Tolna Megyei Népújság, 1984. október (34. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-06 / 235. szám

( TOLNA \

6 NÉPÚJSÁG

1984. október 6.

Arany látván Alkotó-díjassal

— Ha elhangzik a neve, a megyében igen sokan tudják, hogy a mözsi Új Élet téesz elnöke, és augusztus 20. óta a Tolna megyei Tanács alkotó- díjasa is...

— Örülök, hogy sokan ismernek és természetesnek találom, hiszen nemcsak gazdasági vezető vagyok, hanem megyei tanácstag és végrehajtó bizottsági tag is. Nem beszélve arról, hogy helyet foglaltam a járási pártbizottságban, most pedig a tolnai nagyközségi pártbizottság tagjaként végzek pártmunkát.

— Péntek van most, hogy beszélgetünk, és alighanem már csak ketten vagyunk az irodaházban. Elnézést, hogy túlórázta- tom.

— Semmi baj. Nemrégen ért véget a vezetőségi ülésünk, és én nem mentem volna még haza, hanem ki a majorba. Most majd kicsit később érkezem. Tudják, hogy nincs nap a betoppa- násom nélkül.

— Azt hiszem, a maga munkája sem fér bele

8—9 órába, ahogy egy téeszelnök se csak annyit dolgozik.

— Én ezért soha sem panaszkodtam még, és biztosan nem is fogok. Pályafutásom kezdetén a mözsi gépállomás főagronómusa voltam és nagy volt a körzetünk. A napi munka megkövetelte a mozgást, jövés-menést, nekem pedig nagyon tetszett afféle ambiciózus fiatalemberként, hogy sok a dolgom.

— Úgy tudom, pásztói születésű. A beszéde nem vall erre. Semmi palócos íz nem érződik benne.

— Az ennek a magyarázata, hogy úgy 3—4 éves lehettem, amikor édesapám — aki gépészkovács mester volt — Foktőre telepítette át a családot, majd az egész atya- fiság ide költözött. Restellem, de van vagy húsz éve, hogy utoljára Pásztón jártam. De tudom ám azért, hogy megnőtt, megszépült. Valószínű azért se húzott oda semmi, mert Szarvason végeztem a mezőgazdasági középiskolát. Negyvenhatban érettségiztem. Akkor ez az iskola általános képzést adott és ilyenként volt igen jóhírű.

— Jutnak eszébe olykor a diákévek?

— Hogyne jutnának. Főleg az utolsó, a befejező évem. Tetőpontján volt az infláció, általános a szegénység és bizonytalanság volt az én osztálytársaim része velem együtt. Igaz, ami a folytatást illeti, nem panaszkodha- tom, mert ide pályáztam a mözsi gépállomásra és megkaptam az állást. Kemény, de igen szép évek következtek, sok nagy feladattal és felelősséggel.

— Azt hallottam egy találkozón, amelyen volt gépállomásiak jöttek össze közel 20 év után. hogy le se igen került magukról a kék munkásruha, még vasár- és ünnepnapokon sem.

— Bizony úgy volt. Mi udvarolni se igen értünk rá, parádés ruhánk se akadt széptevésre. Nekem azért, ami a házasodást illeti, abban is szerencsém volt. A feleségem a gépállomáson dolgozott főkönyvelőként. S addig-addig találkozgattunk hivatalból, meg a különféle értekezleteken, hogy házasság lett belőle. A feleségem mözsi lány volt. így aztán már nemcsak a munka, a család is ide kötött, de any- nyira, mintha mindig itt éltem volna. Hát persze, jó volt azért tudni, hogy Foktő csak ugrásra van... Most is jó érzés, pedig a szüleim elhaltak és az öt Aranygyerek közül a húgom, meg egy bátyám él csak.

— Nyilván büszkék voltak magára.

