Tolna Megyei Népújság, 1984. november (34. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-16 / 269. szám

■ NOVEMBER 16 PÉNTEK Névnap:Ödön. A Nap kél 6.50 — nyugszik 16.07 órakor. A Hold kél 23.18 — nyugszik 13.26 órakor. ötven évvel ezelőtt, 1934. november 16-án halt meg — 92 éves korában — Karl Paul Gottfried Linde német mérnök és egyetemi professzor, akinek úttörő hőelméleti munkássága vezetett el az ammónia-hűtő­gép (a jéggyártás) kialakításához. 'x, PAKSON új székházba költözött a városi pártbizott­ság, a városi KlSZ-íbizottság és a munkásőrség. Az új székházat a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat építette a Tolna megyei Ta­nácsi Tervező Vállalat tervei alapján. + ELKÉSZÜLT Lengyel­ben, a község új lakónegye­dében egy 400 méteres vil­lanyvezeték. A vezetéket so- ronkívül építették meg a DÉDÁSZ dolgozói, a műsza­ki átadásra a héten . került sor.-x, BEFEJEZŐDÖTT Keszt­helyen a Balatoni Múzeum helyreállítása, korszerűsítése. Az 1898-ban megnyitott in­tézmény 1928-iban költözőit jelenlegi otthonába. Az ak­kor vadonatúj neobarokk palota a 70-es években már beázott és az 1977. évi kábel­tűz is rongálta a kétszintes épületet. Teljes rekonstruk­ciója 1980-lban kezdődött meg, és mintegy 30 millió forintba került. Egyebek mel­lett kicserélték az elkorhadt tetőgerendázatot, a tönkre­ment padlózatot. Modernizál­ták a világítást, a korábban fűtetlen helyiségekben pedig központi fűtést szereltek fel. A földszinten öt, az emele­ten tucatnyi terem fogadhat­ja az érdeklődőket. Újra mél­tó a nevéhez az emeleti dísz­terem, amelyben különféle közművelődési programok, például múzeumszínház, pó- diumestek, helytörténeti sza­badegyetem és filmvetítések lesznek. # MENTIK A KENDERT Dunaföldváron. A kedvezőt­len időjárás késleltette a ken­der „érését”, így mostanra összetorlódtak a gyárban a munkák. A gyár vezetése — számítva az esősre-havasira forduló időre, úgy döntött, hogy az áztatott és kisátoro­zott kender megmentésére mozgósítja, kéri az egész gyári kollektívát, mivel a szélben a „sátrak” összedől­hetnek és ha a földön lévő kendehkóró átnedvesedik, be­lepi a hó, elrothad. Hétfőtől a bútorfapüzem is leállt, dol­gozói kötözik és kazalozzák a kendert, de ott serényked­nek a művezetők, sokan az irodaiak közül és maga a gyárvezető is. A NÉGYTAGt műszaki delegáció tartózkodott két napig a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat működési területén a Bácska-Topolyai Építőipari Vállalattól. A ven­dégek tanulmányozták a pa­nelgyártás és -építés techno­lógiáját, működés közben megtekintették a házgyárat, a szekszárdi lakások építé­sét, majd ellátogattak a Komló melletti Sikondára, ahol egy új városrész épül. o LOTTÖSORSOLÁS Hő­gyészen. A 46. heti lottósor­solást a szokásos időben Hő- gyészen tartják, a művelődé­si házban, ma délelőtt. Előtte fél kilenctől ' vidám, zenés műsort láthatnak az érdeklő­dők, amelyet Heller Tamás, a Mikroszkóp Színpad tagja vezet. Utána további vidám programok következnek, majd este lottóbállal zárul a rendezvény. A Volán 11. számú Vállalat gazdasági és tömegszervezeti vezetői fogadták azt a szovjet csoportot, amely a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 67. évfordulója alkalmá­ból érkezett hazánkba és Szekszárdra is ellátogatott. A csoport Jaroslavlból érkezett, vezetőjük, Csekanov E. F- egy ifjúsági lap főszerkesztője. A Volán telephelyei­nek megtekintése után Pech József igazgató ismertette a vállalat tevékenységét és válaszolt a kérdésekre. (Bognár Cecil) Borult idő A várható időjárás az ország terü­letére ma eátig: az északkeleti or­szágrész kivételével gyakran lesz borult az ég, töbhfelé — főként a Dunántúlon és az Alföld déli ré­szén — várható eső. havas eső, néhol ónos eső, a ma­gasabban fekvő területeken hószállingózás, kisebb