Tolna Megyei Népújság, 1984. szeptember (34. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-13 / 215. szám
1984. szeptember 13. Gondolatok a városkörnyéki településrendszerről ni. Mit jeleni népművelőnek lenni? A 60-as évek közepétől kibontakozó ipartelepítési politika rövidesen éreztette hatását. A 70-es évek közepére a megyéből kifelé irányuló elvándorlás lelassult. Ugyanakkor — az ipartelepek koncentrált elhelyezése következtében — a megyén belüli népmozgás felerősödött. Általános jelenséggé vált, hogy a kis településeken lakók nem a napi ingázást választották, hanem — akik tehették —, a városiasodó településeken építettek lakást maguknak. A kiemelt településekre áramlást a falusi népesség természetes érdeklődésén kívül a hivatalos szervek adminisztratív intézkedései is segítették. Döntés született pl. a megye ipari üzemeinek rangsorolására. Bezárattak több falusi kis üzemet kimondottan azzal az indokkal, hogy „elvonja a munkaerőt.” A tanácsok építési tilalmat rendeltek el számos településen. A megkülönböztetett hitelpolitikával az építeni szándékozókat a városok, illetve a városiasodó településekre irányították. A kiemelt települések nemcsak a rendelkezésre álló állami pénzeket vonzották magukhoz, hanem a környező kis települések népességének szí- ne-javát, a szakembereket, az ifjúságot, a falvakban lebontott házak építőanyagát, az összekuporgatott pénzecskéket. Nem készült róla statisztika, de bizonyosra vehető, hogy a városokba áramlott ezekben az években a termelőszövetkezetekben és a háztáji gazdaságokban képződött jövedelmek túlnyomó többsége is. Ha mindehhez hozzátesszük a már korábban érintett körzetesítéseket és összevonásokat, akkor elénk tárul a gyorsan lezajló városfejlődés legfőbb jellemzője. A folyamat eredményeképpen a megye lakosságának közel 40 százaléka városlakó lett. Ugyanakkor megmaradt — vagy alig változott, — a megye hagyományos településhálózata. A népesség többsége továbbra is a falvakban él. Azokon a településeken, amelyeknek az elmúlt évtizedek településfejlesztési gyakorlata nem kedvezett. Társadalmi ellentmondás keletkezett, amelynek feloldása az elkövetkező időszakra vár. Az ellentmondás feszültségkeltő hatását fokozza, hogy a városokban és a vonzáskörzetükben lakó népesség sem a foglalkoztatottság arányaiban, sem a végzett munka jellegében nem különbözik lényegesen egymástól. Olyan helyzet teremtődött, hogy ma a megye lakosságának politikailag és gazdaságilag meghatározó része a kiemelt településeken egymás mellett, hasonló munkakörülmények között dolgozik. Képzettsége, kulturális, szociális igénye megegyezik, csak a lakóhelyének minősege különbözik. Az ingázóknak tehát nemcsak az uta- zással járó fáradtság okoz gondot. Lakóhelyi körülményéi miatt legtöbbször teljesen kimarad azokból a szociális, kulturális és ellátási javakból, amelyek az ipari beruházások természetes tartozékai, s amelyeket a városban lakó kollegák, munkatársak magától értetődő juttatásként tulajdonítanak el. Ez az ellentmondás nem oldható fel egyik napról a másikra, mert a megye kis településein lévő, több tízezer embernek otthont adó lakásállomány ma még semmivel sem pótolható nemzeti vagyon. Városaink sem nélkülözhetik a vonzáskörzetből bejáró munkaerőt, hiszen az ipartelepítés eleve rájuk alapozott. A bejárók lakóhelyig gondjai, ellátási, köziművelődési stb. igényeinek a kielégítése zömében a vonzáskörzet településeire hárul. A járások megszüntetését követő köz- igazgatási átszervezés során sok szó esett a városkörnyéki települések önállóságáról. A hatáskörök bővítését, a testületek felelősségének növelését természetesen csak üdvözölni lehet. Látnunk kell azonban azt is, hogy a települések jelentős hányada _ az anyagi bázis híján — nem tud mit kezdeni az önállósággal. Az elmúlt évtizedekben lezajlott társadalmi folyamatok lényege ugyanis éppen az, hogy- a megye településeinek közel fele elvesztette hagyományos