Tolna Megyei Népújság, 1984. december (34. évfolyam, 282-305. szám)

1984-12-01 / 282. szám

láiKíÉPÜJSÁG 1984. december 1. .MAGAZIN J| MAGAZIN MAGAZIN i .MAGAZIN J MAGAZIN . ' MAGAZIN llllll MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN m A robotok és az ember A stuttgarti termeléstech- nikai és automatizálási inté­zet vitába szállt azzal az el­képzeléssel, amely szerint a jövőben már csak robotok dolgoznak majd a gyárak­ban. Az intézet a jövőben sem lát lehetőséget olyan gyárra, amelyben az ember­nek már nem lenne tenni­valója. Viszonylag kevés képzett munkatárs fogja ugyan számítógépek egész hierarchiájával az informá­ciók és a termelés nagy­mértékben automatizált fo­lyamatát ellenőrizni, és a gépi berendezés mind na­gyobb mértékben ellenőrzés nélkül is és éjjel is fog üze­melni. De ezek nem lesznek „szellemgyárak”, mert az embernek ezekben a gyá­rakban még meg is nő a je­lentősége. Volt egyszer sok szélmalom Európába egyes források szerint Kínából, mások sze­rint Iránból vagy a Tibeti­fennsíkról származott a szél­malom a IX.—XII. század­ban. Németalföldön egy kor tízezer is működött, s ma is dolgozik ezernél több. Magyarországon a Hollan­diában tanult diákok ismer­tették meg a szélmalmokat a XVI. század táján. A szer. kezeteket magyar mesterek, fafaragó ácsok készítették el. Az épület anyaga tégla vagy vályog volt, a tető és a szerkezeti elemek fából ké­szültek. A tetőt zsindely vagy nád fedte. A malom- építés tudományát nagyra becsülték. Volt olyan idő, amikor a malomnak a fel­építése — teljesen vas nél­kül — a malomépítő-mester. vizsga feltétele volt. A magyar szélmalom iga­zi hazája a Dél-Alföld volt. Egy 1906-os összeírás szerint a Duna—Tisza közén 527, a Tisza—Maros szögében 113 malmot számláltak, míg a Dunántúlon összesen 21 mű­ködött. Napjainkra csak ke­vés maradt meg közülük Bács, Szolnok, Békés és Csongrád megye rónáin. Az ország egyetlen működőké­pes szélmalma Kiskunhala­son található, ahol a múlt század végén működött mintegy 40 malomból ez az egy maradt meg. Állnak az öreg malmok, szerte az országban, melyik milyen állapotban. Funkció­jukat tekintve eljárt felettük az idő, de mint műemlék, megérdemlik a megmentést, mint idegenforgalmi látvá­nyosságok, vonzzák a turis­tákat. A malomromok meg­mentése is egyike azon fel­adatoknak, amelyeket alföl­di tájemlékeink védelmében mielőbb meg kell oldani. Egy sajátosan magyar, alföldi stílusú négyvitorlás szél­malom — szépen rendbe hozva. (KS) Vetkizés - reklámból Gondolatok Minden embernek három jelleme van: az egyik az iga­zi, a másik amelyet el akar hitetni másokkal, a harma­dik, amelyről azt hiszi, hogy az övé. (Alphonse Karr) A rabló legalább engedi, hogy válasszunk: pénzt, vagy életet. A nő egyszerre akarja mind a kettőt. (Samuel Butler) Az unalom túlságosan komoly ellenfél ahhoz, semhogy átaludhassuk támadását. (Krecia P■) A tudás fáját csak gyümölcsei alapján értékelhetjük. (Taine) A semmittevés rosszat tenni tanít meg. (Stanislaw Leszczynski) Ez nem a vég. De nem is a kezdet. Talán inkább a kez­det vége. (Churchill, 1942. november) Ha elveid vannak, nem kerülheted el az összeütközé­seket. (Janusz Radogost Kowalczyk) A hét karikatúrája — Mondd