Tolna Megyei Népújság, 1984. október (34. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-27 / 253. szám
1984. október 27. TOLNA ' IO népújság Péntek Imre: Hä rosszéi A folytonosság és a meg- szakítottság viszonyát jól példázza környékünk, a város legszélső utcája. A növényi vegetáció és az urbanisztikai elrendeződés ütközik itt egymásba, vált át egyik forma a másikra. Egyik oldalon ligetes rét, folydogá- ló erek, buján benőtt egykori vasúti töltés, a másikon a panel-mértan tömbjei, szögletei, idomai; mintha a falak, a fák, és bokrok ostromgyűrűje ellen emelkednének. A kétféle létforma kíméletlenül egymásba hatol, pusztulva és roncsolódva a találkozások pontjain. A városszél erre is figyelmeztet. Hatalmas olajfolt: feketére lecsupaszodott talaj, s körül füves tolongás; a szélben úgy tűnik, odanyomakodna minden szál fű, virág, hogy megnézze, mi történt... Akár egy utcai balesetnél. Ez az ökológiai mini-katasztrófa a vegetációnak próbatétel, nekünk közömbös látvány. Legalábbis egyelőre. A töltés mellett, a mély árokban alkalmi roncstelep pompázik: biciklialkatrészek, rozsda rágta edények, műanyag flakonok, lavórok, huzalok, rongyok, dobozok és mindaz, amit egy lakótelepi ház ki tud okádni magából, mint fölösleges, elhasznált holmit, az mind itt éktelenkedik föltornyosulva, önnön dicsőségét és a romlás lebírhatatlan erejét hirdetve. A kis akáccserjék, kökény vesszők óvatosan kerülgetik a betolakodókat, s ágacskáikat kidugják a lyukakon, réseken, repedéseken, különös masz- kabál-szerű jelleget adva a komikus egymásbafonódás- nak. Másutt földbe süppedt, szétmállott autógumit látni, melynek köpenyéből árvacsalán árválkodik elő vagy per je dugja föl és rezgeti bolyhos termését. S az elhe- veredő betongerenda — ki tudja, hogy került ide — pórusaiban apró gyökerek kapaszkodnak meg, ozmotikus nyomásukkal milliméterenként mállasztva szét a törhetetlennek vélt kristályláncot. Vereségek és győzelmek határán élünk öntudatlanul, békésen közlekedve e határ- terület útjain és ösvényein. Mert itt az utak átváltozása is megfigyelhető: akár a történeti fejlődés alakzatait vehetjük leltárba, ha éppen erre támad kedvünk. Az aszfaltos burkolat mint vedlik át lekavicsozott emelkedéssé, melyet autónyomok szalagoznak föl, s a traktorok vájta kettős mélyedés — közepén a bakháttal — hogyan kanyarog a kis gyümölcsösök s a nagyüzemi táblák felé. S persze, a magányosan álló családi házakhoz is befordul, mert mindig vannak olyanok, akik a határban (két életforma határán?) telepednek meg, a várostól való idegenkedésüket szimbolikusan is megjelenítve a tájban. S milyen csú- fondáros az élet: most a legtöményebben zúdul rájuk a szélre szorított gyárak, ki- rendeltségek, lerakatok, telephelyek füstje, bűze, zaja, az erre csellengők emberi ártalma. Gyanakvó riadalmukat a gondosan zárt kertkapuk jelzik, s bent az udvaron egy-egy láncon futko- só-őrjöngő farkaskutya ad nyomatékot a szinte már népművészeti ággá divatosodé táblácskának az ismerős felirattal: A kutya harapós! S ne feledkezzünk meg a gyalogutakról, ösvényekről sem. Ahol egy ember elhalad, ott a nyomokat eltörli a kíméletlen natura, mint a táblán felejtett érvénytelen írást. De ahol tíz-száz ember jár naponta, ott a nyomok egymásba érnek, a pontok egybefolynak, s kirajzolódik a fűtorsok közt az ösvény keskeny csíkja. A lakótelep peremének megvan a maga sajátos út-ösvény hálózata, melyet nem tervezett senki sem, mégis kiválóan szolgálja az itteniek igyekezetét. Némelyik idővel elhalványul, eltűnik, a másik döngölt simaságára kopik az ismétlődő lépésektől, ösvények: cipőtalpak emlékművei! S akik rajtuk járnak, azok is jellegzetes alakjai a környéknek, akiket hiába is keresnénk másfelé. A bokor tövében akkurátusán kiválasztott helyen mámorát kialvó férfi nyúlik el a füves árnyékban: még a bogarak is vigyázva mászkálnak ruháján, arcán; a kaszával-kapával fölszerel- kezettek a telek