Tolna Megyei Népújság, 1985. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-26 / 21. szám
1985. január 26. “NÉPÚJSÁG 7 Panaszok nyomán, Bonyhádon Két kisgyógyszertár ér egy nagyot? FöLtehettem volna Bonyhádion a városi tanács vezetőinek art a kérdést, hogy hány millió forintra lenne szükségük legsürgetőbb fejlesztési terveik megvalósításához. Nem tettem föl, mert annyi millió, amennyi kellene per- pillanat, legfeljebb egy középtávú tervidőszakra jut. Magyarázni, hogy miért, aligha kell. Amiként az se lenne indokolt, ha bárki a vészharang kötele után nyúlna. Bonyhád városi létének eddig eltelt évei alatt nemcsak megnövekedett, szépült, hanem meg is újult. A megélt, egyben igen keményen kiküzdött fejlődési folyamat pedig változatlanul tart és természetesként úgy, hogy minden új eredménye a város fejlődésének újiabb, sürgetőbb igényeket dob a felszínre. Mire föl ez a bevezető ? Talán különösebb összebeszélés nélkül összejött az utóbbi időben három olyan panasz, és mindhárom — névtelenül, de nem a fölös akadékoskodás szándékával —, azt teszi szóvá, hogy a „Fáy lakótelep községmyi lakosságának be kell járnia a régi városközpontba gyógyszerekért, mert mindkét gyógyszertár ott van.” — Azért van itt bent — mondta a városi tanács végrehajtó bizottságának tagja, Schwarcz Tiibomé gyógyszertári asszisztens —, mert a két kisgyógyszertár tulajdonosai, amikor ezeket a patikákat alapították, el se tudták volna képzelni azt, hogy máshova települjenek. Nem merült volna eddig még föl az, hogy a kórház- rendelőintézet működési területén élő több tízezer ember ellátása, a városi rang megkívánna egy új, korszerű gyógyszertárat? Már hogyne merült volna föl. Nagyjából három éve „kinéztek egy házat” a Lenin utcában, hogy ott be lehetne rendezni egy korszerű gyógyszertárat. No de ........úgy 4—5 millió kellett volna, annak meg a tizede se állt rendelkezésre.” Leltár miatt zárt ajtók a Szabadság tér 13-ban levő patikában. A múlt héten a Lenin u. 1. alatt működő gyógyszertár leltározott, s emez fogadta a forgalmat. A sehol se szeretett munka rövidesen befejeződik, igaz, komoly létszámú a stáb is, amely végzi a leltározást. Az officina, a gyógyszertár kereskedelmi része akár nyithatna már, ha nem lenne mit számba venni még a patika látogatói előtt zárt laboratóriumi, raktári traktusban. Hogy miért pont ide kopogtattunk, annak éppen ez, az udvarba mélyen benyúló épületszánny a magyarázata. Amikor ugyanis elvégeztetett a realitásoknak megfelelő számvetés és ki kellett mondani, hogy ,,-Bony- hádon egyelőre szó se lehet új gyógyszertár építéséről”, a városi tanács fölszabadította azt az udvari lakást, amely a parányinál alig nagyobb gyógyszertárhoz s annak hasonló nagyságú raktárához kaposoQódott. — Kétszázezer forintos költséggel bővítettük a gyógyszertárat ezzel a megoldással — mondja Baircza Imre gyógyszertárvezető, aki a kór.ház-rendelőántézet gyógyszertárának a vezetője is. S míiinrtiha megérezte volna, hogy hívatlan vendégek érkeztek, hirtelen itthon termett. Kis patikában is lehet jól dolgozni Mint elmondja, nagyobb szerencséjük volt ezzel a bővítési lehetőséggel, mint gondolták. öt helyiséget kaptak és ez már ideális működési területet jelent a négy gyógyszerész és tizenkét asszisztensnő részére. Nem számítva azt az udvaron féltetős megoldással épített építményt, mely — ami igaz, az igaz —, fáskamra sorra emlékeztet, de raktározásra alkalmas. A másik patikánál nincs mód hasonló bővítésre, de ez, meg az, együtt havi félmilliós forgalmat bonyolít. A Fáy lakótelepiek panaszát ismeri Barcza Imre csakúgy, mint Sípos Gábor- né, a Lenin utcai patika vezetője. De az a véleménye, amit később dr. Bálint Julianna, a kórház-rendelőintézet igazgatója, a városi tanács főorvosa is megerősít. Nem megoldás a lakótelepre olyan egységecskét telepíteni, mely csak gyári készítményeket forgalmaz, mert a magisztrális készítményekért, különféle szirupokért csak be kellene gyalogolniok két buszmegállónyit a kisgyermekes szülőknek. Aztán meg ... nem illik már a lakótelepre a korábban ragasztott név, miszerint „a Fáy lakótelep gyeretogyár”. Akik miatt a városnak ez a része ezt az elnevezést kapta, óvodás- és iskoláskorúak. — Ez az okfejtés azért kissé furcsa. Nem? Dr. Bálint Julianna elismeri, hogy bizonyos mértékig igen. De hát új gyógyszertár