Tolna Megyei Népújság, 1984. október (34. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-27 / 253. szám

©IRrHPÜJSÄG 1984. október 27. Dr. Vadas Ferenccel, a Tolna megyei múzeumok igazgatójával — Aki valamilyen oknál fogva beleszólhat munka­helye — irodája, szobája — berendezésébe, az ki­csit irigylésre méltó em­ber. Hiszen úgy válogat­hatja össze a berendezési és kiegészítő tárgyakat, amelyek között úgy érzi, hogy jól képes majd dol­gozni, alkotni. Gyönyör­ködve nézem az ön szo­báját itt, a megyei mú­zeumban. Ennek a szobá­nak atmoszférája van. S így együtt... Kérem, hogy mutassa be a bútorokat az olvasóknak, hiszen akkor saját magát is bemutatja egy kicsit. — Örülök, hogy így véle­kedik, s szívesen látom így, a betűk segítségével is ven­dégül az olvasókat irodám­ban . .. mely tulajdonképpen Wosinsky emlékszobának is felfogható sőt, lényegében az is. — Ne haragudjon, hogy félbeszakítom, de hogyan látja még szívesen az is- en kívül az olvasókat? — Elvem a nyitott múze­um. Ez azt is jeleníti, hogy szakkörök, klubok, kirándu­lók, de bárki bejöhet, gyö­nyörködhet. Ment van miben. A bútorok mind-mind Wo- simskyé voltak. Ez a hatal­mas, tiszteletet ébresztő író­asztal, ia fotelek, szekré­nyek ... Már igazgatója vol­tam a múzeumnak, amikor restauráltattuk őket. Sőt, ezt a XVIII. század közepén ké­szült fali iszony eget is. Mint ismeretes, maiga a neoklasz- szicisita épület 1901-ben ké­szült el, s hangulatához ille­nek a berendezési tárgyak. Például ez a velencei csillár, a századforduló szőnyegei, vagy akár ezek a finom fa­janszok, melyeket Wosinsky Mór Rómából hozott akkor­tájt, amikor az ottani aka­démia tagjává választották. — És a tudós, múzeum­szervező bronzból készült mellszobra? — Az Farkas Pál szekszár­di szobrászművész alkotása és ajándéka. — Szavai arról győznek meg, hogy nagy tisztelője Wosinsky Mórnak. — Remélem is, hogy érez­hető nagy-nagy * tisziteüeitem. S vallom, hogy az ősök tisz­telete nélkül üres az élet. Egyébként tudósi nagyságáit értékelem, hiszen olvastam a munkáit. De nagysága számtalan más dologban is megmutatkozik. Rengeteget lehet tőle tanulni, mint mú­zeumszervezőtől!, de minit embertől is. Utóbbinál visz- szautalok az épületre, a bú­torokra. Az emberi nagyság látható, pontosan érzékelhető megnyilvánulásaira... — Félre ne értsen, szí­vesen hallgatom emléke­zését Wosinsky Mórral kapcsolatban, de mégis kérem, hogy beszéljünk másról. — Kiről? — Vadas Ferencről, aki egyszer úgy fogalmazott, hogy pontosan tizennégy esztendőn át járt egye­temre. A társaság ezen jót derült... Majd kiderült? — Igen ... Pontosain tizen­négy évig voltam főiskolai, illetve egyetemi hallgató. Pé­csett végeztem a tanárképző főiskolát, ahonnét Fiaddra kerültem — tanítani. Ezzel egy időben beiratkoztam az Eötvös Loránd Tudomány- egyetemre, magyar szakra, ami újabb öt esztendő tanu­lást, kemény tanulást jelen­tett, majd felvettem a nép­művelést. Ezt követően négy éven árt politikai tudományo­kat tanultam, művelődéspo­litikára szakosodtam. — És három vörös dip­loma birtokosa lett, s mi több, 1960-an ledoktorált. Témája izgalmas és érde­kes. — Igen, az Eötvösön véd­tem meg a disszertációmat, a minősítő bizottság elnöke Bárczy Géza professzor volt. — S ekkor jött a nagy csábítás... — Amit visszautasítottam. Ugyanis a doktorálásom után azonnal meghívtak a pécsi főiskolára! tanítani. Nem vál­laltam. Egészen egyszerűen azért, mert 1952-től Tolna megyéhez kötöttek munkás­éveim. S