Tolna Megyei Népújság, 1984. november (34. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-02 / 258. szám

1984. november 2, TOLNA _ 2 rtÉPÜJSAG Közlemény (Folytatás az 1. oldalról.) mi áruforgalom, fejlőditek a nem termelő ágazatok, emel­kedett ia lakosság általános műveltségi és kultúrális színvonala, javult az orvosi ellátás és a társadalombizto­sítás. Tervszerűen valósultak meg a széles körű lakásépí­tési programok. 1983-ban a KGST-tagor- szágok (teljes külkereskedel­mi áruforgalma meghaladta a 285 milliárd rubelt, folyó árakon számolva 8 százalék­kal nőtt. Az egymás közötti kereskedelem ennél gyor­sabb ütemben, több minit -11 százalékkal emelkedett, rész­aránya a KGST-tagországok múlt évi teljes külkereske­delmi forgalmában megha­ladta az 58 százalékot. El­mélyül a gyártásszakosítás és a kooperáció. Az ülésszak megelégedéssel állapítja meg, hogy a Kubai Köztársaság gazdasága ál­landó, gyors ütemben fejlő­dik. Jelentős előrehaladásit értek el a mezőgazdaság fej­lesztése és az iparosítás te­rén. Megvalósítják a tudo­mány és a technika gyorsí­tott fejlesztésének 1990-ig szóló tervét. Megállapították, hogy si­keresen fejlődik a KGST- tagországok és Jugoszlávia kölcsönösen előnyös együtt­működése az 1964-ben alá­írt egyezmény alapján, amelynek jelentősége az el­múlt 20 éves időszakban be­igazolódott. Tovább folyta­tódott a KGST-tagországok sokoldalú együttműködése Finnországgal, Irakkal és Mexikóval, a KGST és az ezen országok között megkö­tött egyezményeknek megfe­lelően. 1984. februárjában hatályba lépett a KGST és a Nicaraguái Köztársaság kö­zötti egyezmény. Az ülésszakon ' megvizs­gálták a KGST-tagországok 1986—1990, évi népgazdasági tervei koordinációjának me­netét. Megállapították, hogy e munka alapjában véve biz­tosítja a felső szintű értekez­leten elért megállapodások megvalósítását. Megkezdődött a 15—20 év­re szóló komplex tudomá­nyos-műszaki -haladási prog­ram kidolgozása a nemzeti programok alapján. Kiemelt jelentőséget tulajdonítanak a nagy horderejű elektronikai, mikrőprocesszoros és robot- technikai együttműködési keretegyezmónyek valóravál- tása kérdéseinek. Különösen nagy figyelmet fordítanak a felső szintű gazdasági érte­kezlet arra vonatkozó megál­lapításai valóraváltására, hogy elősegítik Vietnam, Ku­ba és Mongólia gazdaságának fellendülését és a szocialista nemzetközi munkamegosz­tásban való részvételük bő­vítését. Az ülésszak jóváhagyólag elfogadta az 1990-ig tartó időszakra és hosszabb távra előirányzott, az energia, a fűtőanyag és a nyersanyagok terén való együttműködést célzó hosszú távú komplex intézkedéseket. Ezeket abból kiindulva dolgozták ki, hogy a saját erőforrások mozgó­sítása és a kölcsönös együtt­működés erősítése révén biz­tosítani lehet, hogy minden KGST-tagország megoldja a nyersanyag- és fűtőanyag­energiai problémákat. Az intézkedések több jelentős gazdasági objektum építését irányozzák elő. Tovább fejlődik a KGST- tagországok egyesített ener­giarendszere. Egyeztetés alatt áll az atomerőművek és atomfűtőművek 2000-ig szó­ló építési programja, vala­mint az anyagi erőforrások takarékos és ésszerű felhasz­nálását célzó, 2000-ig szóló együttműködési program. Az ülésszak elfogadta a KGST keretében folyó sok­oldalú együttműködés szer­vezésének további tökélete­sítését célzó intézkedéseket. Ezek előirányozzák az együttműködés