Tolna Megyei Népújság, 1984. szeptember (34. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-08 / 211. szám

/

e "képújság

1984. szeptember 8.

Múltunkból

Deli Sándorral, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának titkárával

— Azt hiszem, fogalmazhatok úgy, hogy az SZMT vezetésében a termelést segítő tevékenység elsősorban Deli elvtárs „asztala”. Ha igen, akkor mindjárt azzal a kérdéssel indítok, hogy milyen tapasztalatai vannak a szak- szervezetek Ilyen irányú tevékenységéről?

— Valamit ponltosítsunk...

— Köszönöm, hiszen éppen azért kezdeményeztem ezt a beszélgetést, hogy a mai helyzetet Jobban megközelítő megfogalmazásokat keressük. S ha még találunk is, annál jobb.

— Négy-öt évvel ezelőtt, egy inlterjú keretében, már szóba került ez a kérdés. Akkor a mondandóm lényege az volt, hogy az akkoriban divatos „termelést segítő tevékenység” kifejezésit ált kell fogalmaznunk és tartalmát is bővítenünk kell.

I

— Értem, de mielőtt eljutnánk ennek a dolognak a lényegéhez, hadd mondjam el, hogy adott időszakban az a megfogalmazás és az akkori gyakorlat helyes volt.

— Valóban, a maga idejében ez a fő társadalmi törekvést tükrözte, de a társadalmi gyakorlat nem statikus, egyszer s mindenkorra adott valami, hanem nagyon is dinamikusan változó.

Í

— Akkor mondhatjuk, hogy a munkaverseny-mozgalom tartalmára és formájára is érvényes ez?

— Természetesen. Akkor is az volt a véleményem, hogy termelést segítő tevékenység helyett termelést-gazdálko- dást segítő tevékenységet kell mondanunk. Ennek legfőbb oka az volt, hogy végleg túl kellett lépnünk egy sereg megcsontosodást elképzelésen, amelyek fejlődésünk extenziv szakaszában keletkeztek és a mennyiségi szemléletet tükrözték.

— Abban a helyzetben va- gyök, hogy ezt közvetlenül is tapasztalhatom, hiszen a kongresszus és a felszabadulási évforduló tiszteletére tett eredeti és pótfelajánlások már ebben a szellemben fogantak.

— Igen, mert a bővített fogalom tartalma is változott. Részben úgy, hogy a munkaversenyben szükségszerűvé vált a itervek túlteljesítésének vállalása helyett a jobb minőség, az alacsonyabb költség érdekében végzett munka, vagyis a minőségi jegyek. Másrészit a termelést, gazdálkodást segítő tevékenység nem korlátozódhat magára a technológiai folyamatra, hanem egyre inkább kiterjed a gazdálkodás egészére.

— Gondolom, nem véletlenül használta az egyre inkább kifejezést.

— Aziit hiszem, nem kell egymást meggyőznünk arról, hogy egy folyamat részesei vagyunk, melynek során eredményeket nem lehet egyik napról a másikra elérni. Azt kell tényként elfogadni, hogy a társadalmi-gazdasági viszonyok alakulása lezárhatattanná teszi ezt a folyamatot is.

— A szakszervezeti munkában is.

— Abban is. Közeli fél évtized távlatából visszatekintve mondhatjuk, hogy a gazdasági viszonyok változása szükségszerűen megkövetelte és megteremtette a változást

a szakszervezeti munka egészében és így a termelést- gazdálkodást segítő tevékenységünkben is. Az új követelmények, és nyugodtan mondjuk ki, az újonnan jelentkező gondok, problémák több irányból is jelentkeznek, következésképpen több irányban kell finomítani munkánkon, akár a szakszervezetekre, akár más társadalmi szervekre, vagy éppen a gazdasági vezetésre gondolok.

I

— Lehet, hogy én vagyok türelmetlen, de mintha még mindig nem lenne elég gyors ez a folyamat.

— Valóban lehetne gyorsabb, jó lenne, ha az lenne, s teszünk is érte, hogy legyen. Nézzük közelebbről. Több éve fogalmazunk már úgy — ezt egyébként a kongresszusi dokumentumok is rögzítik —, hogy napjainkban az emberi tényező szerepe növekszik.

