Tolna Megyei Népújság, 1984. október (34. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-09 / 237. szám
1984. október 9. tsTÉPÜJSÁG 3 Mundér és becsület A téeszek vállalata Hogyan ad el a ISZKER? TSZKER-üzletsor a szekszárdi piactéren Az év végével, a jövő év elejével a magyar társadalom ismét olyan időszakhoz érkezik, amikor különösen fontossá válik a saját korábbi tevékenységünk tárgyilagos, kritikai elemzése. Hiszen ez az egyik legdöntőbb feltétele annak, hogy folytatni tudjuk mindazt, ami a munkánkban jó volt és ugyanakkor a szükséges változtatásokat is elvégezzük. A legfontosabb, elemző, értékelő — és az egész ország számára irányt adó — fórum nyilvánvalóan az MSZMP XIII. kongresszusa lesz. De már ezt megelőzően: minden pártszervezetben, sőt mondhatjuk, minden munkahelyen el kell végezni a saját munkánk, a szűkebb környezet alapos, körültekintő minősítését. Ami távolról sem olyan egyszerű dolog, mint ahogyan azt sokan feltételezik, mondván: az országban ehhez adottak a politikai, társadalmi, sőt a gazdasági feltételek is. Mindemellett hányszor előfordul, hogy — különösen a vezetők — védik a mundér becsületét, és presztízsből valamiféle rosszul értelmezett önérzetből ahhoz is ragaszkodnak, amit túlhaladott az idő, amiről kiderült, hogy rossz volt, többet ártott, mint használt. Még jó, hogy ennek inkább — vagy legalábbis egyre inkább — az ellenkezője a jellemző. Hadd említsek ezzel összefüggésben egy példát. Az ország termőföld-területének — részben indokolt, gyakran azonban indokolatlan — csökkentéséről írt cikksorozatomban — szóvá tettem, hogy a felszabadulás óta 870 ezer hektárnyi területet vontak ki az agrárművelésből, ami megfelel három dunántúli megyénk — Zala, Vas és Komárom — mezőgazdasági területérnek. Természetesen az ország, a népgazdaság fejlődése — új utak, gyárak, lakónegyedek, távvezetékek stb. építése — óhatatlanul csökkenti a termőföldet, mégis jogos kívánalom a föld, mindenekelőtt a jó minőségű termőföld fokozottabb védelme. Mi tagadás, örömmel olvastam a cikksorozatot követően az MTI-közleményt arról, hogy az egyik vidéki nagyvárosunk tanácsa módosította a város általános rendezési tervét, s ennek eredményeképpen : „Azokat a földeket, amelyeket a VI. ötéves terv végéig a tanács nem vesz igénybe, meghagyják, illetve visszaadják mezőgazdasági hasznosításra. Ezzel 334 hektárral bővül a várost ellátó mezőgazdasági övezet, illetve az erdőgazdálkodásra hasznosítható terület.” A hatvanas-hetvenes években kialakított városfejlesztési koncepciók gyakorta nem számoltak kellőéin a földterület értékével, nép- gazdasági hasznosságával. Óhatatlanul tehát a kérdés: nem volna-e célszerű másutt is követni ezt a példát? És nemcsak a városokban, de például az iparvállalatoknál is, ahol a földterületet érintő gazdasági — beruházási döntéseket hoztak, illetve hoznak. Ma már — szerencsére — mérséklődött a falvak lakóinak elvándorlása a nagyobb városokba, megye- székhelyekre. A korábbi gyakorlatot folytatva azonban a fejlesztési összegekből még mindig aránytalanul sok jut a nagyvárosoknak és kevesebb a falvaknak, a kistelepüléseknek. Nemcsak földvédelmi, de a falun élő több mint 5 millió magyar állampolgár szempontjából is fontos volna változtatni ezen a helyzeten. Hogyan ? — kérdezhetné valaki: módosítani, megváltoztatni fontos testületek, intézmények alaposan megvitatott, jól átgondolt döntéseit? Hova vezetne ez? A marxista gondolkodás fontos alappillére, közismerten, a saját tevékenységünk szüntelen kritikai elemzése, újragondolása. Pártunkat ez teszi, csakis ez teheti képessé arra, hogy időben felismerje a társadalomban folyamatosan és elkerülhetetlenül jelentkező új és új ellentmondásokat, hogy azok feloldásával a szocializmus építését, az egész nép érdekeit szolgálja. Az ilyen kritikai elemzés hiánya szükségszerűen szüli a dogmatiz- must, az érdekellentétek kiéleződését, a néphatalom gyengülését, s végső fokon elvezethet a párt forradalmi, marxista jellegének elvesztéséhez. Ezzel szemben a kritikus önkontroll együtt jár a korábbi álláspontok, vélemények újraértékelésével, megváltoztatásával. Csakhogy ez a változtatás — a stabilitást szolgálja. Ismeretes, hogy az utóbbi években mennyire a gazdaságpolitika homlokterébe került az ország pénzügyi, külkereskedelmi egyensúlyának megteremtése, s egyebek mellett ehhez igazítottuk a termelés és a nemzeti jövedelem tervezett növelésének ütemét, sőt az életszínvonalpolitikánkat is. Csakhogy a múlt évben az egyensúlyi helyzet örvendetes javulását a termelés és a nemzeti jövedelem némi csökkenése mellett — vagy árán? — értük el, érthető tehát, hogy a legutóbbi országgyűlés erőteljesen hangsúlyozta a termelés és a nemzeti jövedelem tervezett növelésének fontosságát. Annál is inkább, mert hosszabb távon csakis a több és jobb, hatékonyabb és jövedelmezőbb termelés biztosíthatja az ország kiegyensúlyozott fejlődését. Nem következetlen, ellenkezőleg: éppenhogy következetes, a XII. kongresszus határozatainak megvalósítását jól szolgáló gazdaságpolitika tehát, amikor a valóság kritikai elemzése alapján időnként bizonyos változások következnek be a napirenden lévő feladatok hangsúlyozásában, rangsorolásában. S hogy visszatérjünk a bevezetőben feltett kérdésre: csak az alapelvekben következetes, de a megváltozott helyzethez, igényekhez gyorsan, rugalmasan, sőt bátran, találékonyan alkalmazkodó vezetőknek és vezető testületeknek lehet csak igazán tekintélyük, még akkor is, ha a folyamatos önkontroll, a változó körülményekhez való igazodás a korábbi vélemények, döntések megváltoztatását eredményezi. Immár történelmi megvilágításban is mondhatjuk: a Magyar Szocialista Munkáspárt az elmúlt 28 év alatt egyebek mellett azzal is erősítette tömegbefolyását, ösz- szeforrottságát népünkkel, hogy mindig képes volt a saját tevékenységének kritikai vizsgálatára, elemzésére, vagy ahogyan ezt Kádár elv- társ többször kifejtette: úgy gyakorolta a hatalmat, hogy eközben a saját ellenzéke is volt. S éppen a marxizmus- leninizmus elméletére támaszkodva tette a politika napi gyakorlatává a demokratizmust, a nyílt, őszinte dialógust, mind a párt fórumain, mind pedig a pár- tonkívüliek 'körében. S ami nem kevésbé fontos: az elhangzott véleményeket — s közöttük akár a legélesebb kritikai véleményeket is — elsődlegesen tartalmuk, fontosságuk alapján mérlegelte, nem pedig a kritizálók, a véleményezők személye — beosztása, funkciója, származása, munkahelye, stílusa stb. — szerint. FÖLDES1 JÓZSEF A mezőgazdasági nagyüzemek számtalan kereskedelmi szervezettel vannak kapcsolatban, miközben maguk is kereskedők: adnak és vesznek. A beszerzéssel, értékesítéssel foglalkozó vállalatok között csupán egyetlen akad, amely kizárólag a mezőgazdasági szövetkezetek csereügyleteivel