szerződéses rendszerének, valamint a KGST-szervek és a tagor­szágok által létrehozott nemzetközi gazdasági szer­vezetek munkastílusának és módszereinek tökéletesítését. Határozatot hoztak a KGST gépipari együttműködési bi­zottságának létrehozásáról. Az ülésszak megállapítot­ta, hogy a KGST-tagorszá­gok bonyolult nemzetközi kö­rülmények között fejlődnek. Teljes mértékben igazolódik a felső szintű gazdasági érte­kezlet deklarációjában adott helyzetértékelés. Jelentősen növekedett a nemzetközi fe­szültség az imperializmus, el­sősorban az amerikai impe­rializmus agresszív köreinek konfrontációs irányvonala a katonai fölény elérésére, a világűr militarizálására, az erőpolitika megvalósítására, az államok nemzeti függet­lenségének és szuverenitásá­nak csorbítására, a „befolyá­si övezetek” megszilárdításá­ra és újrafelosztására irá­nyuló kísérletek következté­ben. Az e körök által szított fegyverkezési hajsza az egyik fő oka annak, hogy a világ­ban nőtt a politikai és a gaz­dasági labilitás, erősödött a nukleáris háború veszélye, ami az egész emberiség létét fenyegeti és súlyos teherként nehezedik a világ népeire, hatalmas anyagi és pénzügyi erőforrásokat von el, lassít­ja a gazdasági és társadalmi haladást. A KGST-tagországok ra. gaszkodnak a közép-hatótá­volságú amerikai nukleáris rakéták Nyugat-Európában való telepítésének megszün. tetéséhez, és újra kijelentik, hogy amennyiben sor kerül a már telepített rakéták ki­vonásához vezető lépésekre, akkor egyidejűleg lépések fognak történni a válasz- intézkedések visszavonására is. Az Egyesült Államok ve­zető körei a nemzetközi gaz­dasági kapcsolatokat is sa­ját politikai céljaikra igye­keznek kihasználni, folytatva a kereskedelmi, a hitel- és technológiai blokádot, a köz­vetlen nyomást, az embargót és a szankciókat. Az egyesült Államok ak­ciói fokozzák a gazdasági helyzet kiegyensúlyozatlan­ságát a tőkés világban, ahol súlyosan kiéleződtek a tár­sadalmi ellentmondások. An­nak ellenére, hogy az Egye­sült Államokban és néhány más tőkés országban a gaz­dasági aktivitás némi élén­külése tapasztalható, ezen or­szágok többségének gazdasá­ga továbbra is a pangás álla­potában van. Különösen nehéz helyzet­ben van a fejlődő országok túlnyomó többsége. Külföldi eladósodásuk 1983-ban meg­haladta a 800 milliárd dol­lárt. Az imperialista álla­mok a politikai és gazdasá­gi nyomás minden eszközét •felhasználva tovább fokoz­zák neokolonialista kizsák­1984. október 30-án Havan­nában munkaértekezletet tartottak a szocialista orszá­gok kommunista és munkás­pártjai gazdasági kérdések­kel foglalkozó, a KGST XXXIX. ülésszakán részt vevő kb-titkárai. Az érte­kezleten — amelyen részt vettek a KGST-tagországok állandó képviselői is — át­tekintették a testvérpártok tevékenységének egyes olyan kérdéseit, amelyek a KGST- országok felső szintű gazda­A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa Végrehajtó Bizottsága Havannában 1984. október 31-én megtartotta 112. ülését. Az ülésen a kormányfők helyettesei, az országok ál­landó vb-képviselői, a tanács titkára vettek részt. Az ülésen részt vett a ju­goszláv Szövetségi Végrehaj­tó Tanács alelnöke. Az ülést Carlos Rafael Rodriguez, a Kubai Köztár­saság állandó KGST-képvi- selője nyitotta meg, aki a mányolásukat, arra töreked­nek, hogy ezen országok mondjanak le a haladó tár­sadalmi-gazdasági