I

— Hadd vessem itt közbe, hogy vezetőknél és vezetet- teknél egyaránt.

— Ez aztán a legtermészetesebb. Az eddigiekből következik, hogy a vezetés, irányítás színvonala, hatékonysága, az üzem- és munkaszervezés nem lehat mellékes kérdés a itermelést-gazdálkodást segítő szakszervezeti munka szempontjából sem. De ugyanígy nem közömbös a szakmai képzettség, a képzés, a továbbképzés sem.

— Deli elvtárs, távol áll tőlem, hogy szándékoltan valamiféle „kényes” területekre tereljem ezt a beszélgetést, de van olyan érzésem, hogy újabban, amikor általában beszélünk a jobbítás szükségességéről, akkor az anyagi ösztönzés szerepe hangsúlyozott, amikor viszont konkrétan a szocialista munkaverseny kerül szóba, mintha szégyellnénk arról beszélni, hogy nemcsak igével, hanem kenyérrel is él az ember.

— Ha azokat a tényezőket vizsgáljuk, amelyek az egyéni teljesítményekre hatnak, óikkor a bérek és az alkalmazott bérformák, az anyagi érdekeltség, az ösztönzési rendszer nem eshelt ki látószögünkből. A szocialista munkaverseny-mozgalom, az újítómozgalom szempontjából sem közömbös az anyagi ösztönzés, az anyagi érdekeltség.

I

— Akkor, ezek szerint, nem fogalmaztam túlságosan sarkosan az előbb.

— Nem. Még egyszer is azt mondom, hogy az erkölcsi és anyagi ösztönzésnek együtt kell jelentkeznie az élet minden (területén, a munkaversenyben meg különösen.

— Ezt a kérdéscsoportot mintegy összegezve, fölvetődik: Sikeresen teljesitettük-e amit korábban megfogalmaztunk és felkészültek vagyunk-e az új és egyre újabb feladatok megoldására?

— Egyértelműen sem nemmel, sem igennel nem válaszolhattok. Valahol ott van az igazság, hogy részben eleget tettünk a korábban kijelölt feladatoknak és láthatóan előbbre léptünk. Az új feladatok, követelmények — sajnos — nincsenek tekintettel arra, hogy mennyire vagyunk felkészültek, azok jelentkeznek. Az a tény azonban, hogy viszonylag pontosan megtudjuk határozni, minden szinten a közeljövő feladatait, a tennivaló fő irányát — kedvező a jövő szempontjából.

— A munkaverseny szervezése, irányítása elsősorban és mindenekelőtt a gazdasági vezetés feladata. Igen ám, de a szakszervezet segítségévei vajmi kevésre menne. Mit tagadjam, tapasztalom néha, hogy a gazdasági vezetők nem foglalkoznak a munkaversennyel úgy, ahogy az megérdemelné, sőt néha még nyűgnek is tekintik.

— Valóban találkozunk ilyen jelenségekkel. Ez részben a vezetői munkára, annak színvonalára utal vissza. De helyenként gond az is, hogy a szervező munka eredményeként beindul a verseny, az eredmények azonban később jelentkeznek. Sőt az eredményeket rendkívül nehéz, sokszor .lehetetlen különválasztani a vállalat tevékenységének egészétől, fgy aztán az értékelés, az elismerés is nehéz.

— Nem mondom, de ba kívülállónak tekinteném magamat, mondhatnám: talán nem is fontos.

— Erről' ugyancsak hosszasan beszélgethetnénk, akár vitatkozhatnánk is, de maradjunk az eredeti témánál. A munkaversenynek bele kell épülnie a vállalat egész tevékenységébe. Az egyéni vállalások, kezdeményezések kapcsolódjanak a vállalati egészhez. Minden más munkaversenyforma értelmetlen. Persze nem az egyéb, társadalmi jellegű vállalásokra, munkákra gondolok, azok szerves részei a munkaversenynek, a brigádmozgalom- nak.

— Magam is dolgoztam sokáig termelő üzemben. Társadalmi vonatkozásban kulcspozícióban. Sikerült sajnos, olyan tapasztalatokat is szereznem, hogy a gazdasági vezetés a munkaversenyt amolyan „tűzoltófeladatok” ellátására használta föl. Például ...

— Értem, miről van szó. Ilyen lehetőségeket a munkaverseny ma is magában hord, de ma már nem ez a jellemző.

I

— Örülök, hogy ezt hallom, de akkor most mit szóljunk az új vállalkozási formákról?

— Mit szóljunk? Beszéljünk nyíltan. A dolog egyik oldala az, hogy az új vállait kozási formákat is a gazdasági szükségszerűség szülte. Ne firtassuk, hogy e téren minden az elképzeléseink szerint alakult-e. Tény viszont, hogy az új vállalkozási formák többsége úgy járul hozzá a nemzeti jövedelem termeléséhez, hogy beruházás nélkül teremt kapacitást. Ez az a gazdasági szükség- szerűség, amire gondoltam.

Ami a munkaverseny-moz- galomra gyakorolt hatását illeti, az nem kedvező. Végül is egy átlag feletti anyagi elismerés áll szemben jószerivel tisztán erkölcsi elismeréssel. Olyan esettel is találkoztunk, hogy szocialista brigád feloszlott a gmk megalakulása miatt. De ez nem jelenti azit, hogy a munkaverseny rossz, hogy a brigádmozgalom idejétmúlt forma. Inkább arra figyelmeztet, hogy a hagyományos formákban is meg kell találnunk az erkölcsi és anyagi elismerés összhangját.

I

— Tehát kapjon a munkaverseny is nagyobb „vállalkozási” lehetőséget?

— Pontosan erről van szó.

Legyen a munkaverseny így egyfajta szocialista vállalkozási forma. Ehhez egyértelműen az szükséges, hogy a munkaverseny eredményeinek is legyen meg az anyagi elismerése. A szabályzó rendszerünket is ehhez kell igazítani. Ma még ehhez a vállalati alapok nincsenek meg.

— Hiszem, hogy a beszélgetésbői kiderült, központi kérdés a gazdálkodás hatékonyságának javítása. Ennek pedig számos összetevője van. Minden összetevő végső soron, emberekhez kötődik.

— Ha eredményeket akarunk elérni, a szubjektív feltételeken is javítanunk kell. A gazdasági életben is meg- tént-folyik a decentralizálás. A felülről való, adminisztratív beavatkozások száma csökken és egyre nagyobb szerepet kap a normatív szabályozás, az indirekt módszerek. Ez a tendencia 1968 óta tart. A feladatok azonban nem csökkennek, inkább nőnek. Nagyon sokat segíthet és segít is ebben az üzemi demokratizmus mind teljesebb érvényesülése. Az üzemi demokrácia, mint a gazdálkodás társadalmi ellenőrzése, sem csak úgy jött, hanem kiteljesedését a közelmúlt és jelen helyzetünk tette nélkülözhetetlenné. Hogy még pontosabb legyek, a gazdasági önállóság növekedése és a^ munkahelyi demokrácia fejlődése szinte feltételezi egymást. Ha nem együtt fejlődnek, az egy idő után anarchiához vezethet.

I

— Most folyik az üzemekben a vezetők véleményezése. Itt a szakszervezeti szerveknek rendkívül nagy a felelőssége.

— Valóban, igen nagy a szakszervezetek felelőssége is ebben a kérdésben. Tapasztalatokról csak a felső vezetők véleményezésével kapcsolatban lehet beszélni. Ismert, hogy kezdetben a szak- szervezetek és a gazdasági vezetők is, enyhén szólva, gyanakvással fogadták. Ma viszont nagyon kevesen vitatják hasznosságát és ösz- szességében a tapasztalaitok kedvezőek. A középvezetők véleményezése most indul. Ez legalább akkora felelősséget ró a kollektívákra. De, ön összegző válását kért tőlem és én ezt a témát úgy összegzem, hogy a munkahelyi demokrácia és belefoglalva a vezetőik testületi véleményezését, a dolgozók olyan joga, amely több vonatkozásban is magában hordozza az érdekvédelmi és érdekképviseleti funkciót. Érdekképviselet úgy, hogy segítséget ad a vezetőnek munkája további javításához, sőt magas fokú erkölcsi elismerést jelent, ha átlag feletti munkát ismer el. Érdekvédelem és érdekképviselet, Ügy is, hogy a kollektíva véleménye szükségszerűen kizárja a (túlzásokat, a szubjektív megítélést. Érdekvédelem és érdekképviselet végül, akkor is, ha kiszűri a nem megfelelőket, mert akkor a kollektíva és a társadalom érdekét fejezi ki. Ez jelenti ebben a feladatban a felelősséget és a nehézséget is.

