Tolna Megyei Népújság, 1984. október (34. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-03 / 232. szám
1984. október 3. KÉPÚJSÁG 3 Tíz évvel a KB-határozat után A népművészet új mestere Tíz évvel ezelőtt, 1974-ben hozott határozatot a Központi Bizottság a közművelődéspolitikáról, majd 1976-ban az országgyűlés elfogadta az V. számú törvényt a közművelődésről. Ezek, valamint a megyei és a járási pártbizottság feladatterve alapján készült el Iregszemcsén is a középtávú — és készül évente az egyéves — közművelődési terv. A községi pártvezetőség rendszeresen figyelemmel kíséri a közművelődés helyzetét, meghatározza a soron- lévő feladatokat. Legutóbbi ülésén is erre került sor. Mint a beszámolóból és a vezetőségi ülés vitájából kitűnt, a Központi Bizottság határozata óta jelentős fejlődés történt Iregszemcsén és társközségében, Űjiregen, a közművelődésben. Javultak az elmúlt években a közművelődés tárgyi és személyi feltételei. A művelődési házban megszüntették a presszót — gyakran zavarta a rendezvényeket, és egyébként is kétszáz méterre van egy presszó —, ezáltal helyiség szabadult fel a különböző rendezvények, összejövetelek céljaira. Korszerűsítették a világítást, a téesz brigádjai lemeszelték a falakat, felcsiszolták a parkettát. Egy-egy szűkebb körű rendezvényre — irodalmi estre — igénybe lehet venni a pártszékház nagytermét. Bűvült egy teremmel a könyvtár is. Gondot okoz, hogy évekkel ezelőtt tönkrement a művelődési ház nagytermének fűtőberendezése, így itt a téli hónapokban nem lehet rendezvényt tartani. Űjiregen a tanácsház irodahelyiségében kapott helyet a könyvtár, két alkalommal van kölcsönzés. Ami a személyi feltételeket illeti: főhivatású, szakképzett vezetője van a művelődési háznak, könyvtárosi végzettségű vezetője a könyvtárnak. Megalakult a művelődési ház társadalmi vezetősége, ám tagjainak egy része szinte állandó jelleggel cserélődik, illymódon a bizottság tevékenysége nem folyamatos, jóformán a tervkészítés idejére korlátozódik. Ezen változtatni szükséges. A tervek készítése során igénylik a társadalmi szerveknek, valamint az üzemek dolgozóinak véleményét, azt a munkahelyi felelősök „magukkal hozzák”. így a vezetés tájékozódik arról, hogy az adott társadalmi, vagy gazdasági szerv milyen segítséget kér közművelődési feladatainak végrehajtásához, milyen igényeket támaszt. A lakosság összetétele nem változott alapvetően, de nőtt a szakképzettek és az értelmiségiek száma. Az utóbbi időkben az üzemi dolgozók, valamint a nyugdíjasok száma is növekedett. Valameny- nyi réteg igényt támaszt a közművelődés iránt, különösen a nyugdíjasok és a fiatalok. A munkaképes korú lakosság szabad idejét túlnyomórészt a háztáji gazdaságban tölti, de hét végeken szívesen vesznek részt kirándulásokon, egyre többen üdülni is mennek, ami korábban falun még nem volt gyakori. Minderre figyelemmel kell lenni a közművelődési munkában. A közművelődési intézmény rendezvényei közül a leglátogatotttabbak a műsoros előadások, táncos rendezvények. Érdeklődést keltenek az író-olvasó találkozók is, ám jobb szervező munkával ezek látogatottságát növelni lehetne. Szép számmal rendeznek ismeretterjesztő előadásokat — főképp a szakmai jellegű és az egészségügyi előadások iránt nagy az érdeklődés. Bevált az a két-három évvel ezelőtti kezdeményezés, hogy az állami gazdasághoz tartozó külterületi településeken — Csehi, Okrád, Hékút —, ahol túlnyomórészt a cigány lakosság él, ismeretterjesztő előadásokat szerveztek," mozgókönyvtárt vittek, könyvvásárlási lehetőséget biztosítottak. Az ott lakók mindezt szívesen és érdeklődéssel fogadták. Kialakulóban van a kapcsolat a szocialista