Tolna Megyei Népújság, 1984. december (34. évfolyam, 282-305. szám)

1984-12-11 / 290. szám

1984. december 11, TCX.KA \ “iníÉPÜJSÁG3 Iskolakóstolgató ősszel begyújtanak a rézüstök alatt A mi sulink: a lengyeli A Lengyeli Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola — Azt hiszem, hogy jog­gal lehetünk büszkék az is­kolánkra — mondja Berkes Csaba, a Lengyeli Mezőgaz­dasági Szakmunkásképző In­tézet és Szakközépiskola har­madikos szakközépiskolás ta­nulója. A legszebb a megyé­ben és még az is hozzátarto­zik, hogy Tolna megye leg­magasabb pontján fekszik. Habár különösképpen ezért nem kell büszkének lennünk, de ha jól tanulunk, akkor azt mondhatjuk: a hely szelleme is segített bennünket. Kevés gyereknek adatik meg ilyen környezetben három, illetve négy évet eltölteni. — Ha azt mondjuk, hogy a mezőgazdaság ma a népgaz­daság legfejlettebb ágazata, akkor azt is kell tudnunk, hogy a szakemberképzésnek is ezen a szinten kell lennie. — Itt, a mi iskolánkban 410 gyerek tanul egy időben, kö­zülünk 168-an választották a négyéves szakközépiskolai képzést, a többiek mezőgaz­dasági gépészek, kertészek, állattenyésztők lesznek. — Aljhoz, hogy a szakmát jól elsajátítsuk, s a távol la­kó diákok is képesek legye­nek idejük nagy részét a ta­nulásra fordítani, minden le­hetőségünk adott. Van há­rom kollégiumunk, külön a 76 lánynak. Jól felszerelt mű­helyeink vannak. Ehhez ter­mészetesen hozzásegítenek azok a gazdaságok is, ahol szakmai gyakorlatainkat tölt­jük. — Van az iskolának két autóbusza, amit természete­sen kulturális célokra is használhatunk. Bejárunk Bonyhádra, Szekszárdra szín­házi előadásokra, de ország­járásokat is szervezhetünk. Sok a tanulmányi kirándulás, amit mi természetesnek tar­tunk, mert más „kint” az életben, más az iskola falai között. — A nyári munkák közül leginkább a külföldi csere- gyakorlatokat szeretjük. Is­kolánknak szerződése van egy csehszlovákiai és egy NDK-beli gazdasággal, ná­luk töltünk két hetet, megis­merkedve más országok me­zőgazdaságával, az ottani viszonyokkal és természete­sen ez a két hét a kikapcso­lódást, a pihenést is segíti. — Nagyon sok szülő ve­lünk ijesztgeti gyerekét. Nem baj fiam, ha nem tanulsz, majd elmégy Lengyelbe, mondogatják. Tévednek, mert a harmadik-negyedik héten rájön minden gyerek, hogy itt tényleg tanulni kell, mert a mezőgazdasági munkához is művelt, jól képzett munká­sokra, dolgozókra van szük­ség. — Ezért is igyekszünk min­den elsőst úgy fogadni: mi­nél előbb értse meg, hogy a mi iskolánk olyan intézmény, ahol nem lehet három évig csak tanulgatni, hanem ke­mény munkával lehet meg­szerezni a szakmunkás-bizo­nyítványt. Ehhez tanáraink sok segítséget adnak. Sze­rencsések vagyunk, mert a mi iskolánk pedagógusai itt élnek közöttünk. Az is igaz, hogy néha ez kellemetlen, mert túlzottan szem előtt va­gyunk, de ez legyen a legna­gyobb bajunk az életben. — Szólni kell még egy na­gyon régi gyakorlatról. Az is­kolai év végén minden diák vizsgamunkát készít. A leg­jobbakat kiállítják és azok­nak a tanulóknak a neve be­lekerül az iskola díszes nap­lójába, akik kiváló vizsga­munkát alkottak. Ez régi szo­kás. Jó szokás. — Várnak bennünket a gazdaságok. Szükségünk van a szakemberekre, ez pedig jó érzés, biztonságot ad, és fe­lelősséget. Ez azért is fontos, mert a legtöbb gyerek a falu­jába kerül vissza, oda, ahol kritikus szemmel nézik, de mégis szeretettel fogadják. H. J. — G. K. Kongresszusi és felszabadulási munkaverseny Az elképzelések csaknem maradéktalanul megvalósultak-. V * A bonyhádi autóbusz-gépkocsivezetők teljesítménye is kiemelkedő. Nőtt a hasznos kilométerre eső bevételük mintegy másfél százalékkal, utaskilométerük 1,8 százalék­kal, összesen csaknem 3 millió kilométert tettek meg. (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A kongresszusi és felsza­badulási munkaversenyhez csatlakozva a Volán 11. szá­mú Vállalat 83 szocialista brigádja is „csatasorba állt”. A vállalat dolgozóinak több mint 50 százaléka brigádtag, akik a brigádon kívülieket is