Tolna Megyei Népújság, 1984. december (34. évfolyam, 282-305. szám)

1984-12-18 / 296. szám

1984. december 18. NÉPÚJSÁG 3 Iskolakóstolgató A mi sulink: az eíí-szakiskala Fiatal vezető Milyen is az a bizonyos szék? A Szekszárdi Egészségügyi Szakiskola és Kollégiuma — A mi iskolánk Szek- szárd első modern vonalú épülete — mondja Zengő Il­dikó, a Szekszárdi Egészség- ügyi Szakiskola harmadik osztályos tanulója. — A vá­rosban 1953. óta van nővér­képzés. Akkor csak 16 éven felüli lányok jelentkezhettek. Ez is jelzi, hogy a mi szak­mánk milyen fontos. Ez az iskola itt a kórház mellett 1972-ben épült. Nagyon nagy szükség volt rá, mivel akkor is — és most is — nővér­hiánnyal küszködik az egész­ségügy. — Nővérhiányban küszkö­dünk — most már mondha­tom így —, mert nálunk nincs hétköznap és vasárnap, karácsony és húsvét. Dol­gozni kell, mert sajnos, a betegségeket nem lehet idő­zíteni. A betegek pedig na­gyon szeretik maguk mel­lett — főleg ünnep környé­kén — a nővéreket. — A nővérke szó az édes­anya után talán a legszebb. Mondhatjuk úgy is: csalá­dias hangulatot kelt, amikor kiejti az ember. A nővérke az én testvérem, ott van mellettem, szinte egy asztal­nál ülünk'... — Azt hiszem, az előbbi a legvonzóbb ebben a szakmá­ban. Az, hogy a betegek is nővérnek tartanak bennün­ket. A saját nővérünknek. És nagyon csodálatos, amikor a szemekből árad a szeretet, amit talán sikerül egy-egy mozdulattal, szóval elérni. — Közel kétszázan járunk ebbe az iskolába, van közöt­tünk három fiú. Természe­A naponta száz vonatot fo­gadó Záhonyban, a MÁV üzemigazagtóság 348 szocia­lista brigádja, 17 munkabri­gádja és a kongresszusi fel- szabadulási munkaverseny­ben résztvevő további 27 kol­lektíva — együttesen több mint 3200 vasutas — már ed­dig csaknem minden terüle­ten túlteljesítette vállalásait, ami összességében hatvan- millió forint megtakarítást eredményezett. Növekedett a nagy értékű rakodógépek ki­használtsága, s ezzel egyide­jűleg a bérbe adható esz­közök száma. Jobb munka- szervezéssel, megfelelő kocsi­válogatással javult a teher­vagonok kihasználtsága, s jelentősen csökkent a vasúti kocsik tartózkodási ideje. A mozdonyvezetők és a tesen kényeztetjük őket, és a kedvenceink is. A fiúk ál­talában mentőápolók lesz­nek, de elképzelhető, hogy más osztályokon is dolgoz­nak férfiápolók. Ma ez még nem nagyon elfogadott, mert a nővérke nőnemű lény. — Az iskolában három évig tanulunk, és amikor megkapjuk az oklevelet, ti­zenkét szakág között vá­laszthatunk. Természetesen azt külön kell még tanul­nunk tízhónapos tanfolya­mon. így lehetünk felnőtt- és gyermekszakápolók, asz- szistensek, csecsemőgondo­zók, ideg-elme- és gyermek ideg-elme ápolók, szociális otthoni ápolók, öregek nap­közi otthonában ápolók, házi szociális gondozók, körzeti betegápolók, fogorvosi asz- szisztensek, fizikoterápiái asszisztensek, üzemápolók és mentőápolók. Természetesen, aki később érettségizik, az előbbre léphet, lehet szülész­nő ... — A gyakorlati tennivaló­kat abban a három tante­remben — amit mi demos- nak — hívunk — sajátíthat­juk el, amelyek úgy van­nak berendezve, mint az igazi kórtermek. Ezen felül természetesen nagyon sokat járunk a kórházba gyakor-' latra, már nekünk is