brigádokkal. Eddig a művelődési intézmények segítségét — kulturális vállalásaik kialakításához és teljesítéséhez — a Ta—Lux ViMamosipari Szövetkezet brigádjai kérték. A téesz Napsugár brigádja több esetben részt vett a művelődési ház parkosításában és takarításában. Szükséges tovább erősíteni és szélesíteni a kapcsolatot a többi brigáddal, felkelteni igényüket a közművelődés iránt. Azon túlmenően, hogy a területen működő gazdasági szervezetek anyagi-pénzügyi eszközökkel is segítik a művelődési ház munkáját, a mostaninál több igényt kellene tá- masztaniok dolgozóik művelődésének segítésére. A művelődési ház vezetésének sem kellene „letudni” a kapcsolatot egy-egy körlevéllel, amelyben ajánlatot tesz, hanem jó személyes kapcsolatokat is kell kialakítania. Jól sikerültek a művelődési ház rendezésében a 7—8. osztályosok részére rendezett társastánc-tanfolyamok, a két német nyelvtanfolyam. Látogatott volt a szabó-varró tanfolyam is. Eredményesen működnek a szakkörök és klubok. Köztük kiemelkedő az öregek és nyugdíjasok klubjának tevékenysége. ök képezik egyben a hagyományőrzők lelkes táborát, tevékenységükhöz kapcsolódik a gyerekek néptánc-csoportja. A bélyegszakkör kétévenként rendez országos kiállítást, a díszítőművész szakkörösök munkája országos kiállításra is eljut. Hagyományossá vált már a kertbarát-szakkör kiállítása is. Megoldandó lenne az „Urögi szoba” tárgyainak elhelyezése, ami aztán idegen- forgalmi nevezetességgé is válhatna. Többször napirendre került egy ifjúsági klub megalakítása, ez azonban ez idáig nem sikerült, pedig a fiatalokkal való beszélgetés során kitűnt, hogy volna igényük rá. A vezetőség úgy foglalt állást, hogy határozott, jó programmal és szervezéssel létre lehetne — és létre is kell — hozni a klubot. A tízévvel ezelőtt született határozat megvalósítása érdekében sok minden történt Iregszemcsén, azonban van még bőven tennivaló. A pártvezetőség határozata kimondja többek közt, hogy folyamatossá kell tenni a művelődési ház társadalmi vezetőségének tevékenységét — a gazdasági szervek olyanokat „delegáljanak” a vezetőségbe, akik hozzáértő és lelkes aktivistái lehetnek a közművelődésnek. Szükséges továbbfejleszteni a külterületen élő lakosság köz- művelődési lehetőségeit. Szorosabb kapcsolatot kialakítani a szocialista brigádokkal. J. J. A Tolna megyei Népújság szeptember 22-i számában megjelent Egészen fiatal párttagok című cikkhez küldött észrevételt Durgonicsné dr. Molnár Erzsébet, a Kaposvári Tanítóképző Főiskola Szekszárdi Kihelyezett Tagozatának pártalapszervezeti titkára: „Mint minden alapszervezet, a miénk is elsőrendű feladatának tekinti a pártnevelőmunkát, dolgozóink és főiskolai hallgatóink körében egyaránt. Az elmúlt évek során oktatók, hallgatók és hivatali dolgozók felvételére került sor. A tervszerű munka eredménye, hogy alapszervezetünk — és főiskolánk — rövid fennállása óta (1978 és 1983 között) tizenkét hallgató kért és nyert tagfelvételt a főiskolás évek alatt az MSZMP-be. Ha figyelembe vesszük azt. hogy mindössze három évet töltenek a főiskolán fiataljaink, hogy alig 240 fő a hallgatói létszám — az indulást követő években még ennél is kevesebb —, azt hiszem, sem alapszervezetünknek, sem főiskolánknak nincs szégyenkezni valója. Vagyis „évente és rendszeresen” két, olykoT három hallgató lesz párttag. Pártnevelő munkánk során igen körültekintően kell eljárnunk, mivel párttagságunk és fiataljaink között egy sajátos viszony is létezik; a tanár-diák viszony. Kérdezhetik: mennyiben sajátos ez, mennyiben befolyásolja a pártépítő munkát? Egy oktatási intézményben az a természetes, ha a diák elsősorban tanárként tekinti az ott tanító párttagokat. Ha