szobafestő és mázoló (tapétázó), vas- és fémszerkezet-lakatos szakmákban is, de ez utóbbiak ipar- szerű gyakorlásához nem kötelező a vizsga. — Mire kell ma felkészülni egy mesterjelöltnek? — Valamennyi jelentkező részére iparjogból, adó- és árképzésből előkészítő tanfolyamot szervezünk, ennek időtartama 48 óra. Csak az mehet vizsgára, aki ezt eredményesen elvégezte. Az autós szakmákban kötelező tanfolyamon kell részt venni, aminek az időtartama 48 óra, ebből 12 gyakorlati, 36 pedig szakmai elmélet. Számot kell adni a musfcavédel- mi és tűzvédelmi ismeretekből is. Ezenkívül megadjuk az ajánlott szakirodalom jegyzékét. Az autósoknál tehát a két tanfolyam összesen 96 óra. A felkészítést a hétvégeken, szombat—vasárnap tartjuk. Az iparjog-adó- ártanfolyamot a KIOSZ- székházban, az autószerelők gyakorlati foglalkozásait az autóklub szekszárdi műhelyében rendezzük. — Nem kevés a 48- óra gyakorlati tanfolyamra? — Nézze, itt nem kezdőkről van már szó, hanem mesterjelöltekről, akik 10—12 éves gyakorlat után jelentkeznek vizsgára. A 48 óra alatt a legújabb műszaki újdonságokat kell megismerni, amit a szervizmunkában tudni kell alkalmazni. — r A vizsgabizottságban kik foglalnak helyet? — Minden bizottságban elismert, nagy gyakorlattal rendelkező szakmabeli mesterek. Az elnököt minden esetben a KIOSZ országos elnöke nevezi ki. A szekszárdi autóklubnál megkerestem Amrein Károlyt, a klub titkárát, hogy megkérdezzem, mennyire szigorú a vizsga, miből kell igazán felkészülni? — Azt mondhatom, — kezdte Amrein Károly —, hogy alaposan fel kell készülni. A vizsga két részből áll: elméleti kérdésekből és szerelési gyakorlatból. A jelöltek tételeket húznak, majd a kidolgozás után kerül sor a válaszadásra. Sajnos az a tapasztalatunk, hogy nem fordítanak elég gondot az elméleti felkészülésre, pedig az értékelés ebben a témakörben is ugyanolyan szigorú, mint a gyakorlata résznél. — Ügy értsem, hogy a gyakorlati feladatokat köny- nyebben megoldják a vizsgázók? — Valóban, mert 8—10— 12 éves munkaviszony után jelentkeznék általában vizsgára. — Mondana néhányat a szerelési munkák közül? — A szerelésre három— négy óra áll rendelkezésre. Ez idő alatt például egy felújított, de szétszedett Polski- motort kellett összerakni, vagy el kellett végezni egy kuplungtárcsacserét Skodánál, Ladánál. De volt már komplett vizsgára felkészítés, fék és futómű műszeres beállítása. — ön szerint van ma rangja a mester elnevezésnek? — Ahány mester, annyi ember, de mondhatnám fordítva is. Mi a vizsgáztatókkal mindent megteszünk azért, hogy a címre valóban érdemesek használhassák nevük után a mester szót. Mégis azt mondom, hogy a legnagyobb vizsgát az életben kell letenniük, mert a mindennapi elvégzett munka minősíti a szakembert. SZARVAS ANTAL ó nyolcvan kilométer volt még a városig, gyalog J semmiképpen nem vághatott neki az útnak, nyilván alkalmi kocsit kellett fognia; a fiú mégis ballagott előre, gömyedten a hátizsák súlya alatt, s csak amikor egy-egy motor felzúgott mögötte, fordult az út felé integetni. Vágóállat-szállító teherkocsi állt meg végül előtte. Éppen előtte, csak kettőt kellett lépnie az ajtóig — ezen el- vigyarodott, hiszen annyira megszokta már, hogy ilyen alkalmaikkor szaladnia kell a fékező kocsi után ... A pilóta negyvenes lehetett; haja váltig érő, de gondozott, szakálla, mint némely ótestamentumi prófétaábrá- zolásókon, kétágú. Megvárta, amíg a fiú felkászálódik, indított, aztán végigmérte utasát: — Szedd magad elé a zsákodat. Ha eldől, éppen a sebváltóra esiik. Hol tegyelek le? — A kempingnél... valamit meg kell mondanom. — No? — Nincs pénzem, nem tudok fizetni a fuvarért. — Miért most mondod ezt? Szólhattál volna akkor, amikor leszállsz. — Gondolom, így becsületesebb. — A kempingben meddig maradsz? — Két-három hétig ... amíg futja. — Akkor helytelenül fogalmaztál; öreg. Ügy kellett volna mondanod, hogy nincs elég pénzed. Mert te becsületes vagy, ugye ... A fiú hallgatott. — Ne izgulj, én soha nem kérek pénzt. Sőt, nem is fogadom el. — Ritkaság — hízelgett a fiú —, mit szállít? — Disznókat. Disznókat a vágóhídra. Hat tonna visító, tipródó, büdös disznót. Odakintről nem látói? — De igen — sunyta le a fejét a fiú. A sofőr néhány perc múlva ismét ránézett: — Jártál már vágóhídon? — Nem ... milyen ? — Izgalmas. Normára dolgoznak a legények, tudod... ahogyan ledöfik a disznót, ugyanazzal a mozdulattal lökik is bele a forró vizes medencébe. A