már, milyen a Kovácsék új garnitúrája! Sok a százéves matuzsálem A Royal College of Physi­cians megvizsgálja, mi az oka annak, hogy az utóbbi 30 évben megtízszereződött a 100 évet elérő emberek szá­ma. A 77 évesen is fürge Sir Cyril Clarke, a kollé­gium kutatóegységének igaz­gatója, azt mondja, hogy a százévesek száma jóval meg­haladja a 2000-et az Egyesült Királyságban, szemebn a 30 évvel zeelőtti 200-zal. „Igen érdekes volna tudni az okát, különösen mivel túl sokat iszunk, túl sokat dohányzunk és túl sok zsírt fogyasztunk. Talán a központi fűtés a ma­gyarázat?” Már folytattak egy kisebb vizsgálatot Dorsea grófságban olyan háziorvosoknál, akik mintegy 20 százévest gondoz­tak. De keveset tudtak mon­dani. Most szociológusokkal készíttetnek mélyinterjúkat egyes' százévesekkel, akik közt egy férfira kilenc nő jut. „Legalább olyan fontos, hogy megtudjuk, szerintük miért érték meg a 100-at, mint az, hogy mit gondolunk erről mi. Persze meseszerű lesz, de talán ad valami kö­vethető nyomot.” Sir Cyril Clarke azt is mondta, hogy a sebészet, az antibiotikumok és az általános szociális hely­zet javulásán túl bizonyíték van arra, hogy a genetika is fontos. A 100 év felettiek többségének a szülei is hosz- szú életűek voltak. A 100 évesek közül többen voltak magasabb társadalmi osztá­lyokból: valószínűleg többen rendelkeztek jól fűtött laká­sokkal. De az eddigiek azt mutatják, hogy a százévesek, nem voltak kicsattanóan egészségesek egész életükben. A tiszta levegőért folytatott harc sikere is sokat számított és a vallás is. Száz évvel ez­előtt az emberek még azt hitték, van túlvilági élet, most már nem hiszik és ezért ragaszkodnak a földi léthez. Három gyermek — Ha majd összeházaso­dunk, három szép kis gyere­künk lesz, Rudi! — Honnan tudod ezt ilyen pontosan? — csodálkozik a vőlegény. — Mert akkor majd el­hozom őket az anyámtól! Meghökkentő látványosság fogadta a járókelőket London belvárosában: egy 21 esztendős, csinos maneken, Gloria ritkán látható sebességgel, nyílt színen váltogatta ruhá­it — nem kis örömére persze a lelkes férfiközönség­nek. Egy Carnaby utcai divatüzlet (itt található a brit fővárosban a legelegánsabb butikok, divatszalonok tekin­télyes része) ugyanis tíz perc alatt hatvan különböző öl­tözetet akart bemutatani vele. Igaz, a rögtönzött show valószínűleg nem töltötte be egy hagyományos divatpa­rádé szokásos feladatát, hiszen a villámvetkőzések miatt a szabást, netán az anyagokat aligha lehetett igazán szemügyre venni — de reklámnak így sem volt utolsó ötlet... A világ legdiszkrétebb rádiója Vannak olyan sportembe­rek és a híreknek olyan ked­velői, akik szeretnének ugyan lépést tartani az események­kel, de nem szeretik a fel­tűnő rádiót és fülhallgatót. Ezek számára most a Curtis Technologies Inc. (Salt Lake City, Utah) előrukkolt egy diszkrét alternatívával. „A világ legkisebb AM (tehát hosszú-, közép- és rövidhul­lámú) rádiójaként” reklámo­zott Curtis’ s Out-ía — Sight Ear Radio gyűszű alakú, nem egész másfél deka súlyú és úgy illik a fülbe, mint az úszók füldugója. Egy közön­séges gombakkumulátorral működik és beépített anten­nája, hangszórója és hango- lója van. Minthogy csak 30 km-es körzetben vesz, nem nagyon fogja vonzani a fa­lun lakókat. A városlakók számára azonban a kapcso­lattartás kényelmes és nem feltűnő eszköze lesz. Toulouse-Lautrec 120 éve született Toulouse- Lautrec francia festőművész, ki különösen a plakát- és litográ­fia-művészetben teremtett isko­lát. Rejtvényünk négy művét tartalmazza. Vízszintes: 1. Ezt a rajzot, mely a Csikágói „Art Institute”- ban van, 1892-ben készítette. 