— Lehet. Az én életemnek a legaktívabb szakasza volt az, amit a gépállomáson töltöttem, és meg se koty- tyant a napi 14—16 óra. Rengeteget jártam-keltem, sok helyen várták a szaktanácsokat és kevés volt még a gépekhez értő ember. Két dolog bizonyult igen hasznosnak ebben az időszakban. Az egyik, hogy édesapámtól örököltem némi készséget a gépészethez. A másik, hogy a szarvasi iskola a gyakorlatnak legalább akkora fontosságot tulajdonított, mint az elméleti tudás elsajátításának. Még ma is sokszor veszem hasznát annak, amit diákként tanultam.

— Ha jól emlékszem egy korábbi beszélgetésünkre, 1950 óta párttag, és közhivatalnok is volt rövid ideig.

— Igen, bekerültem a gépállomások összevonása után a megyei tanács termelőszövetkezeti osztályára, aztán meg a gépállomások megyei igazgatóságának lettem a főagronómusa. Ne gondolja, hogy sokat ültem én az íróasztal mellett. Az nem nekem való. Most is akkor érzem magamat jól, ha mehetek, láthatok, beleszólhatok a dolgok menetébe. Az előbb említett két hivatal — kivált a mezőgazdaság szocialista átszervezésének idején — naponta útra parancsolt. Nem is szerette az én családom ezt a munkámat. Ezért állott prókátornak a feleségem a mözsiek mellé, amikor beállított hozzám Szek- szárdon egy deputáció azzal, hogy legyek az elnökük. Akkorra már ez a közös gazdaság elfogyasztott vagy öt-hat elnököt.

— Csábítónak se találhatta hát a felkínált lehetőséget.

— Ráment néhány éjszakám a döntésre, 1962 tavaszán. Aztán március 1-én elkezdtük az alapok lerakásánál, és lépésről lépésre haladva javítottuk évről évre az eredményeinket. Nem bántam meg a szerepváltást. Igaz, idő se igen lett volna rá, meg az emberek bizalma is erősen kötött. Rengeteg dolgunk volt, stabilizálni kellett a gazdaságot, a vezetőséget és perspektívát adni az embereknek. Ez olyany- nyira sikerült, hogy 1964- ben megkaptuk a Miniszter- tanács Vörös Vándorzászlaját. Ezt a kitüntetést háromszor is elnyertük egymás után. Nagyjából két év

alatt billent helyre a termelőszövetkezet.

— Ami előbb a jók, majd országosan is elismert legjobbak közé került, pedig ha jól tudom kétezer hektáron gazdálkodnak.

— És kettőszáztíz dolgozó tagunk van. Nagyon szorgalmas, igyekvő emberek a mözsiek. Menjen végig itt a főutcánkon ! Rengeteg az új ház, gépesítettek a háztartások és sok a személyautó is. Amikor 23 évvel ezelőtt fölvállaltam az elnökséget, egyedül nekem volt érettségim. Most meg nyolc főiskolát, egyetemet végzett szakemberünk van és negyvenen érettségiztek. Szakmunkásképesítést ennél többen szereztek és a tagok gyerekei mind tanulnak. Szóval ez a mai Mözs legfeljebb nyomaiban emlékeztet a 25—30 évvel ezelőttire. Tartalmában, minőségében más az emberek élete, és én nagyon boldog vagyok azért, hogy van némi közöm az élet változásához.

| — Gazdag ez a téesz?

— Gazdag. Kezdetben ötmilliót tett ki a közös alap, ami most 300 millió. Ezért nemcsak megdolgozni kellett, hanem olyan nagy vállalkozásba is belekezdeni, mint az öntözőfürt kialakítása. Mindenki félt a nagyobb arányú burgonyatermesztéstől, mi belevágtunk, sikerült. Könnyen? Meg kellett győzni az embereket, hogy érdemes kockáztatni. Olyan nagyon büszke vagyok arra, hogy a megyében legmagasabb — 11 577 forint —, de országosan is kiemelkedő az egy hektárra eső nyereségünk. Van téesz, ahol ez az ezer forintot se éri el! Ez közös munka eredménye. Az se elhanyagolható, hogy az egy tagra eső jövedelem tekintetében a megyei harmadikok vagyunk és olyan téeszek állnak előttünk, mint a paksi Szabadság és a Duna- menti Egyesülés, nem nagy eltéréssel. Az idén megfölözzük jóval a 60 ezer forintot. Behozzuk a lemaradásunkat.