funkcióit. Ezek a falvaik korábban olyan települések voltak amelyekben a lakóhely, a munkahely, az életmód, valamint a hozzájuk kapcsolódó ellátási, igazgatási, politikai, művelődési intézmények szinte feltété- lezték egymást. A falvaknak ezt a funkcionális egységét a termelési mód változásával járó átalakulás és a már említett egyéb tényezők megszüntették. Legtöbb kis településnek a régi funkciói közül csak egyetlen maradt; valamely közeli város vagy nagyközség lakótelepévé, éjszakai szálláshelyévé vált. De ennek a funkciónak sem felel meg igazán, mert korszerűtlen. Nem elégíti ki a mobilizált és urbanizálódott ember igényeit, hiszen egy más termelési mód emberének, a kisparaszti gazdálkodásnak az életmódjához épült. A hagyományos funkcióit és lehetőségeit vesztett községek közé nemcsak a társközségeket, hanem az önálló termelőszövetkezettel, tanáccsal, stb rendelkező települések egy részét is oda kell sorolnunk. Az utóbbiak helyzete a népesség összetételét és mobilitását illetően nem sokban különbözik az előbbiektől. Látnunk kell azért, hogy a városkörnyéki településrendszer problémáinak csökkentése újszerű megoldások keresését jelenti. Legkézenfekvőbb megoldás az lenne, íha azokat a város- környéki településeket, amelyek elsősorban lakóhelyi funkciókat látnak el, a városok úgy kezelnék, mint a többi lakónegyedüket. Tehát a városban dolgozók arányának megfelelő mértékben a városok biztosítanák az alapellátás, szolgáltatás és a szociális-kulturális létesítmények fenntartásának költségeit. A falvaknak — mint lakóhelyi közösségeknek — az „önállósága” a létesítmények elhelyezésének eldöntésében és a társadal- mimunka-akciók szervezésében nyilvánulhatna meg. így talán enyhíthető lenne az a helyzet, hogy a munkavállaló nők az úgyis túlzsúfolt tömegközlekedési eszközökön cipeljék haza a napi bevásárlást, hiszen a lakóhelyük egyetlen vegyesboltja is bezár, amikorra hazaérnek. Aki ezek után azt gondolja, hogy fiatal városainkat valamiféle bűnös mulasztás terheli, nagyot téved. Városaink jelenleg (és még hosz- szú ideig) saját belső gondjaikkal vannak elfoglalva, gondolni sem mernek nagyvonalúbb megoldásokra. A városfejlődés ugyanis nem tudott lépést tartani a városokba telepedő népesség növekedési ütemével. A. feszültség forrása itt is az, hogy a várossá fejlődő település legtöbbször csak frissen szerzett — vagy meglévő, de extenzív úton fejleszthető — ipari munkahellyel rendelkezett. Az infrastrukturális háttér hiánya a városiasodó településeken is kényszermegoldásokat eredményezett. Évekig hiányzott az új lakónegyedekben az út, a járda, a szennyvíz, az üzlet stb. A városok kiemelt állami támogatása ellenére az itt jelentkező gondok talán még mindig feszítőbbek, mint a falvak gondjai. Nincs elég lakás, óvoda, bölcsőde, zsúfoltak az iskolák stb. (Folytatjuk) DR. LÁSZLÓ PÉTER A címben felvetett kérdésre sokan, sokféle választ adhatnak. A Magyar nyelv értelmező kéziszótára szűkszavúan így fogalmaz: „Népművelő (főnév): népműveléssel foglalkozó szakember”. E rövid definíció kibontásához azonban szükséges egy másik meghatározás értelmezése is. Ismét a szakirodalomra hivatkozva, megtudhatjuk, hogy a népművelés nem más, mint „a dolgozó nép, a tömegek műveltségi színvonalának tervszerű, folyamatos és módszeres emelése, ismereteik gyarapítása az iskola, a sajtó, a rádió, a színház, a mozi, előadások, kiállítások, művelődési otthonok, könyvtárak stb. útján”. Ezzel együtt már teljesebb a kép, könnyebb az értelmezés is. Értelmezés ? A lexikonoknál is bővebb információt adhat az „illetékes”, esetünkben Nyers Sándorné, a Dombóvár Városi Művelődési Központ és Könyvtár népművelője, aki „Kitűnő és eredményes népművelői munkája elismeréseként Kiváló Népművelő kitüntetésben részesült” — ez év augusztus 20-án. A múlt és a jelen összevetése A naptár 1967. szeptemberét mutatta, amikor Nyers Sándorné a pályára került. Igaz, nem népművelőnek, hanem pedagógusnak