Tolna Megyei Népújság, 1985. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-19 / 15. szám
1985. január 19. NÉPÚJSÁG 5 Mit ad 1985? Az Úí évre több íelent°s egészségügyi beruházá- * sunk építése húzódott át, országos és helyi viszonylatban, s nem egy ezek közül csak a VII. ötéves tervben fejeződik be. A beruházások időbeni eltolódásának elsősorban tárcán kívüli, azaz olyan okai vannak, melyek az egész nemzetgazdaságban érezhetők voltak a legutóbbi időkig. Az építkezések későbbi befejezésének van azonban egy sajátos, az egészségügyi beruházási szemléletben bekövetkezett változással magyarázható oka is. A minisztérium nem erőltetett bizonyos beruházásokat, mert beigazolódott egy olyan elképzelés életképessége, miszerint a kórházi ágyak számszerű növelése kevésbé szolgálja a korszerű betegellátást, mint a már meglévő gyógyító-kezelő egységek égetően szükséges rekonstrukciója. Ezen elképzelés jegyében építik át a fővárosban az Országos Onkológiai Intézetet, az Érsebészeti Intézetet, az Országos Hematológiai és Vértranszfúziós Intézetet, valamint két, területi betegellátással is foglalkozó klinikai intézetet. A vidéki felújítások közül a legjelentősebbek a diósgyőri vasgyári kórház sebészeti pavilonja, a tatabányai megyei kórház sebészeti-diagnosztikai tömbje, az esztergomi kórház új részlege, valamint a Somogy megyei Mosdóson egy új, a dél-dunántúli fiatalkorú betegeket ellátó tüdőgyógyászati egység. Természetesen nagyon fontos a kórházi ágyak számának növelése is, ennek lesz közvetlen bizonyítéka az, hogy ez évben Nyíregyházán 545, Győrben 100, Mosdóson 145, Kisvárdán 200 új ágy áll majd az arra rászorulók rendelkezésére. Tolna megyében folytatódik 1985-ben a bonyhádi kórház rekonstrukciója^ amiből eddig elkészült az élelmezési részleg bővítése, korszerűsítése, már működik új helyén a belgyógyászati osztály is, és megkezdődött a sebészeti műtőblokk kialakítása. A rekonstrukció befejezése a VII. ötéves tervidőszak feladata lesz. Folytatódnak a rekonstrukciós munkálatok Szekszárdon is, ahol a volt Köjál-székház felújításának befejezését ígérik a TOTÉV vezetői, hogy a TBC gondozási centrum végre megfelelő tárgyi feltételek között végezhesse a munkáját. Tamásiban várhatóan 1985 második félévében kezdheti el működését az a tízmunkahelyes körzeti egészségügyi központhoz csatlakozó diagnosztikus szakrendelés, mely Tamási és környékének járóbetegeit lesz hivatott ellátni. Szükségtelen hansúlyozni, hogy milyen fontos eleme az egészségügynek a szakgyógyászat területe, e területen is jelentős előrelépés várható ebben az évben. Országos viszonylatban huszonhattal növekszik a gyermekorvosi körzetek, tizeneggyel az iskolaorvosok száma, s huszonnéggyel több fogorvosi körzetet kereshetünk fel 1985-ben. Tolna megyében 1984-ben 31 gyermekorvosi ■ körzet működött. Számuk 1985- ben mindössze eggyel gyarapodik. Nem növekszik viszont a főállású iskolaorvosok száma. Ez idő szerint csak Szekszárd dicsekedhet két főfoglalkozású iskolaorvossal. A magyarázat erre abban a normatívában keresendő, miszerint adott településen a középiskolások és szakmunkásképzősök száma el kell érje a 2000 főt. Ez a megkötés Szekszárd kivételével kizárja újabb főfoglalkozású iskolaorvosok . beállítását. Községeinkben tavaly 27 fogorvosi körzet működött. Ez évben további fogorvosi állás szervezésére kerül sor. A megye- székhely fogorvosi ellátottsága viszont — a megyei tanács egészségügyi osztályának információja szerint — jelentősen javult 1984 végére azáltal, hogy 3 üres állást sikerült betölteni. Visszaváltva az egészségügy 1985. évi fejlesztésének országos tennivalóira — központi, folyamatosan