Tolna Megyei Népújság, 1985. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-03 / 1. szám
1985. január 3. NÉPÚJSÁG 3 Iskola kóstolgató Jó cipő, jó közérzet Tanúsíthatom, hogy Weitzl Gyöngyinek igaza van. Azt mondja a Bonyhádi Cipőgyárban tanuló pécsváradi kislány, hogy a jó cipő, jó közérzetet teremt. Ezért feltétlenül fontos a cipőfelsőrész-készítő szakma. A szakmáról nem sokat tudok, de a rossz és a jó cipőről rengeteget. A másodikos kislány arra is rádöbbent, hogy nagyon kevés ismeretem van a cipőgyártásról. Az ember úgy gondolja, hogy a cipőt a cipész gyártja. Ez nem olyan, mint a rossz hirdetés, hogy cipőt a cipőboltból! Cipőt tényleg cipész gyárt, de manapság — vagyis már sok évtizede — a nagyüzemi cipőgyártás már nemcsak cipészeket követel. A cipőfelsőrész-készítés a nagyüzemben olyannyira önállóvá vált, hogy manapság kezd hiányszakmává lenni. „A cipőt szerkeszteni kell” — mondja a másodikos tanuló. — Ismerni kell a láb anatómiáját, a bőr szövettani felépítését”, és sorolja még a tudnivalókat, amit mi eddig nem tudtunk. Sőt, a kiváló cipőfelsőrész-készítő ismeri a bőr útját attól a pillanattól kezdve, hogy megnyúzzák az állatot, végig addig, amíg a boltba kerül a kész cipő. Természetesen megkérem Weitzl Gyöngyit, hogy mondja el, milyen cipőt készítene vizsgamunkaként. Erre adok gondolkodási időt, mivel a vizsgamunka mindig is a világ legjobb cipője, főleg akkor az, ha az ember magának csinálja. A leendő szakember sertésbőrből készítene cipőt. Drapp velúrbőrből, díszítő varrattal, kicsit sötétebb cérnával, mint a bőr színe. Közepes sarokkal készülne az a cipő ... „Azt még hozzátenném, hogy a díszítő varrat diszkrét lenne”. Gondolom, hogy előbb- utóbb elkészül az a pár cipő, ami Weitzl Gyöngyi szerint a világ legjobb cipője lenne. Kényelemes és divatos. Habár manapság mi, megátalkodott vevők úgy tartjuk, hogy a kényelmes cipő nem divatos, a divatos pedig nem kényemes. „Én, mint nő a divatot tartom elsőnek, de mint szakember a kényelmet” — mondja Gyöngyi. Ez nem jelentheti azt, hogy az ő cipője, amit majd egyszer elkészít, nem testesíti meg a tökélyt: a divatot és a kényelmet ... H. J. — G. K. Oldódó bérfék a mezőgazdaságban Kevés az olyan sokat bírált szabályozási elem, mint a keresetszabályozás. Ennek kötöttségei ugyanis nem kedveztek sem a gazdaságok vezetőinek, sem a beosztottaknak. Az előbbieknek nem nyitott elegendő lehetőséget az ösztönzésre, az utóbbiak kevesellték a keresetek emelkedését az árváltozásokhoz képest. Így aztán szinte mindeki méltatlankodott, megfeledkezvén arról, hogy a keresetek szabályozása eleve belső ellentmondásoktól feszült. Ösztönöznie kellett ugyanis a termelés hatékonyságának javítására, ugyanakkor kordában kellett tartania a vásárlóerő kiáramlását, magyarán szólva azokat a béreket, jövedelmeket, amelyekből élelmet, ruhát, tartós fogyasztási cikkeket vásárolunk a boltokban. Felesleges söprögetők A szabályozást kidolgozóknak tehát mindenkor rangsorolni kell, hogy az adott időben melyik funkciója erősödjék a keresetek szabályozásának. A rangsorolást pedig az dönti el, miként változik a gazdaságoknál a jövedelem, összhangban van-e a nemzeti jövedelem képződése, illetve felhasználása. A legutóbbi esztendőkben a népgazdaság egyensúlyi helyzetéből adódóan a vásárlóerő-szabályozási feladatköre erősödött meg a keretszabályozásnak. Másszóval, 1976- ban a mezőgazdaságban is bevezették az átlagkeresetszabályozást, amit oly sokan bíráltak mostanáig. S nem is egészen alaptalanul. Közismert ugyanis, hogy az átlagbérek kötelező megtartása az alacsony keresetű dolgozók felvételére ösztönözte a gazdaságokat. Azzal a nem titkolt szándékkal tették ezt, hogyha a jól képzett, sokat dolgozó traktorost vagy szerelőt meg akarták fizetni, alkalmazniuk kellett egy-két udvarsöprögető embert, mert az egyik nagyobb, illetve a másik kisebb bére adta ki a kívánt átlagot. Csakhogy ez a gyakorlat számos ellentmondásnak lett a forrása, felesleges söprögetők, vagy — ahogy széltében- hosszában mondták: vattaemberek — ugyanis eleve rontották a munka termelékenységét, s voltaképpen ez a szabályozási forma elszakította a gazdálkodókat a hatékonyság javításától. Az átlagbérek ugyan szerény mértékben növekedtek évente, de ez a gyorsan fejlődő gazdaságokban nem volt elegendő a