készült, mivel azonban nem vették fel a tanítóképzőbe, elfogadta a hívó szót, és a dombóvári „Koronában” megkezdődött pályafutása. „Akkor még kevesekre korlátozódott a tevékenység, s az emberek napjait szebbé, jobbá tevő dolog nem, illetve csak kevés volt.” Egy nagyteremben, a néhány tevékenykedő kiscsoport mozgatása mellett egy-két „hasznos műveletet” — vetítés, székhordás — kellett elsajátítani a kezdő népművelőnek . . . Jelentős változást a tíz évvel ezelőtt megjelent közművelődési törvény hozott. Megpezsdült az élet. Nyers Sándorné is feltette magának a kérdést: Hogyan tovább? Aztán a továbblépés, az újítás mellett döntött. Az első sikert, annak a tudatát, hogy itt más is történik, az a hegesztőtanfoilyam adta, amivel sikerült a betanított munkások kezébe szakmun- 'kás-bizonyítványt adni, KiNyers Sándorné: Nemcsak az eszével, a szivével is kell dolgoznia a népművelőnek. tágult a népművelés tartalma, hisz már nemcsak a „nagy művészeteket”, hanem a mindennapi szükséges ismereteket is közvetítették. Szövő-, szabó-varró-, sütőfőzőtanfolyamok jelentkeztek új igényként. Aztán más is. Az 1978-tól meghirdetett „nyitott ház”-kísérlet új munkát, új feladatokat kívánt, illetve adott, ami az 1979-ben átadott új művelődési központban meg is valósult. — Most, hogy kiváló népművelő lettem, végiggondoltam mindent — mondja Nyers Sándorné. Ez nemcsak az én érdemem! Kell hozzá egy intézmény, egy olyan intézményvezető, aki hagyja az embert dolgozni, sőt, piszkálja is, hogy többet tegyen. Kellenek a jó munkatársak, a csoportvezetők, és kell egy család is, aki segíti ezt a nagyon szép, ,és nagyon nehéz munkát. De kell az állandó önképzés is. A népművelés életforma — A mi tevékenységünk szakma, de egy életforma is — meditál hangosan a népművelő, majd elmondja: Más ez a tevékenység, mint például egy gyári munkásé. Nem napi nyolc, hanem tíz— tizenkét órát dolgoznak, aztán a „házon kívül” is jó, ha papír, ceruza van a táskában, hiszen a városban járva. beszélgetve, a különböző kéréseket így fel lehet jegyezni... A további beszélgetésekből kiderül, hogy kell egyfajta rátermettség ehhez a nagyon összetett pályához, de nem árt a nyitottság, az állandó tájékozottság sem. Nap mint nap jártatni kell az embernek az agyát, hiszen csak így tudja felmérni, és maradéktalanul megvalósítani az igényeket, az emberek igényeit. Azt kell szem előtt tartani, hogy mindenkiben van valami érték. Ez a segítőtársak kiválasztásában is szempont — ugyanis nemcsak az itt dolgozó népművelők teszik vonzóvá a házat, hanem a városlakók is. A nyitott ház nyitott népművelőket kíván, olyanokat, akik nemcsak az eszükkel, de a szívükkel is dolgoznak ... Aztán fontos a jó kapcsolatteremtő képesség, valamint az, hogy tudja, segítse megoldani a különböző problémákat. Talán ennyivel és ettől több a mi munkánk a lexikonban leírtaknál. Az elhangzottakat próbálom kiegészíteni, mondván, a népművelők azzal a képességgel rendelkeznek, hogy egyszerűen magától értetődően tudják adni azt az élményt, örömöt, amit a kultúra nekik jelent. Beszélgetőpartnerem cáfol: — Nem kell különös képesség. Az a legalapvetőbb dolog, hogy minden embert, aki ide bejön, tiszteljek, mert tanulni akar, vagy én akarok tőle tanulni valamit... Ha űr vagy kudarc van, az a népművelő kudarca is, mert a siker mellett az eredménytelenségben is részük van. De. ha komolyan veszi hivatását, és odafigyel, akkor mindig történik valami. Észre kell venni, hogy mire nincs szükség, és az új igényt is, mert csak így lehet előrelépni. * A címben feltett kérdésre ez az „illetékes” válasza, ez a hitvallása. A megbecsülés — az idei kitüntetettek közül egyedül volt beosztott népművelő Nyers Sándorné. — Űjabb erőt, újabb hitet ad, és ez az erő, ez a hit lesz az, ami majd bővíti a népművelői fogalom terjdelmét — a közösség hasznára. ÉKES LÁSZLÓ Fotó: KAPFINGER ANDRÁS Kisautóbusz - kooperációban Elkészült az első két turista-autóbusz, amelyet magyar— bolgár