I

— Gondolom, sokáig folytathatnánk még ezt a beszélgetést. Ha más formában is, lesz még rá módunk. Addig is megköszönöm az itt megfogalmazott gondolatokat.

Letenyei György

Cser Sándor Tolna megye főispánja 620/1945. számú, április 27-én kelt rendeletével utasította a községi nemzeti bizottságokat, hogy haladéktalanul alakítsák meg a nemzeti segélybizottságot minden községben. A nemzeti segélybizottság (tagjai számát a rendelet nem határozna meg, mindenütt oyan létszámút hoztak létre, ameny- nyit helyileg szükségesnek véltek. A demokratikus Hárítok tagjai meJdetlt pártonkí- vülieket is beválaszthattak a bizottságokba, sőt a rendelet felhívta az egyházi személyekre is a figyelmet.

„A nemzeti segélybizottság feladatát mindenféle gyűjtőmunka képezi abból a célból, hogy a budapesti és vidéki ellátatlanok, továbbá kórházak szükséglete biztosítható legyen. A nemzeti bizottságok állandó eredményes munkáját szorgalmazza és minden eszközzel segítsék elő” — rendelkezett a főispán.

A bizottságok csak saját illetékességi területükön végezhettek gyűjtést (élelmiszert, felszereléseket), s az eredményről a főispánhoz kellett jelentést tenni, ahol a terv szerint gyorsan intézkednek majd a szállításról.

A nemzeti bizottságok dicsérendő szorgalommal láttak munkához. Harcon már május 8-án, Alsónyéken 13- án, Faddon 18-án, Nagykó- nyiban 21-én, Szálkán 24-én, Madocsán 31-én, Hőgyészen június 13-án, Szekszárdon pedig június 14-én alakult meg a bizottság, összetételében a legváltozatosabb a szekszárdi bizottság volt. Beválasztották a katolikus, az evangélikus, a református lelkészt, (több tanítót és iskolaigazgatót, tanfelügyelőit, több kereskedőt, két malom- tulajdonost, néhány gazdálkodót, továbbá a közigazgatás és demokratikus párltok képviselőit.

Több bizottság már májusban jelentette a gyűjtés első eredményét. Szálkán 220 kg búzát, 175 kg rozsot, 34 kg lisztet, 682 kg burgonyát, 3 kg zsírt, 1059 kg babot, 5 kg mákot és 2 kg szalonnát gyűjtöttek össze. A faddi jelentés 40 mázsa (!) különféle termény összegyűjtéséről számolt be — nem részletezte a gyűjtött terményeket. Nagykónyiban összegyűlt 187 kg liszt, 250 kg burgonya, 148 tojás, 120 kg bab, másfél kg mák, 2 kg szalonna, két és fél kiló zsír továbbá másfél kiló dió.

A harci jegyző május 8-i terjedelmes jelentésében arról tájékoztatta a főispánt, hogy a község területén eddig igénybe nem vett nagy mennyiségű termény található.

„A hombárosok raktárában a következő élelmiszerek állnak rendelkezésre: búza 6981 kg, rozs 4157 kg, tengeri 5700 kg, napraforgó 22650 kg, bab 670 kg, borsó 700 kg.” (közel ötszáz mázsa!)

A jegyző arról is tájékoztatta a főispánt, hogy ezt a készletet nem jelentették egyetlen gyűjtőakció keretében sem, s kéri, mielőtt a készletre bárki is rábukkanna, intézkedjen az elszállításról, hogy valóban az ellátatlanokhoz jusson a termény.

A jelentés végén arról is említést tesz a jegyző, hogy egy másik gyűjtési akció keretében Harc község .lakói a simontornyaiaknak 1201 kg búzát és 605 kg rozsot adományozott.