termelés bővülését szorgalmazó ösztönzéshez. Így aztán hiába kerültek rátermett, fantáziadús szakemberek a gazdaságok élére, elképzeléseik megvalósításának gátja maradt az átlagbér. Sőt, az átlagbér éppen a lemaradóknak kedvezett. Ahol esztendőkön át egy helyben topogtak, a béreket ott is emelhették, s ezt megtették akkor is, ha erre 'nem volt fedezetük a megtermelt jövedelemből. Furcsa ellentmondás például, hogy néhány szanált gazdaságban nemcsak az adómentes béremeléssel éltek, hanem ennél nagyobb ütemben emelve a béreket, az úgynevezett munkadíj-adó megfizetésére is kötelezték őket. Pénz és teljesítmény Mindezt persze nemcsak a gazdaságok vezetői tudták, ismerték az ellentmondásokat a szabályozást kidolgozók is. Feloldásukra már 1981-ben elkezdődtek a kísérletek. Először hét termelőszövetkezetben kezdődött az érvényes keresetszabályozási formától eltérő kísérlet, majd 1983 januárjától 92 gazdaságban. A kísérlet kedvező tapasztalatokat hozott. A mezőgazdaságban az egy főre jutó kereset 1983-ban átlagosan 54 045 forint volt, a kísérletben részt vevő gazdaságokban pedig 58 286 forint. A több pénz nagyobb teljesítménnyel is járt, hiszen a nagyüzemek átlagában az egy főre jutó eredmény 26 546 forint volt az említett időben, a kísérletre vállalkozóknál pedig 49 814 forint. Persze a szembetűnő különbség oka nemcsak a kísérleti bér- szabályozás kedvező hatásában kereshető, hiszen erre a módszerre eleve csak a kiegyensúlyozottan és magas színvonalon gazdálkodók vállalkozhattak. Ez azonban csöppet sem csökkenti a bevezetés időszerűségét. A kísérleti bér- szabályozás mindegyik for. mája kedvező feltételeket teremtett a belső érdekeltségi rendszerek kiteljesítéséhez, javította a munkafegyelmet, erősítette a vállalkozókészséget és növelte a vezetők felelősségét. Három forma E kedvező tapasztalatokra alapozva változik meg januártól a mezőgazdaságban is a keresetszabályozás. A gazdaságokban három forma közül választhatnak, amelyek voltaképpen azonos gazdasági követelményeket támasztanak más-más módon. A szakemberek már részletesen ismerik az új szabályozást, a legtöbb gazdaságban megkezdték a tervezést. Sok helyen mindhárom választható forma szerint kiszámítják várható helyzetüket, s így valóban a legkedvezőbbet választhatják. Alaposan meg kell fontolniuk a döntést, hiszen a szabályok szerint mostani választásuktól három esztendeig nem térhetnek el. A részletek kidolgozása a szakemberek feladata, a választás azonban már mindenkinek közös ügye. A következő esztendőkben ugyanis a gazdaságok dolgozói aszerint kapják fizetésüket, év végi részesedésüket, ahogy most döntenek. Megkérdezések ezért ugyanolyan fontos, mint a legapróbb részletek kimunkálása. V. FARKAS JÓZSEF Videósok az iskolában A dombóvári Molnár György Általános Iskolában a video-szoba feliratú ajtó mögül fura nesz szűrődik ki. A belépő látogató a zaj keltés okozóit a riporterekben, a bemondókban, az operatőrökben, a világosítókban, a technikusokban és a hang- technika ifjú „szakembereiben” látja. Nagy a nyüzsgés a stúdióban, a riporterek a napközis adás programját beszélik meg, Balassa Béla egy számítógép segítségével a Suli-Vidi feliratot írja ki a képernyőre, készül a képújság, ami nemcsak az iskola és a csapat híreiről, hanem az ebédről, a menüről is informál. Somogyvári Rudolf pedagógus, a szakkör egyik vezetője szűkszavú, de lényeges utasításokat ad. Csáky László igazgatóval kezdenénk beszélgetni, de az újabb jövevények kis időre elhalasztatják velünk. Csók Katalin és Nyisztor Attila érkezik, akik a slágerlistához felvették a „menő” darabokat. Miközben minderről beszámolnak, újabb „hírnök jő lihegve”, és közli: „A csapattanácstól jövök, friss híreket hozok”. A néhány mondatos segítség után mi is szót válthatunk Csáky Lászlóval, aki a videózásról elmondja, hogy a tanítási órán kívüli hasznosítása a hátrányos helyzetű gyermekek szabadidős foglalkoztatását, felzárkóztatását, személyiségük céltudatos fejlesztését szolgálja. A videotechnika jelentőségét — a pedagógiai gyakorlatban — annak tulajdonítják, hogy a kreativitást olyan mértékben tételezi fel, amit eddig egyetlen eszköz sem kínált. Igazolni szeretnék azt is, hogy a művelődési hátrányban lévő gyermekek foglalkoztatására számos olyan lehetőség kínálkozik, amivel még nem