együttműködéssel készítettek az IKARUS székes- fehérvári gyárában. A kooperáció célja, hogy kiskategóriájú autóbuszokkal jelenjenek meg a gyártók a szocialista piacon. Az új busz farmotoros, légrugós, 8 méter hosszú és harminc utast szállít. Közösségi kezdeményezések a felszabadulás évfordulójára S. Hegedűs László nyilatkozata A Hazafias Népfront Országos Tanácsa áprilisi ülésén felhívást intézett hazánk lakosságához, javasolva, hogy közösségi vállalásokkal, felajánlásokkal járuljon hozzá felszabadulásunk közelgő 40. évfordulójának méltó megünnepléséhez. S. Hegedűs László, a HNF Országos Tanácsának titkára a kezdeményezés fogadtatásáról, az eddigi tapasztalatokról tájékoztatta Seregi Lászlót, az MTI munkatársát. — Mi sem természetesebb annál, hogy a népünk életében kiemelkedő szerepet betöltő évfordulók előtt még- inkább megélénkül a társadalmi tenni akarás; s a lakosság olyan alkotásokkal kíván megemlékezni történelmünk sorsfordító eseményeiről, amelyek megvalósításában tevékenyen közreműködhet. A felhívás kibocsátásakor erre, a sokszor bizonyított segítőkészségre építettünk, s az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy számításaink beváltak Országszerte megkezdődött a lehetőségek felmérése, azoknak a tennivalóknak a kazalba gyűjtése, amelyek módot nyújtanak az állampolgároknak arra, hogy bekapcsolódjanak a végrehajtásba. A célok megfogalmazása ott, azokon a településeken halad jól és gördülékenyen, ahol már korábban kialakultak és megizmosodtak a helyi vezetés, valamint a lakosság közötti együttműködés formái. Ezekben a helységekben a fejlesztési elképzelések már eleve tükrözik a közösség akaratát, s összhangban vannak az anyagi és egyéb lehetőségekkel. Ez azért is fontos, mert a felfokozott társadalmi tenni akarásai nem szabad visszaélni; a realitások figyelmen kívül hagyása a későbbiekben megbosszulhatja magát. akár hosszabb távra letörheti az - alkotói kedvet. Szerencsére, napjaink társadalmi kezdeményezéseire nem ez a jellemző. — A vállalások érvényessége ezúttal nem korlátozódik csupán a településfejlesztésre, hanem kiterjed minden olyan területre, célra, amely — az ott élők megítélése szerint — méltó a közelgő évforduló szellemiségéhez. Ennék jegyében született számos olyan felajánlás, amely arra tesz majd kísérletet, hogy feltárja az adott település történeti múltját, felszínre hozva azokat a tényezőket és körülményeket, amelyek meghatározói voltak a település fejlődési ütemének, irányának. Napjainkban azonban mind erősebb az óhaj, hogy e kutatások eredményei széles körben váljanak ismertté. A Hazafias Népfront — terveink szerint — folyamatosan közkincesé teszi majd az értékes monográfiákat, tanulmányokat. — Ez azonban nem azt jelenti, hogy a felhívás nyomán csak a kulturális területek élénkültek volna meg. A településekről beérkezett tájékoztatók arról számolnak be, hogy nincs hiány egyéb, ha úgy tetszik hagyományos felajánlásokban sem. Ismét utak kilométereit, óvodák és bölcsődék százait alapozzák meg együttes erővel, illetve folytatják a már elkezdett, az emberek jólétét előmozdító munkálatokat. És ezzel megcáfolhatjuk azokat a vélekedéseket, hogy életszínvonalunk növekedésének megtorpanása óhatatlanul is visszaveti a közösségi cselekvést. A gyakorlat tényei másról tanúskodnak. Azt láthatjuk-ta- pasztalhatjuk, hogy a viszonylag nehezebb gazdasági helyzet olyan tartalékokat mozgósított, amelyek létezéséről ugyan tudhattunk, de számítani aligha számíthattunk rájuk. — Felhívásunk kedvező fogadtatása annak is köszönhető, hogy nem távoli, az emberek mindennapi életétől, törekvéseitől messze lévő vállalásokat szorgalmaztunk, hanem apró, de nélkülözhetetlen teendők előbbre hozatalát. Manapság nem emlékművekre van szükség elsősorban, de sok-sok, közös felismerésből és elhatározásból fakadó tettre. Ha ezt a célt el akarjuk érni, az eddiginél is szorosabbra kei! fűzni a lakosság és a helyi vezetés kapcsolatát.