ha­vazás. A déli. délkeleti szél gyakran élénk, a Dunán­túlon időnként erős lesz. A legmagasabb nappali hő­mérséklet délnyugaton 5 fok körül, északkeleten 0 fok körüli várható. Felújított optikai szakbolt Tavaly októberben a szek­szárdi Mártírok terén levő OFOTÉRT optikai üzletet ideiglenesen elköltöztették, s a rá következő februárban megkezdte az üzlet átalakí­tási munkáit a Szakály test­vérek Szolgáltató Szövetke­zet. A napokban lázas köl­tözködés tanúi lehettek a Mártírok terén járók, ugyan­is a félmillió forintos átala­kítással elkészült a szövet­kezet, s a korszerű, dekora­tív üzletet tegnap a déli órákban megnyitották. Dr. Gregorits Ferenc, az OFOTÉRT gazdasági vezér­igazgató-helyettese meleg szavai kíséretében vehette át az üzletet Martos Gyula, az üzlet vezetője és nyolc mun­katársa. Az átadási ünnepsé­gen képviseltették magukat a megye és a város vezetői, valamint a megyei kórház szemészeti osztályának né­hány dolgozója és sok ér­deklődő. Jelenleg kés és fél millió forint a bolt árukészlete, melyet úgy állítottak össze, hogy a karácsonyi ajándéko­zási lehetőséget is biztosít­sák. Még egy jó hír: az OFOTÉRT nyugdíjasoknak szóló akciója az országban a mai nappal zárul, de a szek­szárdi üzletben még egy hé­tig él a 40 százalékos ked­vezmény. Az üzletvezető el­mondta, hogy korábban két- három hét volt a vállalási idő, s egy rövid ideig, a köl­tözködés miatt e téren nem lesz változás, de igyekeznek ezt az intervallumot rövid időn belül két-három napra lecsökkenteni. Bemutató színház Egerben Döntött az ismét önállósult egri Gárdonyi Géza Színház szervezeti formájáról, műkö­désének alapelveiről a Heves megyei Tanács. A színházat, illetve társulatát 1966-ban összevonták a Miskolci Nem­zeti Színházzal. Ez az együtt­működés azonban nem vál­totta be a hozzá fűzött re­ményeket. Az egri színház, amelynek épületét az utóbbi két évben restaurálták, új utakat keresett. A tanács döntése szerint a Gárdonyi Géza Színház a jövőben — 1985. január 1.- től — társulat nélküli, úgy­nevezett befogadó színház­ként működik, önálló báb­színházi tagozata lesz és a kötelékébe tartozik majd az Agria Játékszín is. Műsor­politikájában messzemenően érvényesíti azt, hogy Eger az ország egyik legnagyobb di­ákvárosa. Állandó vidéki színpadot biztosít majd az egri szín­ház a fővárosiak közül a Ka­tona József Színháznak, a vi­dékiek közül pedig a miskol­cinak, a szolnokinak, a deb­receninek, a kecskemétinek és a kaposvárinak. OL VAST AM Variálhatóan Azt hiszem, hogy sok hölgynek okozott örömet a tegnapi lapunkban olvasott hír, miszerint bővítette a bőrdíszműipari műbőrök választékát a győri Grabo­plast Pamutszövő és Műbőrgyár. A táskák varrására alkalmas újdonságból — pontosabban díjnyertes új­donságokból — készülő termékeket egymással harmo­nizáló geometrikus mintákkal díszítik, vagyis sokféle­képpen variálhatók. Mindebből következik a jogos öröm: az új anyag­ból készülő táskák nem „igényelnek", nem „követel­nek" maguk mellé külön cipőt, sálat, más kiegészítőt, hanem egy retikül, sportos táska különböző ruhákkal, kabátokkal hordva is elegáns, s nyilvánvaló, hogy mondjuk három pár cipő is illik hozzá, mégpedig a korábban vásároltak közül. Emlékszem, mennyire örültünk, amikor egy-egy üzletben lehetett kapni azonos anyagból készült lábbelit és retikült. (Az már más, hogy mindezekért a holmikért járni is kellett va­lamennyit.) Tehát az új termékek érkezését várjuk, s reméljük, hogy kényszerű variálási, harmonizálási gondjaink megszűnnek, de legalább egyszerűsödnek! Egészségügyi A Magyar Vöröskereszt paksi városi vezetősége a TIT városi szervezetével, a KÖJÁL-lal, a Munkásmű­velődési központtal, az Ifjú­sági és Üttörőházzal, továb­bá a Művelt Nép Könyvter­jesztő Vállalat paksi köny­vesboltjával együttműködve november 15—30. között