Tolna Megyei Népújság, 1984. október (34. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-27 / 253. szám
1984. október 27. NÉPÚJSÁG 7 A gép érzékel és nem érez Reisz Mártonná: „Igazságosabb a gép” Fritschi Jánosné, a számítógép kezelőpultjánál A főművezető asszony, Potzner Béláné próbálja érzékeltetni a számítógépes futószalag előnyeit. Mi ott állunk az üzemcsarnokban, és csodálkozunk. Nézzük, amint szaladnak a cipőfelsőrészekkel a ládák, a megfelelő helyen megállnak, s az ott dolgozó asszony leemeli magamellé. A következő láda is megtalálja a „helyét”, így megy ez nap-nap után. A művezető asszony, Fritschi Jánosné azt mondja, hogy „meg kellett tanulni a géppel való beszélgetést”. Vagyis a számítógép, amelyik itt, Bonyhádon, a cipőgyárban vezérli a szalagot, nem érez, nincsenek érzelmei, de érzékel és megjegyzi azt, hogy melyik asszony kér munkát, és tudja, hogy kinek, milyen munkát kell küldeni... Az embernek óhatatlanul az az első kérdése: — Az asszonyok mit szólnak? — Természetesen még mindig él az emberekben a kötött ütemű szalag utáni vágyódás, mert ott egyformán kellett mindenkinek dolgozni, és a szalagütem diktálta, hogy kinek mennyit kellett csinálni. Most pedig a gép akkor ad munkát, ha azt kérik tőle. És nem mindenki szereti kérni a munkát... Magyarországon már van ilyen, vagy ehhez hasonló szalag. A Duna Cipőgyárban egy spanyol—magyar kooperációban készült, s azt használják is. A bonyhád' teljes egészében hazai gyártmány, prototípus. Közel kilencmillió forintba került. A gyárnak csak 2,2 milliójába, mert a többit a társak — a Bőr- és Cipőipari Kutató és Fejlesztő Intézet, a Vila'ti, a Könnyűipari Alkatrészellátó Vállalat — adták. A pénzt az Országos Fejlesztési Bank előlegezte meg, azzal a megkötéssel, hogy a rendszer hasznából kell visszafizetni a kölcsönt. Tehát, ha ez a számítógép-irányítással működő berendezés exportképes lesz, akkor a bonyhádiak olcsó pénzért jutottak hozzá, ha nem, akkor is csak a bekerülési költség 30 százalékát kell megfizeni. Természetesen azt is várják a szalagtól, hogy tízszázalékos termelésnövekedést érjenek el vele. Eddig még a tíz százalékot sem érték el. Természetesen ehhez olyan tényezők — nem a szalag hibája — is hozzájárultak, hogy az idén az anyag- ellátás kritikán aluli volt. Ezt mutatja az is, hogy a szalag teljesítménye 70—160 százalék között mozgott. Vannak apróbb konstrukciós hibák is, de ezeket folyamatosan kijavítják, vagy „áttervezik”. A fűződében szerettem volna megtudni, hogyha mérgesek az asszonyok, akkor a gépre mérgesek-e. vagy valami másra, mert a termelés nem zökkenőmentes, mert ahhoz, hogy minden folyamatosan működjön, nagyon sok feltétel kell. Egyelőre nem találtam igazán zsörtölődő embert a szalag mellett. A hibát elmondták. Reisz Mártonná: — A bukkológépen dolgozom. Ha van elegendő munka, akkor megkeresem a napi 160 forintot is. De, többnyire nincs, így más munkát kérek, de azzal van, amikor csak 100 forintot kereshetek. Ennek ellenére jó dolognak tartom a számítógépes vezérlést, mert átlagban azért mégis az ember ügyessége dönt és a szorgalom. Igen, a szorgalom. Lehet beszélgetni, a gép nem kérdezi meg, hogy ki, miért nem dolgozik, csak akkor a boríték is vékonyabb lesz. Lehet szorgoskodni, mert a gép azt sem mondja: „te már sokat kerestél, most másnak adok munkát”. így van, aki 70 százalékot visz haza, van, aki 130-at. Az egyéni teljesítményen múlik. Tasnádi Jánosné szerint az ember egyik nap fáradtabban jön dolgozni, akkor kevesebbet dolgozik, ia másik nap pedig friss és vidám. Neki a teljesítménye 90 és 127 százalék között mozog. Azt nem mondja, hogy ebben mennyire az anyag- és mun- kaallátás és mennyire a saját ügyessége és a fáradtság a ludas. Molnár Istvánnénál hosz- szabb időit töltök el. Éppen befejezte egyik ládában a zippzárazást, újabb munkát kért, fejtűzés érkezett számára. — Természetesen jobb lenne, ha egész nap csak egyfajta munkát csinálhatnék. De, ha abból a munkából nincs elegendő, iákkor ülhetnék karba (tett kézzel. így kértem munkát — bevan programozva a gépbe, hogy mit tudok, és adott fejtűzést, amihez át kell1 fűzni a gépet, ez időkiesés, de mégis tudok folyamatosan dolgozni egész nap. — Mennyi így a keresete? — Általában ötezer forint de ebben már a műszakpótlék és jutalom Is benne van. — Milyen