építéséről szó se lehet. Különben a városhoz csatolt Májas lakói is szóvá tehetnék, hogy az egészségügyi alapellátáis része a gyógyszerellátás, nekik is kell Legalább szobácska nagyságú gyógyszertár. Schwarcz Tibomé úgy véli, hogy csupán pár ember veri a lármadobot. S aZok is azért, mert még csak kisvárosi szemlélettel sem bírnak. „Pécsiéit, vagy bármelyik nagyvárosban sökszor mesz- szebb kell menni a gyógyszertárba, mint itt...” Barcza Imre gyógyszertár- vezető pedig arra esküszik, hogyha nem kerül hamarabb pénz arra, hogy Bonyhádon új gyógyszertár épüljön, tisztes karbantartással ez a két, mostanában leszólt kicsi tíz évig még bírni fogja a forgalmat. Osszuk ezt az optimizmust? Megtehetjük éppen, hisz a városkörnyék ellátása megoldott. Mórágyra hetente kijár háromszor Kresz József gyógyszerész az asszisztens- nőjével Bonyhádról. Nagy- mányokan is megoldódtak a korábbi gyógyszertári gondok, az itteni állást egy Dombóvárról ide települt gyógyszerész foglalta el. Hasonló a helyzet Tévéién és Apar- hamtón és Zarnbán is. De azért egy gondot az optimistán megszabott tíz év ellenére sem árt szemmel tartani. A községi kis patikák sok helyütt nem tudnak már ma sem élethosszig tartóain vonzó munkahelyét felkínálni fiatal gyógyszerészeinknek. Ami a szolgálati lakásokat Illeti, azok se csábítóak ott, ahol vannak. S ez bizony, ha dúskálunk a pénzben, ha nem (s tudjuk, hogy ez utóbbival kell számolnunk még jó darabig) el nem odázható tennivalókat jelent. LÁSZLÓ IBOLYA Fotó: Kapfinger András Lapunk 1984. december 13-i számában adtunk hírt arról, hogy Decsen — többszöri határidőmódosítás után — átadták az idős korúak volt diákotthonból átalakított szociális otthonát. Az eseményről szóló szűkszavú tudósítás ennyit árult el, az átépítés elhúzódása miatti mendemondák megérdemlik annak megválaszolását, hogy miért késett az átadás. A Tolna megyei Tanács egészségügyi osztályán Boros József né főelőadó a döbbenet okozta csend után azt javasolja, hogyha nem zavar, folytassuk a társalgást dr. Tóth Rudolf szociálpolitikai cosportvezetővel kiegészülve. Helyszínt cserélünk, ám a feltett kérdések maradnak. A csoportvezető készséges: — Az az igazság, hogy amikor mi megkaptuk a diákotthont szociális otthon céljára, az átalakítás feladatát átadtuk a decsi tanácsnak, ök megbízták a SANITER gmk-t a terv elkészítésével. A kivitelem a nagyközségi tanács költség- vetési üzeme lett, az átadás elhúzódását pedig az okozta, hogy egyidejűleg épült az iskola, a művelődési ház és a szociális otthon. Nem volt lefixálva, hogy 1983 decemberében átadják a szociális otthont. Az első reális dátum 1984 májusa volt. — Azután 1984 szeptember, majd december következett — jegyzem meg, hozzáfűzve, hogy sok gond volt az építkezéssel. — Felülvizsgálták a kiviteli terveket? Boros József né lakonikus egyszerűséggel válaszol: — Ez a decsi tanácsra tartozik. Dr. Tóth Rudolf azt mondja el, hogy nekik — mármint az egészségügyi osztálynak — megmutatták a tervet, és ők adtak javaslatot ahhoz, hol legyenek a szociális helyiségek, az öltözők és az orvosi rendelő... — A kazánház kényelmetlen volt — állapítja meg később —, nehéz pozícióban kellett volna a fűtőnek dolgoznia. A salak eltávolítása is csak azon a folyosón keresztül történhetett volna, ahova a lakószobák nyílnak. Az új kéményeknél az alaperősítést is el kellett végezni. Festés? — tűnődik el — Volt, amelyik szobát háromszor kellett meszelni. Üjabb kérdés: „— A terv- módosítás, majd a hiánypótlások mennyivel növelték meg a tervezett költségeket?” A csoportvezető válaszából az derül ki, hogy 5 millió 800 ezer forintot biztosítottak az átalakításra — ezt írásban is közölték a decsi tanáccsal —, a hiánypótlás azonban „lényeges kihatással nem volt a költségekre”. butus uuzseine — a Határidő védelmében — új tényt közöl, mely sezrint a 30/80. (XII. 2.) megyei tanács végrehajtó bizottsági határozatának értelmében 1983—85. évi ütemezésű a kultúrház felépítése, az iskola bővítése és a szociális otthon létesítése. (A háromból, a közel 50 alvállalkozó részvétele mellett egy készült el.) Kovács Sándor, a decsi Nagyközségi Közös Tanács elnöke elmondta: a tervet a megyei tanács egészségügyi osztálya, a „tervbíráló bizottság hagyta jóvá”. — A cél érdekében tevékenykedtünk — közli Kovács Sándor, megtoldva azzal, hogy