szerettem itt élni, itt dolgozni. Bevallom, ma sem vagyok ezzel másként. — Mivel munkásságával kapcsolatban sok-sok kér­désem van, kanyarodjunk előbb vissza a doktori té­májához. — Szívesen. Doktorimban a dél-dunántúli dohányter­mesztés szókincsével foglal­koztam. — Könyve is jelent meg Faddi dohány címmel. — Néhány érdekes apró­ságot sorolnék. Köztudott, hogy Amerika becses aján­dékai közül Erópában ,a do­hányzás váltott ki legna­gyobb ellenállást. A dohány­zókat a világi hatalmiak büntették, a pápák egyházi átokkal súlytották. S mégis, mind jobban elterjedt. 1725- ben — az első dohányössze­írás évében! — Simontor- nyán, a megyei közgyűlésen „elhatároztatott”, hogy aki dohánylevelet merészel szív­ni, száz botürtéssel lakói. Megjegyzem, a szigornak nem annyira az egészségfél­tés, inkább a tűzesetek meg­előzése volt a céljai. Ugyan­ebben az évben Fád dón eüiő- ször írtak össze dohányt. — Megyénkben több fontos beosztást töltött be. Miért változtatta munka­helyeit? — A kérdés érdekes és jo­gos. Annak ellenére is jogos, hogy sok munkahelyem nem voíft, de mivel ez relatív, hát mondhatom, kevés sem. De egy dologban téved! Soha nem én, azaz soha nem jó­szántamból, saját elhatározá­somból változtattam munka­helyet. Hogy fogalmazzak ? Mindig felkéritek, valamilyen célt tűztek ki elém, amit meg kellett valósítanom. S minden munkahelyemről fá­jó szívvel jöttem el... S amikor megismertem az új területeket, az új lehetősé­geket, akkor meg már saj­náltam, hogy miért nem legalább ölt évvel korábban kerültem oda. De hangsúlyo­zom eddig mindössze öt munkahelyem volt! S egy bi­zonyos területet jártam kör­be. S vágy pedagógus, vagy népművelő voltam. Azt vi­szont hangsúlyozom, hogy olyan népművelő, jó nép­művelő nincs, aki nem pe­dagógus. De a fordítottja is igaz. I — A megyei tanács mű­velődési osztályára 1963- ban került középiskolai felügyelőnek. — Onnét kért évre a TIT- be „utalltak” ált, majd követ­kezett az újonnan felépült megyei művelődési központ igazgatói beosztása. — Sok munkával, sok sikerrel... — És nagyon sok öröm- mali, eredménnyel, melyeket a kollektíva közös munká­val, egyet akarással! ért éli. — Eredmények és kol­lektíva ... Szóval a többes szám! Értem ... — Azt vallom, hogy ia töb­bes számnak van jelentősé­ge. Egy vezető hiába akar bármit is elérni, egyediül nem képes igazi eredmények produkálására. Arra csak a közösség képes. S ezután is, bármiit mondok a múzeum­mal! kapcsolatban, de gon­dolhatunk a megyei műve­lődési osztályra is — mely­nek vezetője lettem mielőtt ide kerültem —, csak a töb­bes szám az „érvényes”. Az osztályon közösen szerveztük az első főiskolai tanári kant. S úgy gondoltuk, hogy a me­gye oktatásügyének előbbre viteléhez szakemberek kelle­nek. Ezért volt fontos a fő­iskola telepítése. Ugyaniak­kor harcoltunk megyénk pe­dagógusainak társadalmi és anyagi megbecsüléséért. Ak­koriban elértük, hogy az or­szágban átlagosan a legjobb fizetéseket a mi megyénk­ben tanítók kaphatták .... De szólhatnék a múzeum kol­lektívájáról is. — Különösképpen most, a múzeumi hónap vé­gén. — Egyetérthetek de vo­natkozhat ez bármikorra, akármelyik hónapra, s azok akármelyik napjára. A kö­zelmúltban, a múzeumi hó­napra hoztuk létre a dombó­váriakkal közösen az ottani természettudományi állandó kiállításit. De szólni keflll a pince-, avagy tanítómúze­umról, melynek elkészülte ugyancsak a kollektíva érde­me. Az átalakításkor önként vállalta mindenki a fizikai munkát is, aztán az