A madocsai nemzeti bizottság elnöke és a bizottság három tagja, valamint a bizottság előadója írta alá május 31-én kelt jelentést, amelyben kijelentik:

„.. .a demokratikus új Magyarország felépítésének

munkája keretében úgy Budapest, mint környékének és intézményeinek élelmiszerszükségletét céltudatos tevékenységgel kielégíteni segíti a kormányunk és szerveinek intézményes munkássága mellett is.”

Közlik, hogy a hadműveletek következtében károkat

szenvedtek, már eddig is erkölcsi és anyagi segítségben részesültek. Nincs módunkban ellenőrizni, de kétkedve olvassuk a jelentésnek azit a részét, amely a község lakosságának általános jólétéről beszél Olyannak mutatja be a községet, amelyben csak elvétve akad egy-egy szegény ember, az is csak a sorscsapás miatt jutott a szegénységre. Van miből adni, annak ellenére, hogy négy hónapon keresztül a község határában repülőtér volt, s a katonaság élelmezése is — legalább részben — a községi tartalékok felhasználásával történt. Közlik a főispánnal, hogy a nemzeti se- gél.ybizdttság tevékenysége révén 200 mázsa termény vár elszállításra.

A madocsai bizottság hosz- szasan fejtegeti jelentésében, hogy nagy szükség lenne iparcikkekre, amelyeknek árát egyébként igen magasnak, míg a mezőgazdasági termékek árát igen alacsonynak tartotta. Kérik, ha lehet ezen segítsen a kormány embere.

Pénzügyőrök és a képviselő

A dombóvári pénzügyőrök sem szerették, ha valaki kontár módjára olyan kérdésekkel foglalkozott, amihez nem értett, vagy tán nem is akart érteni. Az eset még 1946. június 10-én történt, a Kisgazdapárt ottani nagygyűlésén, ahol a szónok, Kovács József kisgazdapárti képviselő volt. A pénzügyőrök tolláit ragadtak és szolgálati jegyet készítettek az esetről, s azt felterjesztették az illetékesekhez. Lényegében két dolgot kifogásoltak. Idézzük a jelentés ide vonatkozó részét:

„Kovács József képviselő úr ugyanis beszédében rámutatott arra, hogy az ország lakosainak mezőgazdasági rétege fárasztó munkája jutalmaként megérdemli azt, hogy saját szükségletre dohányt termelhessen és pálinkát főzhessen. A -pálinkafőzéssel kapcsolatba 5 hlfokban kívánta megjelölni azit a meny- nyiséget, melyet a gazdák szabadon kifőzhetnek. További részletekbe azonban a pálinkafőzéssel kapcsolatban nem bocsátkozott.

Más a helyzet a dohány- termeléssel.

Kovány képviselő úr kijelentette, hogy a szabad dohánytermelésről a pénzügyminiszter úrral tárgyalt, azonban e tekintetben kielégítő választ nem kapott, illetőleg indítványát a pénzügyminiszter úr nem tette magáévá. Kovács képviselő úr saját szavai: Ti azonban ne törődjetek azzal., hogy a pénzügyminiszter úrnak tetszik-e vagy sem, csak termeljetek dohányt, ültessétek ki a palántákat!

A jelenlévő tömeg hangos tetszésnyilvánítással válaszolt: Termelünk is, már ki is ültettük őket!

Kovács képviselő úr: Hallottam ugyan, hogy a pénzügyőrök járnak és meg akarják semmisíteni a palántákat, de én azt mondom nektek, hogy ne a palántáitokat engedjétek megsemmisíteni, hanem azokat semmisítsétek meg ti, akik a palántákat akarják megsemmisíteni.”

Sérelmezték azt is, hogy a gyűlést vezető Barkóczi Vendel nem igazította ki Kovács „elszólásait.”

A pénzügyőrség tudatos ferdítésnek minősítette a Kisgazdapárt részéről az egész akciót, annál is inkább, mert a Tolnavármegyei Hírlap is közölt hasonló tartalmú írást. A jelentés szerint ennek a cikknek köszönhető, hogy a lakosság beszerezte a szükséges palántákat és kiültette azokat. Megtörtént mindez annak ellenére, hogy a pénzügyiek felhívták a községek elöljáróságait és a lakosságot az eljárás törvénytelenségére.

A pénzügyőrök nem hagynak kétséget affelől, hogy ők, ha kell, erőszakosan is fellépnek a törvény érdekében.

K. Balog János

I