nagy feladat volt, hiszen 1983 júniusában kezdtek a munkához. — A rendelkezésükre bocsátott költségekből — 5 millió 700 ezerből (!) — oldották meg az átalakítást. Ennyit is számlázott le a kivitelző. Az átadási határidőkre terelődik a szó. A tanácselnök szerint az első 1984 júniusában lett volna, a második szeptemberben, a harmadik december 20-án. — Általában sok összetevő — anyaghiány, munkaerő-hiány, a tervet is korrigálni kellett menet közben — késleltette az átadást. Ez a megállapítás újabb kérdéseket szül. — Miért nem ellenőriztették már korábban a tervet? Miért vágtak bele egyszerre három nagy fejlesztési feladat megvalósításába? — Nem jó nyomon van — közli a tanácselnök. — Nem egyszerű dolog ez. Sok probléma volt a tanulócsoportok áthelyezésével, mert igaz, pár gyerek miatt, de még üzemelt a diákotthon ... Vita folyt arról is, hogyha csak átalakítás van, kell-e terv. Végül is úgy döntöttek, hogy készüljön terv és ezért kérték fel a SANITER gmk-t, mert gyorsabban és olcsóbban elvégezte a munkát, mint egy tervező vállalat. Aztán ahogy felszabadultak a helyiségek, úgy kezdték meg az átalakítást a kivitelezők, és a munkákhoz — „az erőtől függően” — kapták a pénzt a megyétől. Kovács Sándor szerint az is hátráltatta az átadást, hogy az egészségügyi osztálynak „a berendezési tárgyakra nem volt meg a pénze, ezért későn rendelték meg azokat, nem készítették szakszerűen elő, hogy mit vegyenek és a szállítási gondok is közrejátszottak.” A tanácselnök után a költségvetési üzem nemrégiben munkába állt új vezetőjétől, Németh Bálinttól — a decsi munkaviszony rövidsége miatt — csak azt kérdezem: mennyit számláztak le a nagyközségi közös tanácsnak? — A végszámla 5 millió, plusz 1,5 millió a központi fűtés. Ez azokról a munkákról készült, amit az üzem végzett, illetve végeztetett. * Helyszín a Tolna megyei Beruházási Vállalat igazgatói irodája. Jelen van Rápolti Árpád igazgató és Rimái József csoportvezető. Rápolti Árpád elmondta: feladatuk volt, hogy a tanács és a kivitelező között létrejött szerződés és a tervdokumentáció alapján elvégezzék a műszaki ellenőrzést. Erre a kivitelezés kezdetekor kaptak megbízást. Belelapozunk a dokumentumokba. Elsőként a decsi nagyközségi tanács a saját költségvetési üzemével kötött építési szerződést — amit 1983. július 1-én datáltak — tekintjük meg. Kiderül, hogy az építési keretszerződés előirányzott összege 5 millió 800 ezer, amiért a kivitelező I. osztályú munkát vállal. Az építkezés kezdete június 2., az építtető vállalja, hogy ekkorra átadja a munkaterületet. A munkák befejezési határideje 1983. december 15. Evidens — állapítjuk meg mindhárman —, hogy ezt az építést nem lehet ennyi idő alatt elvégezni. A generál- kivitelezői építési naplóba is belenézünk. Ebből kiderül, hogy a festés, mázolás, üvegezés tíz hétig tartott, de az i,s hogy a tervezett bontási munkák után újabb és újabb gondok adódtak, általában kevés — többségében egy, kettő, három, öt, esetenként nyolc — szakember dolgozott csak. Továbbá: nem a megfelelő típusú kazánt vették meg, ezért kellett a kéményeket módosítani. Ez viszont a nyári „üzemet” nem zavarta. 1984. március 7-én már a parkettát csiszolták, ez azt jelentette, hogy tartható lett volna a második, a júniusi határidő. Az építési napló tanúsága szerint 1984. július 31-én kezdődött és augusztus 31-ig tartott a műszaki átadás, ami azt jelenti, 30 napba került a hiányosságok összeírása. A kivitelező ekkor vállalta, hogy szeptember 14-ig az ösz- szes hiánypótlást elvégzi. A műszaki ellenőrzést végző Tolna megyei Beruházási Vállalat augusztus 31-én sürgetni kénytelen e vállalás teljesítését. Üjabb adalék. A beruházási vállalat által felülvizsgált — 1984. december 3-án keltezett — kivitelezői számlák összege 6 108 759 forint, a társadalmi munka értéke 233 280 forint, a műszaki ellenőrzési díj 63 420 forint. A tények önmagukért beszélnek, de néhány kérdés továbbra is válaszra vár. 1. A gmk mennyire volt felkészülve arra, hogy ilyen munkát megtervezzen? 2. Ha a cél fontos, az odavezető út miért nem az? 3. Miért felejtik el egyesek a ma is igaz közmondást, ami szerint: „Addig nyújtózkodjál...” Egyenes (világos) kérdésekre miért nem lehet ugyanolyan választ adni? Ekés László Fotó: Czakó Sándor Gyógyszertár az udvar felöl Miért nem készült el időben?