mond­ják, hogy nővérke, ismernek a betegek bennünket, várják sokan, hogy jöjjenek a szak­iskolások. — Azt külön szeretném említeni, hogy mi szakisko­lások vagyuk és nem szak­középiskolások. Ezt mindig eltévesztik. Természetesen forgalomvezetők fokozottabb gondosságának köszönhetően 83 ezer kilogrammnyi olajat sikerült megtakarítani, a köz­úti gépjárművezetők és ra­kodógép-kezelők pedig fel­ajánlásukat is túlteljesítve összességében 300 tonnával csökkentették az üzemanyag­felhasználást. A rakomány­nyal szállított kitámasztó fa- és egyéb hulladékanyagok összegyűjtésével több mint félmillió forint értéket men­tettek meg a vasutasok. Az alaposabb műszaki szemlével és gondosabb kar-, bantartásának köszönhetően 10 százalékkal emelkedett a határon túlra küldhető MÁV- teherkocsik aránya, s ugyan­akkor csökkent a bérelt kül­földi vasúti kocsik tartózko­dási ideje. azt gondoljuk, hogy a mi ká­runkra, a szakközépiskolások pedig azt gondolják, hogy az övékére, Előfordult, hogy va­lamilyen rendezvényünkről úgy számolt be az újság, hogy a szakközépiskolában volt. Persze ez nem lényeges, de azért mégis foglalkozunk vele. — Az iskolánk teljes ne­ve: Egészségügyi Szakiskola és Kollégium. Ezt azért kell külön is mondani, mert na­gyon kényelmes kollégiu­munk van, ahol 140-en van­nak, négyágyas szobákban. Élénk a KISZ-életünk, min­den városi megmozduláson ott vagyunk. Jó kapcsolatot alakítottunk ki az 505-ös szakmunkásképzővel, több­ször tartunk együtt klubfog­lalkozást ... — Az iskolánk nagyon jó kapcsolatban van a kórház­zal. Harmadikosaink társa­dalmi ösztöndíjban részesül­nek. Ezt az ösztöndíjat most emelték hatszáz forintra. Számítanak ránk a kórház­ban, ez nekünk nagyon kel­lemes, mert tudjuk, hogy ér­demes tanulnunk, lesz hol elhelyezkedni és dolgozni. — Nagyon sok lány szeret­ne nővérke lenni, gyermek­korunk óta foglalkozunk ez­zel a gondolattal, betegápo- lósdit játszunk, aztán később sokan más szakmát válasz­tanak, de aki mégis ide jön a mi iskolánkba, és először meghallja a hívást, hogy nővérke, az többet ettől a szakmától nem tud szaba­dulni. H. J. — G. K. Csapolóiistökhöz - olcsóbb és tartósabb bélésanyag 1985-től évi 50 millió fo­rinttal csökkenti a Dunai Vasmű a konverteres acél előállításának költségeit az­zal, hogy a csapolóüstök bé­lésanyagaként ezentúl nem a nagy alumíniumoxid tartal­mú mullit és korund adalék­kal készült téglákat hasz­nálja, hanem krómoxid ada- lékos magnézium-szilikát téglával béleli ki a csapoló­üstöket. Ezt az új bélésanya­got a Szilikátipari Művek és a Dunai Vasmű közösen fej­lesztette ki. A kohászati kombinátban eddig használt tégla igen drága, a gyárnak tonnánként 166 ezer forintjában van, a konverteres acélgyártáshoz pedig ebből az anyagból mintegy 20 tonnát használ­tak fel naponta. Az új tég­la viszont ennek felébe kerül csupán, s tartósabb elődjénél: vele húsz öntés után kell csak újra bélelni az öntőüstöt, ami rekordnak számít. Az új terméket valamennyi ma­gyar acélgyártó üzemben al­kalmazni kívánják. Eredményes munkaverseny Záhonyban Névjegy Neve: Béres Vilmos Kora: 33 év Iskolai végzettsége: közgazdaságtudományi egyetem Családi állapota: nős, egy kislány apja Munkahelye: Szekszárd—Sárköz és Vidéke ÁFÉSZ Beosztása: elnök Irodáját úgy örökölte, nem pompázkodó. Csupán léptékben különbözik az épü- let más dolgozószobáitól. Hí- re-hamva sincs itt a sok he­lyen tapasztalható puccos de­korációnak. Néhány kép a falon, no meg, ami a legfon­tosabb : kellő mennyiségű ülőalkalmatosság a tárgyaló- partnereknek. — Szerencsésnek avagy ki­vételnek érzi-e magát, hogy fiatal létére most abban a székben ül? — Amikor ebbe a székbe ültem, éppen egy nappal múltam harminéves. Nem tudom, hogy szerencsésnek érezzem-e magam, avagy sem. Abból a szempontból ta­lán annak, hogy szemé­lyemben eggyel több a fiatal vezető. Ám ha a munkát né­zem, akkor ezt már kevésbe mondhatom el, különösen, ha azokat az elvárásáokat, fel­adatokat és a problémákat veszem figyelembe, amelyek­kel szembe kell néznem. Nemcsak nekem, hanem má­soknak is. — A vezetőkkel szem­beni elvárások, a manap­ság nagyon nehéz gazdasági feladatok nem tesznek kü­lönbséget az olyan vezetők között, akik munkásmozgal­mi tapasztalatok birtokában negyven évvel ezelőtt kezd­tek, és azok köztt a fiatalok között, akiknek megélt, át­élt élményei nincsenek, és az egyetemről, főiskoláról kike­rülve vezetők lettek. — Plusz elvárás van min­den olyan vezetővel szemben, aki ma vezető, de tavaly vagy tavalyelőtt még nem volt az. Meggyőződésem, hogy egyre nehezebb a veze­tők helyzete. Ez nem panasz, mert ha az lenne, akkor nem vállaltam volna. Csak mos­tanság sokkal feszítettebb gazdálkodási feltételek és kö­rülmények között kell dol­gozni, mint ezelőtt négy-öt évvel. — Hetvenháromban köz­vetlen az egyetem után a megyei tanácson kezdtem el dolgozni. Ezután a Szek­szárdi városi Tanács terme- lés-ellátásfelügyeleti osz­tályvezetője lett. Ha jól tu­dom, ott négy évet dolgozott. Ezt követően a MÉSZÖV áfész-titkárhelyettese lett, majd ez év március 5. óta a megye legnagyobb áfészének az elnöke. A kívülálló úgy látja, hogy egyenes előreju­tás Béres Vilmosé... — Nem tartom magam az átlagtól jelentősen különbö­zőnek. De egyet tudok: krea­tivitásra, rugalmasságra és emberi kapcsolattartásra szükség van. Ez nagyon fon­tos ahhoz, hogy érezze az em­ber: elfogadták. — Érezte már? — Ezt azoktól kellene megkérdeznie, akik a koráb­bi években a főnökeim vol­tak. — Ne kerülje ki a kérdé­semet! Vannak azért külső jelek is... — Nekem mindig szeren­csém volt a munkahelyi vál­tások során. Nem azért, mert mindig magasabb helyre ke­rültem, hanem azért, hogy idegen környezetben alig másfél hónap után, azt mondták a kollégák: úgy ér­zik, mintha évek óta ott dol­goznék. Ez talán jelez vala­mit. De az eredeti kérdésre visszatérve, alkalmas lehet a mi korosztályunk arra, hogy átvegye a stafétát. Csak elég kitartónak kellene len­nie. Hogy miért? Mert ezalatt a tíz év alatt ez a korosz­tály nagyon sokat csalódha­tott. — A napi politikában? A társakban, önmagában? — Nem a politikában. A le­hetőségekben. Azok, akik nem kerülhettek vezető be­osztásba, vagy olyan munka­helyre, amely jelentős jöve­delmet biztosít nekik, azt gondolták, hogy nem is érde­mes továbbtanulni. Mert na­gyon nehéz belátni azt, hogy részterületre is felsőfokú végzettség szükséges. Ugyan­akkor a „beosztott” területen olyanok a jövedelmek, hogy egy szakmunkás kineveti a