disznó visít, és próbál kimászni, de közben már fő... nagyon szórakoz- ■ tató. — Hihetetlen. — Ne is hidd el. Hazudtam. Csak döglött disznók kerülnek a medencébe, erre nagyon vigyáznák. Külön állatorvosaik vannak, akik megtapogatják a disznó pulzusát, felhúzzák a szemhéjukat, és megállapítják, hogy beállt az exitus... — Ne haragudjon, de ha lehet, ne csináljon hülyét belőlem. — Jó — mondta a sofőr. Megint hallgattak egy sort. — Maga mindig sofőr volt? — kérdezte aztán fiú. — Miért kérded ezt? — Nem úgy beszél, minit.,. mint a sofőrök általában. — Hogyan beszélnek a sofőrök általában? — Hát... nem úgy, mint maga. — Mindig sofőr voltam, öreg. Már úgy születtem. Palotás Dezső: STOP Csikorgott a fék, a kocsi megállt. Éppen az integető öregember előtt, annak csak két lépést kellett tennie az ajtóig. — Jó napot, elvinne a városig? — Egy: oda megyek. Kettő: megálltam. Magának mi a véleménye, mi következik ebből? — Hehe ... köszönöm. Az öreg felmászott, a fiú átcsúszott a pokróccal letakart motortetőre, hogy amaz leülhessen a kocsikísérő helyére. A vezető indított. — Kényelmesen ülsz ott? —• kérdezte a fiútól. — Igen ... kényelmesen. — De nem olyan kényelmesen, mint az imént a széken, ugye? — Hát... nem éppen olyan kényelmesen. — De nem ám... mit gondolsz, igazságos az, hogy a régebbi utas a kényelmetlenebb helyre szoruljon az új utas miatt? — Nem igazságos. — Miért nem az? — Hiszen mondta... én régebbi utas vagyak. Az öregember ijedten pislogott, feje alig észrevehetően jobbra-balra ingott. — És maga m'it gondol, öregúr — firtatta tovább a vezető —, igazságos dolog volna az, hogy egy fiatalabb utas a kényelmes széken üljön? Az a fiatalabb utas, aki eddig különben is a széken terpeszkedett? Az öreg hallgatott. — No? Igazságos volna ez? — Nem volna igazságos — nyöszörögte az öregember. — Tehát maradjon minden úgy, ahogy van? — Maradjon ... — Szerinted is így igazságos, fiam? — Így — mondta a fiú. A sofőr néhány percig sziszegve fütyörészett. — Aztán mi dolga a városban’ öregúr? — Izé ... személyes ügyek ... — Annyira személyesek, hogy nem akar beszélni róluk? — Dehogy — ijedt meg az öregember — kezelésre megyek ... innekoióra ... a buszt meg lekéstem, ugye, hát... A munkás külsejű, középkorú férfi már messziről lengette a karját; aztán látva, hogy a vezetőfülke tele van, elfordult. De a kocsi megállt előtte — természetesen, éppen előtte. — Nyissa csak ki az ajtót, öregúr... halló, a városba menne? A férfi már a felhágón állt; bólintott. — És mi dolga van ott? A férfi bamba képpel, feszengve válaszolt: — El kell érnem a hathúszas személyt __ — Miért olyan fontos ez? — Hát... én vagyok a segéd-mozdonyvezetője. — Akkor meg mit keres itt? A férfi elpirult, zavarodottam bámult a sofőrre, nem felelt. — Hát nézzék — kezdte a pilóta —, én pénzt nem fogadok el maguktól. A kocsiban csak két utas számára van hely. Az jön velem, akinek sürgősebb, fontosabb ddlga van ... így igazságos. Csend. — Lásd be, fiam, hogy neked kell leszállnod. Valamivel később találkozol a haverokkal, a nyaralásba ez még belefér... ennek a kettőnek itt sokkal fontosabb dolga van. A fiú hallgatott. — Szállj ki, öreg. Sajnálom, de nincs más megoldás. — Minék áll még, ha tudja, hogy nincsen már hely?! — tört ki a fiú. — Nyomás. A fiú morogva elnyamakodott az öreg mellett, a hátizsákját is maga után oibálta; a középkorú férfi felmászott a fülkébe, és behúzta az ajtót. Az induló kocsiból valamennyien az elmaradó fiút nézték a visszapillantó tükörben; az dühös arccal, mutatóujjával a halántékát turkálva bámult utánuk. — így volt igazságos, nem? — kérdezte végre a sofőr. Vigyorgott. Nem válaszolt senki. — Talán nem így volt igazságos? — De igen, így... — hagyta rá az öregember. — így — mondta a másik. — Kényelmesen ülnek mind a ketten? — érdeklődött a vezető. — Igen, nagyon, nagyon kényelmesen — sietett válaszolni az öregember a motartetőről, és könyörgő pillantást vetett a sofőrre. — Mondják meg nyugodtan, ha más véleményük van... én igazán nem akarom magúkra erőszakolni a magamét. Semmi jelentősége annak, hogy én ülök a volánnál... csak az igazság számít. Csak az! — mondta a sofőr. A másik kettő nem válaszolt. osszú ideig hallgattak, a sofőr halkan fütyörészett. |J Aztán egy kanyar után feltűnt egy integető alak. A kocsi előtte állt meg, éppen előtte, az illetőnek csak két lépést kellett tennie az ajtajáig. A szekszárdi autóklub szerelőcsarnoka Futóműbeállítás