felé húznak kerékpáron. A kutyasétáltatók kasztja ugyancsak ide tartozik: külön szertartás a nyakörv, póráz leoldása, és a nekiszabaduló állat önfeledt ugrándozásának gusztá- lása. Zavart tekintetű párocskák tűnnek fel, akiknek felrezzentett nyulak, elkóborolt macskák adnak díszkísé- fetet kirándulásukhoz. Gyerekcsapat a patak medrét vizsgálja: halat ugyan elvétve, ha látni, de a csobogó víz, a felrebbenő szitakötők, lepkék, a menekülő csíborok bőséges élményt kínálnak a messzire elcsavargott köly- köknek. Alkonyattájt felbukkannak a városszél újmódi figurái, a melegítőbe bújt kocogók, akikben még mindig él az optimizmus, hogy megszabadulhatnak fölösleges kilóiktól. A kismamák gyerekkocsit tolnak: a késő délutáni séta, a levegőztetés gyakran már családi kivonulás is: a férj meghurcolása az ismerős ablakok előtt. A szél erősebb itt, a fagy csípősebb. A kizöldülés vehemensebb. Aki késő éjszaka tér haza, megpillanthatja a csillagképek tankönyvből jól ismert ábráit. A Göncöl- szekeret, a Nagymedvét, s el lehet vitázni azon, melyik a Kis és Nagy Göncöl, az Esthajnal csillag és a Sarkcsillag? Az éjszaka félelmesebb: egyfelől a városi kivilágítás fényszigetei, másfelől az áthatolhatatlan, sötét derengés, kiismerhetetlen neszeivel, zajaival, moccanásaival. A reggel fényesebb. S aki kora hajnalban munkába indul, azt kedélyes pitypangok totyogják körül, hol sárga virágot, hol bolyhos búrát kí- nálgatva. Egy csorba tégla szilánkjain harmatcseppek csillognak: szinte vonzzák a tekintetet. Ide visszatérni kényelmetlenebb : messze van. De aki itt él, annak otthon, hajlék, menedék, megszokott távolságok, beidegződött mértékek viszonyítási pontja. Néhány száz év múltán pedig minden eltolódik: a határvonal távolabb kerül. A szél, a városszél, meglehet, a centrumot fogja jelenteni a jövő utcáin erre tévedőnek. KISS DÉNES: Szélezüst Föl kell gyújtanom magam hogy újra nyár legyen! Szívemben világrobbanás Csoda hogy egyben még a ház — Mindenütt rád emlékezem A tópartra hol áttetsző eső-köntösben álltái Feszült föléd szivárvány-tető Elhamvadt az a nyár már De mosolyoddá lett a tó s körben a hegyek ránca Akkor az arcod volt a Nap s hozott felém a tiszta ég tündöklő vitorlája Tópart barátság szerelem Hajam tarajos ősz lett — Szél fúj át rajtam s kiverik a partokat az arcokat szélezüst didergések Szurcsik János festménye Dúsa Lajos: Vakírás Asdfgf. Hjkléá. Ugyanez fordítva: Áélkjhj. Gfdsasa. Ezt jegyezd meg, mert ez az alapsor. Gépírás óra van. Gyakorolj! A kezedet sose nézd! — Szia, rég nem láttalak. Nem nézel rá, azt hiszed, hogy úgy lezserebb. Asdf. Te is lógsz, ő is. Ketten épp annyi idősek vagytok, mint az emlékezetem. Még csak horizontálisan látsz, a dolgok olyanok, amilyenek. Nincsenek miértjeid. Hjk. Az alapsornál tartasz. — Már régen figyellek. — Engem? — Persze, már a múltkor is... — Nem inkább a barátnőmet? Persze, hogy őt. De ez most nem számít. Alapsor. Az utcán eldübörög egy villamos, majd a templom mögött elhal a zaj. Marad a rádió a vietnami bombázásokkal, és marad a hervadó presszósnő közömbös arca. A Fácánban legalább volt élet. Itt a Péterfia utcán sokkal vacakabb, ide csak lógó- sok járnak. Többnyire iskolások. A rumot csak üdítőbe kapják, úgy kisebb a lebukási veszély. A diákrum vizes, kettőnél többet senki nem kap. Középiskolások, esetleg nyeszlett teológusok. — Beatles. — Shadow’s. Szükséged lehet még a gépírásra. Ha vakon írsz, ha nem kell a kezedre figyelned, akkor egy idő múlva büszke leszel a rutinodra. A gyógyszergyárban az adminisztrátor egy ujjal fog pötyögni. A lánynak körte alakú feneke van. Olyan a melle is. Asdfgf. — A barátnőd különben is csak vihogni tud. — Éva? Hihihi... Anyád most megy haza. Reggel fél négytől tízig van. Hajnalban persze fél. Fél négykor fél. Be kell kísérned, segítesz neki takarítani. Legalább a szemetet hordd ki. Otthon nincs fürdőszobátok, de a hivatalban van zuhanyozó. Használod. írógép