egészségügyi heteket szervez Pakson. Néhány érdekesnek ígérkező program: November 15-én 14 órakor a Sánc étteremben Egészsé­Rendőrkézen a November 12-én éjfél után tíz perccel, ritkán tapasztalt brutalitással elkövetett rab­lótámadás történt Szekszár- don, az alsóvárosi temető kö­zépső kapujánál. B. Ferenc sértett egy éj­szakai szórakozóhelyről ment hazafelé, csatári lakására. Az említett temetőkapunál egy akkor még ismeretlen tettes elkapta, berántotta a teme­tőbe, ott földre teperte és rugdosni kezdte. A bántal­mazás olyan mértékű volt, hogy B. Ferenc egy időre elvesztette eszméletét. Feleszmélve segítségért ki­áltott. Ezt meghallotta a szemben lévő úton haladó B. József szekszárdi lakos, aki a sértett segítségére sie­tett. öt meglátva az elkövető elmenekült, a tanú azonban megbízható személyleírást tudott adni a támadóról. A sértettet felsegítette, lakásá­ra kísérte, majd értesítették a mentőket. B. Ferencet a hetek Pakson ges táplálkozás idős korban címmel tanácsadás, étel­bemutató, kóstoló lesz. November 23-án 17 órakor a Munkásművelődési köz­pontban író-olvasó találkozó lesz dr. Réti Lászlóval, a Stressz a volánnál című könyv szerzőjével. November 29-én 17.30 óra­kor a Terhes nők egészsé­ges életmódja című program keretében előadást tart Sza­bó Lászlóné védőnő. brutális támadó szekszárdi kórházba szállí­tották, de olyan súlyos sérü­léseket szenvedett a bántal­mazás következtében, hogy jelenleg Is kórházi megfi­gyelés alatt van. Kiderült, hogy a brutális rabló elvette B. Ferenc kvarcóráját és 450 forint készpénzét. A bejelentést követően a Szekszárdi Városi Rendőr- kapitányság azonnal megin­dította a nyomzást. A jó sze­mélyleírás és a feltételezett környezetben végzett alapos adatgyűjtés alapján még a nap folyamán elfogták és előzetes letartóztatásba he­lyezték a fiatalkorú K. Gyu­la (Bugye) szekszárdi lakost, aki a bűncselekményt beis­merte. Ide kívánkozik még egy mondat: köszönet illeti azt az állampolgárt, aki egy sé­rült embertársa segítségére sietett és hozzásegítette a rendőrséget a bűnöző sze­mélyének felderítéséhez. „Kisunokák vannak-e márV* — Kérdezte a Megyei Tü­dőgondozó Intézet „Korányi Frigyes” szocialista brigád­jának egyik tagja Pesti Jó­zseftől, a nyugdíjastalálkozó első perceiben. Az egykori munkatársról keveset hallot­tak, mivel ő nem szekszárdi. Pesti József többszörös nagy­apaként mesélhetett nyug­díjas életéről. A szekszárdi gondozó dol­gozói első ízben rendeztek összejövetelt az egykori mun­katársakkal közösen, melyre 12 nyugdíjast hívtak meg. A 'brigád tagjai készültek, ott­hon megsütötték a vendégvá­ró asztalravalót. A meleg fogadtatás után Vadász Tiborné brigádvezető köszöntötte a meghívottakat, dir. Vecsey Albert főorvos pe­dig röviden szólt a jelenlegi munkakörülményeikről, a mindennapi munkájukban bekövetkezett változásokról. A nyugdíjasoknak és a bri- gádtagotonak volt mit mon­daniuk egymásnak, jó hangu­latban idézték fel a közös napokat, s közben még arra is jutott idő, hogv a brigád­naplóba minden meghívott vendég beleírja néhány gon­dolatát. i— sm — A Mecsek FÜSZÉRT értesíti kedves vásárlóit, hogy 1984. november 19-én megnyitja önkiszolgáló raktárát a szekszárdi telephelyén, Mátyás király u. 74. szám alatt. A raktár hétfőtől péntekig nyitva naponta 8—13 óráig. (407) M ECSE díEPUJSAG a Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRAS. Készült ofszet-rotációs eljárással. Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában. Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101. Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BEN1ZS SÁNDOR. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkezbesíto postahivatalok­nál és kézbesítőknél. - Előfizetési d(j: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551.

Next

/
Thumbnails
Contents