a tanár oktatómunkájával tekintélyt vívott ki magának — és ez egy párttag esetében elsőrendű szakmai és politikai (kötelesség —. akkor mint párttag is megbecsülésnek örvend. Ugyanakkor vigyázni kell arra is, nehogy a tanári tekintély — vagy rosszul értelmezett tékintély — erejével irányítsuk hallgatóinkat a párt soraiba. Ügy érezzük, eddig ezt sikeresen tudtuk megoldani. Annak érdekében, hogy fiataljainkat a párt politikája iránt érdeklődővé, nyitottá tegyük, az iskolai KISZ- bizottsággal közösen rendszeresen tájékoztatót tartunk a pártszervezet munkájáról, a pártba való jelentkezés módjáról. A KISZ-vezetők és a párttagoktatók figyelemmel kísérik a jól dolgozó, jól tanuló fiatalokat, és javasolják felvételüket a pártba. Jelenleg három hallgató tagfelvételével foglalkozunk. Előfordult már. hogy a rövid képzési idő miatt nem kerülhetett sor a tagfelvétel lebonyolítására, de a végzős jellemzésében jeleztük a fogadó intézmény vezetői számára, hogy párttagságra alkalmasnak tartjuk. Mi ily módon is segíteni kívánjuk az iskolai alapszervezetek pártépitő tevékenységét. Ügy érezzük, ha nem is mindent, sokat tettünk azért, hogy a pályára lépő ifjú tanítók között egyre több párttag legyen. Számunkra az jelent elismerést, hogy volt tanítványaink-párttagjaink megyénk és városunk iskoláiban dolgoznak, és kapcsolódnak be a pártmunkába. Néhányuk, máris jelentős pártmegbízást vállalva.” „Teremni kell a táncra” Beszélgetünk és Ferenc bácsi a csoport műsorairól, a megmaradt hagyományokról szól. A keresztelés, a lakodalmas, amiben ő házigazdaként adja az áldást és azt kívánja, hogy mint neki, annyi családja legyen az új párnak is — szám szerint öt gyerek, húsz unoka és tizenkilenc dédunoka... — Aztán a karácsonyi leánymegéneklés szokása elevenedik meg. — Ez olyan volt — magyarázza —, hogy a lány, akit megénekeltek részt vehetett a húshagyati táncban. Három éjjeh három nap szokás volt akkor táncolni és aki onnan elkésett, azt megkontramar- solták (elfenekelték). Váltásként fényképek kerülnek elő és mindegyikhez egy-egy történet, magyarázat is dukál. Az 1923. október 23-i esküvő násznépét ábrázoló kép „hibája”, hogy a zenekar nem elöl ül félkörben, hanem hátul vannak és így az ünneplők eltakarják őket... A legutóbbi színes képet pedig „a tavaszon csinálták” a pestiek, amikor is egy- párat énekeltek, táncoltak nekik. Újból a szereplésre tereljük a szót. Ferenc bácsi vallja, hogy nem fárasztó, inkább jó érzés, mert látja „azt a sok szép szereplőt”, hallja „azt a sok szép zenét.” — Nagyon jó érzés, hogy ott lehetek, mert olyan, mint egy lakodalom. — Mit jelent ez a magas elismerés? — érdeklődöm. — Nagyon nagy örömet, mert nem sokan vannak, akik ilyenben részesülnek... A székelyek közül ilyent csak a László László kapott mint zenész, de más férfi még nem... Hogyan fogadták a faluban?... Meggratuláltak... • A kakasdi portán ennyit tudtunk meg. A kép, ami eddig kialakult nem teljes, ezért Szabadi Mihályt kértük meg, hogy egészítse ki: — Hosszú évek óta együtt dolgozom Sebestyén Feri bácsival és a tapasztalatom az, hogy végtelen nagy bölcsességgel megáldott ember, aki csodálatos harmóniával rendezi el a saját életét. Példa lehet a fiataloknak. Tekintélyét a csoportban emberi tartásával, magatartásával, a vitás kérdésekben tanúsított nagy bölcsességével, ügyszeretetével, fegyelmezettségével vívta ki magának. Mindig azt teszi — és azt természetesen —, amit a közösség és az ügy kíván. A lakodalmasban, ahogy az ifjú párt megáldja, az jelkép, a saját életének jelképe... Tánca nagyon értékes, mert Feri bácsiban a táncos hagyományok testesülnek meg. Megérdemelten kapta meg a kitüntetést. Bevallom, mindig