is van, tehát gyakorolhatsz reggel fél hétig. Asdf... Ha minden jól megy, akkor könyvelő leszel, vagy ügyintéző. Hjkléáé. Majd este is el kell menned anyád elé, mert este kilenckor is fél. ö így, két részletben dolgozik. így jön ki a hjklmno. — Már ne is haragudjon Erzsiké néni, de nem tudunk minden érettségizett gyereknek íróasztalt adni. Talán a gyógyszergyárba segédmunkásnak. Hatforintos órabér... Ezt még nem tudod, anyád nem szól, majd csak júliusban. Derűs vagy, neked még minden piros és rózsaszín. Olyan, mint majd a hányásod lesz a gyógyszergyárban. — Meddig érsz rá? — Már csak húsz percig. — Kimehetnénk a parkba. Ezt azért mondod, mert nincs pénzed. Tulajdonképpen sose lesz. Pedig valamit meg kellene beszélned vele. — A park kész lebukás. Schultz, a matektanár mindig arról jön. Óránk lesz vele. — Most tornaórád van? — Az, de felmentett vagyok. Asdfgf. Hjkléáé. A Fazekas gimiben szombaton buli lesz. Valami addig csak összejön. Keresztanya? Nem, inkább az antikvárium. Tavaly év végén kaptál jutalomkönyveket. Anyád vesz egy fél kiló marhahúst. Rostélyos lesz, vagy gulyás. Ebéd közben anyád majd szidja apádat, amiért nem enged egyetemre. Menjen a kölyök dolgozni, keressen, pénzt. Hjkléáé. Jó, de most hogy jön ez ide ebéd közben? Nem érted. Az öreged egy évig azt hitte, hogy inas vagy. Műszerészinas. Aélkjh. Nagy balhé volt, amiért nem. Azóta minden rendben. Gfdsas. Szépen lecsúsztál mindenből közepesre. Ez a rohadt gépelés is, mikor te élni akarsz, ÖNÁLLÓAN ÉLNI — Májkdzseger. — Ringosztár. Nem is szereted különösebben a zenét. Botfüled van, csak az ütemet érzed. Ringó. Ildikó elkísér majd a sorozásra. A bizottságban egyetlen nő lesz, persze, hogy kiszúrod magadnak és felszeded. Az alezredes lánya. Amikor kibékülsz Ildikóval, akkor majd elintézi, hogy soron kívül bevigyenek katonának. Hjkléáé. Az óra végén már ütemre megy az alapsor is, jön a kopott lemez, az okító kedvence: „Nekem a Balaton a Riviéra...” Nyálkás, undorító szám, a zenéjénél már csak a szövege rohadtabb. Nincs mese, erre köll pörgetned az alapsoraidat. Hjk léá áélkj. — Már ne is haragudjon, Erzsiké néni... Egyébként neked kicsöngettek. Akár jársz gépírás órára, akár nem. Déry Tibor Egy gazdag írói életpálya Déry Tibor 1894. október 18-án született Budapesten. Hosszú és gazdag írói pályáját — 83 éves korában, 1977. augusztusábcfíi halt meg — végig nyugtalanság, kísérletező kedv, lendület és reményvesztés, fáradhatatlan igazságkeresés jellemezte. Ha azt mondjuk, hogy hányatott életútja\ volt, keveset mondunk. Gazdag, nagypolgári családból származott, de kisgyermek korában csonttuberkolózist kapott, többször megoperálták, hosszú évekig feküdt vele. Első megjelent írása, Lia című kisregénye az Érdekes Újság pályázatára készült, de a Nyugatban jelent meg 1917-ben. Osvát megérezte benne a kivételes tehetséget, amit — hogy hűek legyünk Déry iróniájához, — az is bizonyít, hogy rögtön bíróság elér, állítják, a kisregény erkölcstelenségéért. Az első világháború vége felé járunk. Déry egyre inkább balra sodródik, sztrájkot szervez, belép a Kommunisták Magyarországi Pártjába, majd a Tanácsköztársaság idején az írói direktórium tagja lesz. Szükségszerűen emigrációs évek következnek életében, és ezekben az években lesz íróvá. Az emigrációban íródnak első jelentős művei, az Országúton című regény, az Óriáscsecsemő című drámája, ekkor írja a Szemtől szembe című művét is. Közben 1927-ben hazatér Pestre, de aztán 1934-ig megint Európa vándora. És noha az író fiatalkori írásait „tűrhetetlenül rossz” műveknek nevezik, ezek, különösen a novellák, világirodalmi jelentőségűek, és egy olyan expresszionista stílusvilággal gazdagítják a huszadik századi magyar irodalmat, amely eleddig ismeretlen volt. Illyés Gyula szerint Déry ekkor „majdnem absztrakt prózát írt”. S ez különösen a drámáiban vált karakterisztikussá. Déry összesen hat színdarabot írt, ebből