beosztott felsőfokú végzettsé­gűt. Nagyobb kellene, hogy legyen a követelmény, a fela­dat, az elvárás, és nagyobb jövedelemmel kellene ennek párosulnia. Megfelelő fel­adatra és mérésre lenne meg­győződésem szerint szük­ség. Nekem nagyon szép a fizetésem és a jövedelmem. Ám, ha az általános iskolai osztálytársaimhoz hasonlítom magam, akik „csak” szakmát szereztek, ők már mindany- nyian ezelőtt öt-hat-tíz év­vel felépítették a családi há­zukat és megvolt a kocsi­juk. Igaz, van egy szövetke­zeti lakásom, de ha annak idején nem lett volna az is­mert támogatás, akkor az sem lenne. Ótépé-lakásra még most sem tudnék befizetni. — Hadd tudjam meg azt is, hogy miért kell felelnie, mint vezetőnek... — Én azért felelek, hogy van-e önérzetem, önbecsü­lésem, avagy sem? Hogy jól akarom-e csinálni a mun­kám, avagy sem? Hogy azt akarom, hogy a munkatársa­im jól érezzék magukat? Azért felelek, hogy jó és ki­egyensúlyozott Jegyen Szek- szárdnak és környékének a kereskedelmi ellátása. Te­hát, hogy akarok-e produkál­ni vagy sem! Természetes, hogy akarok. Ám ha nem akarnék, talán akkor sem lenne különösebb probléma, viszont három év múlva azt mondanák, hogy köszönjük az eddigi munkáját... Az más kérdés, ha ezt valaki na­gyon komolyan veszi, akkor nagyon nagy idegi megterhe­lésben van része. — Komolyan veszi? — Nagyon, de nagyon ko­molyan. Igen nagy a szövet­kezeti és a vállalati vezetők felelőssége, mert a gazdálko­dó szervnél ha valamit nem úgy alakít ki, ahogy kell, ak­kor könnyen fejre állhat az egész mindenség. Bár azt is látni kell, hogy egymaga megfelelő apparátus, megfe­lelő hozzáállás nélkül a kí­vánt célt nem tudja megol­dani. Én igyekszem olyan légkört' teremteni, olyan vo­nalat vinni, hogy kollégáim mind teljesebben átvegyék ezt a hangulatot, ezt a stí­lust. — Nem kívánom azt, amit kérdezek. Hogyan tudna ön­magában rendet tenni, ha meg kellene válnia a szövet­kezet elnöki székétől? — Ez nem egy nyugdíjas állás. A mai szövetkezeti el­nökök, vállalati igazgatók már nem tudnak huszonöt évig egyhuzamban igazából produkálni. Ennek két oka van. Az egyik, hogy ilyen tá­von, ilyen feladatokat bírni nem lehet. És ebben van a második ok, az iszonyatos idegi megterhelés. Sze- • rencsémre az átlagosnál szí- vósabb vagyok. Én nem tud­tam, hogy november utolsó napján mi ketten ebben a szobában beszélgetünk. De azt tudtam, amikor elvállal­tam ezt a munkát, hogy mit akarok. Hogy ez meddig szolgálja a szövetkezet érde­keit, még nem tudom. Ám idetartozik még valami. A mi társadalmunkban az a legnagyobb gond, hogy nincs meg a tisztességes visszavo­nulásnak a lehetősége. És a visszalépésé sem! Rengeteg intelligens vezető van, aki a helyén már nem tudja meg­oldani a feladatát. Igaz, hogy a korábbi évek során ragyo­gó dolgokat produkált, de az utóbbi két év alatt bebizo­nyosodott róla, hogy az új feladatokat már nem tudja megoldani. A közgondolko­dás az ilyen vezetőt sajnos bukott embernek tartja. Ha négy-öt év alatt az általam várt mértékben nem fejlődik a szövetkezet, akkor be kell látnom, hogy osztályvezető­nek jó voltam, de gazdasági vezetőnek nem. Ettől még ön­magam maradok. SZŰCS LÁSZLÓ JÁNOS „Nagyon komolyan veszem a munkám."

Next

/
Thumbnails
Contents