éltek kellőképpen. A videózás segíti a „mam- mut” intézmények kommunikációs problémáinak csökkentését, a gyermekek kommunikációs készségének fejlesztését. — Munkánkkal bizonyítani szeretnénk azt is — állapítja meg az igazgató —, hogy az S—8-as amatőrfilmezés bázisán képezni, nevelni lehet a gyermekeket úgy, hogy közben felkészítjük őket a korszerű technika befogadására, alkalmazására. Zárójelben jegyzem meg, amikor a videózásról, a video hasznosításáról beszélünk, akkor mindig a még kevésbé elterjedt videokamera használatára, a kép- és műsorkészítésre gondolunk. A további beszélgetésből kiderül az is, hogy az 1982 augusztusában átadott intézményben már a tervezéskor elkészítették egy zárt láncú videorendszer terveit, de a beruházás során — költség- csökkentés címén — csak a kábelcsöveket építették be, és 30 darab televíziót vásároltak. Az iskola átadását követően azonban a fenntartó városi tanács vezetése Dolgozik a kamera korszerűen és rugalmasan gondolkodva lehetőséget biztosított az erősítőrendszer, a kábelezés és egy VHS Hitachi márkájú asztali videó- készülék vásárlására. Ebben az időben a szomszédos művelődési központ is rendelkezett már VHS rendszerű, Hitachi márkájú, kamerával is ellátott hordozható videoké- szülékkel. Szerencsére mindkét intézményben felismerték; a technika felaprózása nem járható út, ezért megállapodtak abban, hogy az iskola kezelésébe kerül át a két készülék, és tovább bővítik az eszköztárat, valamint megpróbálnak egy kisebb stúdiót kialakítani az iskolában. A megállapodást tett követte, úgy, hogy a művelődési központ videoigé- nyét is kielégítették, egy, az iskola által vásárolt asztali készülékkel. — Mire jó az „új technika”? — érdeklődöm. Az Iskolatelevízió műsorainak rögzítésére — tanórai haszenosításra, tanítási órán kívüli tevékenységek kiszolgálására, a végzős 8. osztályosok részére tabló helyett képriportokkal állítunk emléket, a fotó, a film, a video eszközkezelési fakultáció bevezetésére, önálló videostúdió kiépítésére, ami kiszolgáló egysége lesz a városi zárt láncú televíziós rendszernek — sorolja Csáky László, majd kis szünet után folytatja: — Lehetővé vált, hogy intézményeknek, üzemeknek műsorokat rögzítsünk — szolgáltatásszerűen (!), preferencia filmeket, önálló, élő műsorokat — Suli- Vidi — készítsünk az iskola tanulóinak — gyermekmunkával, kéthetente 30 perces adásidővel, valamint napközis csoportoknak hetente egy alkalommal meseműsorokat szerkesztünk és közvetítünk. Természetesen ezeken kívül megvalósítjuk a gyerekek egyéb ötleteit is. Mintha csak az igazgató szavait akarná igazolni a videostáb, megjelenik a képernyőn a gyerekek által készített rövidfilm, amivel sikeresen szerepeltek a dél-dunántúli tájegységi szemle felnőttversenyén és az 1984-ben megrendezett országos úttörő amatőrfilmes fesztiválon. Utána újabb témák következnek. Csáky László ezután elmondja, hogy a Suli-Vidi- ben közreműködő gyermek fontos, hasznos, sikeres embernek érzi magát a szűkebb és a tágabb közösségben egyaránt. Ennek a sikernek az alapja a gyakorlás, a filmezéssel és a videotechnikával kapcsolatos szakcikkek rendszeres olvasása, az információk megbeszélése és a gyakorlati megvalósítás, de az adott munkafeladatok is olyanok (voltak), hogy minden résztvevő fontosnak és nélkülözhetetlennek érzi magát. A szerepeket — operatőr, riporter, berendező, világosító ... — rendszeresen váltogatták, így valamennyi gyerek gyakorlatot és élményt szerezhetett a különböző tevékenységekkel. — Felesleges félteni a drága eszközöket a tanulóktól — közli az igazgató —, hiszen nap mint nap bizonyítják, hogy képesek felelősséggel kezelni azokat. Riporterek adás előtt Nemcsak a szemfüles riporterek szolgálhatnak friss hírrel, hanem Csáky László is. Az iskola és a művelődési központ OKT-pályázatot nyert. A kapott összegből — amit a technika továbbfejlesztésére kell felhasználni — válik lehetővé a költség- vetésen kívüli fejlesztés. A hallottak összegzésére Balassa Béla 8. osztályos fiatalembert, kameramant kértem: — Ha nem videózhatnánk, akkor rossz lenne, hiszen ez nemcsak hasznos elfoglaltságot jelent, hanem a pályaválasztásomat is segíti... Lehet, hogy valamilyen tévés szakmába megyek ... ÉKES LÁSZLÓ Fotó: KAPFINGER ANDRÁS Számítógép segítségével készül a Suli-Vidi új műsora