— Ez azonban még nem minden. Mözs kiemelkedőt produkál a közöshöz integrált háztáji gazdálkodásban is.

— Ez bizony hoz a tagoknak majd annyi egy főre jutó tiszta jövedelmet, mint a közös. A kettő 100—120 ezer forintos jövedelmet jelent. Igaz, ennek az összegnek a felét a tagok kertészkedve, családi alapon hozzák össze.

— A téeszelnök mikor és hogyan pihen?

— Nekem az is pihenés, ha kint vagyok a területen, látom, hogyan halad a munka és beszélgetni tudok az emberekkel. Hobbi? Idényben és csak vasárnaponként vadászom fácánra és nyúlra. Vagy ha a lányomék nem jönnek Pécsről a két kisuno- kával, én megyek hozzájuk. De ők is elég gyakran jönnek. Foktőre is el kell menni olykor. Nincsenek nagy igényeim a szórakozás területén, de szabadságra minden évben elmegyek.

— Harkányban, ahol üdülője van a téesznek, mégis csak egy-egy napot tölt...

— A tagok viszont igen megkedvelték. Főként az idősebbek. A fiatalok inkább a szakszervezeti beutalókat szeretik, a Balatont és a hegyvidéket. Az a problémánk, hogy nagyobb az üdülési lehetőség, mint amekkora az igény, de ez idővel biztosan változik.

— Nagyon feszesen kell programoznia az idejét, ha a gazdaság irányítása mellett meg akar felelni jól a pártmegbizatásának és tanácstagként, vb-tag- ként is helyt akar állni.

— Ez soha nem okozott gondot, hiszen minden minőségemben időszerű, embereket érintő és érdeklő dolgokkal kell foglalkoznom. Egy gazdasági vezető esetében ez nem tekinthető ráadásnak.

— Osztom a nézetét, de vissza is élek azzal, hogy háromhetenként a megyei tanács vb-ülésein találkozunk. Mindenhez van szava.

— Itt élek az emberek között és ennek tulajdonítható, hogy a tőlük hallottak alapján is mindenhez közöm van, ami történik, vagy aminek történnie kell.

— Zokon ne vegye, ha emlékeztetem arra, hogy nem tapsolt, amikor tervként fölmerült Mözs Tolnához csatolása, a közös tanács létrehozása.

— Nem tagadom, úgy volt. A mözsiekhez hasonlóan én is féltettem a községet, hogy önállóságát elveszítve hátrányos helyzetbe kerül. Az idő rácáfolt az akkori aggodalmakra, Mözs virágzik és ma már nem kellemes hallani, hogy lokálpatriotizmusból útját akartuk állni a köz- igazgatás fejlődésének. Különben ezután választottak meg tanácstagnak, megyei tanácstagnak és vb-tagnak.

— Én ezt a bizalmat természetesnek találom, mert nem csalódtak a mözsiek, amikor elnöküknek megszerezték. Készül nyugdíjba?

— Jövő nyáron leszek hatvan éves, de a megbízásom 1987-ig s?ól. Addig jó lenne még megfölözni az eddigi eredményeket. Meg az elismeréseket is. Tudja, hogy eddig négyszer nyertük el a Kiváló Szövetkezet címet? Legutóbb 1982-ben kaptuk meg ezt a szép kitüntetést.

— Szívemből kívánom, hogy ezután is lépést tudjanak tartani a fejlődés támasztotta követelményekkel! És kezdeményezéseiket siker koronázza. De engedjen meg egy önző kérdést. Lesz-e elegendő burgonyánk, és kapunk-e elég mözsi savanyúkáposztát?

— Örömmel mondom, hogy bőségesen tudjuk fedezni a megye lakosságának burgonyaszükségletét az újig. A savanyítóüzem termékéből pedig jut bőven megyén kívüli értékesítésre is.

— Köszönöm ezt a jó hirt és a beszélgetést!

LÁSZLÓ IBOLYA

Múltunkból

A Magyar Kommunista Párt 1945. májusi konferenciája kidolgozta az ország újjáépítésének programját. Ezt követően a pártszervezetek megtárgyalták, miként lehetne az adott településen az újjáépítést meggyorsítani.

Az MKP szekszárdi szervezete úgy határozott, hogy a pártszervezet tagjai egy vasárnap kivonulnak a vasútra és ott a pálya építéséhez nyújtanak segítséget.

A Tolnamegyei Néplap 1945. július 18-i száma az eseményről a következő tudósítást közölte:

„A Magyar Kommunista Párt szekszárdi szervezetének lelkes csoportja vasárnap reggel kivonult a vasúthoz. Szerszámot fogtak és építettek: egy vasúti szakember vezetésével egynapi komoly, céltudatos munkával rendbe hozták a megrongált sínpár mintegy 300 méteres szakaszát. Dolgozók, akik egész heti munka után vasárnapi pihenőjüket áldozták fel, a tűző napban, a rekkenő hőségben sem fáradtak meg; lelkesítette az a tudat, hogy hozzájárulnak a kormány irányadó programjához: .Építsük újjá a vasutat!’ A munka befejezésekor a vezető szakember elismerését fejezte ki a teljesítmény felett. A Magyar Kommunista Párt ezzel a kezdeményező lépésével közös munkára hívja fel a többi pártokat, hogy vele együtt dolgozzanak hazánk újjáépítésén.”

A Néplapnak ugyanebben a számában Dunaföldvárról is találunk tudósítást az újjáépítésről. Ott is a kommunista pártszervezet kezdeményezte a munkát. Újjáépítési tervet dolgoztak ki.

„Ebbe a munkatervbe van beépítve többek között a német fasiszták által felrobbantott betonhíd újjáépítése is — hangzik a tudósítás. — Ennek a hídnak a romjai egy forgalmas utat zárnak el és így a járműveknek több km-es kerülőutat kellett eddig megtenni. Ezért a Magyar Kommunista Párt dunaföldvári szervezete ösz- szefogva a több demokratikus párttal, július 10-én reggel rohammunkára indult. A rohammunkába bekapcsolódott a MADISz, az MNDSZ, a kendergyár munkásai, a községháza alkalmazottai és mindazok, akik megértik az ifjú demokrácia hívó szavát:- „építsük újjá az országot!”

Tudjuk, a szekszárdi rohammunkáról fényképek is készültek, amelyeket a városi faliújságra kifüggesztettek. A Tolnamegyei Néplap július 22-i száma ezzel kapcsolatban rövid csipkelődést engedett meg magának.

„A Fali Újság képeket közöl a legutóbbi nagysikerű rohammunkáról. Ezzel kapcsolatban néhány soros levelet kaptunk, amelyben azt kérdezik, hogy miért olyan embereket látunk munka közben a képen, akiket dolgozni mindennap látunk és akik mindig ezt tették.

Azt szeretnénk már látni, hogy olyanok is kiveszik részüket az építő rohammunkában, akik eddig még soha, vagy csak nagyon keveset dolgoztak. S különösen az olyanokat szeretnénk ott látni, akiknek „törleszteni” valójuk is volna, kissé jóvátenni az eddigi működésüket.”

Később más pártok, egyesületek is testületileg vettek részt a romeltakarításban, az újjáépítésben.