ered­ménynek együtt örültünk. — Magamban úgy fo­galmaztam meg, hogy Vadas Ferenc a sikerek embere. Akár a tudomá­nyos munkásságát — ami igen sokrétű — tekintjük, akár munkahelyi tevé­kenységét. Sikerének, si­kereinek mi a titka? — Ezt így kimondani túl­zás. Ezért csak egy érzésem­mel válaszolok: azzal, hogy csodálatos dolog meggyőzni az embereket a munka szép­ségéről. s látni azt, hogv örömüket lelik a feladatok teljesítésében. Jól ismerem ezt az érzést... — Most mivel foglalko­zik, nyelvészként? — Tolna megye fö'drajzi nevei után Szekszárd névvi­lágát kutatom. Ezer évre megyek vissza a nyelvészet és a régészet segítségével. — Igazságtalanok len­nénk, ha a készülőfélben lévő szekszárdi képtárról nem szólnánk. De megem­lítve azt is. hogy a mú­zeumok raktározási gond­ja ellenére is hanyagul tároltak itt Szekszárdon is nagyon nagy értékeket. — Nézze, erre korrektül reflektálhatok, s az elődeim problémáit nem ismerve nem ítélkezhettem. Tény, hogy a padláson találtunk rá Rocco Marconi Krisztus és a há­zasságtörő nő című festmé­nyére, mely az 1500-as évek elején készült. Negyvenegy XVIII—XIX. századi fest­ményt már restaurált a Nemzeti Galéria, s még ki­lencen jelenleg is dolgoznak. Ezekkel nyílna a képtár itt a múzeum első emeleti nagy­termében és a folyosón áp­rilis 4-én. — Mennyi ideje jut az alvásra? — Napi hét órára van szükségem. S ehhez ragasz­kodom is. A család? Két nagy lányom van. Igyekeztem rájuk időt szakítani mindig. De talán kicsit több időm jut a héthónapos kislegény- re, a kisunokámra. — Mostanában pedig szűkében van az időnek! — Ha Illyés Gyulával kap­csolatos munkánkra gondol, akkor talált. Hol! is kezdjem? A „nehezén” már túljutot­tunk. Illyés Gyula születés­napján november 2-án Si- montornyán, a várban Szü­lőföldem címmel irodalmi emlékkiállítás nyílik, mely természetesen a szülőföldre koncentrál, de megeleveníti a József-hegyi utcai dolgo­zószoba egy részletét: a szá­zadfordulói paraisztasztal is oda kerül, mely jól ellenpon­tozza a reneszánsz és a ba­rokk bútorokat. A kiállításit úgymond „ráépítjük” a vár­ra, pontosian abból a meg­fontolásból, hogy a múltat nem szegényíteni, hanem hangulatilag gazdagítani kell. | — Kuriózumok? — Tessék, nézze! Eredeti Ulyés-kéziratok melyek kö­zül szelektálni nagy-nagy gyötrődés. A kéziratok közül többnek filológiai érdekessé­ge az, hogy nem egyezik mindenben az első kiadással!, melyből a nagy költő alapos­sága és a tökéletesség utá­ni vágya tükröződik. De láthatóak tesznek Illyés Gyuilia 15 éves korában ké­szített rajzai is: a simon- tornytai várról, Bethlen Gá­bor szülőházáról... És Bor­sos Miklós eredeti, Illyés- verseket illusztráló rajzai, amiket ai közelmúltban ajándékozott múzeumunk­nak. — Kt rendezi a kiállí­tást? — A múzeumot nagy meg­tiszteltetés érte. Illyés Gyu- lánévall közösen végezzük ezt a munkát. A koncepciót részletesen megbeszéltük, s ía végső beállítást maga hagyja jóvá. — Simontornya végle­ges helye a kiállításnak? — Nem. Majd átkerül Ozo- rána. S ott aiz tesz a szép, hogy a várkastély és a pusz­ta együtt kerül bemutatásra. S Illyési rendezőelv szerint a kettő együtt tesz a múze­um. — Mondta, hogy kitün­tetéseiről ne szóljunk. így csak a legkedvesebbre kérdezek rá. — Az ia Csüry Bálint em­lékérem. amit 1981 júniusá­ban vettem át ai Magyar Tudományos Akadémia szék­házában. — Gratulálok! S en­gedje meg. hogy ezt az cn életelvéhez kapcsoló­dóan tegyem. Miszerint: nem az a fontos, hogy ki, mit mond, hanem