igyekeztek megnyerni a ne­mes célnak. Munkájukkal, vállalásaikkal arról tettek tanúbizonyságot, hogy érde­mes volt dolgozni, mert év vége előtt másfél hónappal a bázis évhez és tervhez vi­szonyított elképzelések csak­nem maradéktalanul megva­lósultak. A brigádok a Volán jellegéből adódóan hét kü­lönböző munkaterületet fog­nak át, így az autóbusz- és tehergépkocsi -vezelt ők, a kair - bantartók, a szállítómunká­sok, a taxisok az adminiszt­ratív dolgozók és komplex brigádok képviselik az egész szervezetet. A legkiemelkedőbb mun­kát az auitábusz-tv«zetők vé­gezték. Nagy feladat hárult rájuk, mert az elmúlt évhez hasonló kocsiparkkal 30 mil­liónál több utast szállítottak, és ez csaknem egy százalék­kal több az elmúlt időszaké­nál. Ez az eredmény talán nem születik meg a karban­tartó brigádok lelkiismeretes munkája, újítási kedve nél­kül, és ezen túlmenően is je­lentős az anyagköltség csök­kentése, ami 12,5 százalék­kal a bázis évhez, az eredeti tervhez mérten 16,7 százalék­kal jobb volt. A teherfuvarozást végzők teljesítményérték én még van behoznivaló, mert ez csak 90,7 százalékos. Nehézsé­get jelentett a fuvarpiac kedvezőtlen alakulása, ez szubjektiven befolyásolta tenni akarásukat. A szállító- munkásoknál javult a fegye­lem, így érhették el, hogy munkájuk nyomán árukár nem jelentkezett. A taxisok sem tétlenkedtek. Az egy kocsira eső hasznos kilomé­ter csaknem 20 százalékkal, a közlekedés teljesítményér­téke 21,2 százalékkal nőtt. Az alkalmazottakból álló kollektívák anyagtakarékos- sággal, hiiba&zázalék-csök­kentéssel, elfogadott ésszerű­sítési javaslatokkal tettek eleget gazdasági vállalásaik­nak. Bognár Cecil Felszesz, meg alszesz — végül mégiscsak pálinka Hártyás jég terpeszkedik a halastó vizén, olyan mint egy hatalmas, ráterített per­gamenpapír, nem látszik ugyan át, de sejteti a vizet. A nagymányoki Gábor Áron Termelőszövetkezet váraljai majorjában járunk, a szesz­főzdét keressük. A szárító közelében aranysárga színű kukoricát túrnak a gépek apró halmokká, az úton ma­lacokat seprűznek új ottho­nuk felé. A szeszfőzde melletti fé­szerben fejszecsapások zaja veri fel a csendet, akácfa hasábok gyűlnek a favágító körül. Egy kosárra való ap­rítottál indul éppen Máté Béla főzőmester, amikor rá­köszönök: — Pálinkás jó reg­gelt kívánok! — Hát azt itt könnyen le­het kívánni is meg viszo­nozni is. Kerüljünk beljebb, mert raknom kell a tűzre. — anélkül nem működik ez a boszorkánykonyha, és itt én vagyok a főnök, a szak­munkás, a segédmunkás meg a pénztáros is egy- személyben. Beljebb húzódunk, az épü­letben szeszgőztől terhes a levegő, mindenütt az üstből induló rézcsövek viszik kacs- karingós útra a szefnet. Má­té Béla rak a tűzre, aztán leültet. — Szeret fát hasogatni? — kérdezem tőle, amire dö- cögőn nevetős válasz érke­zik. — Szeret a csuda, de van • aki még nálam is jobban hú­zódozik a dologtól, nekem meg csinálni kell. A tavalyi főzés során száz méter fa fogyott itt el, így van mit aprítani is meg hordani is. — Milyen fával tüzelnek? — Jobbára akáccal, mert azt nyersen is tudjuk hasz­nálni, a többit csak szára­zon. De van itt befülledt bükk, és érkezik a szőlő­karó is, amit innen már csak füstként engedünk ki, — másra nem is való. — Ha pálinkát akarok fő­zetni, hogyan kell nekiin­dulnom? — Mi már augusztusban kezdtük a bejegyzéseket gyűjteni a kisokosba, felír­tuk, kinek mennyi van, az­tán főzésre sorra rendeltük be az embereket. Faluhelyen még levelet sem kell írni, mert elég üzenni, meg ér­deklődnek is az emberek. Aki meghozta a cefrét, be­önti a kiszuperált csillékbe, rákrétázom a nevet, számot kap és bent is elkönyvelem. — Akkor nem lehet elcse­rélni még véletlenül sem az alapanyagot? — Még nem fordult elő. Aki egy egész főzetre valót (3 hektó) hoz, azt egyben főzzük le, ez úgy 25 vödör­re való, ennyi fér egyszerre az üstbe. — Átlagban mennyi jön le ebből? — Harminc liter a jó gyü­mölcsből, de volt már rá példa, hogy csak a felét ad­ta. Mindenki maga tudja, hogy mit hozott és mit vár­hat belőle vissza. Én is azt szeretném, ha mindig sokat tudnék lefőzni, mert lite­renként öt forint a bérem. — Nincs valami fényes ál­lapotban a főzde. — Még engedélyezték a működését, mert anélkül a környék egyetlen lehetőségét is kizárva egyből megszapo­rodna a pénzügyőrök dolga a lavóros ügyekkel. Mikor beindultunk, szépen kime­szeltünk, csöveket pucoltunk. Még a lányom is besegített, és az sem mindegy, hogy az ember milyen környezetben dolgozik. Arról nem tudok, hogy a téesznek szándéká­ban állna felújítani ezt a főzdét. — Mikor gyújtanak be a rézüstök alá, és meddig ég a tűz? — Az idén november 13- án reggel nyolckor gyújtot­tunk be. Azóta folyamatosan mentünk volna, de egy ap­róbb hiba adódott, amit há­rom nap alatt oldottak meg. Jelentettük a pénzügyőrség­nek, kijöttek, leszedték az ólomzárat és a munka vé­gén újra fölrakták. — Az ólomzár mire jó? — Kizárja a visszaélés le­hetőségét, a lefőzött pálin­ka csak a mérőórán át tud kifolyni. Hogy meddig fő­zünk? Tavaly június 17-én álltunk csak le. Ez hét hó­napot, kétszáz napot jelen­tett, és ezalatt 14 ezer liter pálinka csörgött le lassan- lassan a rézcsöveken. — Naponta mennyit tud lefőzni ? — Hetven-nyolcvan litert, legfeljebb ha minden egy­bevág, egy hektót. Nem nagy a kapacitásunk, de a kör­nyéket szépen ellátjuk. Vé- kény, Kárász, Egregy, Győ­ré, Izmény, Váralja, Nagy- mányok, Aparhant, hogy csak a legfontosabbakat so­roljam. — Kisebb tételeket is hoz­nak főzetni? — Egy-két vödörrel az öreg nénik is összegyűjtenek, sajnálják a hullott gyümöl­csöt, így meg nem megy kárba. És hálásak. A héten egy zsebkendőt is kaptam ajándékba egy máj ősi néni­től — mert megbecsültem a portékáját. — Mi a jó pálinka főzé­sének titka? — Az első a jó alapanyag, a másik a tisztaság és a jó tűz, a folyamatos ellenőrzés, — mert én úgy látom, hogy az ötvenes szeszfok és a 18 fok hőmérséklet az optimá­lis. Arra is kell figyelni, nehogy kevés víz legyen raj­ta, mert akkor könnyen oda­kap. — Van olyan, aki eljön, amikor a pálinkát főzi? — Persze, vannak ilyenek, tüzelnek, fát hasogatnak. Nyugdíjasok, akik ráérnek, örülnek ha van mit csinálni, el is beszélgetünk egy kicsit. A múltkoriban egy szászvári illető hazaszaladt borért, sonkáért, nekem volt itt krumplim ... hát olyan va­csorát rittyentettünk, hogy utána reggelig itt maradt, annyira jól érezte magát. — Beszéljünk az anyagi­akról is. Mennyiért főzik a pálinkát? — A kuncsaft bérfőzési szeszadót fizet hektoliterfo­konként kilencven forintot, bérfőzési díjként húszat, tü­zel öté rí tést harmincat. De nézzük ezt egy példával: húsz liter kifőzött szesz után 1400 forintot fizetett ösz- szesen, így literje hetven fo­rintjába kerül a főzetőnek. — Állandóan itt van a főzdében? — Itt nincs két vagy há­rom műszak, itt éjjel-nappa­li szolgálat van. Amikor csendes időszak adódik, a kislkuekóban szundítok egyet, van tévém és rádióm, arra is oda tudok pislantani. A va­sárnapi ebédet azért közö­sen esszük meg otthon. — Nincs fejfájás ebben a szeszfőzdében ? — Kicsit én is tartottam ettől a kezdetben, de úgy ér. zem, nem árt meg, itt pe­dig tiszta fejre ugyancsak szükség van. — Szereti a pálinkát? — Nem vagyok oda érte. Ünnepkor, meg disznóvágás­kor megiszom, mert azt tart­ják, ahány disznót vág az ember, annyi féldeci dukál előtte. — Hogyan lesz valakiből jó főzőmester? — A tapasztalat meghoz­za, hogy az emberből előbb- utóbb csak az üst mestere kerekedik. — Melyik a legfinomabb pálinka? — ízlés dolga, de én azt hiszem, a tiszta szilva az igazi. Csodásán friss, harapós a levegő odakinn, s mikor mindketten kilépünk, ismét fejszecsattogásra kapjuk oda a fejünket a féltetős színre. Nagy Sándor nagymányoki bányász hasogatja kímé­letlen eréllyel az akácfát. — Az én főzetem jön ha­marosan, így magam haso­gatok hozzá fát is — mond­ja, és csak kézfogásnyi idő­re pihen meg, kezében a fej­sze nyele. Elköszönünk, és annyiban maradunk, ha fő­zetni akarok, csak vigyem bátran a cefrét Máté Béla keze alá. 'SZABÓ SÁNDOR Van itt jókedv pálinkazás nélkül is

Next

/
Thumbnails
Contents