Az MKP júniusi és júliusi párft napjainak központi témája volt az újjáépítés. Július 10-én Szekszárdon megtartott pántnap kerekében az előadó számot adott a fel- szabadulást követő néhány hónap újjáépítési eredményeiről a kibonltakozobt munkaversenyről. „Végül felhívja a figyelmet a reakció elleni harcra az újjáépítés szempontjából: csak úgy végezhettünk eredményes munkát, ha a közéletet végleg megtisztítjuk az oda nem valóktól, s biztosítva Iáthaltjuk azt, hogy munkánk eredménye tartós lesz, és állandó” — közölte a Néplap július 15-i száma.

Birtokívek kiosztása

1945 nyarának fontos eseménye volit a földoszttást követően a birttokivek kiosztása. Ez mindenütt ünnepélyes keretek között Itöntént. Tamásiban 1945. augusztus 15-én került sor erre az eseményre. A Tolnamegyei Néplap erről a következőkeit írta:

„Augusztus 15-e a búcsú ünnepe Tamásiban és a régi hagyományos ünnepi napon a szép nemzeti viseletben pompázó tömeg jelenlétében de. 11 órakor kezdetéit veltite a község főterén az ünnepély. A járási orosz katonai parancsnokság képviselőin kívül a demokratikus pártok, a hivatalok, a földigénylő és termelési bizottságok teljes számban megjelentek. A Himnusz zenekari előadása után Cseh József községi vezetőjegyző, minit az ünnepély megnyitó szónoka üdvözölte a megjelenteket és vázolta a nap jelentőségét. Majd a Kommunista Párt részéről Komondy Ferenc, a Szociáldemokrata Pánt részé-- ről Bajusz Sándor, a Független Kisgazdapárt részéről Maczkó Lajos a demokratikus egység jegyében pártjaik nevében üdvözlő beszédet tartottak.

Ezután kerüllt sor a főispán beszédére, melynek végeztével átadta a földhöz juttatottaknak a birltokleve- leiket.

Az ünnepség a magyar és orosz himnusz hangjaival ért véget.”

A tudósításból arról is értesülünk, hogy az ünnepély után adott fogadáson Toka- rév alezredes és Kucser őrnagy járási szovjett katonai parancsnok felszólalásában a magyar-szovjelt barátságról beszélt.

A budapesti választás és az MKP politikája

Budapesten 1945. október 7-én megtartották a törvényhatósági bizottsági választásokat, Mind a hazai, mind a nemzetközi politikai közvélemény nagy érdeklődéssel várta az eseményt. „Győzött a reakció” — így jellemezte a haladó világ a budapesti szavazást.

Szekszárdna érkezett többek között Kiss Károly nemzetgyűlési képviselő, aki október 30-án — pártnap keretében — foglalkozott a budapesti választásokkal. Úgy vóllte, hogy az embereket elsősorban a gazdasági helyzet érdekli, a politikai események kevésbé váltanak ki érdeklődést.

„ Majd megemlékezett a Kommunista Párt céltudatos, komoly munkájáról, mely mindig a nemzet érdekeit tartotta szem előtt és most is sok esetben fékezi a munkásság jogos bérköveteléseit, hogy a gazdasági rend fennmaradjon. Az természetes volt, hogy a budapesti választás után az utcára kimerészkedő reakció tüntetésére a munkásság hasonló módon válaszolt, de a párt ezt nem tartja célravezetőnek, hanem a termelés további fenntartását és fokozását kívánja a saját Itömegeiltőili...” — fejtette ki a párt álláspontját Kiss Károly.

A fenti idézetben feltűnő lehet, hogy amikor még döntő a tőkés szektor Magyar- országon, a kommunista párt a bérmozgalom lefékezésére vállalkozott. Érthetővé válik ez, ha figyelembe vesszük, hogy ekkor legdöntőbb az újjáépítés, a gazdasági stabilitás, és megújulás. Ehhez minden erőre — a gazdagok tőkéjére is — szükség volt. A munkásság erőiteljes bérmozgalma fékezhette volna a párt stratégiájának megvalósításált, a demokratikus erők összefogását felgyorsíthatta volna az amúgy is pusztító inflációt. Ez pedig a tőkések érdekét szolgálta volna.

K. Balos: János