az, hogy ki mit tesz! V. HORVATH MARIA Múltunkból A völgységi (bonyhádi) já­rás főszolgabírója 1944. de­cember 18-án másfél oldalas, sűrűn gépelt jelentést küldött a vármegyei főjegyzőnek. Ál­talános képet festett a bony­hádi járásról. Közölte, hogy elhagyta szolgálati helyét a járási fő­szolgabíró és a szolgabíró is eltávozott a községből. Ezt követően a jelentést így foly­tatta: „Bonyhád községben egy 20 tagú bizottság alakult, mely felvette az érintkezést az orosz katonasággal és a helyi ügyeket intézte. Ezen bizottságnak alulírott is tag­ja lettem, és a járási ügyek referense tettem: Ezen mi­nőségemben többször hivat­tak az orosz parancsnokság­ra az orosz intézkedések át­vétele végett.” • A 20 tagú bizottság nem egyszerűen a járási székhely ügyeit intézte, hanem átvet­te a főszolgabírói feladatkört, és járási szintű intézkedése­ket foganatosított. Érthető módon ia tennivalók többsé­ge a front, iái katonaság és a közellátás igényeivel függött össze. A jelentés ezzel kap­csolatban a következőket kö­zölte az aMspáni hivatallal: „A helybeli orosz parancs­nok elrendelte, hogy az összes és főleg élelmiszerkereskedé­sek nyissanak ki, la hivata­lok, iskolák kezdjék meg működésüket, a kisiparosok, gyárak dolgozzanak stb," „Én az orosz parancsnok­ság vezetőjének, Babin kapi­tány parancsnoknak beje­lentettem, hogy hivatalunk vezetője és szolgabírája eltá­vozott. Erre ő engem bízott meg a járási ügyek vezetésé­vel, amit én kényszerhelyzet­ben, átmeneti időre, vállal­tam, mindaddig, amíg felet­tes hatóságunk a hivatal ve­zetéséről másképpen tud gondoskodni. Bonyhád köz­ségben Erményi János segéd­jegyzőt bízták meg a közsé­gi ügyek intézésével, aki Hargiittay Károly főjegyző betegszabadsága alatt is ve­zette ia községi irodát. A já­rás összes községi és körjegy­zői helyükön vannak.” Miben állt ebben az át­meneti állapotban a főszol­gabírói hivatal teendője? Er­re is feleletet ad az egykori jelentés: „Hivatali ténykedésünk egyenlőre abban merüli ki, hogy továbbítjuk az orosz parancsnokság rendelkezéseit a községekhez ami igen ne­héz dolog, mert a telefonhá­lózat csak Aparhant, Izmény, és Lengyel felé használható, a járás többi községeivel táv­beszélő útján érintkezni nem lehet, mert sok helyütt vo­nalszakadás, oszlopok kidön­tése ezt lehetetlenné teszi.” Mit tettek azért, hogy a járási székhely és a közsé­gek között ai kapcsolat meg­legyen? „Ügy intézkedtem — mond­ja a jelentés —, hogy a köz­ségekből minden szerdán és szombáton küldöncöt külde­nek hivatalunkba a rendele­tek széjjelvitele végett.” A háborús viszonyok szá­mos olyan intézkedés meg­tételét indokolta, amilyet bé­kés körülmények között nem keltett foganatosítani. „Orosz parancsra beszedet­tem az összes rádiót, fegy verekat, tőröket, fényképező­gépeket, autókat, motorke­rékpárokat, reflektorokat stb.” A front viszonylagos közel­sége, a súlyos harcok in­dokolttá tették, hogy több középületet, nagyobb ma­gánházakat ideiglenes kór­házzá alakítsanak át. „Itt Bonyhádon két orosz kórház volt, ezekből az el­szállítható betegeket elvit­ték Szekszárdra és Bajára. Most csak sí súlyos betegek vannak itt, beszélik, ha ezek meghaltak, vagy felgyógyul­tak, megszűnik a kórház. Legnagyobb gondot okozott ezen kórház élelmezése, mert nincs lófogat, és az ételmi- cikkekelt nem tudjuk, csak ta legnagyobb nehézségek árán behozni Bonyhádra. Most azonban ökrös fogatok­kal hozzák be ia Ifcejet, s egyéb tejtermékeket. A mai nappal adtak egy (teherautót is, így helybeli viszonylatban talán itudunk egy kicsit mozogni.” Az irodai felszerelésit a fel­szabadulás előtt foganatosí­tott kiürítési utasítás szerint eljárva nyugatra vitték. A jelentés az alispáni hivatal­tól az alábbiaka/t kérte: „Tudomásunk szerint a bonyhádi kiürített egyéneket valahol Tamási környékén érték utal az orosz csapatok. Ha az irodiaberendezésünk netán szintén ott maradt vol- na, úgy tisztelettel kérem, hogy amint Tamásival érint­kezni tud Főjegyző Űr, szí­veskedjék intézkedni ezek megőrzése felől.” Végül arról ad tájékozta­tást a főszolgabírói hivatal, hogy a menekülés miatt üressé vált főszolgabírói la­kásba a szovjet hatomat ha­tóságok az adóhivatalt és az adóhivatali főnököt telepí­tették be, míg magát az adó­hivatal épületéit iá katonai parancsnokság vette igény­be. Ki volt a hibás? A közlekedési balesetek nem kizárólag gépesített ko­runk jellemzői. Voltak ilye­nek akkor is, amikor a gép­kocsikról a legmerészebbek is csak álmodoztak. Rendre ki is vizsgálták az eseteket, s ha a felek nem tudtak meg­egyezni, ítélet született az ügyben. 1806. július 26-án panasz­levelet nyújtott be -a nemes vármegyének a (tolnai Fes­tetics József. Ebben a levél­ben a gróf leírta, hogy jú­lius 14-én Tolnáról Budára tartott két négyfogatú hin­tával többedmagával. Duma- földvárott lovakat cseréltek. A második kocsiba egy szer­telennek tartott kocsis lovait fogták be. A továbbutazás előtt la községi kisbíró figyel­meztette is ,a kocsist, hajtson óvatosan, a lovak szilajak. De a kocsis a lovakat „hegynek-völgynek — anélkül, hogy ereszkedőn bé kötött volna — egyaránt hajtván, addig üzlte hajtotta légyen lovait, méglen végté­re hátsó kotsimat, melyben tulajdon magam leánya, Pe- theő Vincze-Ispány Ur Kiss- Asszonya, a nevelő, Guber- nantné Asszonnyal együtt üli­tek, azon gyors szaladásban, egy mélyebb völgyben, éppen Penltdlén föllül, oly terhesen, oly nagy veszedelemben för- fordétotta volna, hogy nem tsak kotsimnak, mellyet a dőlés után a lovak a hátulsó résziül el szakasZtván, egész a pimtzéknek első soráig hur- czolták (ide értvén az orvo­sokra tett költségeimet is) 200 p-t és többet érő károkat vallottam, hanem még kiss- ded Leánykám is állának ne­mesebb részén mintegy 2 unnyi hosszúságú és áll Itsont- ig bé ható hasétást, Pétheő Vicze—Ispány Ur Kiss-Asz- szonya terhesebb ütéseket, avagy is Contusiokait, a Gu- bernantné pedig talán holtá- iglan tartandó belső nyava- láit kapott légyen.” A gróf követelte kárának megtérítését, mert — véle­ménye szerint — a felelőtlen gyorshajtás miatt következett be a baleset. Azt is követelte, hogy a kocsist részesítsék testi fenyítésben. A vármegyének helyszínelő csoportja nem volt, ezért az ügy kivizsgálását a dunaföld- vári bíróra bízták. A bíró a következőkre jutott: elismer­te a panasz jogosságát de a felelősség megállapításában más következtetésre jutott, mint a gróf. Véleménye sze­rint a gróf követte el a sza­bálytalanságot, ugyanis, az asszonyokat szállító hintóba jámbor lovakat fogtak, a ko­csit azonban annyira meg­rakták csomagokkal, hogy a kocsisnak rendes ülés sem ju­tott, a völgynek menet nem tudta visszafogni a lovakat. Igaz (aiz, hogy nem kötötte be a kereket a völgynek me­net — de ezt la gróf sem tet­te, márpedig, ha neki nem kellett ezt megtennie, miérlt kérik ezt tőle számon? Nem tudjuk, milyen dön­tést hozott az igazságszolgáln tatás. K. Balog János

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents