Tolna Megyei Népújság, 1984. október (34. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-06 / 235. szám

1984. október 6. ( routó^, NÉPÚJSÁG 9 Fiatalok az NDK-ban Öntözés kézi erővel Sokan a zene, az ének, a rock szerelmesei Évről évre növekszik azok száma, akik a vadregényes Szász-Svájc szikláit mász­va próbálják ki erejüket, A vízi sportok szerelmesei a szörföt részesítik előnyben A háborútól sokat szenvedett Vietnami Demokratikus Köz­társaságban ma még igy is öntöznek: kézi erővel KNDK Homanpo - a jellegzetes koreai falu Bár a KNDK népgazdasá­gában a legfontosabb feladat az iptar, a bányászait, az energetika különböző ágaza­tainak a fejlesztése, a mező- gazdaság ugyancsak egyre jelentősebb eredményeket mutat fel. Meglátszik ez a falvak arculatán, a falusi dolgozók életszínvonalának növekedésén is. A népi Korea falvainak életében végbement változá­sok jól lemérhetők Homan­po átalakulásán. A község a felszabadulás előtt elmara­dott, szegény hegyi falucska volt. Az egyetlen, ami azóta is változatlan maradt, a cso­dás táj. A Homanpo folyó parítján épült települést fes­tő ecsetjére kívánkozó erdős, sziklás hegyvonuiaitok öve­zik, s a faluból tisztán lát­ható a méreteiben tengerre emlékeztető, különleges szép­ségű, tiszta vizű Rjongjong- tó. Ügy mondják, errefelé 99 völgye van a hegyvonulat- nak, ahol a régiek úgy te­remtettek termőtalajt, hogy tüzet raktak, s ennek a ha­mujába vetették a kenyér­nek való gabona magját. So­kat küszködött itt a nép, amely kölesen tengette má­ról holnapra nyomorúságos életét. Nyomor, tudatlanság, gyermekhalandóság, éhezés, járványok között éltek a 99 völgy lakói, s nem volt jobb soruk a homanpóiaknak sem. A felszabadulás után ta- karmánytermesztéssel foglal­kozó szövetkezetett alapítot­tak a községben. Ügy lát­szott, aiz itteni föld a takar­mányfélék meghonosítására a legalkalmasabb. JÓL számí­tottak, a szövetkezet fokoza­tosan megerősödött, nyere­séges lett. Idővel új üzem­ágakat is kialakítottak, s nagy kertészetet hoztak lét­re. A gyümölcsösök, a véle­mények meghálálják a gon­dos munkát, jól fizet a ker­tészeit. A szövetkezet ma már modern mezőgazdasági gé­pekkel és jól képzett szak­embergárda irányításával dolgozik. A falu óvodájában és böl­csődéjében valamennyi apró­ságnak jut hely. A rendelő­ben több orvos látja el a rá­szorulókat. Az iskolát nem­rég újították fel. A boltok árukínálatával is elégedettek a község lakosai. (BUDAPRESS—KCNA) Feltalálók, minőségvédők kiállításai Szófiában találták fel cím­mel negyedik alkalommal rendezték meg a bolgár fő­város újítóinak és feltaláló­inak kiállítását. Tavaly Szófiában született meg a bolgár találmányok 71,7 százaléka. Az idei kiál­lításon több mint 320 újdon­sággal jelentkeztek a szófiad üzemek, tudományos intéz­mények dolgozói, kutatói.-A találmányok egy jelentős ré­sze az anyag- és energiagaz­dálkodás, valiamint az irá­nyítás automatizálásának és gépesítésének a területért érinti. Az újításoknak csak­nem az egyharmadát a Bol­gár Tudományos Akadémia és az Orvostudományi Aka­démia munkatársai dolgoz­ták ki. Különösen nagy figyelmet érdemelnek a lézeres hőel­osztás hőfeszültség-irányítási módszerei, az ipari kemen­cék hőszigetelési technológiái, az új távniavigációs módsze­rek és az új gyógyszerkészít­mények, köztük egy nagy haj­tású antibiotikum, az Azlo- cillin. A szófiai szakemberek öt­leteiből' az utóbbi három év­ben több mint 19 ezer újítás, ésszerűsítés és találmány ke­rült bevezetésre. Bár mindössze négy év óta rendezik meg, a kiállí­tás nemzetközi tekintélyre tett szert: ezen adják át az ENSZ Szellemi Tulajdon Vi­lágszervezetének díját. A minőségvédelmi állandó kiállítás több mint ezer tárggyal, makettel, fotóval, tablóval és diagrammal mu­tatja be a bolgár vegyipar, mikroelektronika, lézertech­nika, gépipar, vas- és színes­fémkohászat eredményeit. Lézer, atom, elektronika - az orvostudománynál Szovjet-magyar együttműködés az egészségügyi technika fejlesztésében A szovjet orvosi ipar eredményeiről, a Szovjet­unió és más KGST-tag- országok e területen meg­valósuló együttműködésé­ről nyilatkozott Nyikolaj Danyilin, miniszterhelyet­tes. Az orvosi technika rendkí­vül gyorsan fejlődik: nem­rég még csodaszámha ment a röntgenkészülék, ma pedig már az elektronika, a lézer- technika, a molekuláris bio­lógia, a kémia legújabb eredményei szolgálják az em­ber egészségét. Az orvosi el­látás színvonala napjaink­ban mindinkább a műszaki ellátottságtól függ. Új gyógyító eszközök A szovjet orvosi technika jelentős lépésit tett előre az előző, tizedik ötéves tervben, amikor számottevően meg­újult. Egyebek között több mint 900 új gyártmányt fej­lesztettek ki. Közülük sok megfelel a világszínvonal­nak. A kifejlesztés alatt álló és bevezetésre kerülő tech­nika mind bonyolultabbá válik, egyre bővülő mérték­ben alkalmazzák a lézert, az atomot, az elektronikáit. Űj generációhoz tartozó készü­lékek — mikroelektronikával és mikroprocesszorokkal el­látott új automatizált mű­szerkomplexumok — segíte­nek az orvosoknak. Szűrővizsgálatokon évente több minit 110 millió személy vesz részt, egyre több a gon­dozóintézeti megfigyelés .alatt álló beteg. Ezért olyan tech­nikát dolgoztak ki, amely lehetővé teszi, hogy ezt az egész munkát rövid idő alatt kis létszámmal elvégezzék és a betegségeket a legkorábbi stádiumukban felismerjék. A Szovjetunióban különösen sokat tesznek azért, hogy a kardiológiai, a szívgyógyá­szati szolgálatot ellássák a szükséges berendezéssel. Már megjelent a hordozható és sokcsatornás stacioner elekt- rokardiogriográfok családjai, bonyolult szív- és érvizsgá­lati műszerek láttak napvi­lágot. így például kipróbál­ták azt a Leningrádban ki­fejlesztett számítókomple­xumot, amely lehetővé te­szi egy nap leforgása alatt 400 személy vizsgálatát és azok kiszűrését, akiknél a szív-érrendszer működésé­ben eltérések mutatkoznak. KGST információcsere A korszerű egészségügyi technika létrehozásának te­rületén elért eredményeket sokban meghatározta a szov­jet szakemberek kapcsolatai­nak erősítése a KGST-tbagál- lomokbeli kollégáikkal. A KGST-tagáliamok moszkvai felső szintű gazdasági érte­kezletén elfogadott nyilatko­zat kiemelte a tudományos­műszaki haladás minden eszközzel, való meggyorsítá­sának időszerűségét. A KGST-tagországok megren­deléseinek listája jelenleg együttvéve 250 műszaki fela­datot tartalmaz, aktívan fo­lyik mintegy 200 más mű­szer- és készülékfajta kifej­lesztése. A már kész gyárt­mányok többsége ugyanak­kor minőségét tekintve nem marad el a világ legjobb gyártmányaitól'. így például az orvosi praxisban már kipróbálták az NDK-beli és a magyar szakemberek által közösen létrehozott automatikus bio­kémiai analizátort. Ez lehe­tővé teszi tucatnyi biokémiai mutató igen gyors elemzését. A KGST-tagországok lehe­tőségeinek számbavételével az a feladat áll előttünk, hogy a legmegfelelőbben osszuk el a műszaki feladat tokát, kidolgozzuk a jövendő termékekkel szemben tá­masztott egységesített mű­szaki követelményeket. A KGST-tagországok felső szin­tű gazdasági értekezlete résztvevőinek nyilatkozata kimondta': ........fokozni kell az e gyüttműködést a szabvá­nyosítás és egységesítés terü­letén, bővíteni kell a tudo­mányos, műszaki eredmé­nyekre vonatkozó informáci­ók kölcsönös cseréjét”. Ma valamennyi KGST-tagor- szágban már működik az elektronikus diagnosztika egységes rendszere, kifejlesz­tették az egységesített rönt­genkészüléket, az orvosi be­rendezések más fajtáit. Közös sikereink Az egészségügyi techniká­val kapcsolatos eredményes közös munka ragyogó példá­ja a szovjet—magyar együtt­működés. Alapját a hatvanas években rakták le, amikor a Szovjetunió egészségügyi minisztériuma orvosi beren­dezések teljes műszaki doku­mentációját adta át a ma­gyar szerveknek. Ez hozzá­járult a magyar orvosi mű­szergyártás kialakulásához, a Medicor Művek fejlődéséhez. Másrészt az orvosi technika Szovjetunióba irányuló im­portja lényeges szerepet ját­szott az orvosegészségügyi intézmények ellátásában mo­dern berendezésekkel. A szovjet—magyar együtt­működést az ipari kooperá­ció fejlődése jellemzi. Ez le­hetőséget nyújt arra, hogy a termelést egy helyen kon­centrálják, hogy az eszközö­ket és erőket a technológia tökéletesítésére összpontosít­sák, növeljék a szériagyár­tást és ennek eredményeként jobb minőségű terméket ál­lítsanak elő a legkisebb rá­fordításokkal. Különös szerepet játszik az orvostechnika kifejleszté­sével foglalkozó szovjet és magyar szervezetek kétolda­lú tudományos-műszaki együttműködése, mivel csakis a tudomány és technika' vív­mányainak hatékony felhasz­nálása révén lehet sikeresen teljesíteni a komplex prog­ramot. A közvetlen kapcso­latok lehetővé fogják tenni a szövevényes problémák komplex megoldását, a ku­tatásoktól, a mintapéldányok elkészítésétől kezdve egészen az eredmények üzemi alkal­mazásáig. A rohamosan fejlődő hely­reállító sebészet, elsősorban a mikrosebészet számára szovjet és magyar mérnökök kifejlesztették a titánötvöze­tekből készült sebészeti mű­szerek új nemzedékét. Ezek­kel a műszerekkel már ellát­ták a KGST-tagországok minden vezető sebészeti köz­pontját. A MOM közreműködésével A diagnosztikában, a beteg­ségek felderítésében és a gyógykezelésükben mind na­gyobb méretekben használ­ják a mikroprocesszoros mű­szereket. Az egyik ilyen mű­szer , a tüdőgyógyászatban alkalmazott pneumotachomé- ter szovjet és magyar szak­emberek együttműködésének eredménye. Nagy lehetősé­gek rejlenek az endoszkóp (a testüregbe vezetett tükrös műszer) technikában is. APN—KS Mások modelleznek

Next

/
Thumbnails
Contents