15. Szerep a Gianni Schicci című operában. 16. Kikötő, ahol a ha­jók a téli időszakban tartózkod­nak. 17. Indíték. 18. Hónap ne­vének rövidítése. 19. Kicsinyítő képző. 21. Hajórész. 22. Mértani test. 24. Schubert dala. 26. Hajl- tá. 27. Egy kevéssé. 28. Az isko­la egykori elnevezése. 30. Hely­rag. 31. Virág része. 32. Frissítő ital. 34. Kínai gépkocsik jelzése. 35. Továbbá. 37. Helyez. 38. Ki- egyenllté. 40. Bizony, a régi ma­gyarok nyelvén. 43. Negatív vá­lasz. 44. Operaénekesnő (Júlia). 47. A mondás szerint: száznak is egy a vége. 49. Helyrag. 50. O meg ő. 51. Élősködő. 53. A magasba. 54. Házacska. 56. A földbe ássa. 57. Idősebb nő­testvér. 59. Stájerország főváro­sa. 60. Serleg. 62. Ételnövény. 63. Fagyai részét 65. Mint a víz­szintes 49. számú sor. 66. A sza­vak összecsengése. 68. Fordított határrag. 69. Szab vány minta. 72. Valamely mozgással, változással történő válasz, viszonzás. 75. A szabadba. 76. 1896-ban készített litográfia. Függőleges: 1. Olajfestménye, a Szépművészeti Múzeum tulaj­donában. 2. Télapó. 3. Fontos kormányszervünk nevének rövi­dítése. 4 Mulató egynemű betűi. 5. Fénymáz. 6. Jelez. 7. Égtáj rövidítése. 8. Móricz Zsigmond írása. 9. Közterület. 10. Iratka- pocs. 11. Tova. 12. Építési anyag. 13. Hosszú nyelű vágó- és szúró- fegyver. 14. 1896-ban készített li­tográfiája. 20. Shakespeare szü­lőhelyének folyója. 23. A hajnal első jele az ég alján. 24. Gyor­san. 25. Karnagy, zenepedagó­gus, a Zeneművészeti Főiskola volt tanára (Jenő). 28. Kamio­nok Jelzése. 29. Délnyugat-ázsiai főváros. 33. Fafajta. 36. Ezt hagyta ott a pappal együtt Cso­konai. 39. Annyi mint, rövidítve. 40. Lám. 41. Kaszál. 42. Rosta. 45. Szilárd elhatározásban. 46. Az angolokkal szomszédosak. 47. Szórakozóhelyi különszoba. 48. Az SZTK elődje. 49. Áruló. 52. Növényevő hal. 53. Biztonsá­gi berendezés. 55. Tenor szerep a Turandot című operában. 58. „Für ..Beethoven híres szer­zeménye. 61. Régi játék fapö- cökkel és ütővel. 64. Pinceszag. 66. Az angol légierő névjele. 67. Eleségnövény. 70. Alulra. 71. Asszonynévképző. 73. Kiejtett betű. 74. Mint a 70. számú sor. E. B. Megfejtésként beküldendő a vízszintes 1., 76., a függőleges 1., és 14. számú sorok a Tolna me­gyei Népújság Szerkesztőségé­nek címére: Szekszárd, Széche­nyi u. 36. 7100. Beküldési határ­idő: december 7. A borítékra, levelezőlapra kérjük Írják rá: Rejtvény! A 46. heti rejtvényünk helyes -megfejtése a következő: A nyelv a nők kardja! Nem is engedik megrozsdásodni! A helyes megfejtést beküldők közül könyvet nyertek: Benedek József, Gerjen, Alkotmány u. 13. 7134, Varga Jenő, Tevel, Dorogi u. 312. 7181, Balaskóné Bérdl Margit, Szakály, Jókai u. 365. 7192, Prajda István, Szabadszál­lás, Kossuth u. 38. 6080, Krancz Istvánná, Szekszárd. Munkácsy u. 45. 7100.

Next

/
Thumbnails
Contents