Tolna Megyei Népújság, 1985. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-12 / 9. szám
Mai számunkból AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXV. évfolyam, 9. szám ARA: 2,20 Ft 1985. január 12., szombat EGÉSZEN RENDKÍVÜLI SEGÉLY (10. old.) A Fogyasztók Országos Tanácsa A Fogyasztók Országos Tanácsa 1981-ben alakult a Hazafias Népfront kezdeményezésére. Az elmúlt években 178 helyi — városi, kerületi, valamint nagyközségi — fogyasztók tanácsa jött létre, mintegy 6000 résztvevővel. Számuk gyorsan növekszik, mert újabb és újabb községek kérik a társadalmi testület megalakí- • tását. Eddigi munkájuk mérlegét vonta meg nemrég a kormány, áttekintve működésük tapasztalatait. A fogyasztók tanácsai — a testületi üléseik mellett — az ipari, a kereskedelmi és szolgáltató vállalatokkal közösen szervezett fogyasztói fórumokkal, termék- bemutatókkal, felmérésekkel, s különféle vizsgálatokkal szolgálták a vásárlók érdekvédelmét. Részt vettek a falugyűléseken, s a városkörzeti tanácskozásokon is, amelyeken minden alkalommal szóba kerültek a kereskedelem és a szolgáltató vállalatok által okozott gondok. Számos esetben eredményesen képviselték a területük lakosságának érdekeit. Javaslatukra több bolt, étterem, szolgáltató üzlet nyitvatar- tása változott meg a helyi igényekhez igazodva. Kezdeményezésükre több, közszükségleti cikkeket gyártó vállalat nyitott mintaboltot, szervezett árubemutatót, s javította kereskedelmi propagandáját. Sok vásárló egyéni panaszát is orvosolták: intézkedtek súlycsonkítás, áruvisszatartás, árfeltüntetés elmulasztása, garanciális és szavatossági, valamint más hasonló ügyben. E testületek munkájának fontos tapasztalata: szervezéssel, a munkahelyi fegyelem javításával, gyors intézkedésekkel a helyi gondok nagy része megoldható. Ugyanakkor feltártak olyan problémákat is, amelyek orvoslása központi intézkedéseket kíván. így a vizsgálatok során kiderült: a kereskedelmi vállalatoknál az elvonások nem hagynak elegendő saját fejlesztési alapot, ezért például különösen a kistelepüléseken, a városi peremkerületekben nem megfelelő az ellátás tej-, hús- és hűtőipari termékekből, mert nincs pénz megfelelő hűtőberendezésekre. Az áruválasztékot is lényegesen lehetne bővíteni, ha a kis- és nagykereskedelmi vállalatoknak lehetőségük volna rugalmasabb — a vásárlói igényekhez igazodó — készletgazdálkodásra. Általános panasz: a kiskereskedelmi üzletek ki vannak szolgáltatva a nem ritkán monopolhelyzetben lévő szállítóvállalatoknak. A fogyasztók megyei és fővárosi tanácsai a területükön élő lakosság érdekvédelmi kérdéseivel foglalkoznak. Számos alkalommal végeztek felmérést egy- egy árucsoport kínálatáról, a termékek minőségéről, használhatóságáról. A bírálat mellett törekedtek a jó kereskedelmi munka társadalmi megbecsülésére; így meghirdették például a „Fogyasztók Kiváló Boltja” pályázatot. A Fogyasztók Országos Tanácsa megalakulása óta számos — az egész ország lakosságát érintő — témát tűzött napirendjére. Megvizsgálták egyebek között a bútorok gyártásának, értékesítésének és minőségének problémáit. Javaslataikat figyelembe véve a Belkereskedelmi és az Ipari Minisztérium közös intézkedési programot dolgozott ki. Ennek nyomán nőtt a bútoripar kínálata, elsősorban az elemes és kiegészítő bútorokból javult a választék, bár a fogyasztók igényeit eddig nem sikerült maradéktalanul kielégíteni. Egy másik vizsgálódásuknak az adott aktualitást, hogy az összes szolgáltatások közül a városi lakosságnak — különösen Budapesten — a lakáskarbantartás okozza a legtöbb bosszúságot. Mint megállapították, a szervezeti változás hatása még kevéssé érződik. A tapasztalatok szerint a felújítások indokolatlanul drágák, gyakori a felelőtlenül nagy pazarlás. A zöldség-gyümölcs termelését, értékesítését, árképzését is áttekintette a Fogyasztók Országos Tanácsa. Megállapításaik lényege: a helyzetet továbbra is az