átalaku­lásokról. A KGST-tagországok hatá­rozottan elítélik és elutasít­ják az államközi kapcsolatok békés alapjainak megsemmi­sítését célzó irányvonalat. Teljes határozottsággal állít­ják, hogy készek a párbe­szédre, az összes ország és inóp biztonsági érdekeit fi­gyelembe vevő megállapodá­sok elérését célzó becsületes és komoly tárgyalásokra. A KGST-tagországok időszerű feladatnak tekintik a fegy­verkezési verseny megféke­zését és a leszerelést célzó gyakorlati intézkedések fo­ganatosítását. Ez megterem­tené az egész világgazdasági helyzet javításának feltéte­leit és lehetővé tenné, hogy a katonai költségek csökken­tése eredményeként felszaba­duló eszközöket a gazdasági és társadalmi fejlesztés cél­jaira, többi között a fejlő­dő országok megsegítésére le­hessen félhasználni. A KGST-országok a jövő­ben is minden szükséges in­tézkedést megtesznek létér­dekeik védelmére, műszaki­gazdasági függetlenségük to­vábbi erősítésére. Az ülésszak kifejezte, hogy szolidáris a Kubai Köztár­saságnak a nemzeti függet­lensége megőrzésére és a szocializmus építésére irá­nyuló erőfeszítéseivel. A KGSTntagországok ha­tározottan támogatják a fia­ltál, független ázsiai, afrikai és latin-amerikai államokat az imperializmus, a hege- monizmus, a neokoloniailiz- mus, a fajüldözés vtalameny- nyi megjelenési formája és az apartheid elleni, a politi­kai és gazdasági független­ségük erősítéséért vívott har­cukban. Megállapítják, hogy nő az el nem kötelezett mozgalom szerepe a népek békéjéért és biztonságáért, a fegyverkezési verseny el­len, az országok gazdasági és társadalmi fejlődésének biz­tosításáért vívott harcban. Határozottan támogatják a fejlődő országok azon javas­latait, hogy mielőbb kezdőd­jenek átfogó tárgyalások az ENSZ keretei között a gaz­dasági kérdésekről. A KGST-országok meg­erősítették, hogy készek a jövőben is a gyakorlati együttműködés fejlesztésére a tőkés államokkal, valamint vállalataikkal és cégeikkel ia kölcsönös előnyök, az egyen­jogúság, az egymás belügyei- be való be nem avatkozás és a vállalt nemzetközi kö­telezettségek tiszteletben tar­tása alapján. Az ülésszak az egység, a testvéri barátság, a teljes és kölcsönös megértés légköré­ben zajlott le. sági értekezletén elfogadott határozatok teljesítésével kapcsolatosak. Magyar részről az értekez­leten Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Központi Bi­zottság titkára és Marjai Jó­zsef miniszterelnök-helyettes, a Magyar Népköztársaság ál­landó KGST-képviselője vett részt. A találkozót a barátság és a kölcsönös megértés légkö­rében tartották meg. megállapított rendnek meg­felelően átadta a Végrehajtó Bizottság elnöki funkcióját Janusz Obodowskinak, a Lengyel Népköztársaság ál­landó KGST-képviselőjének. A Végrehajtó Bizottság megvizsgálta a tanács XXXIX. ülésszakán hozott határozatok teljesítésére irá­nyuló munka szervezésével összefüggő kérdéseket. A Végrehajtó Bizottság munkája a barátság és elv­társi együttműködés légköré­ben zajlott le. KB-titkárok havannai munkaértekezlete m A KGST V. B. ülése Magyar párt- és állami küldöttség utazott Indira Gandhi temetésére Letette az esküt Nakaszone új kormánya Az új japán kormány csü­törtökön letette a hivatali esküt Hirohito császár előtt. Nakaszone Jaszuhiro minisz­terelnök az előző este alakí­totta meg kabinetjét, amely­ben megőrizte korábbi tárcá­ját Abe