Tolna Megyei Népújság, 1984. október (34. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-13 / 241. szám
1984. október 13. \ NÉPÚJSÁG 5 Szíveslátás — vendéglátás 9 Olvasóink előtt ismert a fenti cím, igaz, nem a kérdőjellel együtt. Az eredeti szíveslátás = vendéglátás reklám, amelyet, ha nem csalódom, akkor Budapesten használnak a különböző vendéglátóipari egységek vonzóbbá tételére, a vendégek csalogatására. A Rátho- nyi Róbert által kifundált jelmondat azzal biztat, aminek meg kell(ene) valósulnia, ami joggal elvárható. Nem nagy és nem ismeretlen dologról van tehát szó, ugyanis a szíveslátás annyit jelent, hogy valakit olyannyira barátságosan fogadunk, hogy maradásra bírjuk ezzel. Márpedig ha ezt elértük, akkor eljutottunk a vendéglátáshoz is. Így jogos az egyenlőségjel. Mátyás Tiborral, a Tolna megyei Tanács kereskedelmi felügyelőségének vezetőjével beszélgettem nemrég és megtudtam, hogy a Vásárlók könyvébe beírt panaszok, javaslatok, valamint a felügyelőségre beérkezett levelek, jelzések alapján a panaszrangsorban a második helyet foglalja el a vendéglátóipar. Ezért is került a kérdőjel a cím végére. Tudom, mindez még nem elegendő bizonyíték, de ahhoz elégséges,^ hogy néhány tapasztalattal igazoljuk. Tény, hogy az egységek osztályba sorolása, esetenként feljebb sorolása a vállalati igazgatók, illetőleg a szövetkezetek elnökeinek hatáskörébe tartozik, amelyet az érvényben lévő 11 1981. ÍVIII. 15.) belkereskedelmi miniszteri rendelet alapján kell elvégezni, illetve az ott leírt követelményeket kell figyelembe venni. Ennek betartását a kereskedelmi felügyelőség ellenőrzi és indokolt esetben intézkedik, hogy a vállalatvezetők tegyenek eleget a követelményeknek, mert ellenkező esetben alacsonyabb osztályba soroltatja az egységeket. „Visszasorolásra” legutóbb a bonyhádi Béke étterem esetében került sor, ugyanis ott már olyan súlyos hiányosságok voltak, hogy meg kellett tenni ezt a lépést, ami az árbevételt és a nyereségszintet is befolyásolja. Éppen a nyereségelvonás miatt. Informátorom szerint van néhány más egység is a megyében, ahol, ha rövid határidőn belül nem korszerűsítenek, akkor a Békéhez hasonló sorsra juthatnak. Megyeszékhelyünkön, de a megye más településein is szaporodott a vendéget váró egységek száma, és az anyagiaktól függően egyik-másik régit korszerűsítették. Mindezek addig lesznek esztétikusak, míg mi, használóik tönkre nem tesszük azokat. De lényeges dolog — erről szoktak esetenként elfelejtkezni az üzemeltetők — a folyamatos karbantartás. Ezzel ugyanis egy későbbi nagy bosszúságtól kímélik meg magukat és bennünket, fogyasztókat. Böngészem az említett osztályba sorolási rendelet mellékletét és arra gondolok, ki, hol, és mikor sértette meg az egyes passzusokat, vagy akár egyszerre többet is. Mert ugye, nem általánosíthatunk úgy, hogy sehol sem követtek el köz- tisztasági szabálysértést, mivel „az üzlet bejárata előtti terület rendezett és folyamatosan tisztán tartott.” Aztán azt sem állíthatjuk, hogy a WC-k és mosdóhelyiségek tisztasága megfelelő, „higiénikus” kéztörlési, szárítási lehetőséggel, egészségügyi papírral, illetőleg mosdószappannal ellátottak. Ahol van „néni”; ott igen, de másutt... Példákat csak azért nem sorolok, mert nem jutna hely egyéb gondolatoknak. , Tovább tanulmányozom a rendeletet és az élel- _________________________£-------------mezesegeszsegugyi szabálysértésnél megállók egy kora őszi emléknél. A platánok alatt dolgozó felszolgáló reggel felvett fehér köpenye a sok zsebbenyúlástól már rég megérett a cserére, a keze pedig a kézmosásra. Mindkettő azonban záróra utánra maradt. Más. Ugyanitt. Miután gyorsan elolvasom az abroszról az aznapi étel- és italkínálatot, játszani kezdek. Ugye, ismerős a bunda nótának az a része, amikor azt énekel(het)jük: „Kifordítom, befordítom, mégis bunda a bunda...” így jártam a terítővei is. Apropó, abrosz! Mátyás Tibor simontornyai tapasztalatát említette, ahol