szívesen nézem, illetve néztem — akár a televízióban, akár élőben — az izményi népi együttes műsorát. A nemzeti kincsünk néhány gyöngyszemét ápoló és bemutató csoport produkciója láttán nemcsak a kamera, de a nézőtéren ülő is rajt felejti szemét egy egyenes tartású, nagy bajuszú, fehér hajú táncoson, Sebestyén Ferencen, aki élményt nyújtó, értékes táncával fellépésről fellépésre külön is kiérdemli a közönség tapsát, elismerését, tiszteletét. A mindig és mindenütt szívesen látott 83 éves táncos — mint arról már hírt adtunk — augusztus 20-án a Népművészet mestere kitüntető címet kapta. Ezzel ismerte el társadalmunk azt a munkát, amit hosszú idő óta becsülettel végzett. Ugyanis ezt a kitüntetést — ami valamennyi népművészeti ágra vonatkozik — csak azok kaphatják meg, akik egy életen keresztül kiemelkedő tevékenységükkel olyan magaslatra jutottak el, hogy méltóak a mesteri címre. Az idén ezt nyolcán érdemelték ki hazánkban, köztük Sebestyén Ferenc nyugdíjas is. * A kakasdi portán hiába keressük a házszámtáblát, nem találjuk. Ennek az az oka, Ferenc bácsi egyik unokája a telekre épít, ezért a régi ház nagy részét lebontották. Most egy szoba-konyhában húzódtak össze. Érkezésünkkel a népművészet új mesterének délutáni pihenőjét zavarjuk meg — gondoljuk —, de a szíveslátás elűzi ezt a gondolatot. A mestergerendás, fényképekkel teli szobában hamarosan a „hogy is kezdődött ?- re” tereljük a szót. Házigazdánk megsodorja ősz bajuszát, aztán emlékezik: — A táncot 1920—22 táján, amikor olyan legényféle voltam, tanultam az öregebb legényektől. Amikor ők tán- cöltak, akkor én is odales- kődtem és kezdtem utánozni őket. Jól bírtam, mert fiatal voltam. Amikor megházasodtam és keresztelő, bál vagy lakodalom volt, mindig szerettem a táncot, mindig jókedvű voltam. Ha zenét hallottam, mindjárt táncra állt a lábam... Ma is így vagyok, ha szép zene szól, a lábam már indulna táncolni... Ezután közelebbi idő emlékei elevenednek meg. A Röpülj páva televíziós vetélkedőre készülődő izményiek- * nek 1978-ban Szabadi Mihály, a szekszárdi néptáncegyüttes vezetője segített a műsor összeállításában, a táncok kiválogatásában. — Izményben volt egy találkozó, egy próbatánc, akkor válogatta ki a Szabadi, hogy melyik lesz a megfelelő. Ott volt a Nyisztor Bertalanná is, a csoportvezetőnk és a László László szép izményi zenéjére eljártunk egy-két táncot. Tetszett a Szabadinak... és engem nem hagyott ki. A népművészet mestere ezután a sok televíziós próbát, mint a nyilvánosság elé lépés szükségszerű velejáróját emlegeti, aztán a kecskeméti, a kalocsai, a bajai, a szekszárdi és az ország más településein történt szereplésekről szól. A sikerről, sikerekről szerényen hallgat, pedig van mit, lenne mit elmondani. Többek között azt is, hogy a Röpülj páva fődíját ők nyerték. Felsorolt példáimra csendes bólogatás a válasz. — Ferenc bácsi — fagga- tózom —, mit kell tudni ahhoz, hogy valaki ezt a címet megkapja? — Olyan nagy tudomány nem kell, csak az, hogy a táncokat rendesen csinálja... Legfőbb a kedv, meg az akarat... Aztán szeretni kell a táncot, és erre is teremni kell, mert sok szeretné, de nincs hozzáállása és akkor nem megy. Házigazdánk — jó néhányszor meggyőződhettünk már róla — nincs híján a felsoroltaknak. Ezért is ad maradandó élményt a verbunkja, vagy ahogy ő nevezi a sillad- ri és a csárdás. Ugye ismerős az a figura, amikor feláll a levegőben és összeüti a bokáját, vagy éppen féllábra áll és ütögeti a csizmája talpát? Ezeket még Bukovinában, Andrásfalván leste el. „Teremni kell a táncra” „A faluban meggratulál- tak” Csárdás a budapesti tavaszi fesztiválon ÉKES LÁSZLÓ Fotó: Kapfinger András