három A tanúk, a Tükör és az Itthon rokontémájánál fogva akár trilógiának is felfogható. Ritkán játszották őket, még legismertebb színpadi műve, az Óriáscsecsemő sem ért meg sok előadást. Pedig ezeknek a műveknek az expresszionista stílusvilágon túl rendkívül súlyos mondanivalójuk van. Déry drámai hősei az igazság képviseletében szembeszegülnek egy gonosz hatalommal, egy olyannal, amely a hatalma alatt lévő embereket torzzá teszi, olyanokká, akik ahelyett, hogy harcolnának, szemüket, fülüket, orrukat becsukva védekeznek lelkiismeretük ellen. Ezért ezeknek a műveknek a hősei — tehát a 30-40-es években írt novellák és drámák figurái — leginkább öngyilkossággal védekeznek a valósággal szemben. Az első nagy lélegzetű munkájában, a Befejezetlen mondatban is megtaláljuk ezt a motívumot, hiszen a főhős, Parczen Nagy Lőrinc édesapja, mikor már nem tud kitérni a valóság elől, egy revolvergolyóval tesz pontot az életére. Tulajdonképpen saját életútja nyomán azt írja meg, hogyan jut el egy nagypolgári környezetből származó fiatalember a munkásosztályhoz, a munkásmozgalomhoz. Sokat foglalkoztatta mindig a valahová tartozás kérdése, és ez nem egyszerűen útkeresés, hanem az írói program keresése is. Rendkívül szkeptikus volt e vonatkozásban, azt írja: „Nem hiszek a betű hatalmában...”, aminek persze ellentmond az a reménykedő fohász, amivel folytatja ezt a gondolatmenetet: „De ha akadna csak, egy ember is, akit megsegíthetne? Akit törödöttségében megvigasztal? Akinek kiváltaná egy megrekedt könnycseppét...” Déry hatalmas életművet hagyott maga után, és ez az életmű a háborús évek illegális tevékenysége, a bujkálás után teljesedett ki igazán. 1945-ben megjelenik végre a Szemtől szembe, 1948-ban az elsők között Kossuth-díjat kap. Németh Andor, aki a legjobb barátja, hosszú elemző kritikában mutatja be Déry műveinek gazdagságát. Lendületes alkotói évek következnének — bemutatják Tükör című drámáját, és elkezd dolgozni a Felelet című regényén. De 1951-ben kitör egy vita a Fehér pillangó című elbeszélése körül, s ez már előrevetíti azt a másik vitát, vagy inkább megbélyegzést, amely a korszak jelképe lett. és amely a Felelet második kötetének megjelenése után törte meg az alkotó lendületét. Kiváló riport-novellákat ír még ezután is, például a Simon Menyhért születését 1953-ban, 1954-ben mutatják be a Talpsimogató című drámáját, de leginkább fordít. Ezután születik meg a G. A. úr X-ben című regénye és a Bécs, 1934. című drámája. Az író legfőbb feladatát — mint a problémák megragadásának első lépcsőfokát — a társadalom kérdéseinek őszinte és szenvedélyes felvetésében látja továbbra is. Azt mondja erről: „Az író nyugodt lelkiismerettel foglalkozhatik akár egy egész életen át egy dorozsmai tanyaház élettanával, ha tudatában van azoknak a kérdéseknek, amelyek a tanyát közelről és távolról körülveszik. Válaszról nem neki kell gondoskodnia. Nem is tudhat — ne becsüljük túl magunkat! —, de alakjainak megbízásából az a megtisztelő feladat hárul rá, hogy nevükben segítségért folyamodhatik a társadalomhoz.” Ezután még jelentős müvek következnek. A kiközösítő, az ítélet nincs, ez nagy port felvert önéletrajzi regény, a Képzelt riport... és a Napok hordaléka, hogy a Kedves bópeer és a Kyvagiok című kisregényt ne is említsük. Hatalmas életmű, hatalmas hatással! A nagy írónak — azt szokták mondani — még a mosócédulája is izgalmas. A Napok hordalékában Déry bebizonyította, hogy nincs olyan jelentéktelennek látszó mozzanata a hétköznapoknak, amelyeket ő nem tud érdekessé emelni, nem tud az olvasó számára „láthatóvá” tenni. Déry nem egyszerűen nagy magyar író. hanem minden ellentmondás ellenére a szocialista magyar társadalom írója. Nehéz és bonyolult időkön ívelt át pályája, mint ahogy bonyolult egyéniség volt ő maga, aki gyakran rendhagyó módon, de mindig lelkiismerete szerint, makacs eltökéltséggel vizsgálta és kérdezte korát. SZALONTAY MIHÁLY