az anyagellátás? — Gyatra. De, erről nem a gép tehet és nem is a művezetőnk. Ma, 1984-ben a cipőgyárak anyagellátása nagyon rossz. Molnár Istvánná: „Nem kell karba tett kézzel ülni” — Hogyan tudja azt megteremteni, hogy minden asz- szonynak azonos legyen az esélye a jó keresetre és a lustaság vagy az ügyesség döntsön? — kérdezem a művezetőt, aki műszak előtt a programokat készíti. — Kezdetben megvolt mindenkinek a munkája. Ez tényleg sok vitára adott okot, mert a legjobb technológiának és norma-időrendszer- nek is vannak hibái. Tehát van olyan munka, amivel könnyedén lehet jól keresni és van olyan, hogy éppen csak... Akkor megegyezünk a lányokkal, hogy naponta új programot készítek, így sokkal több az esélye annak, hogy ügyes-e az illető, vagy nem. — Mit kellett a művezetőnek megtanulnia? • — Rengeteget. Nehezebb is és könnyebb is a munkám. Ismerni kell a gép kódrendszerét. És azt úgy irányítani, hogy végüüi is a gép tudja irányítani a szalagot. Könyebb is, mert nem kell percenként azt lesni, hogy a szalagon kinél torlódott a munka és kinél nem. Régen ha valaki lemaradt, akkor segítettünk neki, mert máskülönben hátráltatta a kollektíva vagyis az utána ülők munkáját. Ez a segítség azt is jelentette, hogy a lustáknak valamiféle feloldást adtunk, mert a többiek érdekében kisegítettük. Tasnádi Jánosné: „Aki dolgozik pénzt is keres” A bonyhádi cipőgyár kísérlete — a kezdeti hibákat leszámítva — bevált. A gép érzékel, de nem érez. A munka lehet, hogy személytelenebbé, de igazságossabbá vált. A számitógépes szatagirányí- tás tulajdonképpen az igazi differenciálás megteremtésének eshetőségét adja Tasnádi Jánosné mondta: — Dolgozni kell és aki iparkodik, annak ez a szalag jó. És már régen arról beszélünk, hogy aki iparkodik, annak jó 'legyen, az keressen többet, kapjon elismerést. Bonyhádon ennek ® lehetőségnek a kapujában állnak. Hazafi József Fotó: Gottvald Károly Hozzáértő szép állatok Valóságos kisregény kerekedhetne Kajtár Pál állat- gondozó tizenhét éves történetéből, de elégedjünk meg csak a leglényegesebb két utolsó évvel. — Tizenöt évig voltam a zománcárugyárban targoncavezető. Száguldoztam az üzemben, vittem egyik műhelyből a másikba, amit kellett, s így teilet el egy nap, egy hét, tizenöt év. S két éve a teveli termelőszövetkezetbe jöttem vissza dolgozni. Ügy mondja, hogy visszajött. Mert valójában már dolgozott itt, egészen fiatalon, s 'alkalmanként is besegített, de ahofli az embernek oly sok cimborája megél, ott helye van Kajtár Pálnak is. Pedig nappalai, éjszakái meglehetősen csöndesek. Ugyanis 24 óra szolgálat után huszonnnégy óra szabad idő jár, így szezonban. A szezon eltart 'attól időtől, hogy a jószágot ki lehet hajtani a legelőre mindaddig, í Kajtár Pál állatgondozó amíg van mit harapnia kinit a szarvasmarhának. Pililaniatnyilag százötven gyönyörű szép növendék állattal a kisdorogi határban egy hatvan hektáros kukoricatáblán etet így kell föll- fogni, hogy etet, mert ami csöves kukoricát elhagy a gép, a szár hegyes része kiváló táplálék a növendék üszőknek. — Sokan aizt hiszik, hogy unalmas így egész nap a jószág körül lenni, távol az emberéktől. Ez nem így van. A két kutya a százötven átlát „élszórakoztat”, egyszer a kutya után kiáltok, máskor a kódorogni akaró növendékre ... Aztán elbámészkodik az ember egy picinykét, amint a nagy gépek eszik a kukoricatábláit — és közben, a magyartarka föl- takarítjia az elhullott értéket. Barabás Tamás a kollégája Kajtár Pálmák, ő, látogatásunk idején szabadnapos. Majd a télen más lesz a beosztás, istállóba hajtják a gulyát. A bonyhádvarasdi fiatalt ember harminchárom éves felesége a zománcárugyárban dolgozik, egy kislányuk van. — Megérte visszatérni a mezőgazdaságba? — kérdezem a szimpatikus fiatalembertől, aki naponta kerékpározik a teveli jószágokhoz. — A múl|t hónapban hatezernyolcszáz forintot kerestem. Meg ai háztáji. De volt már ennél több pénz is. Viszont jobb irtat a szabadban dolgozni, szabadon a miagaim urának lenni. Csak egyetlen gondja-baja van. A gémeskút. Több alkalommal ígérték, hogy motoros szivattyút szeretnek rá. Motor helyett Kajtár Pál és társia húzza ai vizet, egy- egy jószágnak naponta 30— 50 litert, az időjárástól, az állatok szomjától függően ... — Pj — CzS — Százötven növendék szarvasmarha takarítja a kukoricatáblát.