Sintaro külügymi. niszter és Takeshita Noboru pénzügyminiszter. Ami a külügyminiszteri tisztséget illeti, megfigyelők szerint Abe Sintaro hivatalban tar­tása utalást jelent a japán külpolitika folyamatosságá­ra; Takeshita Noboru újbóli kinevezése pedig közvetve azt jelzi, hogy a kormányfő tudatában van a megoldásra váró pénzügyi-költségvetési gondok súlyosságának. Noha a kabinetben — a korábbi kormányhoz viszo­nyítva — a legfőbb tárca gazdát cserélt, a megkapott kormányposztok számát te­kintve alapjában nem vál­toztak a hatalmon lévő Libe­rális Demokrata Párt külön­böző frakciói közötti erővi­szonyok. A kormányban — s a párt vezetőségében is — továbbra is a Lockheed-féle megvesztegetési perben bör­tönbüntetésre ítélt volt mi­niszterelnök, Tanaka Kakuei frakciója rendelkezik a leg­nagyobb befolyással. PANORÁMA BUDAPEST KlSZ-küldöttség utazott csütörtökön Moszkvába, a XII. Világifjúsági és Diákta­lálkozó Nemzetközi Előké­szítő Bizottságának III. ülé­sére. A delegációt Fejti György, a KISZ KB első tit­kára, a XII. VIT Magyar Nemzeti Előkészítő Bizottsá­gának elnöke vezeti. VARSÓ Varsóban temetik el szom­baton Jerzy Popieluszkót, az október 19-én elrabolt és megölt varsói katolikus pa­pot. A temetés megszervezé­sére Józef Glemp bíboros, Lengyelország prímása bi­zottságot hozott létre. BELGRAD Gsütörtökön átlagosan 9,6 százalékkal emelkedett a benzin és az olajszármazékok ára Jugoszláviában. Egy li­ter 86 oktánszámú benzin 94,7 dinárba kerül, míg a 96 oktánszámú benzinért 100 dinárt kell fizetni literen­ként. Egy liter dízel fűtő­olaj ára pedig 77 dinár. MOSZKVA Konsztantyin Csernyenko, az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Tanács Elnöksé­gének elnöke, Andrej Gromi- ko, az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió Miniszterta­nácsa elnökségének első he­lyettese, külügyminiszter és Mihail Szolomencev, az SZKP KB PB tagja, a KB pártellenőrzési bizottságának elnöke csütörtökön részvét­látogatást tett India moszk­vai nagykövetségén. * A szovjet kormány szerdai segélyezési döntését követő­en csütörtökön a Szovjet Vöröskereszt és Vörös Fél­hold Társaságok Szövetsége is elhatározta, hogy segítsé­get nyújt a szárazság sújtot­ta Etiópiának. Gáspár Sándornak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Magyar Népköz­társaság Elnöki Tanácsa he­lyettes elnökének vezetésé­vel:, csütörtökön este magyar párt- és állami küldöttség Az indiai nép mély gyászá­nak pillanataiban a legtelje­sebb önuralomra és nyuga­lomra szólította fel az ország népét Radzsiv Gandhi, a meggyilkolt miniszterelnök asszony fia, az ország szer­dán kinevezett új miniszter­elnöke. A felhívást szerdán este sugározta az indiai tele­vízió és rádió. Az indiai ellenzék képvi­selői, báe egyönteteűn elítél­ték az Indira Gandhi elleni merényletet, már szerdán bí­rálták Radzsiv Gandhi mi­niszterelnöki kinevezését. Kü­lönösen élesen foglalt állást Csaran Szingh, a Lók Dal párt elnöke, a Dalit Mazdor Kisan elnevezésű ellenzéki tömörülés vezetője. Kijárási tilalmat rendeltek el csütörtökön Űj-Delhi egyes városrészeiben, mert az éj­szakai viszonylagos nyuga­lom után a délelőtti órákban kiújultak az összetűzések hindu és szikh csoportok kö­zött. Az indiai belügyminisz­térium közleménye szerint a város egyes kerületeiben a hadsereg vette át a rend- fenntartás feladatát. Mint az UNI indiai