foglalkozik: a Termelőszövetkezetek Értékesítő, Beszerző és Szolgáltató Közös Vállalata. A szekszárdi területi központ vezetőjével, Boldis Istvánnal beszélgettünk a munkájukról. — Üjabban sokszor hallani arról, hogy a kereskedelem szervezete jobb is lehetne, rugalmasabb, sokan azt is elképzelhetőnek tartják, hogy a kereskedők rendeljék meg az üzemektől azt, ami eladható, hisz ők ismerik az igényekef. A TSZKER-nél van-e erre mód? — Természetesen van, a vállalatunk működése erre épül. Mióta a mi központunk megalakult — hat éve — állandóan termeltetünk. Idén ez területben 6000 hektárt jelent, s a termények 99 százaléka exportárualapot képez. Idén a tervünk 1 mii. lió dollár volt, de az éves érték 1,5 millió dollár fölött lesz. Ezt Tolna megyében nem is olyan könnyű volt elérni, hisz más megyékben a területi központoknak már volt jogelődje, míg nálunk mindent elölről kellett kezdeni. Az országos szervezet 1977-ben jött létre, de ettől függetlenül minden területi központ teljes önállósággal dolgozik. Az országos központ feladata legfőképp a koordinálás. Kezdetben meglehetősen szerény körülmények között dolgoztunk, hisz a fejlesztéshez technikai, technológiai berendezések kellettek, s ennek pénzügyi vonatkozásai voltak. — A fejlődés azóta dinamikus: központunk az első évben 160 millió forintot forgalmazott, tavaly már 870 milliót, s idén 1 milliárd körüli forgalommal számolunk. A termeltetésben további fejlődéssel számolunk. Bátran mondhatom, hogy az országban a szekszárdi a legdinamikusabban fejlődő központ, amit az is jelez, hogy tavaly megkaptuk a „Kiváló Területi Központ” kitüntetést. — Kivel kereskedik a TSZKER, kitől mit vesznek, és mit adnak el? — Egyértelműen a tagszövetkezeteink igényeinek megfelelő termékforgalma, zásra rendezkedtünk be — ez magában foglalja a téeszek által integrált háztáji és kisgazdaságokat is. A mu- csi téesz kivételével a megye valamennyi mezőgazdasági szövetkezetével kapcsolatban állunk, ez 63 üzemet jelent. Mindent, amit az üzemek termelnek, forgalmazunk, terményeket veszünk, élőállatot, mindent, ami nem úgynevezett kötött pályás termék. Nagymértékben termeltetünk exportra iregi csíkos napraforgót, száraz borsót és babot, pohánkánt, mustárt, káposztarepcét, lucernalisztet, lucerna és kukoricapel- letet. Kisebb tételben pedig például lenmagot. A termelési szerződést az üzemmel megkötjük, s ezzel párhuzamosan kötünk szerződést a külkereskedelmi vállalatok, kai. A téeszekkel irányárban állapodunk meg: ennél alacsonyabb az ár nem lehet. Amikor befejeződik az év, minden exportterméket külön-külön számolunk el. Ha az értékesítés a tervnél jobban sikerült, akkor visz- szaosztunk, ami tavaly 5 százalékot jelentett, mázsánként 20—30 forintot. Akadt téesz, ahol ez az összeg elérte a félmillió forintot. Mindez abból adódik, hogy a TSZKER nem nyereségérdekeltségű vállalat, olyan minimális nyereséget képezünk csak, ami a bővített újratermeléshez szükséges, — ebből a pénzből bővítjük a technikai, technológiai felszerelésünket, raktárakat építünk. A műtrágyánál is minimális nyereség marad csak a központban, s a visszaosztás után még megmaradó pénzből például agrokémiai társulásokat hozunk létre: a dalmandi kombinát gesztorsága alatt működő társuláshoz így 2 millió, a bonyhádi társuláshoz pedig 4 millió forint került két és fél év alatt. — A külkereskedelmi vállalatok tehát — ismerve a termékstruktúrát — jelentkeznek önöknél. — Ez a bevált gyakorlat. Minden évben a szerződés- kötést megelőzően az országos központ megkapja, hogy milyen exporttermékekre van igény, illetve felajánlja az exportképes termékeket. Maga a TSZKER is a múlt év elejétől — igaz korlátozott mértékben — külkereskedelmi joggal rendelkezik. A napraforgóbelet például kül- és belföldön egyaránt felhasználja a sütő- és az édesipar. A nyugati vevők személyesen is felkeresik a termelő vállalatokat. Most jönnek hozzánk az NSZK- beli HANKARL cég képviselői is. A minőséggel kapcsolatban eddig semmi kifogás nem merült fel. — A hazai piacon kik a legnagyobb vevők? — A más megyékben működő területi központok. Tavaly is, idén is a sláger az árpa, a kukorica, a zab és a rozs volt. Jelenleg főleg az aszálysújtotta megyékbe — Szolnokba, Bács-Kiskun- ba, Békésbe — szállítunk szemes terményeket. A működési szabályzatunk szerint maximum 3 százalékos jutalékkal dolgozhatunk, tehát lánckereskedelem nem jöhet létre, hisz a két TSZKER- központ ezen a 3 százalékon osztozik. — A megyén belül milyen kereskedelmi tevékenységet folytatnak? — Az állattenyésztési ágazatnak szükséges Phylaxia termékeket is forgalmazzuk. Ehhez egy bázisraktárt létesítettünk, ahonnan az üzemek elszállítják a szükséges alapanyagot, illetve a központ viszi el az áfész-ek, illetve a TSZKER tápboltjaiba a kész tápokat. Premixe- ket. Ezenkívül Bogyiszlón és Nakon keverőüzemünk van: erről a két helyről évente 1800—2000 vagon táp kerül forgalomba, főleg a kisgazdaságokba. Fontos importkiváltó termékünk a Jenese, ebből idén 650 tonnát termeltettünk, de 3500 tonnára lenne igény. Koordináljuk a téeszek közötti terményforgalmat, maga a műtrágya és a növényvédő szer évi 300 millió forintot jelent, s folyamatosan ellátjuk az üzemeket. — A kereskedelmi szervezetek között van-e verseny? — Aki a piacon mozog, az egymással mindig versenyben áll. Versenyezünk az Agrokerrel, a termelési rendszerekkel, s másokkal, s ezek közül a termelő azt választja, amit jobbnak ítél. Szabad termékeknél előfordulhat, hogy ráígérünk az árakra, de ez nem csupán ránk, más cégekre is jellemző. — Mi az a termék, amivel nem éri meg kereskedni? — Ebben a formában, amiben mi dolgozunk, mindennel érdemes foglalkozni, igyekszünk megkeresni a piaci lehetőségeket. Tudomásom szerint a tagszövetkezetek a munkánkkal meg vannak elégedve. — Milyen hosszú az út a termelőtől a fogyasztóig? — A lehető legrövidebb, hisz mi termeltetünk, és a fogyasztóval is kapcsolatban állunk, így az áru egyetlen csatornán utazik csupán. — Milyen fejlesztést terveznek a jövőben? — Növelni szeretnénk a termeltetésünket, a jelenlegi hatezerről 8—9 ezer hektárra. A téeszekkel kötött megállapodás szerint közösen üzemeltetjük a raktárbázisokat, ahol a belső technológiát — a tisztító, csomagoló gépsorokat, csórna, golóanyagokat — mi biztosítjuk. Amennyiben nő a termeltetés, további raktárbázisok kialakítása szükséges, mert az áru nagy része exportra megy, s ezeket a termékeket különös gonddal kell kezelni. D. VARGA MARTA UJ szénbánya A Borsodi Szénbányák dubicsányi üzeme közelében a geológusok több, mint 100 millió tonna, jó minőségű szénvagyont találtak. Képünkön: az épülő feltáróvágat, amely teljes hosszában 600 méter lesz majd. Az új bánya 1991-ben üzemel majd teljes kapacitással, s évi 2 millió tonna szenet termel.