jellemzi, hogy a termelőktől alacsony áron átvett terméket a fogyasztó drágán vásárolhatja meg. A termelés, a feldolgozás, a tárolás, valamint a bel- és külkereskedelmi forgalmazás fejlesztése egyaránt további intézkedéseket igényel. A Gelka és az AFIT átszervezésének hatását napirendre tűzve megállapították: a kisvállalatok új szolgáltatások bevezetésével igyekeznek a fogyasztók igényeit kielégíteni. Gátolja viszont színvonalas munkájukat a szakemberek, a műszerek és alkatrészek hiánya. Kitűnt az is, hogy a kisszervezetek életképességének legfőbb akadálya a szolgáltató tevékenység jövedelemszabályozása. A termelő vállalatokkal azonos mértékű jövedelemelvonás ugyanis rontja a nagy élőmunka igényű lakossági szolgáltatói szervezetek pozícióját. A Fogyasztók Országos Tanácsa a kormányszerveknek javaslatot tett néhány probléma megoldására. Kiemelték a kereskedelem korszerűsítésének, a kínálati piac megteremtésének szükségességét. Fontosnak tartják, hogy csökkenjen az áru útja a kiskereskedelemig, illetve a vásárlóig. Növekedjék a bolti munka önállósága, javuljanak a személyi és tárgyi feltételek. A fogyasztók érdekvédelme megkívánja, hogy a VII. ötéves tervben elsősorban gazdasági ösztönzőkkel segítsék a szolgáltatást végző vállalatokat annak érdekében, hogy színvonalasabban tudják végezni munkájukat. (MTI) Havasi Ferenc látogatása az Országos Teherelosztóban Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára péntekien látogatást tett a Magyar Villamos Művek Tröszt Országos Teherelosztójában. A látogatásra elkísérte Kapolyi László ipari miniszter. A KB titkára a helyszínen megbeszélést folytatott az Ipari Minisztérium, valamint a villamosenergia ipar, a szénbányászat, továbbá a kőolaj- és földgázipar vezető munkatársaival. Kapolyi László és az ipar vezetői tájékoztatást adtak neki az energia- termelés és -ellátás helyzetéről, azokról a gondokról, amelyeket az utóbbi napokban a rendkívül hideg időjárás okozott és azokról az intézkedésekről, amelyeket az energiaágazat dolgozói tettek, mindenekelőtt a lakosság energiaellátásának megoldására. A beszámolóban elhangzott, hogy az utóbbi napokban az időjárás több évtizedes hidegrekordokat döntött meg. Az ugrásszerűen megnövekedett fogyasztás következtében egyes iparvállalatok energiaellátásában részleges, átmeneti korlátozásokra is szükség volt. A megtett intézkedések arra irányultak, hogy a lakosság energiaellátást biztosítsák. Ez sikerült, bár néhány területen műszaki problémák következtében a lakások fűtésében és az energiaszolgáltatásban is átmeneti gondok jelentkeztek. Ezeket azonban az energiatermelő és -szolgáltató ágazat dolgozói megfeszített munkával viszonylag rövid időn belül elhárították. ISKOLAKÖSTOLGATÖ (3. old.) A MESTERVIZSGÁRÓL — MA (4. old.) STOP (4. old.) KÖZELÍTÉS A KORHOZ (11. old.) KÖNYVTARAK KÜLFÖLDRE NYlLÖ ABLAKAI (11. old.) Szirmai Jenő Szekszárdon Tegnap a délelőtti órákban Szekszárdra érkezett Szirmai Jenő, az OTP vezérigazgatója. A vendéget fogadta K. Papp József, az MSZMP Tolna megyei Bizottságának első titkára és Császár József, a megyei tanács elnöke. Szirmai Jenő részt vett azon a terv- és munkaegyeztető értekezleten is, amelyen az OTP megyei igazgatóságának elnöke, Dudás Antal számolt be az elmúlt évben végzett munkájukról. Ezen a fórumon került sor az 1985- ös esztendő feladatainak egyeztetésére. HÉT VÉGI BESZÉLGETÉS (6. old.) MÚLTUNKBÓL (6. old.) A RAGASZTÁS RANGJA (12. old.) MILLIÁRDOS KAROKAT OKOZTAK A MADARAK (12. old.) MIT OLVASNAK PAKSON? (7. old.) HIVŐ JELE: DUNA (8. old.) PÁRATLAN NAGYSAGÜ SZÉNMEZOK A BAM MENTÉN (9. old.) LABDARŰGOOSZ ’84 (13. old.) MARADONA AGGÓDIK (13. old.) BUDDHÁK, PAGODAK (14. old.) A Sió-torkolati mű az árvízvédelem, a vízi közlekedés biztosítása, a Duna és a Sió vízgazdálkodásának szabályozása érdekében létesült. Az 5. oldalon lévő riport az ott dolgozók életébe, munkájába nyújt bepillantást.