hírszolgálati iro­da közölte, India további 11 nagyvárosában is kijárási ti­lalmat vezettek be. A PTI indiai hírügynökség csütörtök esti jelentése sze­rint már több mint hetvenen meghaltak és a sebesültek száma elérte a hétszázötve­net az egész országra kiterje­dő szikh-ellenes megmozdu­lásokban. Eddig mintegy húsz városban vezették be meg­határozatlan időre a kijárási tilalmat az ország északi, középső és déli részén. Egye­dül Üj-Delhiben harminc ember halt meg csütörtökön Gandhi halála nyomán ki­újult vallási villongásokban. A tüntetők több tucatnyi la­kóházat, több száz autót és utazott Delhibe, hogy részit vegyen Indira Gandhi teme­tésén. A delegáció tagjai: dr. Várkonyi Péter az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagja, külügyminisz­ter és dr. Túri Ferenc, ha­zánk delhi nagykövete. buszt, valamint szikh szenté­lyeket gyújtottak fel. Az UNI indiai hírügynök­ség beszámolója szerint In­dira Gandhi meggyilkolása miatt nagyszabású tiltakozó tüntetés volt az Egyesült Ál­lamok madraszi főkonzulá­tusa előtt. Tiltakozó felvonu­lásra került sor a kalkuttai amerikai konzulátus előtt is. Indiában a szikh szeparatis- ták támogatásával vádolják Washingtont. Az indiai fővárosban foly­tatódnak a szombati gyász- szertartás előkészületei. Indi­ra Gandhi koporsóját ágyú­talpra helyezve szállították rezidenciájából édesapja, Dzsavaharlal Nehru egykori házába, amely jelenleg mú­zeum. Az ágyútalp mögött Radzsiv Gandhi és családja haladt az egykilojnéteres úton. Már a koradélelőtti órákban — a kordonokat fél­resodorva — mintegy 300 ezer ember vonult a ravatal­hoz, hogy végső búcsút ve­gyen Indira Gandhitól. * Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke, táviratban üd­vözölte Radzsiv Gandhit az Indiai Köztársaság miniszter- elnökévé történt megválasz­tása alkalmából. * A Szovjetunió Miniszterta­nácsa ugyancsak táviratban fejezte ki jókívánságait Rad­zsiv Gandhinak abból az al­kalomból, hogy a jövőben ő tölti be Indiában a minisz terelnöki tisztet. A Szovjetuniónak meggyő­ződése, hogy a szovjet—in­diai kapcsolatok a jövőben is a két ország, az egyetemes béke és a nemzetközi bizton­ság megszilárdítása érdekei­nek megfelelően fog fejlődni — hangzik többek között a távirat. Zavargások több tagállamban Indira Gandhi halála után Szombaton lesz a gyászszertartás Égő villamoskocsi Kalkutta belvárosában (Telefotó) Eredménytelen volt Mubarak bonni útja Hoszni Mubarak egyiptomi elnök szerda esti, bonni saj­tóértekezletén felszólította az NSZK-t és a Közös Piac töb­bi tagállamát, hogy az 1980- as, velencei nyilatkozat meg­ismétlésével és megerősítésé­vel járuljanak hozzá a közel- keleti békeerőfeszítések fel­élénkítéséhez. Mint emlékezetes, a Közös Piac velencei nyilatkozata — egyebek között — szorgal­mazta a Palesztin Felszaba­dítás! Szervezet részvételét a rendezésben, követelte az izraeli csapatok kivonását a megszállt területekről és tör­vényteleneknek minősítette a Jordánia megszállt részében létesített, izraeli települése­ket. Helmut Kohl nyugatnémet kancellár lényegében vissza­utasította Mubarak fenti fel­szólítását, mert kifejtette hogy a Közös Piac lehetősé­gei „korlátozottak” a rende­zésbe való aktív bekapcsoló­dásra. A nyugatnémet fé éreztette: a kezdeményezési az Egyesült Államoktól várjs az amerikai elnökválasztás után.

Next

/
Thumbnails
Contents