működő körzeti orvosi ügyeleti rendszereket alakítanak ki Alcsúton, Tiszacsegén, Etyeken, S2entgotthárdon és Pacsán. A szekszárdi és tamási folyamatosan működő központi ügyeletek előreláthatóan 1985 első negyedében lépnek be. Az előrejelzés szerint mindkét ügyelet működésének tárgyi feltételei megfelelőek lesznek. Hovatovább népbetgséggé lesz nálunk a szív- és a keringési rendszer megbetegedése. Az infarktus, a gondos kezeléssel megelőzhető érszűkület gyógyítására új kardiológiai részlegeket építenek Siklóson, Győrben és Gyulán, de bővítik az ilyen rendelőket Bács-Kis- kun és Győr megyében is, Zalában pedig kardiológiai rehabilitációs részleggel egészítik ki az egyik kórházat. A szívgyógyászati lehetőségek kiterjesztését szolgálja az a pénzügyi keret is, amit a tárca új szívritmusszabályozók, úgynevezett pacemakerek beszerzésére kapott. Eszerint 1985-ben már 1500 ilyen készüléket építhetnek be az arra rászorulóknak, akik között — sajnos — lehetnek Tolna megyeiek is. A statisztika előzetes becslése szerint 1985-ben — mivel előreláthatólag az elmúlt évinél kevesebb gyermek születik — mintegy 3 százalékkal kevesebb anyasági segélyt és körülbelül két százalékkal kevesebb Gyes-t fizet majd ki a társadalombiztosítás. Mind abszolút értelemben, mind a lakosság összlétszámából való százalékos részesedésében magasabb lesz ez évben a nyugdíjasok száma. Az új évi terv a táppénzre kifizetett összegeknek mintegy 5 százalékos emelkedésével számol. Várhatóan emelkednek a gyógyfürdők nyújtotta szolgáltatások árait így a szociálpolitikai kiadásokra szánt állami támogatásnak kevéssel több mint három százalékát ez emészti fel. Az országban 1985 végére — ez egyben a tervidőszak vége — 72 ezer bölcsődei férőhely lesz, a becslések szerint a szükségleteknek megfelelő mennyiségű. A SZOT 1985-ben is folytatja évtizedek óta bevált üdültetési programját. Ám egyre gyakoribbak lesznek az orvosi vélemény alapján kiállított üdülőbeutalók. Ezekkel elérhető, hogy az üdülés alatt a beutaltaknak mintegy kilencven százaléka orvosi kezelést is kaphasson. Mivel várhatóan emelkedik az üdülőjegyek ára is, ennek a megemelt árnak jó részét központi hozzájárulással fedezik. A fentieket összegezve megállapítható, hogy —-------------------------bár egyelőre csak kismértékben — j avuló általános gazdasági helyzetünk eredményeképpen nagyobb fejlesztési és beruházási lehetőségeket kapott 1985-ben az ország egészségügyi és szociális szervezete is. Hogy Tolna megyét ez csak szerény mértékben érinti? Tény. De 1985 mégis jó színvonalú gyógyító-megelőző ellátást ígér szűkebb hazánkban, és ez nem kevés! — la — Még egy menekülési kísérlet. Disznóölés „Én is megpróbáltam a pörkölést gázzal, de úgy vettem észre, hogy nincs olyan jó íze meg zamatja se a bőrkének, se a húsnak, mint akkor, ha szalmával pörkölök. így aztán megmaradtam a hagyományos mellett. Sokan azt mondják, hogy szalmával nem lehet olyan szépen pörkölni, mint gázzal. Dehogynem! Olyan gyönyörű piros lesz a malac bőre, mint a nyíló rózsa. Csak hát meg kell adni a módját. Mint ahogy mindennek meg kell adni. Meg, hogy lassan megy szalmával. Hova siessek? Nem kapkodunk. Mindent szépen megcsinálunk a maga rendjében. Együtt a család ilyenkor. A lányaim, a vők, az unokák... Nem kapkodunk, de végül is ■minden idejében a helyére kerül. Egy jót dolgoztunk, jókat örültünk, ettünk, ittunk és közben meglett a kenyér mellé való.” Pécsi András decsi tsz-nyugdíjas mondta ezt legutóbb, disznóöléskor, aholl e néhány felvételt készítette: CZAKÓ SÁNDOR Én is segítek a fülét fogni... Én is jövök... Lobog a szalmaláng Áhítat a finom falatok előtt