a Vár étteremben neki, a kereskedelmi felügyelőség vezetőjének kellett intézkednie, hogy az ott lévő francia csoport asztalán, de a többi vendégén is kicseréljék a piszkos abroszokat. Nem használt az olcsó kifogás, a védekezés, miszerint drága a mosatás. Az utolsó figyelmeztetést kapta az egység vezetője. A gazdálkodási kötelesség megszegését követi el az a dolgozó — olvasom később —, aki az ételeket és az italokat nem a jellegüknek megfelelő hőmérsékleten értékesíti. Ugye, erre is akad példa? Hadd, ne soroljam ezeket, de időzzünk el azonban egy kicsit az italnál. Annál is inkább, mert ebből — megítélésem szerint — nagyobb a forgalom, ugyanis nem véletlenül foglalunk el előkelő helyet a világranglistán — sajnos. Sörivók lettünk, de nincs még megfelelő kultúránk hozzá. Ezt igazolja az előzőekben említett hőmérséklet be nem tartása is, de a csapolást, a korsóba töltést és a fogyasztást is említhetem. A Népszabadságban olvastam nemrég egy fényképpel illusztrált hírt, ami arról tudósított, hogy az NSZK-ban olyan műszert ötlöttek ki, ami a Brigiire helyezve nemcsak a sör minőségét, de a mennyiségét is méri. Biztosan szívesen vásárolna néhányat a kereskedelmi felügyelőség ebből az „ügyes” eszközből — gondoltam magamban a hír olvastán —, hisz ellenőrző kőrútjainkon nagy segítség lenne. A mennyiség vizsgálatát abban a szekszárdi vendéglátó egységben is elkezdhetnék, ahol hat pohár — azaz tizennyolc deci — „habzó italt” fizetve legjobb esetben csak öt pohárral — tizenöt decit — fogyaszthat el a szomjas társaság. Nem hiszem, hogy ez az alkoholizmus elleni küzdelem egyik járható útja. Inkább a fogyasztók megkárosítása. Befejező példálózásom a nem tisztára mosott poharakról is szólhatna, de ^helyette inkább a számolást, illetőleg a számlát említeném. Rendelet írja elő, hogy tíz forint fogyasztás fellett olyan számlát kell adni, amelyen szerepel az áru megnevezése, az egységár, a végösszeg, a dátum, a bélyegző és iaz oűvashaitó aláírás. Mindez azért, hogyha a vásárló reklamál, tudják, ki adta a számlát. Kérem, én még ilyennel nem találkoztam. Olyan azonban már előfordult velem, hogy nem adtak számlát. Mátyás Tibor és a felügyelőség munkatársai is hasonló tapasztalatokra tettek szert és ezért ebben az évben nagyon sok vendéglátóipari dolgozót megbírságoltak. Ügy látszik, ők nem tanultak a történtekből. Szíveslátásról, vendéglátásról, illetve, a meglévő-------------------------------------------—-----------------hiányosságokról, h ézagokról szóltam. A példákkal ki-ki találkozhat, ha odafigyel. Tény, hogy nem minden osztályba sorolt egység felel meg minden követelménynek. Az is igaz, hogy a vendéglátás színvonala az üzletvezetőtől is függ. De!... Jussunk el már egyszer oda, hogy a III., a II., és az I. osztály legyen tökéletes I., II., illetőleg III. osztály, a vendéglátás pedig szíveslátás. W Újjáéledő ősi mesterség Évszázadok óta ismerjük a szénporos téglaégetés technológiáját. A fejlődés azonban elfeledtette ezt az ősi szakmát. Itt-ott egy-egy idősebb szakember még emlékezik rá, de csak mint egy kegyetlenül nehéz munkafolyamatra, vagy az ifjúságára, amikor még a derék bírta, amikor még a vizes, sáros és ízületet rongáló munka a kenyér- kereset volt. Ma a hiány, az építőanyagért való sorbaállás élesztette fel a szénporos téglaégetést. Két fiatalember — Újvári I János és Gyomlai György — megalakította a Szekszárdi Téglagyártó Gazdasági Munkaközösséget a tolnai Arany-, kalász Termelőszövetkezet, valamint Szalai István öreg téglás segítségével, aki átadta a fiataloknak a szaktudást, hogy a szakma is éljen tovább és kisméretű tégla is legyen. .. meg hát a fiataloknak is teljen a zsebük, ha már er- j re adták a „fejüket”. GOTTVÁLD KÁROLY képriportja — Ez is Tolnán készült a múlt században —él— Gyomlai György és Újvári János a régi mesterség feltámasztói Glédában Szalai István, öreg téglás Szállítás izomerővel Kiégett az első tábor Előkészületek égetéshez
